A+ A-

Múlt, jelen, jövő 1. rész

Merengőn nézek ki az ablakon az esőáztatta, szürke, hűvös világba. Egy lélek sem jár ilyenkor az utcákon, üres a játszótér is az ablakom alatt. Az eső monoton hangja álmosítóan hat rám, s nagyon rányomja bélyegét a hangulatomra, nincs kedvem most semmihez sem. Az öblös fotelt odahúzom az ablak elé, belekuporodom, s kedvenc, kockás plédemmel körbetekerem magam, s elmerülök a gondolataimban. Egyedül vagyok, s egyedül is érzem most magam, hiába vannak körülöttem nap, mint nap. Az űr kitölti lelkem egészét, rám nyomja keserű bélyegét. Néha teljesen elhatalmasodik rajtam ez a nemszeretem érzés.
Nézem az ablakon lecsurgó vízcseppeket, hallgatom koppanásukat. S mintha hipnózisba merülnék, elsüllyed a szoba, a lakás körülöttem, semmivé válnak a falak, s csak az ezüstgyöngyként guruló vízcseppek töltik ki látóterem. Lassan ködbe vész a jelen, s átsiklok a múlt olyan nagyon feledni akart világába. Mint sűrű ködből a közelgő tárgyak, úgy sejlenek elő a régmúlt történései, érzései. Megérintenek az illatok, színek, hangulatok. Ezernyi tomboló sokadalom vesz körül, felidézve az eltemetett éveket. Újra magához vonz minden, ami rólad szólt. Hiába tiltakozom ellene, most sem bírok elszakadni, ugyanúgy, ahogy régen nem bírtam. Minden sejtemet elárasztja annak a fantasztikus aurának a vonzereje, ami körbevett téged, s amitől különleges voltál mindenki számára. Nem volt olyan ember, akit hidegen hagytál volna. Szerettek, gyűlöltek, de senki nem lehetett közömbös irántad. Annyi mindent adtál nekem, megtanítottál élni, látni. Egyre több és több lettem általad, elfogadtál, s elfogadtalak.
Eszembe jut a nap, mikor elmenekültem előled, s minden elől. Akkor is esett az eső, szomorú volt az egész világ. Azóta nem szeretem az esőt. Komorrá, magányossá tesz. Hiába teltek el évek, az a seb nem gyógyult be bennem. Hiányzik egy darab, s ettől a gépezet nem működik tökéletesen. Igyekszem minél kevesebbet gondolni az együtt eltöltött időkre, mert még nagyon fáj. Fáj, hogy nem látlak, nem hallak, fáj a hiányod. Én nem tudom már régóta, mi van veled. Csak remélni tudom, hogy legalább te megtaláltad a boldogulásodat. Megmagyarázni soha nem fogom tudni a lépésemet. Egy Boldog Élet Boldog Reményét törtem derékba, amikor megijedvén mindattól a csodától, amit nekem adtál, feladva mindent, mi fontos volt, választottam azt az életet, mely nem az enyém, s csak más érzi jól benne magát.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.71 pont (7 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 vakon53 2016. 04. 2. szombat 13:41
Teljesen jólettvolna ha folytattadvolna.
#3 A57L 2015. 07. 15. szerda 04:06
Jó lett.
#2 mikee 2006. 12. 27. szerda 17:07
Csak egy szó létezik erre:

GYÖNYÖRŰ
#1 Törté-Net 2006. 12. 27. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?