A+ A-

A Császár kertje 20. fejezet

Az egész főváros a névadóra készült. A gyermek betöltötte a második hónapot, és a jósok kiolvasták a csillagok állásából, hogy mi legyen a neve. A város hatalmas pompába öltözött, a házak ablakait virágfüzérekkel díszítették, a városkapukat újra aranyozták, és az utcákon mindenütt mutatványosok és táncosnők mutatták be tudományukat. Csak a csillagjósok kapui voltak még zárva. A napfény csillogott az aranyozott kapun, körülötte, pedig néma csendben jártak az emberek. Aztán délután hatkor feltárult a kapu, és egy futár lépett ki rajta. Felpattant a lovára, és elvágtatott a Császár kertje felé, úti tekercsében a trónörökös nevével.

A császári pár már várta a hírnököt. Kora reggel megfürödtek, és aranymintás selyem köntöst vettek. A gyermeket is rózsavízbe fürösztötték, majd őt is selyembe öltöztették, végül szorosan bepólyálták. Aztán délután ismét megismételték a szertartást. A hírnök akkor érkezett meg, amikor a gyermeket ismét bepólyálták. Átadta a tekercset a császárnénak, és várt. Jü Sziangh - Liun kibontotta a tekercset, és megnézte fiacskája nevét. A papiroson ez állt: Csisin Vuten (A Nap gyermeke). A császárné bólintott, majd átadta a papírt a császárnak, aki szintén elolvasta, majd felállt, ezzel mutatva, hogy a császári család útra kél a névadóra, elfogadták az Istenek által ajánlott nevet. A gyermek nevét nem mondhatták ki, míg meg nem kenték a fejét a bölcsek szentelt korommal.

A nép éljenezve fogadta a családot, majd azok belépdeltek a csillagjósda kapuján. A bölcsek elvették a császártól a tekercset, és az irattárba vitték, aztán az asztalra fektették a kisdedet, ahol egy térkép feküdt, melyen az akkori világ ismert tájai voltak feltüntetve, és megkenték a homlokát a szentelt korommal, aztán visszaadták az anyjának, aki kiment vele a lépcsőre, és boldogan mondta ki:

- Íme a fiam, Csisin Vuten - a házakból, pedig virágeső hullt, és a téren mindenki éljenzett. A császárné, pedig rettegett, nehogy a sokaságból orvgyilkosok törjenek elő, és megöljék őt, és fiacskáját.

De a délután nyugodtan telt el. Az ünnepi lakomán mindenki ajándékkal halmozta el őket. A császárné kétóránként visszavonult udvarhölgyeivel, hogy megetesse a gyermeket, aztán boldogan nézte ő is a táncosokat, mutatványosokat. Az ünnepség után a császári lakosztályban maradtak, nem tértek vissza a kerti házba.

A szolgálók megvetették az ágyat. A kis herceget megfürdették, majd anyja ismét magához vette, és megetette, majd a dajkára bízta. Ezután átmentek a fürdőházba, és megfürödtek. A császárné hiányolta az otthoni meghittséget. Négy - öt szolga is tüsténkedett körülöttük mindig. Masszírozták őket, olajokkal, krémekkel kényeztették a testüket, hajat mostak, sőt, még a császár szakállát is gondosan megmosták, és beretválták. Jól esett a kényeztetés, de már alig várták, hogy kettesben legyenek. Végül becsukódott mögöttük a háló ajtaja, és ők fellélegezhettek a túláradó szeretet kényeztetése alól.

- Képzeld el ezt minden este - ült a tűz mellé a haját szárítani Jü Sziangh - Liun.

- Nem lenne, túl jó, bár, szerintem, itt sem élnénk másképp a hétköznapokon - térdelt kedvese mellé Vu Ven - Sziung és az ölébe hajtotta a fejét. Az asszony vizes haja rálógott a hátára és kellemesen hűsítette vadul robogó vérét. Eszébe jutott, hogy immár húsz hónap óta együtt él kedvesével, és szerelme mit sem változott. Felnézett a picinyke arcra, és meglátta kedvesén is a pillanat varázsát. A császárné lehajolt, és könnyű csókot lehelt a császár ajkára.

- Milyen illatos lett az arcod! - dörzsölte állát a friss, puha szakállba. A férfi erre beletúrt kedvese félig száraz hajába, majd felállt és ölébe vette asszonyát, majd a közeli pamlagra fektette. Csókokkal halmozta el arcát, majd fülét és nyakát. A császárné testén borzongás futott át, mellbimbói megkeményedtek, és egy csepp anyatej leszaladt a mellén. A császár lenyalta. Imádta az édes nedűt. Az asszony mohón tolta kedvese fejét lejjebb, és lejjebb, mígnem az lábai közé nem ért. Már előre remegett az ismerős érzéstől, a császár, pedig rátalált az ismerős kis ligetre, benne, pedig a szerelem igazgyöngyére. A császárné nagyot nyögött az első nyalintásra, majd szemét behunyva átadta magát a gyönyörnek. Mikor kedvese lélegzete visszatért a normális ritmusba, a császár a pamlag mellé térdelt és Jü Sziangh - Liun kezébe fogta lila makkú jáderúdját. Először csak könnyű csókokkal borította el, majd bekapta a makkot. Érezte a fanyar ízt rajta. Nyelvével becézgette, aztán elnyelte az egészet. A császár zihálva élvezte kedvese mozdulatait. Szemében könnycseppek jelentek meg a gyönyörtől, és kedvese félig száraz hajába cseppentek. Mielőtt átlépett volna a gyönyör kapuján, felállt, félig a pamlagra térdelt, és a már kínzóan vágyakozó barlangba hatolt. A császárné beharapta az ajkát, úgy élvezte kedvesét a testében. Kicsi volt a hely így a császár összefogta kedvese lábait, így a barlang bejárata is leszűkült, hatalmas élvezetet okozva mindkettőjüknek. A császárné levegő után kapkodva, ide - oda forgatta a fejét, ujjai a pamlagot markolászták, a császár szeme, pedig itta a látványt, majd egyszerre léptek be a csodák függönye mögé.

A császár, a császárnén feküdt, aztán, mikor már úgy vélte, hogy súlya nyomja kedvesét, felállt. Az asszony felült, a közeli zsámolyt a lába alá húzta, és csendesen várt. Kedvese teát öltött, és odaadta neki. A császárné megitta a finom langyos savanyított italt, és új erőre kapott tőle, a császár, pedig lefeküdt a díványra, fejét kedves ölébe hajtotta, és várta a következő mesét.

Huszadik mese:

A gyöngyhalászról és a mohó asszonyról

Gu -Jin Szen, a császári vadász, egy szép nap reggelén nem ébredt fel. Felesége Csao Szen tisztességgel eltemette, majd írt a császárnak, hogy halott férje posztját örökítsék át fiára, ám hamarosan levelet kapott, hogy a császár nem adhatja át a császári vadász posztját egy tizenkét éves fiúnak, viszont az özvegynek életjáradékot juttat és a tengerparton egy házat, ahol üzletet nyithat majd.

Csao hát összeszedte a háza népét, és átköltözött a tengerpartra. A környékbeliek halászatból, és gyöngyhalászatból éltek. Csao megfogadta a császári hivatalnokok javaslatát, és császári gyöngyfelvásároló üzletet nyitott a házban. Egy év is eltelt, és az asszony üzlete jól jövedelmezett. A gyöngyhalászok szívesebben adták el nekik a zsákmányukat, mert érdekesnek találták az idegen, egyedülálló nőt. Azt hitték, hogy a császár ágyasa volt. Végül annyi pénze gyűlt össze, hogy a kicsiny házikót ki tudta bővíteni egy lakószobával, és egy cselédházzal.

Az egyik vasárnap, amikor valami ünnepség folyt, kiment ő is a tengerpartra, és elnézte, ahogyan a gyöngyhalászok versenyeznek, hogy ki tud tovább lent maradni a mélyben.

Volt egy fiú, aki győzött. A többiek már régen feljöttek, ő még mindig a víz alatt volt, és úgy látszott, hogy ismeri a jó lelőhelyeket, mert mindig többszörösen gazdagabb zsákmánnyal tért vissza.

Az asszony elnézte az izmos, csinos fiatalembert, és megkívánta annak tudását. Elképzelte, hogy mennyi gyöngyöt tudna felhozni neki, és, hogy esténként mit tudna neki nyújtani az ágyban. A verseny után, mikor a győztest ünnepelték, oda ment a sátorba, és két szolgájával finom fehér gyolcsot, egy flaska érett rizspálinkát, és virágkoszorút ajándékozott a győztesnek, aki mély meghajlással köszönte meg a drága ajándékokat, majd meghívta az asszonyt az asztalához. Sokat nevettek, és az asszony kellő képen csábítóan viselkedett. Végül az ifjú hazakísérte. Hosszasan beszélgettek még a kapu előtt, aztán Csao legnagyobb bánatára, a fiú hazament.

Másnap délután hatalmas zsákmánnyal állított be a fiú, és a legszebb gyöngyöt az asszonynak ajándékozta. Az asszony meghívta vacsorára, és késő estig beszélgettek. A fiú a Hen - Szin gyöngyhalász dinasztiából származott, Vuvengnek hívták. Az asszony jól gondolta, ez a dinasztia jól ismert minden nagyobb lelőhelyet a környéken. A fiú ismét elment éjjelre, az asszony, pedig ébren feküdt a gyékényen, és elképzelte, hogy a töménytelen kincs ott hever a lábainál.

Két hét telt el így. Vuveng minden estéjét az asszonnyal töltötte. Egyre szerelmesebb lett. Szerette nézni a telt kebleket, az ívelt csípőt, és a karcsú bokákat, ám minden este hazament, pedig érezte, hogy Csao oda adná magát neki. Aztán egy este két férfi rokonával érkezett, akik megkérték Csao kezét, ő, pedig igent mondott.

A menyegző hatalmas volt. Akadt a vendégeknek hal, hús és rizspálinka elegendő. A táncot mezítláb lejtették a tengerparton, az ifjú pár, pedig éjfél körül elment elhálni a nászt.

- Hallod a zenét, Kedvesem? - kérdezte Vuveng egy forró csók után - Pont olyan édes, mint Te.

- Milyen kedves vagy! - mondta az asszony, és mohon vonta kedvese markát a mellére, és rájött, hogy férje halála óta mennyire hiányzott neki ez az érzés. A fiú, pedig ügyes volt. Kezei végig simították az asszony melleit, hátát, majd fenekét, aztán combjain át a lábak között rátalált a duzzadozó gyöngyöcskére, és finoman ingerelni kezdte. Csao széttárta lábait, és élvezte az egyre erősödő ingereket.

- Hány nővel voltál már együtt? - lihegte, mert azt hitte, hogy majd neki kell tanítgatnia kedvesét.

- Sokkal, de ilyennel, mint Te még soha - csókolta szájon az asszonyt Vuveng, azzal merev jáderúdját az asszony barlangjába tolta, aki felsikkantott a kéjtől.

- Ó, Kedvesem, gyorsabban...még, még! - kiáltozott az asszony, és évek óta először beléphetett a boldogság kertjébe.

Másnap az ifjú férj csak délután indult el és elég gyönge zsákmánnyal tért vissza. Az asszony csalódott volt, de nem szólt. Az éjjelt ismét őrült szenvedéllyel élték át, így Vuveng megint csak délelőtt tért magához, és hamar visszatért, mert fáradt volt. Este Csao először hamar befordult a fal felé, de teste mást diktált, így a másnapi halászat ismét gyér lett. Csao elhatározta, hogy beszél kedvesével. Este, mikor befejezték a vacsorát, kiküldte a cselédeket, és töltött Vuvengnek egy pohár rizspálinkát, majd a lábaihoz ült, és az ölébe hajtotta a fejét.

- Ugye, gyermeket szeretnél tőlem? - kérdezte.

- Igen kedves.

- Akkor többet kéne lemerülnöd.

- Tudom - simogatta meg asszonya fejét a fiú.

- Aludjunk külön szobába, és egy héten csak kétszer háljunk együtt. A gyermek is hamarább jön így.

Vuveng elgondolkodott, aztán bólintott:

- Jó, a jövő héttől így teszünk. Ha mondod, a gyermek is hamarább jön így, akkor jó. De, addig, minden percemet veled akarom tölteni.

Az asszony mohón nézett kedvese szemébe, és az azt hitte, hogy a mohó fény a két bogárfekete szemből szerelme után vágyódik.

Boldog révületben telt el a hét, de az asszony már alig várta, hogy kedvese halászni menjen. Az utolsó nap ízletes vacsorát főzött, megették, majd a fürdőházba mentek. Csao végigmasszírozta kedvese testét, aztán ráparancsolt a cselédekre, hogy vigyék át férje holmiait a külső szobába. Azok csodálkozva teljesítették a kérést.

Mindketten nyugtalanul aludtak. Csao hallgatta, amint kedvese forgolódik a másik szobában, és elképzelte maga mellett a nyugalmat adó férfitestet. Aztán amikor virradt, a férfi felkelt és elment. Ő még egy órát próbált aludni, de aztán felkelt, és kinyitotta az üzletet.

Az első három éjszakába majd bele haltak, a következő kettő végre álmot hozott a szemükre, aztán szenvedélyük újra beteljesedett.

Így telt el egy év. Vuveng időnként hatalmas zsákmánnyal tért haza, ezeken az estéken Csao meglátogatta, és boldoggá tette. Szép egyetértésben éltek, Vuvengnek csak két dolog nem tetszett. Az egyik kedvese kapzsisága volt, de erről nem szólt, a másig, pedig az, hogy még nem fogant meg. Erről viszont sokat beszéltek. A bábhoz is elmentek, aki erős főzeteket itatott az asszonnyal, de nem használt. Aztán azt mondta a bába, hogy a férfinak kevesebbet kéne lemerülnie, mert az is oka lehet a gyermektelenségnek.

Az asszony szomorúan vette tudomásul, hogy férje is az üzletben marad, és nem megy addig a gazdag lelőhelyekre, míg gyermekük meg nem fogant. Aztán egy napon jelentkeztek a jelek. A havi piros napok késtek, Csao mellei, pedig érzékennyé váltak. Boldog melegség költözött a házba és Vuveng ismét kijárt hajnalonként átvizsgálni a lelőhelyeket.

Aztán megszületett a kisgyermek. Boldogan nevelgették, mígnem a névadó ideje közeledett. A szomszéd tartományból is jöttek halászok, és minden jót kínáltak nekik, hogy a gyermek szerencsés legyen. Ők, pedig elmondták, hogy van a vidéken egy mély barlang, ahol a legnagyobb kagyló tanyázik, benne hibátlan fényű, gyöngyház színű, hatalmas gyöngy lapul. Az ünnepség lefolyt, a kisfiút annak rendje, és módja szerint Mouncsnak nevezték el.

Este, aztán mikor anyja megszoptatta, ott pihent a bölcsőben. Az asszony, pedig kedveséhez fordult:

- Fel kéne hoznod azt a gyöngyöt a fiadnak.

- Legenda az csak asszony. Meg aztán, abból a barlangból még csak egy ember jött vissza.

- De, te vagy a legjobb.

- Ne kívánd ezt asszony!

De hiába érvelt a férj, az asszony csak pörölt, és pörölt vele. Így ment ez egy hétig, aztán Vuveng nem bírta tovább, és többen is látták, hogy a barlangnál merült le. Soha többé nem jött fel.

Az asszony siratta kedvesét, bánta már a mohóságát, aztán teste is gyötrődött a magányban. Hiányoztak a boldogító ölelések. Egy hajnalon, serdülő lánya kezébe nyomta kicsi fiát, sírva leballagott a tengerpartra, és beült a csónakba, mellyel férje járt halászni. A barlanghoz evezett, és hosszan nézte a sötétlő mélységet.

A többi halász, ahogy bírt úgy evezett felé. Látták még, hogy kezéhez rögzítette a csónak vaskoloncát, őrülten meredt a mélységbe, és mielőtt odaérhettek volna, előre vetette magát, és belecsobbant a vízbe. Szomorúan néztek az asszony után, aki későn jött rá, hogy a pénz kevesebbet ér, mint a szerelem.
Szavazz Te is!

Átlag: 7.5 pont (24 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 zsomberos 2017. 01. 8. vasárnap 12:52
Ok lett
#4 feherkalman1 2016. 11. 3. csütörtök 23:12
Tetszett.
#3 papi 2013. 10. 10. csütörtök 14:13
Egyre jobb.
#2 genius33 2013. 02. 7. csütörtök 08:43
Ez is nagyon jóóóó! smile
#1 Törté-Net 2006. 12. 27. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?