A+ A-

Első - Második rész

Már fél éve semmit nem tudtam róla, mióta elköltöztem a városból. Felejteni akartam. Az utazás előtti estén, mikor az utolsó hajcsatot is eltettem a neszesszerembe, görcsbe ugrott a gyomrom. A kocsiban is megmaradt ez az érzés, és ahogy egyre közeledtünk a városhoz, mintha láthatatlan kövek telepedtek volna meg bennem. Nehéz lett a szívem. Szótlanul figyeltem az elsuhanó tájat, összemosódott előttem az ég szürkéje és a föld üde zöldje. Gábor sem szólt semmit egész úton. Tudta, mennyire őrlöm magam, hogy vissza kell térnem. Halkan dúdoltam a rádióban szóló slágert, és hagytam, hogy ne gondoljak semmire. De arra erősen koncentráltam.
Ahogy beértünk a városba, éreztem, hogy a lüktető, zsibongó város visszavárt. Ittam magamba a zajokat, a színeket, az embereket, az életet. Még a koszosan hömpölygő Duna is hiányzott, minek partján anno annyi órát üldögéltem egyedül, vagy társaságban... Vele...
Gyorsan elhessegettem felvillanó arcát, és tovább bámultam a várost. Nem volt nagy forgalom, hamar hazaértünk. Haza? Vissza, annyi bizonyos csak.
Három fordulóval tudtunk mindent felvinni a lakásba.
Ahogy beléptem az előszobába, megcsapott az illat, melyet hagytam magam után. Számtalanszor lehetett már szellőztetve de még éreztem a parfüm jellegzetes zamatát a levegőben. Gyorsan ablakot nyitottam, előkerestem egy tréningruhát, átöltöztem, és csak azután láttam a kipakoláshoz. Gábor eltűnt valahova, biztos mondta is, csak én nem figyeltem. Bekapcsoltam a rádiót, és neki láttam kipakolni.
Viszonylag hamar végeztem, hiszen mindennek megvolt a helye, mint régen.
Éppen zuhanyozni indultam, mikor Gábor visszatért két megrakott bevásárlószatyorral.
Míg felfrissültem, ő kipakolt és vacsorát készített.
Ugyanolyan szótlanul ettünk, mint amilyen némaságban telt a napunk.
Lefekvésnél a nagyszobában ágyazott meg magának Szíven ütött, de megértettem: nem lehetett neki sem könnyű az utóbbi 2 év. Nem is értem, hogy maradhatott mellettem.
Lelkiismeretemmel küszködve bújtam ágyban, és bámultam a sötétséget. Bármennyire is fáradt voltam, nem jött álom a szememre. Végig Gábor járt az eszemben, hogy alig 3 méterre tőlem alszik félig hason, karja a feje alatt és csöndben lélegzik. Megrohantak az emlékek. Mindig is szerettem hozzá bújni, meleg volt a teste és jó illatú, furcsamód egyszerre adott nyugalmat és hozott izgalomba.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.38 pont (8 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#2 papi 2013. 12. 9. hétfő 13:30
Nem rossz
#1 Törté-Net 2006. 08. 4. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?