A+ A-

Virágok közt, az akácosban 1. rész

Tudjátok-e, hogy mi dolga van, a vándorméhésznek?

Persze, most azt mondjátok, hogy legfőképp az, hogy kimódolja, hogyan adhat el még több kristálycukrot méznek álcázva, de ellent kell mondanom. Elsősorban azért, mert egy igazi méhésznek, nincs szüksége hamisításra, másfelől, amikor ez a történet játszódott, a cukor, még nagyon drága volt, a méz, pedig némileg olcsóbb.

A vándorméhésznek sokféle feladata van, de azért a munka zömét, mégis a szorgosan gyűjtögető rovarok végzik, hiszen ők gyűjtik össze azt a rengeteg virágport, amelyből a méz lesz, és amit a gazdájuk, az ember később elrabol tőlük.

Mint tudjuk, a méz finom, édes csemege. Ezt már Mici Mackó elárulta nekünk, még apró gyermekkorunkban. Arról, hogy más édességre is szert tehetünk méhészkedés közben, gondosan hallgattak a mesélők abban az időben.

Pedig...

Az igaz, hogy a tolvajként megszerezhető egyéb csemegék, csak ritkán kerülnek a birtokunkba, ezekhez különleges alkalom kell. Hát ez az alkalom az, ami a tolvajt szüli.

Mi másnak is nevezhetném azt a csemegét, amit egy jó alkalom kínált nekem, amikor Mónival, az unokanővéremmel indultunk el a természet lágy ölére, de nem a méhektől elcsórt édesség lett egyedüli csemegénk; nem, megízleltünk bizony mi ott mást is.

Átszállásokkal hosszan utaztunk a távoli faluba, Egyházasgergére.

Már jól bennjártunk a nyárban, amikor az évi vándorút utolsóelőtti állomására, ebbe a kis falumelletti völgybe elvitte a nagybátyám a méheit, mind a huszonhét családot. Azon a költöztetésen nem voltam ott, amikor a kaptárak, meg a kis összerakható faház megérkeztek a hegyek közé, és most a vonaton, még nem sejtettem, hogy az országnak ebben az észak-keleti csücskében, milyen tüneményes, és csendes, a zajoktól, és forgalomtól elrejtett zugot fogunk találni.

Ültünk Mónival a lassan kiürülő vicinálison, ami minden őrháznál megállt, és hangos pöfékeléssel, rángatózva indult tovább. Egerig gyorsvonattal jöttünk, és ott szálltunk fel, erre a régimódi, öreg füstösre.

Tizenhat évemet tapostam akkor, unokahúgom, aki nálam egy évvel volt fiatalabb, a menetiránnyal szemben ült, és amúgy is rövid szoknyáját, a lehúzott ablakon beáramló menetszél, félpercenként pajkosan felrebbentette. Móni eleinte küzdött az őt szemérmetlenül cirógató, ölelgető huzattal, és minduntalan kapkodott a combját meztelenül hagyó ruhához, de aztán beleunt ebbe, és inkább engedte, tegyen a szél, amit akar, ő pedig az ablakban lassan tovahúzó tájat bámulta. Nekem egyáltalán nem volt ellenemre a csínytevő szellő, és élvezettel néztem napszemüvegem foncsorozott lencséje mögé bújva, mit is mutat meg a huzat Móniból.

Lábai egymás mellett nyugodtak, de nem szorosan összezárva, a kényelemre törekedve, hanem gondatlanul, lazán kis hézaggal egymástól kicsit távol helyezte el őket a vékony lécekből készült, szegényes ülésen. Ha elindulhattam volna kezemmel a keskeny hézagban, akármeddig is eljuthattam volna közöttük. Rövid volt a szoknyácska, és nem sokat takart akkor sem, ha a szellő nem játszadozott az anyag szélével, de amikor alákapott, akkor egy kis, fehér háromszög is kivillant a combjai végénél, és láthattam azt a helyet, ahol a kezemnek végállomást találhattam volna, ha van bátorságom a kutakodáshoz. Olykor a mellei felett is megfújta a menetszél a ruhát, ilyenkor kacéran emelkedett a vászon, és ha mellette ülök, bizonyára beleshettem volna a vállpánt alá, de szemből, csak a dombok felett játszadozó szellőt irigykedhettem, mert bizony ott is szívesen megfordultam volna, ahol a szél bebújt a vállpánt alá.

Képzeletemben már sokszor játszottam a gondolattal, hogy megnézem, mit rejt Móni szoknyája, meg blúza, de csak ritkán volt alkalmam a tanulmányokra, és akkor is csak felszínesen, rövid pillanatokra. Most, mintha elfeledkezett volna arról, hogy vele szemben ülve láthatom azt, amit eddig többé-kevésbé eredményesen rejtegetett előttem, én pedig a fényt tükröző szemüveglencse mögül, szinte le sem vettem a tekintetem, a szép, hosszú combokról, és a kis fehér háromszögről, amiből a szél kedve szerint, hol többet, hol kevesebbet láthattam.

Gyönyörű volt az unokahúgom. Bolondultak utána a fiúk, és ő ezt ki is használta, szédítette őket, de csak ritkán engedte közel magához valamelyiket. Talán, még én voltam az, akit legjobban a bizalmába fogadott. Pici korunkban, még fürödtünk is együtt meztelenül. Ezt onnan tudom, hogy erről készült egy fénykép is. Emlékeim, persze már nincsenek arról, mit is láthattam pucér testéből, és alig hiszem, hogy ő, aki fiatalabb nálam, jobban emlékezne rám ebből a korból. A közvetlenség azonban megmaradt közöttünk. Bármikor felült elém a biciklivázra, és kilométereket tekertem így a pedált, ilyenkor a karomnak támaszkodva üldögélt a vascsövön. Kezével időnként félresimította a haját, amit a szél a szemébe sodort, és ha kavicsra, vagy gödörbehajtottam, karom hozzáért a melléhez. Futó érintés volt csak, de nagyon kellemes. Nem húzódott el, nem hisztériázott, de nem is provokált ezekkel a leheletnyi érintésekkel.

Most, miután leszálltunk a vicinálisról, még órányi buszozás vár ránk, mielőtt megérkezünk a faluba, amelynek a határán kívül, valahol az erdőben huszonhét kaptár, benne milliónyi méhecske vár ránk, hogy előkészítsük őket estére, amikor a sötétedés beálltával, Móni apja megérkezik a bérelt teherautón, hogy reggelre átszállítsa a családokat, valahová az Alföldre, egy repceföld mellé, ahol aztán tovább gyűjthetik a mézet, nekünk, rabló embereknek.

A buszon, míg a falvak közötti rossz úton döcögött velünk az öreg farmotoros, eleinte egymáshoz préselődve utaztunk, de aztán már lazábban álltunk, és a hátizsákot, benne a sok cuccal a lábunk mellett tartottuk, mert nem akartuk senkinek sem a fejét leverni a hátunkon himbálózó tömött batyuval. Egyik kezünkkel a kapaszkodót fogtuk, másikkal a hátizsák szíját, mintha bárki is el akarná előlünk emelni a dög nehéz csomagokat. Unokahúgom mellett álldogálva, végre részesülhettem az áldásból, amit az ablakon beáramló szelíd huzat okozott, amikor időnként megemelte a vállpántot Móni ruháján. Néha hosszú másodpercekre is nyugodtan nézelődhettem a szélben libegő ruha által kivételesen megmutatott kincsekre. Semmi sem volt a ruha, és Móni között. Akkoriban, még nem hordtak állandóan melltartót a lányok, néha még a nők sem, és különben sem volt semmiféle emelőre szüksége Mónika ágaskodó melleinek. Kombiné, meg trikó pedig a meleg miatt nem volt rajta.

Nézegettem tehát a fehér halmokat, a domborulat határán barnálló rózsás tányérkáknak azt a felét, amely felülről látható volt, meg a dudorodást, a tányérka közepén. Szép látvány volt, amilyenben még nem volt részem addig soha. Akkoriban, az antibébi tabletta előtti időkben, nem adták olyan könnyedén az effajta élményeket a lányok, még mások voltak az erkölcsök, mint egy évtizeddel később lettek.

Szorított a nadrágom kegyetlenül, bár titkon reménykedtem benne, amikor indultunk, hogy részem lesz valami izgalomban, azért komolyan mégsem mertem erre számítani. Hiába is számítottam volna, a szoros fürdőnadrág, amelyet alsógatya helyett magamra vettem reggel, a számítások mellett sem engedett volna helyet dagadozó farkamnak a ficánkolásra.

Azért a kínok ellenére, csak nézelődtem. Addig kell élni a lehetőséggel, amíg fennáll. Nekem pedig aztán állt, mint a cövek.

Csak szűk volt hozzá a hely.

Aztán abbamaradt a nézelődés, mikor Egyházasgerge vegyesboltja előtt leszálltunk a buszról.

Előkerestük az iskolásfüzetből kitépett lapot, melyre indulás előtt ceruzával felvázoltuk, hogyan fogunk odatalálni a völgyhöz, ahol a kaptárak, meg a szorgos bogarak vártak ránk.

- Induljunk! - adta ki a vezényszót Mónika, mikor már eleget tanulmányozta a kissé hevenyészett útmutatót. - Még legalább egy órát battyoghatunk, mire odaérünk.

Tényleg beletellett annyiba.

Éhesen, szomjasan, és elcsigázottan érkeztünk meg a kis faház köré kialakított ideiglenes tanyához.

Ledobáltuk az erdőszéli árnyékban leállított összecsukható kecskelábú asztal mellé a zsákokat, és lerogytunk a mellette gerendából ácsolt egyszerű ülőkére. Jobbról-balról rákönyököltünk a deszkára, és néztük egymást fáradtan.

- Vizet kéne hozni a patakból. - mondta öklére támasztott arcával, kicsit torz kiejtéssel Móni.

- Hol van itt patak? - forgatni kezdtem a fejem.

- Én sem tudom, de apu azt mondta, hogy az erdőben. Menjünk csak a hangja után, és meg fogjuk találni.

- Én menjek vízért? - adtam az értetlent.

- Csinálsz inkább ebédet?

Sóhajtottam.

- Na jó! - egyeztem bele, s feltápászkodva fotelnek épp nem mondható ülőhelyemről, előhoztam a kisházból a két vizeskannát, és indulni készültem. Mielőtt útra keltem volna, jobbnak láttam levetkőzni, én ugyanis megtehettem. Ledobtam magamról inget, gatyát, csak a fürdőruha maradt rajtam.

- De jó neked! - mondta Móni, egyszerűen átalakítható öltözékemre utalva.

- Te miért nem hoztál fürdőruhát? - érdeklődtem.

- A fene se gondolta, hogy ilyen meleg lesz, még itt a hegyek között is.

Az átalvetőn magamra akasztottam a két tízliteres kannát aztán elindultam.

- Aztán finom legyen az ebéd! - szóltam még vissza az akácos széléről.

A kis tábori petróleumfőzőn, már rotyogott a paprikás krumpli, mire visszaértem. Ha nem látszott volna messziről a táborunk, akkor is visszataláltam volna az illat után.

Nem csoda, hogy Móni sokat haladt az ebéd elkészítésével, sokáig tartott, míg megfordultam. A patak sem volt közel, meg aztán az is időbe telt, míg a két kannát telimerítettem a kristálytiszta patakban csordogáló vízzel, aztán ha már ott járok, meg is mosakodtam, és az unokanővéremtől tisztes távolságban, biztonságban érezve magam, derekasan ki is vertem a farkam. Egyszerűen, nem bírtam magammal. Egész délelőtt, a szoknya fellibbenő szélét, aztán meg a felsőrészből kikandikáló melleket bámultam, és a látvány emlékétől nem tudván szabadulni, nagyot maszturbáltam a patakban állva, míg bokámat a jéghideg víz nyaldosta. Ez valahogy nem hűtött le, viszont az önkielégítéstől kissé lehiggadtam. Mégis, amikor a főző mellett guggoló lányt megláttam, önkéntelenül is a térdei közé lestem, látok-e valamit. Láttam, és amikor közelebb mentem hozzá a nyaka alatti kivágás sem takarékoskodott a látnivalóval. Tudtam, hogy hiába vertem ki a farkam, további kínoknak nézek elébe, de nem bántam.

Komótosan megebédeltünk. A lecsókolbász, meg a friss zöldpaprika megbolondította az ételt, és a kovászos uborka, amit a nagybátyám a tábor egyik eldugott zugában hagyott egy héttel korábban, amikor ott járt, éppen beérett. Hideg patakvizet ittunk hozzá, és teli hassal, kissé pihentebben, végre jól is éreztük magunkat.

Elpilledten nézegettük a két hegy gerincét, amely hosszan elnyúlt az erdő szélétől, a szekérútig, ahonnan érkeztünk. Nagyokat lármázott valahol egy szarka, és mindenféle erdei zaj szállt a levegőben, de mi ezt csendnek éreztük, a városi élethez szokott fülünkkel.

- Segíts mosogatni! - kérte Móni, mikor elunta az üldögélést.

Felkászálódtunk, hátrébb mentünk a ház mögé ahol nem fenyegetett a veszély, hogy valamikor is belelépünk a kilocsolt mosogatólébe. Én vékony sugárban csurgattam a kannából a vizet az edényekre, Móni meg kissé nehézkesen tisztogatni kezdte a két tányért, amiből ettünk, meg az evőeszközöket. A lábossal nem kellett semmit csinálnuk, csak lefedni, mert abban még maradt egy nagy adag étel.

Alaposan dolgozott, és nem vette észre, hogy kényelmesen körözve egy megtermett méhecske száll le rá. Én sem láttam előre a veszélyt, aztán mire észrevettük, már késő volt. A bogár berepült a válla mellett a ruhája alá, ahová mit tagadjam, én is szívesen bebújtam volna, és ott zizegett tovább. Móni megrémült, kiejtette a kezéből az alumíniumkanalakat, és idegesen rázogatni kezdte a ruháját.

- Még megszúr a végén ez a bolond! - mondta ijedten. Szeretett volna megszabadulni a méhecskétől, de akárhogyan rázogatta a ruháját, a bogár nem tágított a becserkészett területről. Köztünk legyen szólva, én se tettem volna, de hát én ember vagyok, nem méhecske.

Móni, most már megrémült, és benyúlva a kivágásba, kézzel próbálta meg kikergetni onnan a bogarat, de az alighanem nagyobb pánikba esett, mint az unokahúgom, mert mielőtt elhagyta volna a helyet, öngyilkos rohammal beledöfte a fullánkját Móni mellébe.

- Aúúú! - sziszegett Móni. - Megszúrt a hülye. - Hátat fordított nekem, kigombolta a ruhát, és keresgélni kezdte a testébe szakadt fullánkot, de persze nem találta, hiszen a saját mellének lefelé hajló görbületére nem láthatott le.

- Nem találom! - dühöngött, - és egyre jobban csíp.

- Mutasd! - indultam felé. - Én kiszedem.

Összekapta maga előtt a ruhát, és felém fordult.

- Egy nyavalyát! - kiáltotta. - Nem fogom mutogatni előtted a mellem, és nem engedem, hogy fogdosd.

- Az jobb, ha begyullad? - kérdeztem indulatosan. - Aztán majd kivágnak belőle egy darabot, vagy az egészet is levágják. - Ez persze ostobaság volt, de ki tudja mennyire mérgesedik el egy méhszúrás?

- Engedd! - mondtam, és széthúztam előtte a ruhát, mire kis vonakodással elengedte az anyagot

Fehér bőrén, hamar megtaláltam a beleszakadt fullánkot. Kis piros folt keletkezett körülötte, ahol már elterjedt a sav, ami a szúrás nyomán szétszivárgott.

Nem volt időm arra, hogy élvezzem a látványt, meg az érintést, meg akartam szabadítani a lányt a szenvedéseitől, ezért körömmel gyorsan kipiszkáltam a bőre alá fúródó kis dárdát. Amikor kint volt, akkor figyeltem csak oda a tapintásra, hogy milyen is egy női mell.

- Kinn van már? - aggodalmaskodott Móni. Talán már sokallotta az időt, amíg a gömbölyű, közelről még sohasem látott hófehér labdácskát a kezemben tartottam.

- Kinn, de jó nagy dudor keletkezett ott, ahol megcsípett. - mondtam. - Ki kellene szívni belőle a mérget, mert még elfertőződik.

- Nem szívsz ki semmit! - tiltakozott. - Mit képzelsz?

- Azt, hogy meggátolom, hogy levágják a szép melledet. - kicsit megemeltem a keblét, amit még mindig a kezemben tartottam. - A nyál közömbösíti a hangyasavat, ami a védekező méh fullánkjából a bőröd alá került. - Lassan hajoltam fölé, hogy ha tiltakozni, vagy fejbe vágni akar, legyen időm félreugrani, de nem tette egyiket sem.

Ujjaim hegye bizsergett attól az érzéstől, hogy a feszes kebel belesimult. Rendesen körbefogtam, megtámasztottam, aztán megérintettem az ajkammal. Szívtam, szívtam, és ettől a szívó hatástól, talán jött is kifelé valami a befecskendezett hangyasavból, meg egyéb biológiai eredetű mérgekből, de az is lehet, hogy csak hűsítettem érintésemmel a szúrás környékét, és ez okozott egy kis enyhülést a fájdalomban.

Nyalogattam a kissé duzzadt foltot, aztán pár centit odébb mozdultam, szinte csak tévedésből, az igazi dudor, a mellbimbó felé, és körbenyálaztam azt is. A kis eperszem, hegyesen ágaskodva kívánkozott a számba. Megszívtam, aztán elengedtem, és körbenyálaztam, majd visszatértem a méhszúrás helyére. Ingáztam egy párat a két dudor között, mire rájött, hogy az előbb nem erről volt szó.

- Mit művelsz Robi? - kérdezte bágyadt hangon. - Ott nem szúrt meg a méh. - mondta, de még mindig nem akart ellenem védekezni.

- Alapos munkát kell végezni, ha nem akarom, hogy elmérgesedjen. - mondtam, és most már leplezetlen célra törekvéssel nyalogattam, szívogattam a mellét, ahol csak értem, s ahelyett, hogy tiltakozott volna, még inkább magához szorította a fejem.

Felfigyeltem erre, és tudatosult bennem, hogy amit olyan régen ki szerettem volna próbálni, most viszonzásra találva, közös kalanddá válik. Éreztem, hogy Móni tiltakozásának hiánya, nem a véletlen műve, tehát felbátorodva folytattam, amit elkezdtem. Egyik kezemmel a vállánál ölelve tartottam őt, a másikkal, mivel a keblét a számmal foglaltam el, lassan csúsztam lefelé, a dereka irányába.

Vagy nem vette észre, mi történik, vagy nem akart tiltakozni most sem. Végül is nem volt kellemetlen, amit csináltam. Lassan vándoroltam lefelé a köldökéhez, aztán még lejjebb, ahol a ruha nem is volt kigombolva, de ahová azért könnyedén bejuthattam. Bizonytalanul gyűrögettem a bugyija szélét, aztán mintha egy határmezsgyét lépnék át, lejjebb csusszantam, de nem középtájon, hanem inkább a csípőjén, a combja irányába. Válláról közben lassan csúszott lefelé, a szétnyílt ruha.

A mellét már elég alaposan körbenyalogattam, elcsemegézgetve kemény mellbimbóján, és a körülötte lévő feszes, fehér bőrön, és ajkaimmal épp a nyaka felé tartottam, mikor a puncija felé kúszó kezemet elkapta. Elkapta, de nem rántotta el onnan, sőt, a fejemet sem térítette el az iránytól, ahol éppen jártam. Nem az ujjaimat szorította, hanem a csuklómat, így a kis fürge tekergőknek, maradt némi mozgásszabadságuk. Mozogtam is velük, a kis dombocska felé, amit a bugyi rejtegetett előlem.

- Azt nem...- valami tiltakozásfélét akart kinyögni, de ehelyett elengedte a kezem, és ajkait a számra szorította. Addig, még sohase váltottam csókot senkivel. Bátortalan puszikat igen, tétova nyalintásokat, nyelvheggyel történő kis ingerléseket már kipróbáltam a padtársam ajkain, mikor egyszer hazakísértem mozi után, de igazi nyelvescsókot, még nem adtam, és nem kaptam senkitől.

Móni nyelve, mint egy tüzes kígyó vágódott be a számba, és alaposan feltérképezett mindent, aztán invitálva húzódott hátra, hogy én is kitapasztalhassam, milyen a világ, hibátlan fogsora mögött. Ki-be járkáltunk egymás ajkai mögé, de közben kezem céltudatos laposkúszását sem függesztettem fel. Nem is kellett. Móniból elszállt az ellenkezés kicsinyke ingere, és egyik lábát feltéve egy farönkre, felszabadította az utat a lágyéka felé, tapogató ujjaim előtt.

Nem tétlenkedtem, céltudatosan nyomultam előre, de a bugyi alá nem mertem bekukkantani. Talán magam is gyorsnak találtam az iramot, amelyről két nappal korábban, még álmodni sem mertem, ha pedig álmodtam volna róla, akkor nyálkásra áztatott pizsamában ébredtem volna fel. Most, alig egy órára rá, hogy a patakban ácsorogva kiengedtem magamból a vágy egy picinyke adagját, nem fenyegetett a korai öröm veszélye. Nem úgy Mónit, akit ez készületlenebbül ért, mint engem.

Tartózkodás nélkül kereste a lágyékával a tenyeremben a teljesebb érintést. Szinte belenyomta a hasát a kis fészekbe, amit az ujjaimból alkottam, végigfektetve hasát a karomon. Simogattam a vágatot fedő vékony anyagot, amiről akkor még nem tudtam, hogy mitől tapad olyan nedvesen.

Móni elszakadt az ajkaimtól, bódultan dőlt rám, és lihegve élvezte kezem munkáját. Egyre nagyobbakat sóhajtott, kicsit be is segített a mozgásba, néhány fel, meg lefelé irányuló csípőrántással, majd egy hangos "Ahh" kíséretében elernyedt. Fejét a vállamra hajtotta, és csendesen pihegett. Combjait összezárta, ujjaimat így foglyul ejtve közöttük, és én nem mertem tovább mozogni, mert bár nem ismertem még ezeket a jeleket, tudtam, hogy most elélvezett.

Mivel bennem, még kielégítetlenül maradt a félórája támadt vágy, tovább ismerkedtem a kebleivel, s most egymás után csókolgattam, szívogattam mind a kettőt. Ujjai barázdát fésültek a hajamba, és lassan csendesülő szuszogásából gondoltam arra, hogy múlik nála a gyönyör, és felváltja az utána jogos ernyedtség. Combjai sem szorították a kezemet, ellazultak, és a lazára táruló has alatti táj, most már bejárható lett volna, ha nem párolog el a bátorságom. Nem tudtam, hogy kielégülten, mit kérhetek tőle, mire ad engedélyt, és mi az, amit most már nem akar.

Lassan kibontakozott a karomból, lustán összehúzta magán a ruhát, de nem gombolta össze rendesen, csak úgy összefogta, aztán megigazította vállán, és nem törődött vele, nem vonta meg tőlem teljesen mellei látványát.

Nem tudtuk, mit mondjunk, nem is sejtettük, ilyenkor hogyan kell viselkedni. Bár én nem élveztem el, mégis letaglózott az élmény, és láttam, hogy őt is feldúlta a váratlanul megkapott újfajta szórakoztatás.

- Fáj még a szúrás helye? - kérdeztem, mikor már vettem magamnak elég bátorságot ahhoz, hogy újra indítsam kettőnk között a normális kapcsolatot.

- Már alig érzem. - felelte.

- Használt a gyógymód. - mondtam. - Ugye, hogy bevált, amit ajánlottam?

Nem válaszolt, még zavarban volt. Elindult a ház takarásából, a kaptárak felé. Felszedtem a földről az elejtett kanalat, másik kezemben a kannával én is követtem. Hátulról is láttam, hogy menet közben rendbe szedi a ruháját, és begombolkozik.

A legjobbkor kaptuk össze magunkat, mert a ház mögül kilépve, a fű közé koptatott girbe-gurba ösvényen, egy tíz év körüli fiúcska tolta maga előtt a bringáját. Felülni nem tudott volna rá, mert emelkedett is az út, meg tele volt vakondtúrással, és keresztbe, hosszába nőtt akácgyökérrel.

- Huh de messze vagytok! - könnyebbült meg, mikor végre kiért a kis tisztásra, ami körülvette kis, ideiglenes tanyánkat. - Béla bácsi telefonált, hogy elromlott a teherautó, csak holnap jön a kaptárakért.

A vegyesboltban volt a falu egyetlen telefonja, és ott tudott minket elérni a nagybátyám.

- Köszi, hogy idejöttél az értesítéssel. - mondtam. - Azt hittük volna, hogy karamboloztak, vagy más baj van, ha ezt nem tudjuk meg.

- Nem éheztél meg? - érdeklődött Móni.

Ekkora biciklitúra után, ez felesleges kérdés volt. Elő is vette a konyharuhából a kenyeret a hugi, szelt egy nagy karéjjal, megkente vajjal, aztán egy kis befőttesüveget tett a fiú elé, meg egy hosszúnyelű kanalat. Az üvegben persze mi más lehetett volna, mint méz. Szép kis méhész az, aki nem tudja az édes csemegével megkínálni a vendéget. A kissrác mohón nekiesett az ételnek, nagy adagokban csurgatva az aranyló, édes csemegét a vajas kenyérre.

- Finom. - mondta teli szájjal.

- Ragadok az izzadságtól. - mondta Móni, mikor a vendég elment. Lefelé a völgyben, imbolyogva, de sikerült nyeregben maradnia, és pedálozva hajtott hazafelé.

- Menjünk le a patakhoz megfürdeni! - mondtam ki a számomra jó ötletet.

- Tudod, hogy nem hoztam fürdőruhát. - morgott.

- Az előbb túl jutottunk ezen a problémán.

Tétovázott, tovább üldögélt a rönkből fabrikált ülőkén. Keze az asztalon, és kis fáradtság az arcán.

- Neked is probléma volt? - nézett rám. - Vagy az én gondjaimra nem is figyelsz?

Nem kellene így megcifrázni! - gondoltam.

- Én is ragadok. - tereltem másra a szót.

Felállt, felém nyújtotta a kezét.

- Menjünk!

Az össze-vissza nőt akácerdő nem az a hely, ahol kéz a kézben sétálgathatunk, így aztán hamarosan az lett a dologból, hogy külön-külön botorkáltunk le a patakhoz, arra ügyelve, hogy össze ne karmoljanak a tövises ágak. Móninak még arra is ügyelnie kellett, hogy a ruháját ne kezdje ki a bozót.

- Fordulj félre! - kérte, mikor megérkeztünk a vízhez. Nem szívesen, de engedelmeskedtem. Kicsit azért kilestem hátrafelé, és azt láttam, hogy ő is megfordul. A válla felett hátratekintett, és a pillantásunk találkozott. Éreztem, hogy elvörösödöm.

- Ne less! - láttam rajta, hogy újra összefogja magán a ruhát, de ettől ugyanúgy nem láttam kevesebbet belőle, mint eddig, hiszen a gombolás, ami betekintést engedhetett volna gyönyörű, fiatal testére, elől volt, én pedig a hátát néztem. - Különben mindegy. - folytatta, és egy gyors mozdulattal szétnyitotta magán a ruhát, aztán ledobta egy, a parton álló bokorra, aztán kicsit pipiskedve, lábujjhegyen, de még mindig a hátát mutatva felém, betipegett a sebesen csobogó, jéghideg vízbe.

Mivel az utolsó szava az volt, hogy mindegy, nem fordultam félre, hanem néztem. A szememet majd kinéztem, hiszen ilyent, addig még sohasem láttam. Meztelen testét csak egy bugyi takarta úgy, ahogy. A hatvanas évek elejének divatja szerint ez a ruhadarab még nem volt olyan kicsi, mint manapság, de nagyobb sem volt az akkori bikini fürdőruhák nadrágjainál. Fehér volt, ahogy arról már a vonatban meggyőződhettem a pajkos szellő szolgálatai nyomán, és kicsit lazábban lógott rajta, mint egy fürdőruha. Érdekes módon, ez a lazán ráncolódó nadrágocska ingerlőbb látvány volt, mint egy feszes bikini nadrág. Talán azért, mert a szemléletemet, és a tudatomat befolyásolta az, hogy eddig tiltott látványban van részem.

Alul és felül is elmozdult a gumiszalag, ami a bugyit fenntartotta, és egy kipirosodott benyomódás látszott a helyen, ahonnan lecsúszott a pántocska. Ilyen rajzokat, eddig még nem láttam senkin, ezek a testtájak soha nem voltak láthatóak számomra. A hátát sem láttam még soha úgy, hogy nem feküdt rajta keresztben a fürdőruha pár centi széles csíkja.

Elbűvölve néztem. Nem sokat volt azon a nyáron még strandon, ezért még nem barnult le sehol. A bőre fehér volt, még a Nap sem látta addig, nemhogy én.

Leguggolt a vízben, popsija beleért a habokba, és a bugyi egy pillanat alatt átázott.

Locsolni kezdte magára a vizet, és hajladozás közben hátulról is megnézhettem a kis karimákat, amik a melléből hol a jobb oldalon, hol pedig a baloldalon kikandikáltak.

A farkam olyan keményen feszült a fürdőgatyámnak, hogy már fájdalmat okozott. Lehajoltam tehát én is, és csapkodtam magamra a vizet, aztán bele is toccsantam a fenekemmel a patakba, hátha a hideg majd lelohassza gerjedelmem, de csak a gatya lett feszesebb, és a szorítás fájdalmasabb.

Most felegyenesedett, és megint végignézhettem a sudár testen, a különbség most annyi volt, hogy az elázott bugyi, szinte többet mutatott meg a fenekéből, mintha nem lett volna rajta semmi. Ahogy előrehajolva csapkodta magára a habokat, most már felülről is becsorgott a víz a nadrágocskába, ettől az mindenhol átnedvesedett, és kellemetlenebbül hűtötte a testét, mint a patak vize.

Lassú mozdulattal letolta magáról a bugyit, és egy hosszú mozdulattal kidobta a bokorra, könnyű, nyáriruhája mellé. Ehhez kicsit félre kellett fordulnia, és karja után lendülő keble, kicsit jobban megmutatkozott. Gyönyörű látvány volt a meztelen lány. Fiatal, hibátlan, nyúlánk teste, mintha a természet tartozéka lett volna, annyira illett a képbe. Ezer évvel ezelőtt, a festők készítettek olyan képeket, amiken ilyen látvány volt.

Én is kidobtam a partra a fürdőgatyát, és fellélegeztem a megkönnyebbüléstől, végre nem törte, nem szorította a szűk nadrág. Farkam, mint valami harci fegyver meredt előre, Heréim a hideg víztől pedig közvetlen aláhúzódva jelezték a patak hidegségét, amely másszempontból nagyon kellemes volt.

Nagy fröcsköléssel közelítettem Mónika felé. Nem akartam, hogy érkezésem csendes lopakodás legyen ezért jó hangosan pocskoltam a vizet magam körül. Ahogy hátrapillantott a zajra, a szemében, mintha várakozó kíváncsiságot láttam volna.

Megálltam mögötte, a farkam hegye csaknem hozzáért, kezeimet a derekára tettem.

- Nagyon szép vagy. - mondtam halkan. Elgondolkodtam rajta, nem kellett volna-e hangosabban szólni hozzá, mert a patak fecsegése elnyomhatta a hangom, de aztán láttam, hogy ismét hátrafordítja a fejét, és mosolyog.

Mosolyát bíztatásnak vettem, és derekánál fogva magamhoz húztam, aztán egyik kezemmel a melle irányába, másikkal pedig lefelé, a még soha sem tapintott meztelen punci irányába mozdultam. Háta a mellemnek simult, tenyerem teljesen kitöltötte a gömbölyű forma mell, két ujjam közé csípett mellbimbójával. Farkam nekitámaszkodott a gerincének, és szerszámom, az ég felé fordította kopasz gombáját, miközben helyet talált magának a kis völgyben, amely a két combja között éppen ott ért véget, ahol a golyóim bizseregetek.

Karjaimba fekve, kicsit oldalt hajolt, és szemét a szemembe fúrva, ajkait a számhoz nyomta. Két kézzel irányította a tarkóm, hogy egymásra találhasson arcunk. Szájüregünk megint kitárult, mint az első alkalommal, és heves vágtába kezdtünk a nyelvünkkel. Bejártunk vele minden zugot, ahová elértünk, időnként megszorítottuk, időnként kiengedtük magunkból, és a szabad levegőn kerestük meg a másik ajkát, nyelvét.

Balkezem a hasán lefelé kúszva, megérkezett a bolyhos háromszöghöz, aztán lejjebb haladva bekéredzkedtem a combok közé, és ő engedékenyen nyitotta szét a lábait, hogy erőlködés nélküli puha mozdulatokkal járhassam be az addig rejtegetett zónát.

Bokánkat nyaldosták a hideg habok, de ez ugyanúgy nem zavart most sem, mint ahogy akkor sem vettem észre, amikor érkezés után, a patakban állva maszturbáltam magányosan.

Felbátorodva játszadoztam a mellével, de több figyelmet fordítottam a puncira, amely sokkal több titkot rejtett, mint két szép keble, amit már kényeztethettem korábban. Simogattam a duzzadt szeméremajkakat, és megint éreztem, hogy nedvesednek. Kezdtem gyanítani, hogy a lányoknál, ez ugyanaz a jelenség, mint a fiúknál a merevedés.

Hosszú utakat tettem a nyílás aljától a tetejéig, minden milliméterét meg akartam ismerni annak a csodának, amihez végre, életemben először hozzájutottam. Kentem szét a bőségesen termett nedvet, lent is, fent is a puncija környékén.

Félbeszakította a csókot, sípoló lihegéssel kapkodta a levegőt, és én is kezdtem szédülni attól, ahogy dereka, és a hasam között csúszkált, tekeredett a farkam. Mikor a kis völgy tetejénél, a bozótosban matatva megérintettem egy érzékeny pontját, sziszegve a háta mögé nyúlt, és megfogta a farkam. Szerettem volna, ha húzogatni kezdi, de nem gondolt rá. Elfoglalta őt a saját teste, meg a benne keletkező érzések.

Feldugtam az ujjam a puncijába, és húzogatni kezdtem, de ezt már nem bírta ki háttal állva, lassan szembefordult velem, és hogy a kölcsönösen okozandó fájdalmakat elkerüljük, a fordulás idejére kivettem a kezem a forróságból.
- Ha... - kezdte, de amikor ismét rátaláltam a kis borsószemre a szőrszálak között elakadt a szava, és behunyt szemmel hallgatott egy pár másodpercig.

- Ha megígéred... - újrakezdte, de a hüvelykem megbicsaklott az ingerlékeny kis peckecskén, és megint elfulladt a mondat. Vállamra hajtott fejjel elélvezett, és önkéntelenül nyögött frissen érkezett nedvekben ázó kezem mozgásának ütemére, ahogy ujjam egyszerre járt benne dugattyú módjára igen gyorsan, és közben a csuklóm a hasa aljának támaszkodva dörgölte lágyéka érzékeny pontját.

Talán egy fél percig, vagy egy örökkévalóságig is eltartott, míg szinte önkívületben támaszkodott rám, és én addig is kényeztettem.

- Várj Robi! - elhúzta a kezem nedvekben úszó pinájáról. - Várj egy kicsit! - Térdét a térdemnek támasztva álldogált tovább.

- Ha megígéred, hogy nem spriccelsz belém, - láttam rajta, hogy most be fogja fejezni a mondatot, amit már kétszer elkezdett. - akkor bedughatod nekem. - megfogta a farkam, hogy biztos legyek benne, mire gondol.

Tetszett az ajánlat, de nem tudtam pontosan, hogy mit is szeretne.

- Akkor hogy csináljuk? - kérdeztem.

Nem azt mondta, hogy hülye vagyok, pedig alighanem ez lett volna a megfelelő válasz, hanem felvilágosított.

- Mielőtt elélvezel, kirántod belőlem.

- Úgy lesz Móni! - fogadtam meg.

- Nagyon ügyelj rá, mert nem csinálhatunk gyereket! - mondta, és jobb lábát feltéve egy a partról a víz fölé nyúló vastag ágra, egyik kezével a nyakamba kapaszkodva, másikkal a farkamat irányítva, kezdett lassan fölém ereszkedni. A farkam hegyét, már benn éreztem a punci nyílásában, mikor váratlan akadályt éreztem, mintha nem is a lyukba akartam volna behatolni, hanem valami rugalmas gumilemeznek ütköztem volna, ám Móni nem állt meg a rám ereszkedésben, és egyszer csak elhárult előlem az akadály. Hugi felszisszent, megijedtem, és a fájdalmas fintor, amit az arcán láttam nem nyugtatott meg.

- Fáj? - kérdeztem aggódva.

- Picit. - sziszegte összeszorított foggal, karján hintázva a nyakamban. - Ne törődj vele! A lányok szerint gyorsan el fog múlni, és utána nekem is jó lesz.

Hirtelen sokkal síkosabbnak éreztem a punciját, és éreztem, hogy lazul a szorítás, ami a szűk barlangban való előrehaladást lassította.

- Már jobb is. - mondta, mikor teljesen rám engedve magát, farkamat szinte tövig befogadta, és mindenoldalról körülfogta a forró, nedves punci. - Csókolj meg! - nem várt a válaszra, betapasztotta számat az ajkaival, aztán heves rugózásba kezdett azon a lábán, amellyel a vízben állt. Lábujjhegyre magasodott, aztán visszazuhant a sarkára. Terpeszbe ügyeskedtem magam, hogy ne kelljen pipiskednie, aztán derekát szorítva, magam is hozzájárultam teste emelgetéséhez. Nagyon gyorsan elérkezet a pillanat, amikor ki kellett rántani a farkam belőle, nem akartam, hogy rettegnie kelljen a következő menstruációig.

Kicsit csalódottan nézett rám.

- Várjunk egy kicsit. - mondtam. - Kis szünet után folytathatjuk.

- Annyira jó volt, amikor bennem voltál. - a mellére húzta a fejem. - Játssz ezekkel addig!

Készségesen engedelmeskedtem. Szívogattam, nyalogattam a mellbimbókat felváltva, kezem kosárkájában szorongattam a két szép labdát, aztán mikor éreztem, hogy kis haladékra tettem szert spermám kilövéséig, újra alátoltam a farkam, és lassan benyomultam a puncijába. Készéggel segített a behatolásban, és egy mély sóhajjal nyugtázta, mikor elérkezvén az út végére, makkommal böktem egyet valahol a hasa közepén, belülről. Csípőjét ingatta jobbra, ballra, aztán hintáztatta magát le, s fel. Ajkaimmal továbbra is a mellbimbókat szívogattam, és most éreztem, hogy közelebb jut az orgazmushoz, mint az előbb. Talán már csökkent a fájdalom, ami a hártya átrepesztésével jelentkezett, és jobban tudott figyelni a bensőjét kitöltő vastag hímvesszőre.

Sóhajtásai hangosodtak, sikollyá váltak, és addig tartottak, míg egy pillanatra mozdulatlanná merevedve, hátravetett fejjel, előretolt csípővel el nem érte az orgazmus. Magam is közel jártam hozzá, és a közelséget tovább csökkentette hüvelyének ritmikus összehúzódása, amely a farkamat érő lüktető szorítások sorozatát jelentette. Még egy picit benne mertem tartani magam, aztán hirtelen megroggyantva a térdemet, kirántottam belőle a dákóm. Éppen a legjobb pillanatban, mert a szabadba kerülvén, szinte azonnal kilőtte a sejtek millióiból álló adagot.

Bőségesen ömlött belőlem az ondó, kenődött szét meztelen combján, és a kezén, amivel éppen megfogni készült a szerszámomat.

Én is felnyögtem, aztán behunytam a szemem, és elgyengült lábakkal támaszkodtam rá. Szerencsénk volt, hogy ő pár másodperccel előttem járt az élvezetekben, különben nem tudott volna megtámasztani, és együtt vágódunk bele a hideg habokba.

Később indult az élvezet bennem, mégis én tértem magamhoz teljesen előbb. Meztelen hátát, combját, meg a mellét simogattam, és csókolgattam.

- Hogy vagy? - tettem fel a kelleténél sokkal egyszerűbb kérdést.

- Pompásan. - nézett rám, és a szeme ragyogott. - Végre elbúcsúztattam a szüzességem.

- Nem bántad meg?

Fejét rázta

- Volt a lányok között, aki kinevetett azért, mert még nem voltam fiúval.

- És jó volt?

- Nem látszik rajtam?

Valóban nem kellett volna megkérdeznem. Sima arcán megelégedett mosolyt láthattam, és mivel kicsit a hatása alatt volt az átélt élménynek, valamicskét még mindig támaszkodott rám. Melle a bőrömhöz ért, combjai az enyémhez simultak, éreztem rajta a lecsorgó nedveket. Lenézve láttam, hogy kis piros szín keveredik a fehér, tejfölszerű folyadékkal, amit tőlem kenődött rá.

Észrevette, hogy nézem, letérdelt egy nagyobb lapos kőre, és kezével vizet locsolva lágyékára, lemosta a nyomokat a hasáról, meg a combjáról.

- Azért jöttünk, hogy mosakodjunk. - mondta kuncogva.

Nem akartam elszakadni fehér bőrének érintésétől, vele együtt térdelve cirógattam tovább.
Szavazz Te is!

Átlag: 7.7 pont (293 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#22 feherkalman1 2016. 12. 5. hétfő 18:19
Ügyes gyerek, csak megcsinálta.
#21 Ulysses 2015. 08. 26. szerda 19:09
Reggelig tudnám hallgatni, ahogy Remete mesél.
#20 feherfabia 2015. 08. 23. vasárnap 06:05
Egész jó!
#19 papi 2014. 07. 3. csütörtök 22:15
Nagyon tetszik, szeretem az ilyen írásokat.
#18 A57L 2013. 08. 24. szombat 04:42
Egész jó.
#17 joozsi 2012. 12. 15. szombat 06:14
Csodás történet.
#16 Rinaldo 2012. 08. 3. péntek 08:28
Teljesült a vágya sikerült a méhecskének köszön hetönek elcsemegézni a mellein,végül elvenni a szüzességét.
#15 bikmakk 2011. 07. 9. szombat 23:42
Fantasztikus!
#14 sihupapa 2008. 10. 23. csütörtök 19:57
Ez is olyan szúper mint a többi.
#13 pandur 2008. 09. 11. csütörtök 00:20
jó volt nekem is
#12 pandur 2008. 09. 10. szerda 23:18
jó volt nekem is
#11 pista 2008. 09. 10. szerda 10:53
Egy élmény számomra,de jó lett volna a fiu helyébe lenni!
#10 krisz 2008. 08. 31. vasárnap 18:41
eddig jo majd a másodiknál elválik.
#9 loránt 2008. 08. 28. csütörtök 06:43
Az elbeszélés eddig jó volt,a folytatás talán jobb lessz.
#8 Olvasó 2008. 08. 27. szerda 13:22
Nekem csak most,a második rész megjelenésekor tűnt fel,hogy ismét Remete-remekkel van dolgom(gyanús volt az első rész is,de akkor a történet lefoglalt,nem az író nevét figyeltem:D).
10pont
#7 sztbali 2008. 08. 27. szerda 08:54
Nagyon jó. Érdekel a folytatás.
#6 zsuzsika 2008. 08. 24. vasárnap 01:53
Na, ez tényleg jó. 10 pont.
Folytatás ?
#5 mlacid 2008. 08. 23. szombat 17:31
Ha így folytatódik, akkor ismét egy remekművel leszünk gazdagabbak.
Köszi.
#4 pisti47 2008. 08. 20. szerda 16:45
Most sem csalódtam. Remek, várom a folytatást.
#3 dimrus 2008. 08. 20. szerda 15:58
Gratulálok!!!
Úgy hiszem megint egy remekmű készűl. Izgatottan várom a további részeket.
Üdv: dimrus