A+ A-

A herceg 1. rész

Hogy az a... Ez majd levitte a fejem.
Látható rosszallással figyeltem a megtermett vadászsólymot, amely ügyet sem vetve rám megpihent Richárd vállán, karmait mélyen a bőrzekébe vájva.
Richárd a nagybátyám. Termetes izmos férfi. Tekintete nyílt őszinte, ajkai mosolygósak csak az a nagy orra ne lenne, ami vetekszik a vállán ülő "dög" csőréhez. Ketten poroszkálunk a kis csapat élén ebben a ködös hűvös őszi alkonyban. Idén korán köszöntött be az ősz. A fel - feltámadó szél a még lombos fákat tépi, szaggatja. A lovak is búsan lógatják a fejüket.
Most hogy nagykorúvá értem szüleim úgy döntöttek, hogy elég volt Tamás apát tanításaiból és most már tanuljam az igazi életet, kardforgatást, a birtok irányítását szokjam az embereket és ismerjem meg az egyház mélyebb tanait.
Így történt hát, hogy szülőhelyünkről Sósfaluból átköltözök Újberki Richárd nemesúr székhelyére Tiszakirvára.
A "herceg". Mindenki csak így hívja.
Pedig nem herceg ő, mint ahogy nem királyok Huszt és Királyháza urai sem, még is így titulálja őket a nép.
Messze van Buda vára, nem látnak onnan csak Fehérgyarmatig. Erdély fejedelme a kárpáti havasok közt megbúvó vára magas falai közé zárkózik - félve a rothadó halált - és ezen okokból a Litván birodalom portyázói sem merészkednek közelébb Kijev városánál.
A "herceg" övé a falu, önéki fizetik a kilencedet a környékbéli uradalmak és ami a legfontosabb a kompkikötő, ami az első átkelő a Tiszán Huszt városa felé.
Jó volt ez még fel nem ütötte fejét a rothadó halál, nagyon jó! Ám most nehéz idők járnak, tombol a vész kevés az utazó és tán még ez a jobb, mert ki tudja hordja - é a nyavalyát.
Közeledünk már, jegyezte meg nyugtatólag, Kira nem szokott messzire elkóborolni, ha nem vagyok vele. Utalva erre a "dögre" aki - gondolom - jobb híján a kúria környéki földek pocok és nyúl állományát ritkíthatta unalmában, mikor felfedezte a hazatérő gazdát.
Hirtelen elkomorult a tekintete. Nehéz napok jönnek.
Hívatlan látogatókat kaptunk - mutatott előre és megsarkantyúzta lovát. Szegény pára nyihogva kapta fel a fejét és szaporázta lépteit. A templom ablakából zászló lobogott a heves szélben. A Domonkosok hírhedt zászlaja: a szájában égő fáklyát tartó kutya!
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.31 pont (16 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 papi 2015. 08. 26. szerda 18:35
Egész jó
#2 A57L 2014. 01. 5. vasárnap 03:06
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2007. 03. 6. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?