Páternoszter 3. fejezet - Ház, A Lomb utcában - 17-18. rész

– 17 -

Egy hosszú, boldog hetet töltöttünk el kettesben, az Őrségben, de nemcsak az a hét volt a boldog. Általában jól éreztük magunkat a következő hetekben, hónapokban. Elsősorban a szüleink de általában a környezetünk, hozzászokott ahhoz, hogy az életformánk fokozatosan átalakul olyanná, amilyen a házaspárok élete. Éjjel nappal együtt voltunk, és időnként férjnek és feleségnek neveztük egymást. Néha, a barátaink előtt is elszóltuk magunkat, akik először nevettek ezen, de később rájöttek, hogy szívesen átvennék tőlünk a szokást, ha ugyanúgy meglelték volna a párjukat, mint mi. Szinte sosem veszekedtünk. Az egyik nyári kerti mulatságon csodálkozott rá Joli a gondolatra.
– Ti nem szoktatok civakodni?
Nagyot néztünk Zsófival.
– Civakodni? Minek? Fontos dolgokban egyet szoktunk érteni, különben nem lennénk együtt. Lényegtelen ostobaságok pedig nem érnek annyit, hogy azzal rontsuk a hangulatunkat, hogy nyűgösködünk a magunk igazáért.
A társaság többi tagja nem figyelt a beszélgetésre, így ez az egyszerű eszmefuttatás nem jutott el minden barátunkhoz, és sokan továbbra sem értették, miként is tudunk nyugodt szerelemben, zökkenők nélkül egymással élni.
Az persze további tényező volt lelkünk békéjének a meglétében, hogy minden munkánkat, teljes odaadással végeztük, és nem volt szükségünk arra, hogy unaloműzés gyanánt egymást szekáljuk.
A Rádióban Júlia kíméletlenül meghajtott bennünket.
Az első napon azzal fogadott, hogy a szalagtárban, már mások elfoglalták a helyünket, és ettől elromlott a hangulatunk, csak akkor tért vissza a jókedvünk, mikor ráébredtünk, hogy csak ugrat, és ezen a nyáron nem a szokásos diák munkakörök közül választ nekünk tennivalót, hanem maga mellé vesz, és gyakornokként foglalkoztat.
– Azt akarom, hogy megszokjátok a pontos és gyors munkát. – mondta, és ezért mindenhez rövid határidőt adott.
Rendre, sorra, minden elképzelhető munkából adott nekünk egy keveset. Szerkesztettünk felvezető szöveget, híreket fogalmaztunk, a riportokhoz anyagokat gyűjtöttünk, szalagokat vágtunk és ragasztottunk iszonyú mennyiségben, és mikor már azt hittük, hogy ebből áll az egész munkánk, kiküldött minket, a helyszíni riportot készítő munkatárssal, tartani a mikrofont. Ez nem jelentett semmi feladatot, Egyszerűen csak elkísértük a riportert, és figyeltünk, hogyan dolgozik. Később egy idősebb munkatárs felügyelete alatt megvágtuk a tudósítást, mielőtt adásba került.