A+ A-

Sítábor februárban

Eredeti: Index - Erotikus fantáziáink
Úgy kezdődött, hogy még jó idejekorán, októberben befizettük egy külföldi sí utat egy apartman lefoglalásával. Maga az út februárra volt ütemezve. Voltunk rá ugye én, meg a barátom, meg a húgom. Apám megígérte, hogy ideadja a kocsit a kiutazáshoz. Aztán december vége felé egy komoly veszekedés után kirúgtam a srácot, mert kiderült, hogy hazudott. A húgom legjobban sajnálta a szakítást, mert ő nagyon is csípte a volt barátomat, azt mondta, hogy én vagyok a háklis, meg a túl érzékeny, mert hogy igenis minden fiú hazudik (vagy legalábbis az érdekei szerint keveri a kártyát). Na de a kártya keverésénél többről volt szó, mert a srácot egy másik csajjal látták smárolni egy bulin, egy másik nővel, aki nem én voltam ! Aztán meg azzal etetett, hogy ő nem is volt jelen azon a bulin. De szavahihető volt az a lány, akitől az infót kaptam. Egyszóval - lapát.
Titkon sajnáltam, hogy ide jutottunk, mert amúgy nagyon tudtam élvezni a fickót, de azért női büszkeség is van, vagy mi a fene. Ha ő mással kavar, letagadja, engem hülyének néz, na akkor elég volt.
Ezek után szörnyű volt a karácsonyom, meg a szilveszterem is, így nélküle. Ő bezzeg jól mulatott, mindenféle csajokkal hajtott, hol ezt, hol azt ölelgette, engem meg evett a méreg, de nem volt mit tennem.
Azután - rossz hangulatom ellenére - (vagy éppen azért, hogy múljon) mégiscsak elmentem egy szilveszteri házibuliba. Elég sokan voltunk, de én alig ismertem egy - két lányt. Valahogy 11 felé érkezett még 3 újabb srác, az egyikőjük tüstént fölkeltette az érdeklődésemet. Figyelemre méltó meleg barna tekintete volt, azt meg gyakran rajtam tartotta. Észrevettem persze az első percben már, de nem biztattam, nem voltam fogadó kedvemben. Ha felkért táncolni ő vagy más, mentem, de semmi simulás, semmi hátsimogatás, vagy szoros lassúzás.
Aztán váratlanul (legalábbis én nem tudtam előre) éjfél előtt kicsivel betoppant egy újabb társaság, meg a volt srácom egy hosszúcombú libával.
A francba... Az első reakcióm az volt, hogy meglépek onnét azonnal. De hát akkor futamodjak meg? Aztán inkább hölgyválaszképpen felkértem a "szépszemű" - t és - meglepetésére - hozzásimultam szorosan. Egészen nekinyomtam a melleimet, a tarkójára tettem a tenyerem, úgy táncoltam vele. Jó mélyen a szemébe néztem, hogy már nem bírt visszanézni anélkül, hogy egy sóhajtással a vállgödrömbe ne hajtotta volna a fejét. A válla fölött átnézve láttam, hogy a volt fiúm engem figyel. Akkor aztán a táncosom arcához közelebb hajolva, a nyelvem hegyével megérintettem a cimpáját, sőt beledugtam a fülkagyló járatába, ott billegtettem egy kicsit. Máris reagált, fölhorkantott, majd úgy magához szorított, szinte fájt az ölelése. Kisodródtunk az előszobába, még az ajtóból visszapillantva megláttam, hogy a másik srác követ a tekintetével. Csak megvontam a vállam.
Odakinn a kabátok tömegének dőlve hosszan csókolóztunk - egész jó volt. Nem is sok időre rá kijött az a srác is, akinek a műsort adtam, de csak megtorpanva állt, fogta a kilincset, úgy bámult ránk. Már kínos volt, ahogy nézett.

Inkább vettük a kabátunkat és lementünk az utcára sétálni, meg trombitálni. Mielőtt hazakísért volna, szóba hoztam neki, hogy befizettünk egy sí utat februárra, de "valaki" visszalépett, a megürült helyre eljönne - e ő, velem meg a húgommal. Ragyogott a képe, boldogan eljön - mondta. Van jogsija, ha apa ideadja a kocsit (ahogy ígérte) akkor ő kiviszi a lánycsapatot szívesen. Megköszönve, hogy hazakísért, bementem végül. Anyám előbukkant a hálószobából, és kialvatlan szemekkel rám hunyorgott, ahogy mondta, hogy Gyula már háromszor telefonált, engem keresett. Csak megvontam a vállam, azt mondtam, hogy nem számit. Epéskedtem, hogy nyilván vele volt egy hosszú combú szőke. Anyám nem értette mi van velem, mitől vagyok ilyen tüskés. Én se. Vagy lehet, hogy én talán igen, de nem akartam érteni.

Ez az új fiú roppant lelkesen telefonálgatott, biztosított róla, hogy nagyon örül a síelési lehetőségnek, és hogy ő tuti jó sofőr hegyi úton is, havas úton is. Elkottyantotta, hogy ment sífelszerelést venni (ebből kiderült, hogy eddig nem volt neki, vagyis ő egy egészen kezdő. Nem nagy öröm, de majd belejön). Én messze nem voltam ennyire lelkendező, mint ő. Van egy betöltetlen férőhely, kellett rá egy személy, és annyi.
Nem csak én voltam kissé fanyalgó, a húgom is. Tiszta fúria volt velem. Szememre hányta, hogy hogy volt lelkem Gyula "helyét" átpasszolni másnak, meg ilyenekkel zaklatott. Tiszta lökött ez a csaj..., ki vezesse az autót, ha az ex kiesett a lehetőségek közül, nekem meg nincs jogosítványom? Végül aztán elfogadta az érvemet, de csak görbén nézett rám továbbra is.

Egyfolytában esett a hó, gyönyörű telünk volt. Az ablakom előtt a fenyő gallyai mélyre hajoltak a hó súlya alatt. A függönyön át néztem ki a hóesésbe, ott sóhajtoztam, hogy milyen szép. Ő is szerette nézni velem a hóesést... Hát ez meg most miért jött elő? Nézze csak egyedül, vagy azzal a hosszú combú békával. Mi meg 3 nap múlva indulunk, ő meg maradhat itthon.

Csilingelt a telefon, anyám ugrott érte, szólt, hogy már megint az a fiú van a vonalban, aki naponta hívogat mostanában. Mit akar már megint, hagyna már lógva hóesést nézni. Minek telefonálgat annyit. A kagylóban aztán alig lehetett megismerni a hangját, annyira tompa, fátyolos volt. Kiderült, hogy a hólapátolástól úgy megizzadt, hogy megfázott, most aztán 40oC - os lázas, köhög, szédül, fáj minden tagja, és legnagyobb fájdalmára, de nem képes eljönni velünk síelni.
Jobbulást kívánva biztattam, hogy nem baj, majd legközelebb. De úgy éreztem, hogy szétvisz a tehetetlen düh. Ez nem lehet igaz, indulás előtt közvetlen, hol szerzek valakit, aki tud vezetni, tud síelni, van rá egy hét ideje, van pénze a költségekre, és elég rugalmas a gyors döntéshez. Reménytelen helyzetnek látszott.
A húgom ajánlotta, hogy kérdezzük meg Gyulát, hisz eredetileg az ő helye volt és minden paramétere megfelelő lenne.
Majd megöltem a hülye javaslataiért, és foghegyről csak annyit vakkantottam oda, hogy én ugyan nem. De úgy tűnik, hogy ő nem akarta veszni hagyni a befizetett részvételi díját, mert telefonált neki ő, ott csacsogott vele vagy 20 percet, részletesen beszámolt, hogy mi van (azt mondta neki, hogy az új fiúm beteg lett). Jó lett volna látni az arcát, miközben ezt hallgatta !

Szóval nem volt mit tenni, így alakult. Az indulás reggelén értünk jött, kereste a tekintetemet, de én csak elfordítottam az enyémet. Egész úton nem szóltam hozzá, pedig láttam, hogy a visszapillantóból gyakran engem figyelt. A húgom csak noszogatott, hogy ne truccoljak már, mert elrontom mindenki kedvét, de válasz nélkül hagytam - mit mondhattam volna erre.

Viszonylag könnyen odataláltunk. A recepciós ideadta a kulcsot, és az apartmanba benyitva látnom kellett, hogy csak egyetlen szoba van. Jó - jó, októberben tudtam ezt, de most februárban már nem aktuális, sőt zavaró ez a szoros együtt lakás. Nem akarok vele egy szobában aludni se. Ilyen az, amikor semmi se jó, semmi se tetszik, minden keserű.

Gyönyörűen karbantartott pályák voltak, az éjjel a lánctalpas ratrak elgereblyézte a síelők által összehasogatott havat. Ahol gyakran fordulnak az emberek, ott a léccel gödröt vájnak, és a gödörből a kitúrt hó kis dombként összehalmozódik, egyenetlenné téve a pályát. De a ratraknak a karmai föllazítják a kis dombbá tömörödött kupacot, majd a gereblyeszerű simítójával elrendezi egyenletessé. Reggelre olyan a pálya, mint amit kivasaltak az éjjel. Ha éjjel jól lehűlt, a felszínén a jégkristályok - mint valami feszes máz - kifeszülnek a firmes hó felszínén. Ha délelőtt felsüt a nap, a jégkristályok úgy csillognak, mint ha lakkozva lenne az egész hegyoldal. Kesztyű nélkül elesni nem tanácsos rajta, mert a jégkristályok - mint a borotva - élesen beleharapnak az ember bőrébe.

Reggel már a felvonók indulásakor ott álldogáltunk a parkolóban, kiváltottuk a bérleteinket és indulhattunk idővesztés nélkül. Odasoroltunk, de én direkt úgy álltam be, hogy ne kelljen vele közös felvonóba ülni, inkább járok egyedül föl is, le is. A húgomat nem zavarta semmi, ő szívesen ment vele föl is és együtt siklottak le, bevárták egymást a meredekebb, vagy kijegesedettebb szakaszokon. A szemem sarkából lestem őket.
Valójában még most is nagyon tetszett a srác, olyan jó mozgású, könnyed. Olyan elegáns, ahogy bedől a kanyarba, ahogy elszáguld. Lábai összezárva, csak a térde meg a csípője mozog és olyan könnyedén táncol lefelé a lejtőn, mint aki úszik a hó fölött. Mindig is szerettem nézni, ahogy síel. Izmos combja megfeszül, fenekére rásimul a sínadrágja. Gusztusos látvány. Gusztusos ő sínadrág nélkül is, jó formájú, izmos. Szeretem simogatni a combjait, meg a fenekét, meg a hátát, meg a... jaj, de elkalandoztam. Na csak hagyjuk ezeket. Mindez már csak múlt idő. Véletlenül van ő itt, nem énértem, nem énvelem.

Így egyedül síelgetni egész nap, hát bizony elég unalmas volt. Nem volt meg az a tempó, nem volt meg az az együtt megélt öröm, mint amikor az ember együtt bevesz egy jó húzós kanyart, aztán összenéz valakivel, hogy: na, láttad milyen jól ment? Ilyenkor az ember annyira maga van, a szívem se úgy van nyitva a világra, mint amikor megoszthatom a látványt, az örömet. Surrog a lécem alatt a firmes hó, a kanyarokban csak úgy porzik föl a kantnim alól a hókása, jól megyek, de kedvetlen vagyok mégis. A húgom meg nevetgél vele. Mi a fenén lehet annyit nevetgélni?

A következő felvonózásnál kiléptem a kötésből, léceimet nekidöntöttem a síház oldalának. A melegedőn áttrappoltam az ormótlan merev sícipőben, hogy eljussak a wc - ig. Az egy attrakció, mire annyi réteget lehámozok magamról, nincs is fogas a sapinak, kesztyűnek. Mire végeztem, a wc előterében ott álldogált a húgom is, a tekintetemet kereste:

- Mondd csak, nem bánod?... hagyta félbe, de értettem én anélkül is.

- Ugyan, hagyd már, köztünk vége. Más női vannak, meg hazudott is, nem is törődöm már vele.

Vacsorakor is rossz kedvem volt, nem is szóltam senkihez. Legelőször mentem zuhanyozni, és fáradtságra hivatkozva kezdtem megbontani a szélső ágyat. Amíg a srác is letusolt, bevackoltam magam a helyemre, falnak fordultam és próbáltam aludni. Kicsit viháncoltak még, egészen halkan, hogy ne zavarjanak, de aztán lámpaoltás és csönd lett.

Hiába voltam fáradt, meg este volt, teljesen éber voltam, és csak futkostak a gondolataim.

Úgy látszik a húgomnak jutott a legócskább ágy, mert hallom, hogy nyöszörög, valahányszor megmozdul rajta... Vagyis... micsoda ??... Ez a halk, ritmikus nyöszörgés nem attól van, hogy ő megmozdul rajta, ez egészen más miatt ilyen ritmusú ! Ezek együtt nyikorgatnak !

Ó, ez a Júdás, mire nem vetemedik... az embernek még a saját húgában is csalódnia kell. Tehetetlen dühöm csak feszített, sikítani szerettem volna, ehelyett úgy kellett tennem, mintha aludnék.

Bár megkérdezte délután, hogy nem bánom - e, akkor nem is bántam, de most égetett a keserűség, a veszteségérzet meg minden világfájdalom. Csak füleltem tovább, de túl egyértelmű volt. Valahol mégis izgató volt hallgatni a hangokat, az elfojtott lihegést, a csöndes nyögéseket.

Visszaidéztem, hogy milyen volt, amikor még ő, meg én... Ahogy a takaró alatt odakalandozott a kezem, éreztem mindjárt, hogy egészen hegyesre keményedett a mellem, és mindjárt az jutott az eszembe, hogy ő mennyire szerette szopogatni a csúcsát - most meg nem. Visszarévedtem azokra a boldog órákra, amikor sikerült valahol helyet találnunk egy kis intim ölelkezésre és ő milyen boldog ragyogással nyalogatta halvány rózsaszín bimbóimat. Én meg csak átadtam magam neki, odakínáltam mindenemet, és határtalan örömmel öntött el látni, hogy milyen lelkesen fogadja.

Ahogy felidéztem, eszembe jutott máris, hogy alighogy ráforrt az ajka a mellemre, máris elöntött a vágy. Az elöntés szó szerint értendő. Most is odanyúltam megtapasztalni az elöntés mikéntjét, és érezhettem, hogy a vágy nedvei telifolyták a kis kelyhet. Síkosan, lüktetően várakozott valami intenzívebb szeretgetésre, egy - két követelőző csókocskára, vagy legalább egy türelmetlen tenyér simogatására, vagy valami táncolós ujjbegy keringőzésére. A pálya készen állt a táncra, csak a táncoltató hiányzott.

Súlyosan lélegeztem, és felhúztam a térdem, úgy vizsgálgattam a terepet. Érdekes volt, milyen forró és szinte pulzál, ahogy a középső ujjammal körülszaladtam. Az első - , második kellemes körülcirógatás után aztán már nem is lehetett abbahagyni. Annyira bizsergett és annyira finom volt, amint meg - megnyomogattam a kis fejét, hogy egyáltalán nem is vettem észre, hogy a szoba túlsó felében lévő ágy nem nyöszörög már, hanem csak hallgatózik az egész szoba. Nem figyeltem rájuk, már csakis az én kis bimbóm remegő csodavárásával voltam elfoglalva, és föl se tűnt hogy hűvösebb szobalevegő érinti a bokámat, vagy hogy a paplanom hullámzik, kipúposodik. A táncolás sodrában valahogy hajhoz ért a kézfejem. Még föl se fogtam, miféle haj lehetne az, máris megéreztem, hogy a nyelvével félretolja az ujjaimat és az ajkaival körülzárja az enyéimet. És ha már birtokon belül volt, nem hagyta elveszni a pozíciót, csak ráfogott az ajkaival, és a nyelve leghegyével nyomogatta, lökdöste a kis táncosnőt, elfektette, majd alákanalazott, felállította ismét, hogy megint föllökhesse.
Addigra nekem már zsibbadt az egész világ. Vadul markoltam a haját és úgy szorítottam oda, el se húzódhatott volna, ha akart volna se. De nem is tervezte. Teljes intenzitással játszott vele, csókolta, szívogatta. Reszketett a lábfejem, aztán éreztem, hogy remeg a lábam szára, de már a combjaim is. És amint átterjed a hasamra ez a vibrálás, már úgy dobáltam a csípőmet, mint aki menekülne a kényszer alól, holott dehogyis menekültem volna, dehogyis kényszer, csakis a gyönyörű könnyű lebegés, a szikrázó kéjt követő súlytalan boldogság. Zengtek a fanfárok.
Úgy öleltem magamhoz, mint aki az életet kapta vissza, mint aki megtapasztalta a nagy veszteséget, s azután kiderült, hogy csak vicc volt, nincs veszteség csakis az eufórikus öröm.
Szavazz Te is!

Átlag: 5.6 pont (53 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 t.555 2017. 10. 8. vasárnap 03:55
Síelés ide-oda, nekem tetszett!
#9 feherkalman1 2017. 05. 15. hétfő 08:32
Na ugye még sem akkora probléma ha mással is kefél a pasi, csak hiányzik a jó répa.
#8 zsomberos 2016. 07. 16. szombat 12:33
Olvasható
#7 barbi81 2016. 07. 6. szerda 20:48
Tetszik
#6 feherkalman1 2014. 06. 3. kedd 10:46
Most akkor meg voltak a testvérek egy este vagy nem?
#5 papi 2014. 05. 27. kedd 13:04
Tetszik
#4 A57L 2013. 11. 9. szombat 04:32
Egész jó.
#3 tutajos46 2013. 07. 11. csütörtök 20:31
Én nem tudok síelni.
#2 Salix 2004. 06. 16. szerda 13:12
Nem valami nagy kabulat...
A sileckeket hanyagolhattad volna! Lehet, h aki olvassa sokkal jobban siel, mint az, aki irta...
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?