A két Cseresznyevirág

A termékenység vidám ünnepén, a szentélyhez vezető parkbeli úton fedeztem fel őket, a nagy hímtag jelkép hordozói között. A hímtag papírmaséból készült, vagy öt méter hosszú volt, átmérője majd méter lehetett. Ők a bal oldalán haladtak, középen. Ugyanolyan apró, rugózó léptekkel mentek, mint a jelképet hordozó többi nő. A jelkép lépteik ütemére ringott a vállukon, kezükkel nem illették, válluk tartotta csupán. Kezüket összefonták mellük alatt – kimonójuk ujja kissé felcsúszott –, jobbjukban a nagy jelkép kicsinyített mását szorongatták. A kicsinyített más éppen akkora volt, mint valami valóságos felmerevedett hímtag. Viaszból csinálták, pontosan utánozta az igazi hímtag alakját, színe sem különbözött az igazi hímtag színétol, végébol azonban kanóc állt ki – a ceremónia végén, a szentély oltárkövére ragasztva meggyújtják majd, áldozati gyertyaként.
A két nő hasonló bordó színű kimonót viselt, akárcsak a többi. A hajukat is úgy fésülték, mint a többiek. Szemükből azonban ingerkedő szikrák röpdöstek, s mosolygós arcuk kirítt a meghitten ájtatos, megtermékenyülésért imádkozó arcok tömkelegéből. Amelyik hátul jött, bal kezének ujjait belefűzte társnője kimonóövébe.
Mutatós nők voltak. Rajtuk felejtettem a tekintetem.
A menet két oldalán nyüzsgött a bámész tömeg.
Amerikai turisták fényképezogépeket kattogtattak. Fel – le szaladgáltak a termékenység – ünnepi menet útja mentén.
Sodródtam az emberekkel, kísértem a menetet. A két not figyeltem. Elobb a hátul lépkedo pillantását kaptam el. Sejtelmesen mosolygott, szemöldöke alig észrevehetoen megmoccant. Társnoje – ugyancsak alig észrevehetoen – hunyorított is.
A szentély elott vártam oket.
Sokára kerültek elo, tétova pillantással körülnéztek. A tömeg oszladozott már.
Hozzájuk siettem.
Úgy üdvözöltek, mint ismerost. A menetben hátul haladó no arra invitált, fogyasszam el velük szerény uzsonnájukat. Kicsit félrebillentette fejét, mosolyogva fuzte hozzá.
– Ha nincs ellenére két Cseresznyevirággal étkezni...
Észbe kaptam, megmondtam a nevem, kicsoda, micsoda vagyok, s megköszöntem a meghívást. Ismerosen mozogtak a parkban.
Félreeso zugba vezettek. Út közben szorosan az oldalamon lépkedtek. Szorosabban, mint illo lett volna. Ingerelt a közelségük, hirtelen mozdulattal közelebb vontam oket magamhoz. Az elülso Cseresznyevirág fülig pirult.
– Itt járnak... Lehetnél türelmesebb.
A hátsó Cseresznyevirág huvösebb szavak kíséretében tolta el a karom.