Régi nyarak-régi szerelmek 1. rész

Kilenc éves múltam, amikor a felvidékre kerültem apám egykori mestereinek családjaihoz. Hol ide, hol oda, mert a mesterek többen voltak. Egyik faluban is egy, másikban is, mert annak idején apámat, mint szorgalmas, jól dolgozó inast nagy munkák idényében egymásnak minden további nélkül átadták. Ezek a családok kedvesek számomra máig is, gyerekkorom sok színes emléke ring ott az egyre mélyülő időben. Hegyeket jártam, csúzlival verebekre vadásztunk, libát legeltettünk a hegyoldal alatti dombok learatott mezőin, a tarlón, miközben hallatlanul izgalmas témák kerültek terítékre a srácok közt, hiszen délutánonként órákon átment a traccsparti, hogy a lányoknál se ment volna különben. Sok izgató történet van az emlékezet tárolójában abból az időből, gyakran szinte önállóéletet kezdenek élni, és kikívánkoznak, mint katonák a laktanyából, ha már nagyon rég vannak bezárva.
Legjobban nem abban a faluban éreztem magam, ahol apám törzshelye volt, hanem a szomszédban, pár kilométerre innen, és az első év után következő nyáron ide kaptam meghívást, később pedig alig vártam a nyarat, hogy mehessek, és ilyenkor hetekre elnyelt engem a vidék.
Gyuri bácsi családja három főből állt. A lányuk, egyetlen gyerekük akkor volt tizenhat éves, amikor én tizenkettő. Ő tizennyolc évesen, alighogy elvégezte a gimnáziumot, pár hónapra rá férjhez ment, anyámmal voltunk is a lakodalmán. Anikó szép lány volt, de nőként sokáig nem néztem rá, nekem olyan volt, mint egy felnőtt, amikor én még csak gyerekként rohangáltam a haverokkal, sokat piszkált és cukkolt engem, mivel amúgy kedveltük egymást, de ez nem ért el valami magas hőfokot. Két külön világban éltünk, és ez a világ csak a reggeli ébresztésnél, és az ebédnél érintkezett, de ott se mindig. Pedig amúgy ő is gyerek volt, meg én is.
Tíz éves voltam, amikor először voltam náluk nyáron, de azt a nyarat nem lehet leírni. Ez a világ itt nekem szabadság volt és Kaland. Egyetlen nagy, több epizódra osztható, éveken át ismétlődő kaland. Ám a kaland jellege évente változott. Amikorra tizenkét éves lettem, Anikónak fékezhetetlen jókedve lett, robbanékony temperamentuma. Maga volt az ördög. Sikere volt a falubeli legények közt, de egyre azt mondta, neki nem tetszik egy sem, egyik kiállhatatlanabb, mint a másik. Én a haverokkal rohangáltam egész nap a hegyekben,