Az illegális bevándorló

Juanita ijedten megállt. Autómotor zúgása hallatszott, egyre közelebb hozzá. A sötétséget két reflektor fénycsóvája szakította szét, és közeledett feléje. Leguggolt. Így talán nem veszik észre, gondolta. A zúgás, a fény elhaladt mellette, és ment tovább. Észak felé, arra, amerre ő is igyekezett. Jó négy órája, hogy átbújt a kerítés résén, és azóta megállás nélkül ment. Minél távolabb jut a határtól, annál több esélye van, hogy sikerül, hogy bejut a hatalmas és gazdag országba, ahol a legrosszabbul fizetett munkával is többet kereshet, mint otthon, a faluban a legjobbal. De neki otthon is csak az aljamunka jutott. Ha ugyan jutott. Hiába volt fiatal és erős, sokszor hetekig csak álldogált a a többiekkel, várva, hogy valaki egy-két napra vagy hétre felfogadja valamilyen munkára. Piszkos, nehéz munkára. És alig fizetett érte, néha csak épp annyit, hogy este vehessen egy tortillát, esetleg kettőt. Három napja még volt munkája, viszonylag meg is fizették, igaz, hajnaltól napestig kellett dolgozni. De vége, a behordott kukoricát megtisztították, lemorzsolták, bezsákolták. Elfogyott a munka, és a gazda elkergette az alkalmi munkásokat. Semmiért nem fog fizetni, mondta, más munkát meg nem tud nekik adni. Juanita másnap még kiment a , ott állt a többi munkakereső közt, de hiába. Este elszánta magát. Megpróbál eljutni az Egyesült Államokba. Ha sikerül...
Eddig sikerült. Összeszedett egy kevés ruhaneműt, összeszedte mindazt, ami értéke volt, ami elfért egy könnyű batyuban, amit ponchójába tudott kötni, és hajnalban elindult. Busszal és stoppal kora délután eljutott Las Palomas városkába, közel a határhoz. Ott elindult keletnek. Kereste a helyet, ahol átjuthat a kerítésen, amit a gringók több mint tíz éve építettek, végig a határ mentén. Juanita akkor még gyerek volt, de emlékszik, hogy egész Mexikó felháborodott, még a kormány is tiltakozott a gringóknál. De hiába: a kormánynak udvariasan megmondták: mivel Mexikó képtelen biztosítani, hogy területéről ne juthassanak illegálisan az Egyesült Államokba, és a sok száz kilométeren ők sem képesek minden határsértőt elfogni, ezért kénytelenek voltak a kerítést megépíteni. A kormány nyelt egy nagyot, lenyelte a keserű pirulát, hiszen a hatalmas szomszéddal nem árt jó viszonyban lenni.