A+ A-

Angyali történet 12. rész - Bora-Bora 1. fejezet

1.
"És most pár évre elbúcsúzom." Evvel fejeztem be az előző történetet. De ember tervez, a Nagy Szellem végez. Legalább is itt Tongán így mondják. Istent nem nagyon emlegetik, bár erős katolikus nevelést kapnak, de alig fog rajtuk. Annál inkább meglátszik, hogy az egyetlen szigetcsoport Óceániában, amelyik sosem volt sem európai, sem amerikai gyarmat.
Annak, hogy mégis újra írok, két oka van. Egyrészt meggazdagodtam és egyre több a szabadidőm, másrészt kiderült, hogy a házasság és a gyereknevelés mégsem jelent egyet az élet elszürkülésével.
Kezdjük az előbbivel.
Gazdaságunk szépen prosperált, már két saját hajónk szállítja áruinkat a szomszédos szigetekre. Nagyobb távolságokra, Ausztráliába, Fülöp szigetekre még mindig bérfuvart veszünk igénybe. Egyre gazdagabbnak számítunk a szigeten. Itt persze a gazdagságot másképpen kell értelmezni, mint Európában vagy Amerikában. Tongán az egy főre jutó nemzeti jövedelem 2 200 USD/év (PPP), alig egy nyolcada a magyarországinak és egy huszada az Egyesült Államokbelinek. És Lifuka még az ország átlagát sem éri el. Nincs úszómedencénk a kertben, hiszen a világ legnagyobb úszómedencéje vesz körül minket. Nincs szükségünk drága autócsodákra, négyünknek (Miu-ékkal közösen) van három dzsipünk, amivel az megy ki az ültetvényre vagy vásárolni, akinek éppen szüksége van rá. Akkor sincs gond, ha az egyiket éppen javítják. A gazdagság annyit jelent, hogy a boltban bármi megtetszik, megvehetjük, sőt sokszor más szigetekről rendelünk olyan élelmiszereket, az asszonyok ruhákat, mi műszaki árukat, amik nálunk nem is kaphatók, vagy nem olyan minőségűek. Jachtunk éppen lehetne - már gondolkodunk is rajt, hogy vegyünk - de eddig a sok munkától nem volt időnk arra, hogy utazgassunk.
Most már van. Itt ugyanis a viszonylagos gazdagság avval a kötelezettséggel jár, hogy másoknak is munkát adjunk. Ez a tekintélyhez is kell, ami elsősorban Josi esetében fontos, hiszen ő a sziget kormányzója. Eleinte elég volt az, hogy a házunk körül dolgozott három-négy szobalány, inas vagy nem is tudom minek nevezhető mindenes. Később már elvárták, hogy az ültetvényen is több embert alkalmazzunk. A gépesítésnek köszönhetően egyre kevesebb fizikai munkára volt szükség. Viszont a hűséges dolgozók gyerekeit gyakran elküldtük Tongatapura (Tonga központi szigetére) vagy a Fidzsi-szigetekre szakmát tanulni.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.19 pont (37 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 Andreas6 2015. 01. 13. kedd 08:48
Nagyon jó szerintem is.
#3 papi 2014. 09. 11. csütörtök 13:20
Nagyon jó
#2 A57L 2014. 06. 2. hétfő 05:27
Nem rossz írás.
#1 Törté-Net 2008. 11. 19. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?