A+ A-

Tharr nevében

Éjközép volt. A világ elcsendesedett egy pillanatra, mintha minden mozdulatlanná vált volna, visszatartott lélegzettel várva, míg a második hold a horizont fölé emelkedik - hátha Amhe - Rahmun nem hajlandó többet e világra nyitni a szemét. A hangok végzetesen felerősödnek ilyenkor, vagy talán a hallás lesz élesebb - nem tudni, de talán nem is fontos. Az igazán fontos az, hogy ilyenkor a legkisebb nesz is végzetes lehet. Talán ezért is ereszkedett az a holdtalan sötétségnél is feketébb árnyék a mellvéd évszázados kövei felé oly lassan. Valahonnan a túloldali sötétségből nyúlt ki, nem végződött semmiben - egyelőre. Az öreg port félresöpörte egy fuvallat előle, ahogy rászorult a mellvéd belső élére. A percegés, amit a félrebillenő apró kavicsok okoztak, talán csak a tudatalattiban hallatszott - az árnyék mégis megtorpant, bár tudta, csak néhány légvételnyi ideje van. Hangtalanul megfeszült a sötétség e nyúlványa. A mögötte testet öltő feketeség felhúzódzkodott a párkányra, szinte átgurult rajta, és a túloldalon összekuporodva moccanatlanná dermedt.
Ekkor derengett fel a keleti horizont újra, az eddigi vérvörös derengést hideg kékre váltva. Az árnyékok lassan fogytak, sorvadtak - kivéve a mellvéd mellett gubbasztó alak közelében. Az őrök fellélegeztek, csendes megnyugvással vették tudomásul, hogy a sötétség egyiküket sem ragadta el. Nem sejtették, hogy csak haladékot kaptak, kegyelmet nem. Egyiküknek sem tűnt fel, hogy abban a sarokban nem fakult ki a sötétség, pedig Amhe - Rahmun szeme egyre magasabbra emelkedett a zenit felé. Csendesen folytatták tovább útjukat. Az árnyék nem vett róluk tudomást - majd mások eltakarítják őket, neki fontosabb dolga van. Megvárta azt a pillanatot, amíg a legtöbb őr takarásba került, a hozzá legközelebbi pedig a hátát mutatta neki, és előrelendült. Az őr utolsó gondolata a csillagokkal tartott, őket látta utoljára, az ő képüket viszi magával a kárpit túloldalára. A mozdulat, amivel az árny rávetette magát, átemelte az őrt a mellvéden, hogy odaát csendes, puha reccsenéssel érjen földet. A férfinek nem volt ideje rikoltani - egy utolsó sóhajra sem futotta. Mire lába elemelkedett a kövektől, már halott volt. Az árny egy pillanatra újra mozdulatlanná vált, amíg illúziót bűvölt a hiányzó őr helyére.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6 pont (19 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 zsuzsika 2014. 11. 9. vasárnap 09:16
Ez mi?? Borzasztóan s.ar.
#6 A57L 2014. 10. 20. hétfő 07:11
Ez nem ide való.
#5 papi 2013. 11. 30. szombat 13:27
Kevés
#4 v-ir-a 2011. 08. 13. szombat 23:35
huhaa...(a sci-fi műfajt imádom)
#3 Raffy4 2002. 05. 5. vasárnap 23:11
Hála az égnek, hogy a MAgus már ide is becsorgott! Valaki írjon kráni elfekről is valamit!
#2 Kandur21 2002. 03. 15. péntek 21:07
A Magus már ide is becsorgott? :(
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?