A+ A-

Viharos kaland

Ítéletidő tombolt odakint, miközben a kávéautomatából próbáltam egy kis frissítőt kiimádkozni az irodaház 8. emeleti lépcsőfordulóján. Már félhangosan szitkokat kezdtem szórni az átkozott gépre pénzem elnyelése miatt, amikor egy ismerős férfi hang megszólalt a hátam mögött:
- Jó estét! Valami baj van? Tudok segíteni? - nem is kellett megfordulnom, lelki szemeim előtt láttam az illető mosolyát az arcán, de meg akartam bizonyosodni róla, mielőtt megmondom neki, hogy kin mulasson ilyen jót.
Ahogy megfordultam hirtelen ráeszméltem, hogy ő a cégünkkel szomszédos vállaltnál dolgozik az irodaházban. Korábban már váltottunk pár szót mikor összetalálkoztunk a liftben vagy az étteremben és minden találkozás után konstatáltam magamban, hogy hmm...ez bizony nagyon klassz pasi. Magas, szép kék szemű, kedves, humoros... egyszóval rendkívül megnyerő.
- Minden rendben? - kérdezte ismét és csak ekkor eszméltem, hogy kissé elkalandoztam miközben ő a válaszomra várt.
- Ó, persze, köszönöm... Neked is szép estét. Tudod elnyelte a gép az összes apróm és a kinti vihar miatt nem tudok még hazamenni és igencsak kezdenek lecsukódni a szemeim. - zúdítottam rá az összes problémám.
- Épp hazafelé tartasz? - kérdeztem.
- Igen, én itt lakom 3 utcával arrébb. Igaz nagy a vihar, de megpróbálok megküzdeni vele.
- De jó neked. Én a város másik végén lakom, nem tudom mikor kerülök még haza, de mit lehet tenni - feleltem.
Láttam, ahogy elgondolkozik a bajomon és keresi a megoldást.
Felcsillant a szeme, kissé gyanúsan ugyan, de gondoltam mindjárt felajánl egy kis aprót számomra a kávéhoz.
- Nem lenne kedved velem jönni? Nálam kényelmesebben tudnád megvárni a vihar végét és fantasztikus cappuccinot tudok készíteni.
Mindenre gondoltam volna, csak erre nem. Megörültem a meghívásnak, de nem akartam tolakodó lenni. Mondtam, hogy nem akarok zavarni, de láttam annyira a fejébe vette, hogy most megment engem, hogy nem akartam csalódást okozni neki.
Összeszedtem gyorsan a holmim és útra készen álltunk az irodaház bejáratánál. Gondoltam előkapja az esernyőjét, de arra bizony várhattam, egyikőnk se rendelkezett vele.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.03 pont (34 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 vakon53 2016. 03. 25. péntek 22:34
Igazavan Kelyhecskének.
#4 A57L 2014. 10. 31. péntek 06:03
Egész jó írás.
#3 listike 2014. 06. 18. szerda 06:04
Jó volt.
#2 kelyhecske 2010. 06. 13. vasárnap 01:11
szuper..egy folytatást megérne még...
#1 Törté-Net 2008. 09. 17. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?