A+ A-

Szigorlat után

Nagyon, nagyon rossz volt a kedvem. Az az igazi halálvágy gyötört. Nem sikerült úrrá lenni rajta, sőt kétségbeesve tapasztaltam, hogy egyre mélyebbre süllyedek, mint amikor a lápon járva, a zsombék mellé lépve észre kell vennem, hogy egyszer csak nincs a talpam alatt szilárd közeg. Olyankor már nincs visszaút, csak merülök mélyebbre, nincs kapaszkodóm, ami két marokra fogva adhatna egy minimális biztonságérzetet. Azelőtt sosem voltam ennyire depressziós, ha bármi csapás ért is, de most nem birok kijönni belőle, nincs senki, aki segíteni tudna, mert önmagam gerjesztem a kilátástalanságot. Awal kezdődött, hogy minden előzetes utalás, vagy jel nélkül, váratlanul elém toppant a barátom, hogy van egy csoporttársa, aki kezdettől fogva erős hatással volt rá, de most már annyira minden gondolata csak akörül a lány körül forog, hogy nem képes velem folytatni a kapcsolatot, inkább szakítsunk. Igaz, hogy az a lány nem biztatta semmivel, nem is járnak (még), de ő (a barátom) csak őrá tud gondolni, hogy milyen szép, amikor mosolyog, és milyen édes, ahogy a homlokába hull pár tincs a hajából. Odakaptam a homlokomhoz, nekem is odahull pár tincsem, én is szívesen mosolyogtam (addig), mi változott, hogy hirtelen az a lány ennyire kitölti az életét, én meg nem? Megviselt nagyon a dolog. Mint akit gyomorszájon vágtak, úgy kiszorult minden levegő. Tudtam, hogy a folytatáshoz semmi esély tovább. Ha már ő képes volt elém állni és a szakításunkhoz szükséges mondatokat így fölépíteni, akkor komoly az elhatározás, hogy innen tőlem elmegy, s ott próbálkozik. Legalább korrekt. Ha csak azt mondom, hogy megviselt a dolog, nem mondtam semmit. Nem tudom leírni azt a fájó fokozatot, amennyire nagyon szenvedtem, és elvesztettem magam. Egyáltalán nem működött bennem semmi. Az agyam főleg nem. Tanulni se tudtam, hisz olvasni se. Enni se igen, némi teát ebben a hőségben, aludni aztán végképp nem lehetett, mert csak zakatolt az agyam folyamatosan. A szokásos módon próbáltam élni, de nem ment. Csak az automatizmus hajtott, nem a tudatos szervezettség.
Súlyos önsajnálatom az egekig ért. Éppen akkor kezdődött a vizsgaszezon, de hiába nézegettem a jegyzeteimet, a betűket láttam ugyan, de nem állt össze a szöveg. Fogtam a tárgylemezeken a metszeteket, hiába forgattam az ujjaim között, föl se ismertem egyiket se, hogy minek a metszete, és hogyan kapcsolódik ahhoz a szigorlathoz, amelyikre szerdán mennem kell. Odamentem időre, a 9 órai csoportba kaptam helyet. Fölösleges volt odamenni is, mert képtelen voltam fölfogni a tétel lényegét, nem hogy összefüggő gondolatom lett volna vele kapcsolatban. Persze, teljesen érthető volt, hogy múlt alkalommal annyira rosszul teljesítettem, hogy mára visszatapsoltak. De akárhányszor jöhetek újra, ha a felkészülésemre fordított időm még több lenne is, kiürült az agyam, képtelen vagyok összeszedni magam. Elvesztettem három évet, most aztán kénytelen leszek föladni az egész egyetemet, ki kell maradnom, vagy legjobb volna teljes egészében föladni az egészet - nem csak az egyetemet, hanem mindent, mindent . Ott ültem a folyosón, beszólításra várva, (nem is érem, miért jöttem el egyáltalán), minden értelmét vesztette már.

Lerogyott mellém egy magas, öltönyös fiú, szoktam látni az előadóban, bejár mindig. De csak látásból ismerem, szép a szeme. Hallottam, hogy halkan beszél hozzám, de komolyan össze kellett magam szedni hozzá, hogy megértsem egyáltalán, mit is mondott. Valami vicceset, vagy kérdezett valamit? Azt mondja nekem, hogy - Kati? Talán ismer engem? Rápillantok jobban, hogy ki is ült ide mellém, és a tekintete annyira fogva tart, hogy tán egy perc is eltelik, amíg nézem a szemét. Aggódást látok (tán a vizsga miatt?), meg együttérzést (sorstárs?), vagy részvétet (irántam?) - ennyire látszik rajtam, hogy elvesztem, és egy morzsa szeretet képes volna átmelegíteni? De hát, nem teirántad érzem ezt a szeretetéhséget, te fiú - habár tüstént elönt a forró hála, és annyira felindulok ettől a fölgyűlt hálaérzettől, hogy váratlanul összerogyok, ráborulok a szomszédomra, és kibuggyan belőlem az elmúlt hetek keserűsége mind. Nem is jutott eszembe semmi olyan, hogy neki esetleg kellemetlen lehet, vagy zavarba hozom, hiszen nem is gondolkodtam, csak a meleg tekintetétől fölszakadt a gát. Nagyon finoman simogatta a hátamat, a vállamat, a hajamat rendezgette, és halkat suttogott nekem. Mint egy anya, aki vigasztalni próbálja a gyerekét, amikor hasra esve megütötte magát. Csak cirógatott tovább és duruzsolt, foszlányokban jött a hangja, hogy ne aggódjak, hogy jó leszek, meg hogy jó vagyok. Meleg tenyere a hátamon, jól esik az érintése. A kezéből árad a nyugalom, nagyon jót tesz nekem, ahogy simogat. Azt szeretném, ha nem is hagyná abba, csak suttogná továbbra is, hogy nincs semmi baj, és minden rendbe jön, csak nyugalom, csak nyugalom. Ahogy a sírásból megnyugodtam kissé, elröstellem magam, amiért erre a szegény fiúra váratlanul ennyire rávetettem magam, mit gondolhat rólam.
Szólítja az asszisztens a következőt - épp engem - de inkább elém engedem a srácot, nekem még rendbe kell tennem magam a sírás után. Megyek a mosdóba. Jót tesz a mosakodás, sosem gondoltam volna, hogy az a hideg víz ennyire képes eltörülni a borút. Nem csak az arcomat mostam meg, hanem a nyakamat is, hagytam folyni mindenfelé a bőrömön, s jött belém vissza az élet, ahogy a hideg víz csorgott le a nyakamról, belefolyt a blúzomba, a melltartómba, majd a szoknyám korcánál beszívta a szövet. Nem is tudom meddig lubickoltam ott, de már nagyon kellett ez a felüdülés. Amint visszaértem, éppen hívták a következő vizsgázót. Mentem máris, a borút lemosva magamról, bizakodva léptem be. Az a srác ott ült a helyén, és olyan átható derű volt a tekintetében, annyi biztatás, hogy nem is fordult meg a fejemben, hogy nehézségeim (voltak, vannak, lesznek). Önzetlenül ideadta a bizakodását nekem, épp, amikor a leginkább rá voltam éhezve egy kis biztatásra, egy jó szóra. Hol volt eddig ez a fiú, hogy én nem figyeltem föl rá előbb?
Rápillantottam a tételemre - derengett, hogy menni fog - rápillantottam a fiúra, mosolygott rám. Tényleg szép a szeme, úgy látom csak én vagyok a szemében - hisz törődik velem, együtt érez velem, nagyon jó érzés az ilyen.
Tényleg könnyen boldogulok a feladatommal, a vázlat máris összeáll, némi kiegészítés
kell mellé, fog ez menni, nem lesz vele baj. Már ő felel éppen, kérdezgetik innen - onnan, magabiztos, mindent tud. Nézem a hátát, most én próbálok biztatást küldeni neki, de látom, nem szorul rá. Nézem őt, ahogy ott ül, hogy milyen nagy háta van, széles a válla. Nagy a keze, hosszúak az ujjai. Azt mondják a szobatársaim a koleszban, hogy annak a fiúnak, akinek olyanok az ujjai, annak izé... : - ) jaj, mi jut már az eszembe máris, (Hess!) szigorlatozni jöttem, nem fiúügyekről (kezekről és egyebekről) ábrándozni. Zavaromban el is vörösödök, de nincs időm foglalkozni vele, mert már végzett a srác, keresi a tekintetemet, biztatón idemosolyog. Kicsit végigborzongat a kedves mosolya (ez most nem a keze miatt, : - ) becsszó!) és súgja, hogy megvár. Most nem akarok arra gondolni, hogy megvár, nehogy türelmetlen legyek a vizsgáztatómmal, de azért mégis jólesőn átmelegít a gondolat, hogy vár rám. Szerencsére gördülékenyen beszélek a húzott tételemről, nem is kérdeznek bele, csak apróságokat. Egyre magasabbra száll a kedvem, hogy ilyen jó vagyok. Persze, mert az a srác azt mondta, hogy jó leszek.
Tényleg a folyosón vár, legszívesebben magamhoz ölelném, amiért ilyen sikeresen leápolt, amikor az kellett. Nem merem megtenni, de ahogy az arcába nézek, a dióbarna szemére, megint úgy gondolom, hogy magamhoz kéne ölelni és megcsókolni a szép mosolyát. El kell űznöm az ábrándképet, mert már érzem, hogy megint vörösödök. Hogy lehet egy kósza gondolattól zavarba jönni? Még ha *olyasmire* gondolok, akkor is.
Jön velem, beszél hozzám folyamatosan - nem is tudom, mit mond. Újra csak arra gondolok, hogy szeretném szorosan magamhoz ölelni, fejemet a mellére tenni, hozzábújni. Tetszik a szája, ahogy beszéd közben megnyalintotta. Mit is mondott, hogy melege van, meg szomjas? Micsoda prózai, miközben én lebegek örömömben. Fölhívom hozzánk azzal, hogy a szobatársaimnak mindig van behűtött üdítőjük. Nem!, semmi hátsó gondolatom nem volt amikor hívtam. Vagy mégis volt? Jött szívesen. Olyan otthonosan mosta a kezét meg az arcát, nem volt zavarban - mint én - fogta az üdítős flakont, töltött a pohárba. Én meg végigmértem az egészet. A hajától a cipőjéig. Jó alkatú, mutatós. Tetszik nekem. Egyre inkább. Levette a zakóját (mi van, olvas a gondolataimban?), érzem, hogy ismét kezdek vörösödni, legjobb lesz lehűteni magam a csapnál. Ma már egyszer használt.
Máris kibújok a blúzból és csorgatom a hideg vizet, de nem hűlök tőle, - persze, mert amikre gondolok, az inkább forral, mint hűt. : - ) Nem is töröltem le a vízgyöngyöket a bőrömről, csak odaléptem elé, és magamhoz ölelve megcsókoltam. Meglepődött, de egy pillanatnyi tétovázás után mégis visszacsókolt. Amilyen hevesen támadtam le én, olyan hevesen fogadta. Ölelt, csókolt, simogatott, éreztem, hogy kedvére van a fordulat. Ennek ellenére eltolt egy kicsit, úgy vizsgálta az arcomat, kereste a tekintetemet. Tán egy kicsit túl hosszan nézett, mintha megpróbálna belelátni a fejembe, hogy mi volt ez részemről, ilyen váratlanul, előkészületlenül. Szemében a kérdés.
Elröstelltem magam, valamit hebegtem is, hogy bocs, izé... ne haragudjon, ha tolakodó voltam. S már nyúltam a blúzomért, bántott hogy elutasításnak éreztem, ahogy eltolt magától. : - ((
De úgy látszik, félreértettem, mert nem hogy nem tol el, hanem magához ölelt megint, és megcsókolt. Most, hogy ő kezdte, egészen más volt a csókja, finom puha. Nem annyira szenvedélyes, de nagyon izgató, ahogy cirógatta az ajkaimat. Közben meg kalandor ujjaival ismét kinyitotta a most fölvett blúzomon a gombokat. Kiszabadított a melltartó fogságából, és a tekintete rám tapadt. Nézte a halmokat, mosolygott. Láttam, hogy nagyon tetszik neki, el se szakadt onnét, gyönyörködött, simogatott. Egyre inkább tűzbe jött, hallottam, hogy mélyen beszívja a levegőt, és olyan szorosan összeölelkeztünk, mint akik egymásba olvadnak egészen. Egyre izgatottabb, ahogy tolja le a szoknyámat, s én is izgatottabbá válok. Hirtelenjében a hátára döntöm, s egy markolással lezúzom a nadrágot meg az alsót, teljes valójában máris előtárulkozott minden vágya. Tetszik. Kívánom, amit látok. Elmosolyodok, amint megint átsuhan a gondolatomban a keze. Fölállva csókolózunk, egyre hevesebben, nincs puhaság, óvatosság, csak szenvedélyes vágy. Magához szorít, majd megfordít, hogy a hátam legyen a melléhez, s ő meg nagy élvezettel markolgatja a kebleimet, jól kézre áll. Meg - megszorít, szinte fáj, amilyen heves. Nyakszirtemre puszikat hint, beleborzongok. Egyik kezét elszakítja a mellemről, és egyre lejjebb hatol, simogatja a hasam, óvatosan, egyre lejjebb vándorolva. Csak átreppent a Vénuszdomb fölött, a combjaimat érintgeti. Nagyon finom, ahogy magához szorít, fenekemnek nekifeszül az egész férfiassága, forró és kemény. Imádom, ahogy simogat, de máshol jobban szeretném az érintését. Tétován a kezéért nyúlok, s a combomról elemelve az ágyékomhoz irányítom. Türelmetlen vagyok. Persze pontosan érti ő mi kell nekem, csak kivárt vele.
Besiklik a bugyimba, és végre ott cirógat, ahol leginkább remeg. Hú, nagyon élvezetes, csodálatosan finoman cirógatnak az ujjai (már megint : - ) az ujjai, hm) Aztán három ujja közé csippenti a gyöngyöt, morzsolgatja, dörzsölgeti. Egyre fokozódik a légszomjam, kapkodok a levegő után. Reszketek amint élvezgetem azt az intenzív ingert. Aztán végigönt a forró gyönyör, nekinyomom a hátam a mellének, és a mélyről fölszakad sóhajtásom.
- Ez nagyon jó, még !!! Csináld még, huuuu, még ! Maga felé fordít, úgy csókolózunk tovább. Még remeg a térdem, ahogy húzom az ágy felé, szinte magamra rántom, amint odaértünk. Csókolgatja a bimbókat, közben keze ismét kalandra indul. Kitárulkozom egészen, nagyon élvezem, ahogy lapozgatja a szirmokat ahogy minden redőt megsimít. Egymásba folynak a gyönyörhullámok, nem is mondhatnám, hogy érzem, mikor kezdődik a következő, csak rázza az egész testemet egymás után többször is, azután pedig mint egy ájulás, úgy összerogyok a végső heves kéjtől. Alig kapok levegőt, torkom kiszáradt, elgyöngültem egészen, kivert a víz is. Hozza az italos palackot, látja, hogy kimerültem. Olyan mohón kapok utána, mint egy sivatagi utazó, aki a szomjhalál határán áll. Amilyen hirtelen nyelek, a torkomra szalad, fuldokolok, köhécselek tőle.
- - Nagyszerű vagy - bukik ki belőlem önkéntelenül, s odapillantva látom, hogy a szerszáma még erős várakozásban van. Eddig csak rólam volt szó. Kihajolva az ágyból, a táskámból elővadászok egy csomag gumit, és a kis sapkát ráillesztem a kőkeményen meredező fejecskére. Óvatosan kezdem görgetni lefelé, másik kezemmel a golyókat morzsolgatva. Látom, tetszik neki, fejét hátraveti, és csak liheg az élvezettől, ahogy markolgatom. Puszit lehelek a köldökére, kicsit beletolom a nyelvem csúcsát. Magamhoz fordítom a törzsét, irányítani sem kell, ahogy ölelem, máris beletalál az alagútba. Nem mozog, se hevesen, se sehogy, csak élvezi a helyzetet, ahová került. Visszatartja magát, látom. Mindkét kezemmel szorítom a derekát, és megpróbálom szorítani odalenn. Hallom, hogy levegőért kapkod, csaknem fölakad a szeme - de még tovább is kivár. Végül én vesztem el a türelmemet, kicsúszom alóla, a hátára gördítem, és fölékerekedek. Égre mered a dákója, beleülök. Egész mélyen magamba fogadom, fölnyög belé. Egészen lassan kezdem, majd egyre gyorsabbá válik a tempó. Középső ujjammal odakalandozok egy kis simogatással fölfokozni a gyönyör kapuját, érzem, hogy ő is ott keresgél. Megfogom a csuklóját, és egészen pontosan odahúzom a kezét, ahol legfinomabbnak érzem az ujja jelenlétét.
- Gyere még, lihegem, - még! Egyre emelkedünk. Amint már kezd remegtetni a gyönyöröm, látom, hogy ő is utolért, ajkai elnyílnak, kiált is, megfeszül a válla, dobálja a fejét, vergődik és csak élvezi, élvezi, nagyon élvezi, amit kaphat tőlem.
Szavazz Te is!

Átlag: 6.16 pont (175 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#14 t.555 2017. 10. 8. vasárnap 03:58
Egész jó!
#13 feherkalman1 2017. 05. 15. hétfő 09:00
Erről az oldalról sem rossz.
#12 zsomberos 2016. 07. 16. szombat 12:31
Tetszik
#11 feherkalman1 2014. 06. 4. szerda 09:47
A másik oldalról már olvastam valahol.
#10 papi 2014. 05. 25. vasárnap 07:04
Egész jó
#9 tutajos46 2013. 07. 12. péntek 05:47
Inkább a tükör.
#8 nanami-chan 2003. 07. 16. szerda 06:34
Béna.
#7 RB 2002. 12. 31. kedd 01:25
Jobban tetszett a ferfi nezopontbol..de nemrossz ezsem.
#6 Su 2002. 09. 7. szombat 20:03
háát, a tükre jobb, de ez se semmi:o)
#5 xxe 2002. 09. 3. kedd 12:35
Ez is szép story, és a "tükre" is.. 10p
#4 GOD 2002. 02. 22. péntek 09:18
Nem is rossz.
Kiváncsi lennék milyen szakos vagy?
Csak nem TTK?
#3 Ildica 2002. 02. 20. szerda 19:22
Hmm tetszett:-)) Én is szigorlatozni fogok, igaz legközelebb valamikor májusban. :)
#2 Kenoby 2002. 02. 6. szerda 01:38
Ez is nagyon tetszet! Jo otlet volt, hogy a masik "nezpontot" is megszolaltatta a szerzo.
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?