Egy kis bécsi kurva emlékezései 15. rész

Majd anyám lepattant az Ekhard úr combjairól, odahajolt a két lába közé, szopni kezdte a fényesítendő szerszámot, és el tudtam képzelni, milyen hálás arccal teszi ezt. Az Ekhard úr, akinek értelemszerűen nem volt tele a szája, alkalmas volt rá, hogy anyámat megkérdezze:
"Na, és akkor ezentúl majd együtt leszünk hébe – hóba? "
"Amikor akarod, minden délelőtt egyedül vagyok itthon", – így anyám.
"Rendesen? "
"Jaj, ne bánts, te", – mondta anyám, és hol a száját, hol az Ekhard úr szerszámát törölgette.
"Az ám, de holnap nekem már be kell mennem az üzletbe délelőtt... "
Anyám készen állt a megoldással. Nem csodáltam!
"Jó, akkor majd kimegyek hozzád éjszaka a konyhába... mikor a férjem a kocsmában van. "
"Hát a gyerekek? "
"Ugyan, azok alszanak... "
Ekhard rám gondolhatott, mert a hangjában némi fenntartással mondta:
"Hát azt nem veheti az ember soha olyan biztosra, hogy a gyerekek alszanak. "
"Ezek alszanak, hidd el nekem", – mondta anyám.
"Azt se hallották meg soha, mikor a férjemmel basztunk... "
Ekhard úrnak megint rám kellett gondolnia rögtön. Rájöttem, hogy anyám egy ideje ismét bekapta Ekhard úr ellenállhatatlan szerszámát, aztán mindig csak akkor eresztette el, ha ő beszélt. De most Ekhard úr vette át a parancsnokságot megint:
"Te, leverünk gyorsan még egy numerát... aztán be is fejeztük mára. "
"Ne... te... " – így tiltakozott anyám.
"Ilyen gyorsan azt nem lehet... De, de... jön nekem megint... elélvezek... csak ha rá gondolok... ha a farkadra nézek... te... de akkor tényleg gyorsan. "
Árnyképe végigvágta magát az ágyon, repült az árnyékszoknya.
"Ne így", – rendelkezett Ekhard úr, – "fordulj most hasra. "
De ez sem volt elég. Ekhard úr úgy állította oda az ágyhoz, hogy feje a párnára támaszkodjék, a segge meg felmutasson a magasba, és akkor ő maga hátulról hirtelen, nagy erővel megdugta. Anyám csak egy iszonyú hörgést hallatott, de utána már jött az elhaló sóhaj:
"Hallod... megint elélvezek... ez nem lehet... nem le... nem lehet... "
Nagy keservesen nyögte ki, szánalmasan:
"Nem lehet, nem lehet... igaz... "
Igaz volt pedig. Olyannyira, hogy Ekhard Mester is megerősítette, és erős farkát kiragadva, még egy jókorát kanyarítva vele anyámba hátulról, azt kiáltotta:
"Elsül! "