A+ A-

Kamaszkorom legszebb nyara - (reciklista szex)

Hogy is kezdődött? Gabi, a dobos és Zoli a focis, a barátnőm és én sátorozást terveztünk a Balatonhoz. Az alapok már ott sérültek, mikor a barátnőmet a szülei nem engedték el. Nálunk is volt némi huzavona, de végül anyám belegondolt, új emberével lesz pár gyerek nélküli napja.

Zolival három hónapja, a villamoson ismerkedtem meg. Azt mondta később (sokkal később, Balaton és egyebek után, a keresztcsíkos pólómban villamos-zötyögő cicijeimről nem tudta levenni a szemét.) Ő edzésre ment, én edzés után haza. Megkérdezte hazakísérhet-e? Én meg azt mondtam, mindenkié az utca, arra megy, amerre akar. Pont arra akart, amerre én. Végig dumáltuk a délutánt, neki az edzésnek lőttek, nekem a tanulásnak. Szép hosszú, fekete haja volt a Zolinak, madulametszésű barna szemei, fülbevalója és borzalmas zakója egy még borzalmasabb kockás nadrághoz. Igazi egyéniség, figyelemfelkeltő. Csodálkoztam is, hogy anyám nem zavarta el a francba, mikor meglátta.
Emlékszem az első csókunkra. Nyálas szájjal adta, nyelves nyálasnak könyveltem el. Központi szereplőnk lett a villamos és a végállomás, ahol vártunk rá, az ottani búcsúzkodások, nyelves nyálasok és cicigyömködések és kemény ágyék dörgölődzések. Tovább nem kísérhetett, mert az apja agyonverte volna, ha este tízre nem ér haza. Persze én meg éghettem, hisz a törzsközönséggel együtt döcögtem hazáig, azokkal akik végignézték a várakozás-pettinget.

Egy hónap múlva alakult először úgy, hogy nálunk aludt. Zenét hallgattunk, vacsoráztunk, igazán jól viselkedtünk és sajnos közeledett a félelmetes kilenc óra, mikor indulnia kellett volna. Elsősorban az élveztem ezidőtájt, hogy olyan, mintha lenne egy saját robotom, mert Zoli mindent megtett, amit csak kértem. Hagyott nyerni a kártyában, a tévéjátékban és minden viccemen nevetett.
- Itt aludhatok? - kérdezte illemtudóan elsőként anyámat, aki éppen kedvenc sorozatát nézte egy csomag mogyoróval a kezében.
Anyu mosolygott egy igent.
Akkor Zoli hazatelefonált, hogy áramszünet miatt nem járnak a villamosok. Jó móka. Péntek este és szombat és vasárnap és mi. Illatosra zuhanyoztam magam, felvettem a legszebb pizsamám, Zotya pedig kapott egy női köntöst (akkor még nem lakott nálunk az ÚJ apukám) ezért az anyámét. Tévézgettünk a szobámban, lassacskán magunkra csuktunk ajtókat és lassacskán feloldódtunk. Csikiztem a hasát a vizes hajammal, sok-sok nyálast váltottunk, bizseregtem tőle, így, hogy nem várt utána a villamos és az utca népe. Felhúzta a pizsifelsőm és simogatta a melleimet, benyúlt a nadrágomba, a lábam közé, simogatott, és én is a kőkemény fütyijét nadrágon át. Szigorúan így, ilyen benyúlkálós módon fetrengtünk az ágyon. Kicsit idegesítő volt, hogy mindig félrecsúsztak az ujjai a lényegről, vagy éppen akkor váltott másfelé, mikor kezdett igazán jó lenni - ma már tudom, ő is pont így volt ezzel. Idővel belefáradtunk. Én legalábbis. Aludni akartam. De ő nem hagyott. Mikor éppen elszenderültem az amúgy is zsibbasztóra szűkült ágyamban, rájött a kangörcs újra és tapizott. És ez így ment, míg elkapott a düh, fogtam a párnám, paplanom és leköltöztem a földre. Nohiszen, utánam akart jönni, és akkor rászóltam nem! Robotként maradt.
Ilyen volt az első közös éjszakánk, amit sok hasonló követett, egyre szabadabb, egyre meztelenebb. Ezek után váltunk igazán egy párrá, hisz olyasmi volt már a kezünkben, ami a Másoknak nem. Büszkén mutatott be a barátainak, velük lógtunk, mert Zoli szerint az én barátnőim idióta vihánc gépek, utálta őket. Pedig ők soha nem mondtak rá semmi rosszat, sőt.

No de a Balatonhoz vissza. Igen vissza. Gyerekkoromban minden nyáron legalább két hetet ott töltöttem, nosztalgikus szagok árasztottak el már a gondolatától is. Gabesz talált kempinget, hozta a sátrat, én vettem a vonatjegyeket, a Zoli... nos ő jött utánunk. Gabesz szőke, hosszú, göndör hajú srác, alig magasabb nálam, kamaszosan izmos, a karján pár nonform tetkó, és úgy véltem, a rockbandához, amiben dobol illik ez a külső. Amúgy kedves, halkszavú figura, ellentétben Zolival, akinek állandóan járt a szája.
Eggyel előbb szálltunk le a vonatról a kapkodás véletlenében, mint kellett volna, gyalogoltunk hát a dögvész melegben Szabadiról, Sóstóba, málhástul.
A kemping nekem különös újdonság, mert sosem sátraztam. A srácok a tópartot szúrták ki magunknak, így a nádasban szomszédunk sem akadt, igaz a zuhanyzó jó messze, de kit érdekelt. Gabesszal végül felállítottuk a lakásunkat, Zoli kimaradt belőle, mert bármihez fogott, csak rontott a dolgokon. Aztán átvedlettünk fürdőcuccba és igazán élveztem, hogy két hím vesz körbe, és még több bámul. Nem akarok kérkedni, de tizenhat évesen kenterbe verte a testem a parti felhozatalt. Zoli is sokat hümmögött Gábornak, hogy ugye... meg ugye megmondtam. Tudtam mire céloz. Gábor ezalatt szívesen nézett inkább szégyenlősen másfele.

A víz meleg, a nap süt, kell ennél több? Úsztam egyet, átázott fürdőruhám még inkább vonzott szemet, nyálcseppet, élvezettel napoztam kirakatot mindehhez. Két partnerem átment gyerekbe, a vízben térdig labdázgattak röhögve. Egyszer csak Zolika feljajdult és sűrűn káromkodott. Jajjaj, megrándult a nyaka és csak jobbra volt képes nézni ezután. Keserves képpel nyöszörgött mellettem a pokrócon, hogy masszírozzam meg, de hiába, csak rontottam a helyzetén. Ücsörögtünk estig, immár, mint a nyugdíjasok.
Este májkrémes konzervet kanalazgattunk és mit ad isten, Gábor is elkezdett nyafogni, hogy leégett a válla. Kencéztem babakrémmel, de akármilyen óvatosan csináltam, üvöltött, hogy FÁÁÁJ! Hamar nyugovóra tértünk. Egy dupla gumimatrac a mienk Zolival, egy a jobb szélen Gáboré. De nem lehetett tőlük aludni, mert az egyiknek a nyaka fájt, a másiknak a háta. Borzalmas volt. És az a hülye matrac iszonyat kényelmetlen. Folyton attól rettegtem, belemászik valami kóbor bogár a fülembe tévedésből. Végre elszunnyadtam, erre Zoli, a ferdenyakával képes volt felébreszteni.

- Annyira fáj - szuszogta és a kezem a fütyijére húzta. - Puszilgathatnád.
- Hülye vagy? - tört ki belőlem, mert úgy gondoltam, ha már szép idétlen hármasra sikeredett a nyaralás, akkor nem lesz ilyen. Különben sem szerettem puszilgatni a micsodáját. Bevágtam a durcát, visszacipzároztam a hálózsákomat, amit Zoli le, és dacból elaludtam tényleg. Hajnalban a nappal keltem. A fiúk még durmoltak. Hűvös volt és a Balaton parti tó, feltehetőleg maga a sóstó, amiről a hely a nevét kapta, tele békával. Ezek a kétéltűek reggelente igen lassúak, unalmamban fogtam is hármat, és egyenként beengedtem a sátorba őket. Gondoltam vicces.
Erre ezek összedöntötték a várunkat ijedtükben, a nyomorék és a leégett, ahogy menekültek három kicsike béka miatt - hát muszáj volt röhögni, amit a békákkal együtt rossz néven vettek.

A program előteremtődött, bebuszoztunk Siófokra, gyógyszerért. Két srác velem, egyik úgy sétál, mint akinek görögdinnyék vannak a hóna alatt, a másik rendületlenül nézi a jobb oldalt. Én, mint nő, előadtam a patikusnak az igényeimet. Röhögött, és felvilágosított, a kence és a tabletta sokat nem fog segíteni társaimon, csak az idő. Remek. Ezt nekik nem mondtam meg.
Beültünk egy étterembe, ahol kiderült, Zolit szokás szerint alulpénzelték, viszont képes hármunk helyett enni, elvégre sportoló. A gyógyszertől egyből jobb kedve lett, bár tényleg nem javult. Ha már Siófokon jártunk, diákjeggyel átkompoltunk Tihanyba. Ahol a mólón sétálva Zoli rögvest fagyit kívánt, és akkor észrevettem, eltűnt a retikülöm, amiben mindannyiunk cucca, pénze leledzett. Nem lopták el, dehogy, csupán a hajón hagytam. Loholtunk a kikötőbe. Nagyon rendes volt a hajós társaság, hamarosan minden kimenő vizijármű a táskámat kereste. Meg is találták és biztosítottak róla, hogy az a komp, amivel vissza kell mennünk, el is hozza. Étlen szomjan ücsörögtünk a jó hírrel együtt. Késő este értünk haza és a maradék konzerveket is bezabáltuk. Zotya súgott-búgott valamit Gábornak arról, hogy hosszabban is zuhanyozhatna, engem meg berángatott a sátorba.
Feladtam a harcot, szerettem volna, ha jól érzi magát. Csókok, itt-ott, eszem ágába nem volt beleizgulni, csak rá figyeltem. Lihegtem vissza lihegéseket és simogattam a fütykösét tenyérrel, marokkal, aztán úgy, ahogy mutatta és közben aggódva figyeltem szemérmesen a kinti zajokra. Német kiabálás, röhögés, papucs klottyok és a markomban, Zotya hasán, a hajamon némi spricc ezek után. Valamint jogomban állt zsémbelődni, nohát, most akkor hogy nézek ki, miután ő elégedetten sóhajtozott. Szerinte gyönyörű, csodálatos, és ilyenek voltam.
Másnap Gáborral költségvetést készítettünk. Zolit ez ugye nem érintette, hisz az első nap elfogyott a szerény összeg, amit amúgy, ha nem is gazdag, de tehetős szülei smucigoskodtak össze. Kiderült épphogy ki tudjuk fizetni a kempinget, a vonatjegy árát haza, azaz, irány haza.

Kissé lelohadva, már nem viháncoltunk a gondolatra, mely szerint kilómétereken át cigöljük a cuccokat. Bátran felszálltunk hát a buszra, jegy nélkül. Komolyan mondom, ennyi balsors , mi lehettünk volna a himnuszból a régentép - ahogy nagyanyám szlengelte, mikor hosszú hajam loboncosra fújta a szél és ő mindenképp fésülni akart. - szerintem tíz métert sem haladtunk és jött az ellenőr. Három kemény ezresre akart megbüntetni, mi hülyék - elsősorban a becsületes rockdobos Gábor mutogattuk, hogy összvissz ezerötszázhuszonnyolc forintunk van. Na azt mind elvette és még a buszról is lelökött minket. Komoran ücsörögtünk a Sóstó-felső, vagy alsó, tökmindegy állomáson, a telefonok áramilag, pénzileg lemerülve, és akkor jött az isteni ötlet! Nagyanyám a régentép, ott lakik a kispesti vasútállomás mellett, és egy barátnőm mamája pont ott forgalmista. Bezúdultunk a helyi állomás irodájába és elsírtam (szószerint) a bánatom. Mosoly bácsi felhívta a szolgálati vonalon kispestet, ott a néni szalajtott a nagyihoz futárt, a nagyi felhívta anyámat, anyám az új apukámat és aztán minket, hogy ne mozduljunk, Géza (a mostoha) Opeljával repesztenek értünk.

Felhőtlen volt az ég újra, behurcolkodtunk a strandra. Pancsihoz vetkőzés közben no mi történik, Zotya ing zsebéből kihullik egy ötezres. Felpörgött önmagam ekkor úgy érezte, eljött az idő, hogy kezdődő szerelmem megöljem. Szándékosnak véltem a tettet, hiába mentegetőzött, hogy ő sem tudja, hogyan került oda, feltehetőleg az anyja szánta meg, mikor az apja lefaragta a költségkeretet. Ledöntöttem a lábáról a hasán ugráltam törökülésben és veszettül csépeltem, ő meg félig röhögve félig sírósan végszavazott a szemét vagy - nem - zsugori állat - nem - jelenetben. És hogy már nem fáj a nyaka, balra is lát - hurrá!
Gábor a maga módján várt ránk, mikor csillapodtunk kérdezte csak meg:
- Eszünk valamit?
Naná! Sült hal, sült krumpli, sült kolbász, palacsinta, kóla, mindent. Az összes többi napon nem éreztük olyan jól magunkat, mint várás közben.

Hazafelé a kocsiban a táskámban kotorásztam, számvetést készítettem, az első önálló fiús nyaralásom nem is volt rossz, és mint rendes kislány, eltettem emlékbe a vonatjegyeket, nézegettem, mint relikviákat és megkérdeztem anyámat.
- Mit jelent az, hogy retúr? - mert valami sejtelmem azért támadt a szóról.
Ha valaki olyan hülye lenne, mint én, annak megjegyzem, a jegyekkel lazán hazamehettünk volna.
De nem lett balhé a felesleges fuvarozásból, mert Géza újként még lazán kezelte kamaszkorom problémáit, így anyám is hanyagolta a felpofozlak témát, nehogy elrontsa a hangulatot. Minta szülőkkel büszkélkedhettem a fiúk előtt, akik kedvesen hetyegtek velünk és egymással, magukat is beleélve a hűdejófejek vagyunkba, még jégkrémet is vettek a benzinkútnál.

Ez a kaland rendesen összekovácsolt bennünket, a nyár adta szabadságban valaki, valakinél aludt egyfolytában, sose akartunk elválni. És az ágyjelenetekben kezdtünk finomodni. Már szóltam, mit ne hagyjon abba, és ő is szólt és ennek ellenére, ezzel együtt persze így is előfordult, hogy hol ő maradt hoppon, hol én, sőt az is, hogy én magam döntöttem úgy, most ő járjon csak a mennyekben. Amit még éreztem, Zotyának persze nem kötöttem az orrára, akár haladhatnánk komolyabb irányba és ehhez be is szereztem a szükséges szert, szigorúan esemény utánit, mert valahogy riasztott, hogy csak úgy, gyógyszert szedjek. Az őrület határáig volt képes sodorni sokszor, és még sem tettem semmit, vártam, hogy ő tegye meg, és mikor jött a csillagszórós élvezet, akkor pláne minek? maradt a kérdés. Ez, az az időszak, mikor nem a lánynak kell fürdeni szex után és ez tulajdonképpen jó. Kuncogtam félálomban rajta, míg én elszenderedek a boldog áhitatba, lovagom próbál a lehető legcsendesebb módón, anyámék előtt titokban, éjjel ikszkor megszabadulni a szerte rajta ragacstól. Egy ilyen éjszaka után, még bioritmusom igazán nem kiismerve, ismerős vágyra ébredtem, ma már persze tudom, mikor ennyire kívánom, bizony csúnya természet, éppen ovulálok.

De a lényeg, madárfüttyös virradat volt már, a nap finoman be is kandikált az ostoba reluxa csíkjai között, és partnerem az ébresztőmtől boldog díszbe öltözött rögvest. Belecsókolt a nyakamba, hátat fordítottam neki, és meztelen fenekem az ő lemeztelenített célterületéhez dörzsöltem szende nyújtózásképp. A combjaim közé tolta a vágytárgyat, ölelt körbe, a melleimet simogatta, dörzsölt ott lent és érzékenyt érintett fent, a fellegekben jártam, igazából már azt sem tudtam mit kívántam, hogyan, miért, csak csinálja ahogy akarja. Egyre hevesebben mozgott az ágyéka és én ellen neki, mikor teljesen véletlen csúszott belém és én abban pillanatban, hogy ezt megéreztem el is élveztem úgy, mint még soha se önkezemtől, se másétól. Ő görcsösen szorított és arra eszméltem ott áll az ágy előtt rém zavartan, rém idétlen, félig álló fütykössel. Majd átérezve - gondolom - hogy fest férfiként a reluxacsíkos fényben mellém ült és átkarolt.
- Ne haragudj, nem akartam... fájt?... bocsánat...
És hasonlókat marhult össze nekem. Ó egek, tudtam, hogy szerelmes vagyok, de ott, akkor, abban a pillanatban lettem tényleg az.
A nyakába csimpaszkodtam és megsúgtam, milyen csodálatos volt.

Ha létezik szexuális forradalom, mi igazán aktivistái lettünk. Ha óránként nem is, illetve dehogynem, egy napos szünet után, akár óránként is zabáltuk egymást. Minden tisztelet kiveszett belőlünk, ha picinyke lehetőség támadt. Egy alkalommal például náluk valami rokoni banzáj volt. Zotyának délelőtt meccse vidéken, ezért kivételesen otthon aludt és én mentem át hozzájuk másnap, ebédre hívott a mamája. Előbb érkeztem oda, mint fiúférfim, sajnos. Bájologhattam vasárnapi habfehér ruhámban a népes família előtt. Zotya apja nagyon büszke volt arra, hogy ÉN vagyok a fia nője, az anyja, mondjuk úgy, elviselt, a nagybátyja meg a konyhában rötyögve ráütött a seggemre. Előkelő család, nohiszen. De a lényeg, Zotya is végre befutott, roppant feldobottan, mert három gólt rúgott aznap. Jaj, de büszke lettem rá! Tehát, a lakásuk viszonylag nagy, de ekkora seregnek a hallban terítettek, ott is ücsörögtek szépen, mind a tízen-húszan - nem tudom. Ebből a hallból nyílt kedvesem szobája, ahová hamarosan visszavonultunk. Egyetlen ősrégi ajtó választott el bennünket tőlük.
Zoli elkezdte mesélni a góltörténeteit és elkezdte gombolgatni a ruhámat is. Míg csak a kezének csinált alagutat, hagytam. Mikor már kezdett pucérságomba átmeni a történet a tizenhatosról és a jobbszélről, öleltem az ölében őt és súgtam, hogy: - Nee...
Ő meg azt hogy: - De.
- És ha benyitnak?
- Nem nyitnak.
- De ha mégis...
- Nem merik megtenni. - ezt már úgy belőlem valahonnan dörmögte.

Az ágyra gurultunk, inkább gurított magával, és úgy ölelt, hogy a kérdéseim tiltakozástul elfogytak. Megnyugtatásképp ránk rántott némi habkönnyű lepedőfélét. Az alatt is, mint valami termékenységi rituálé a vadonban, éppen csak a szükségesek lettek felszabadítva, de akkor már állatmódra tettük a dolgunkat. Én kerültem felülre, mert nem akartam várni rá, annyira bevadított a vadsága. Egyhónapos tapasztalatom éveknek hathatott, úgy igazítottam magamba és mozogtam rajta cseppet sem finomkodva. Markolta a cicimet a tempóhoz illő tébollyal és mikor elöntött a kéj, magához szorított és mozgott tovább, hogy élvezetében aztán a levegőt is kiszorítsa belőlem. Fújtattunk a takaró alatt, visszafogottan, mintha ez lenne a leghangosabb abban, amit műveltünk. Kétszázas pulzusra nehéz ráijedni, ezért elsőként kiszabadulva a szobalevegőre változatlan tempóban lihegtem a hat év körüli unokaöccsre egy sziát. Az ajtó tárva nyitva, kint változatlan csevegés, a kölök ki tudja mióta állt ott, de visszasziázott illendően.
- Van rágód? - kérdezett rá Zolira, mikor ő is előbukkant.
- Nincs. Mars ki! - mordult rá vadtársam, nem lepődtem volna meg, ha elfogyasztja a kölökoroszlánt. - És csukd be az ajtót magad után!
- Mér? Még dugtok? - kérdezte a gyermek az ajtóból fennhangon és odakint csend lett.

Este nyolc körül, Zoli és az anyja bíztattak, hogy most már nyugodtan előjöhetek. Azt hiszem onnantól én is családtag lettem, még ha aznap, és még jó néhány azt követő alkalommal, a kedves rokonság kenyeret piríthatott volna az arcomon. Valahogy így zajlott az első nyaram vele.

Most, hogy elkezdődött a foci szezon és magamra maradtam két teljes napra, elkapott a nosztalgia, hogy mindezt leírjam. Éppen a végére értem az írásnak, ahogy vége lesz az éhségnek is mindjárt. Ezért a többi történet pillanatnyilag dobozban marad.
Szavazz Te is!

Átlag: 7.99 pont (72 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#17 feherkalman1 2016. 11. 15. kedd 12:23
Szép emlékek!
#16 sztbali 2015. 06. 13. szombat 22:06
Remek.
#15 A57L 2013. 10. 27. vasárnap 05:36
Egész jó.
#14 author04 2013. 05. 27. hétfő 05:28
Te, te lökött tyúk!
Hát ez egy eszméletlen jó sztori, kár, hogy csak most akadtam rá, papi bejegyzése alapján, hála neki érte! Nagy élmény volt, sz'tem mindenkinek van egy eszméletlen balatoni sztorija. Gratula!!!
#13 papi 2013. 05. 27. hétfő 05:08
Tetszik.
#12 i.love.leah.culver 2007. 12. 8. szombat 23:22
A Balaton...
Minden magyar fiatalnak biztosan van egy sztorija, egy nyári története hozzá, ezért szeretjük.
#11 tiborg 2007. 11. 20. kedd 04:01
TE DUDSZ LEANYKAM !!!
#10 rowena 2007. 04. 26. csütörtök 13:53
Hát ez fenomenális volt... volt hogy hangosan nyihogtam a röhögéstől..... és igen, a nosztalgia.... retro-szex...:-))
#9 fruit 2007. 04. 25. szerda 23:46
aranyos =]
#8 lököttyúk 2007. 04. 22. vasárnap 06:37
hm... de aranyosak vagytok :)
#7 Craig 2007. 04. 22. vasárnap 00:24
:)))))! Tudsz ám írni.
#6 Jani 2007. 04. 16. hétfő 01:12
ez tök jó! megadta a hangulatot, még most is vigyorgok...
#5 Bélaaaaaa 2007. 04. 14. szombat 08:16
Alap h 10es. MÉÉÉÉÉÉÉÉG
#4 Anna 2007. 04. 13. péntek 22:06
Hát ez baromi jó!!Egy csomót röhögtem!Am. könnyen fel lehet izgulni erre:D
#3 d. 2007. 04. 12. csütörtök 07:49
ez nagyon jóóóóó!
Végig nevettem az egészet. Kenyeret piríthatott az arcomon. Ehh nagyon tetszik. 10pöty
#2 Carad 2007. 04. 11. szerda 15:48
Élet "szagú"! Tetszett!
#1 Törté-Net 2007. 04. 11. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?