A+ A-

A fáraó lánya 1. rész

Itauré magányosan baktatott lefelé a hatalmas márványlépcsőn. Oly elveszettnek érezte magát a fáraó hatalmas palotájában, melyet még apró termete is megkoronázott. Úgy érezte, mindjárt megfullad, már szinte rohant a lépcsőn, ki a hátsó kertbe. Thimun jött vele szemben a fáraó jobb keze és tábornoka egyszemélyben. Ahogy mindig, most is megcsodálta a hercegnő sudár termetét, kecses alakját, belenézett ékkőként világító türkiz szemébe, mely szinte villámokat szórt. A hatalmas fekete hajkorona lobogott a lány után, édes illatot hagyva, mely azonnal öszefacsarta az ifjú tiszt szívét. A száguldó tünemény után fordult, és megcsodálta annak fel-le mozgó kerekded farát, melynél elképzelni sem lehetett szebbet. A kecses lábak aranyszandálban pihentek, mely csattogott a márványköveken, majd eltűnt a kert felé vezető kanyarban.
Thimun érezte a hercegnő illatát, mely azóta kísérti, mióta először találkozott vele. Most is látta maga előtt, mint egy gém, oly egyenesen és elegánsan áll, bársonyosan csillogó, alabástrom bőrét nem kezdték ki a Nap sugarai, hajának huncut, göndör, tincseiből áradt a kényeztetó olajok fenséges illata, dús keblei vonzották a férfi tekinteteket. Karcsú dereka, egész termete oly kecses volt, melyről közönséges halandó azt gondolhatná, hogy az istenek gondos keze által formálódott ily tökéletesre, és ennél csodálatosabbat, nem, hogy teremteni, de kitalálni is képtelenség.
A tábornok nem tudott szabadulni a lány képétől. Elérkezettnek látta a pillanatot, hogy zaklatottságát is kihasználva elébe álljon, és színt valljon érzéseiről, melyeknek már nem tud gátat szabni.
A hátsó kertben lelte meg vágyai tárgyát egy fügefa árnyékában hűsölve.
- Jó reggelt Fényességed! - szólt Thimun kedvesen.
- Szolgálatára Tábornok. - mondta a lány elcsukló hangon, mely sejtette, hogy a sírással küzd.
- Ékességed, hangja oly fájdalmasan cseng. Megtudhatom az okát?
- Oh, Drága Thimun. Hisz már úgyis mindegy. Nincs többé okom játszani előtted. Bevallhatom nyugodt szívvel, hogy mióta csak megláttalak elepedek érted, de sosem volt bátorságom ezt bevallani neked. Nem rangomhoz illő beszéd ez, tudom, de mi értelme ésszerűen cselekedni, ha holnapról úgyis véget ér az életem.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.79 pont (28 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 vakon53 2016. 04. 2. szombat 10:28
Holvan a folytatás?
#3 A57L 2014. 05. 9. péntek 07:36
Jó a történet.
#2 papi 2013. 09. 28. szombat 08:37
Nem rossz
#1 Törté-Net 2007. 03. 27. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?