A+ A-

Édes bánat

Sírva rohantam végig a folyosón. Hányszor megfogadtam már,hogy nem fogok hinni neki, el fogom felejteni, hiszen ő nem akar engem. Most is...Semmi sem akadályozta meg, hogy az egész osztály előtt megalázzon. Rohanó lépteim zaját csak a megszólaló csengőszó nyomta el, amit rögtön diákok hada követett,kik boldogan haladtak a kijárat felé. Nem akartam, hogy bárki is így lásson,ezért gyorsan bemenekültem egy üres osztályterembe, szabad folyást engedve könnyeimnek. Nem vettem észre,hogy kinyílt az ajtó,csak a kedves hangra, a szavak mögött megbúvó megbánásra figyeltem fel:
- Niki, jól vagy? Tudom,hogy elég szemét dolgot csináltam, nem így kellett volna. Gyerekesen viselkedtem. Meg tudnál nekem bocsátani?
Nem tudtam, hihetek-e a szememnek, és valóban ott áll-e Ő, aki egész bánatomat okozta, vagy csak a képzelőerőm súlyt ilyesfajta otromba tréfákkal. Végül mégis összeszedtem bátorságomat, letöröltem az utolsó könnycseppet is, büszkén, felvetett fejjel válaszoltam:
- András. Igazán nincs miért bocsánatot kérned. Hiszen egész évben kimutattad, hogy milyen feleslegesnek érzed a társaságom.
- Igen, igazad van. Nagyon szégyellem magam. De egészen eddig a pillanatig nem volt bátorságom a szemed elé állni, és megmondani, mit érzek. Tudom,hogy látni sem akarsz. Remélem azonban, hogy nem rontottam el még jobban a dolgot...Megértem,ha gyűlölsz - nem értettem,hova akar kilyukadni, egyre feszültebbé váltam, kíváncsian vártam a folytatást.
Andrást már lelőni se lehetett volna, csak úgy ontotta magából a szavakat:
- Kötözni való bolond voltam. Sajnálom, elképzelni sem tudod, hogy mennyire sajnálom, hogy megbántottalak. Annyi mindenért meg kell bocsátanod...Azért, mert durva voltam hozzád, megsértettelek. Kérlek ne haragudj. Azt hittem, ha meggyűlölsz, nem foglak szeretni... Jól hallottad. Teljes szívemből szeretlek amióta beléptél az ajtón. Elraboltad a szívemet. Most akár ki is nevethetsz, csak kérlek ne haragudj rám.
Nem tudtam mit gondoljak. Ez is csak egy színjáték? Egy ostoba tréfa? A szívem majd kiugrott a helyéről, olyan gyorsan vert. Kételkedtem. Nem találtam a megfelelő szavakat, nem tudtam, szabad-e örülnöm. De aztán, minden kételyem elszállt-mintha elfújták volna- amikor belenéztem András szemébe. Ott tükröződött benne az az érzelem, ami a saját lelkemet nyomta,emésztette.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.63 pont (8 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 papi 2016. 04. 24. vasárnap 07:06
Egész jó
#3 vakon53 2016. 03. 27. vasárnap 12:54
Nemrossz.
#2 listike 2014. 09. 22. hétfő 12:29
Csak ennyi?
#1 Törté-Net 2007. 12. 29. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?