A+ A-

G Történeteiből 2. rész

Ahogyan egyre jobban "feminizálódott" G, úgy került egyre jobban közel "sorstársnőihez". Másodszor vagy harmadszor volt kint - mindig más vitte ki magával - amikor bekerült a transz-szexuálisak barátnői körébe. Ez (Nyugat)Németországban történt. Ide csak férfiből lett nők jártak, és őszinte beszélgetésekre került sor köztük. A továbbiakban az itt halott élményeiből mondok el néhányat. Ezeket nem írta le, hanem beszélgetések során mesélte, nemegyszer hónapok teltek el az egyes részek között, másrészt pedig volt, hogy szinte vallatnom kellett, hogy egy-egy hiányzó részt elmondjon.
Most, hogy az anyagot rendbeteszem, alakult ki az a véleményem, hogy valójában ő is egy maffia-szerű társaság kezébe került, akik pontosan tudták, hogy egy bizonyos mennyiségű hormonnak a szervezetbe juttatása után nincs visszaút. Erre - bár rákérdeztem - nem adott soha egyértelmű választ, de éreztette, hogy igazam lehet.

II. Andrea, avagy találkozás egy honfitársnővel

Ott ültünk G-vel a lakásban, megnéztünk egy rövid amatőr videofelvételt, amely "belső használatra" készült, azaz néhány lányfiú rajta a saját kedvére szeretkezett egymással, majd G komolyan rámnézett:
- Tényleg ennyire érdekel a téma?
- Mit gondolsz, mi a fenének vagyok itt? - válaszoltam közvetlen stílusban. G nevetett, amit ritkán hallottam tőle.
- Jól van no! Mesélek. Őszinte leszek. - Kicsit hallgatott, aztán komolyan megismételte: - Igen, teljesen őszinte, mert megbízom benned. Tudom, hogy nem kürtölöd világgá, nincs is egyelőre kinek elmondanod, és mire ez megtörténik esetleg, ki tudja, hol leszek már...
Kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, és elkezdte.
*
Először is azzal kezdődött az egész, hogy befogadtak maguk közé, és összejárhattam velük. Nevezhetjük ezt zártkörű klubnak, szektának, vagy ahogy akarod. Azt sem tudom, hogy bár hálózatot alkotott, valamennyi nemváltó exfiú tagja volt-e, avagy sem. De azokban, ahova engem bevittek, majd később ha éppen ott voltam, egyedül is rendszeresen látogattam, szigorú feltételeknek kellett megfelelni. Egyrészt két régebbi tag ajánlása kellett, másrészt orvos vizsgálat, hogy a férfiasságom legalább részben múlóban van. Akkor először egy ideiglenes igazolványt kaptam, és egyedül még nem mehettem el oda, aztán egy véglegeset. Ez a fajta errefelé még nem ismert, de biztosan el fog terjedni beléptető-rendszereknél. Rajta van az arcképed, de úgy működik, mint a bankkártya...
Kedvenc helyem Németországban Tante Hermina néni bárja volt.
Tante Hermina valamikor 1930 körül Hermannnak született, de kamaszként 1945 elején besorozták a Volksturmba, és a frontra küldték. Mivel kistermetű volt és jól mászott fára, felküldték magasfigyelőbe. Egy ruszki mesterlövész észrevette, és le akarta lőni. Szerencséjére (vagy pechjére?) a szél mozgatta a fák ágait, így nem szíven vagy fejbe lőtte, hanem szétlőtte a nemiszerveit.
A német katona-egészségügyet dicséri, hogy megmentették, de hát amit szétlőttek, azon nem segíthettek. Így lett kamaszként hadirokkant. A középiskoláit valahogyan befejezte, de aztán az ötvenes évek elején, amikor már normalizálódott a helyzet, elintézte, hogy nővé operálják. Először hallani sem akartak róla, de miután megvizsgálták, és láttak a helyzetet, rájöttek, hogy csak azt tehetik. A legelső nemváltók egyike lett. Ő kezdte először megszervezni a "harmadik" (vagy negyedik?) nemhez tartozók összefogását is. Először csupa hozzá hasonló hadirokkant volt a tagja, de hát az idők változásával módosult a tagsági kör is. A régi háborús sérültek közül már alig járt oda valaki. Ám katonai múltjára emlékeztetett, hogy igencsak rendet tartott. Amire szükség is volt, mert akkor már mind társadalmi, mind pedig nemváltás szempontjából igen vegyes volt a társaság. A Strichkurvától az úriasszonyig, az éppen csak heréit vesztett, a helyzetbe csak beletörődni kezdő balesetestől a teljesen átoperáltig mindenféle népség járt oda.
Magáról alig beszélt, csak azt, hogy annakidején mennyire nehezen fogadta el őt és sorstársait a társadalom. Legjobb esetben súlyos hadirokkantkén kezelték. Ez jogilag meg is maradt, ami egyébként indokolt volt. Ám a bárból nagyon szép jövedelme volt, így egész járulékát valami segélyző-alap számlájára küldtette, melyből a rászoruló lányfiúkat (voltak, és biztos hogy lesznek is szépszámmal...) támogatták.
Szóval Tante Herminához mentem befele, mégpedig a hátsó részbe, ahol kevésbé volt vegyes a társaság. Teljesen nő ruhában voltam, és magassarkú szandálban, amelyből kilógtak némileg a lábujjaim. Mert az én méretemre szandált találni még ott is nehéz...
Sikerült is belerúgnom egy rosszul visszatolt székbe, ami rettentően fájt, és magyarosan elkeringettem, gondolván, ezt nem érti meg senki. Majd lecsüccsentem a padlóra a csodálkozástól, amikor megszólalt a közelemben egy hang:
- Hát Te is magyar vagy?
Odanéztem. Egy igen jóképű, de nálam már jóval kevésbé átmeneti állapotban lévő lány ült az egyik fülkében egyedül, valami iszogatva.
- Igen - sziszegtem, fájdalmasan tapogatva az ujjaimat.
- Csak nem tört el? - érdeklődött együttérzően.
- Ssszzz... nem - mozgattam meg - csak még nagyon fáj.
- Gyere, ülj mellém, hetek óta nem váltottam senkivel egy szót magyarul!
- Köszi... egyébként G vagyok - mutatkoztam be. (Neki ugyan az ott használatos keresztnevem mondtam.)
- Szia! Andrea vagyok. Mit iszol?
- Csak valami üdítőt - mondtam - nem szeretek ilyen melegben alkoholt inni, mert a fejembe száll.
- Én meg vezetek, úgyhogy kvittek vagyunk - nevetett.
Tante Hermina azonnal odajött, és barátságosan érdeklődött, hogy mit kérünk. Andrea láthatóan a kedvencei közé tartozott.
- Valami jó, eredeti gyümölcslevet, meine liebe Tante!
- Ismeritek egymást? - érdeklődött háziasszonyunk.
- Honfitársnők vagyunk egy városból - válaszolta Andrea, ügyesen kitérve az egyenes válasz elől.
- Láthatóan kedvel téged - jegyeztem meg, amikor Tante Hermina személyesen odahozta a kért innivalót, s elmenet végigsimított Andrea karján.
- Igen - bólintott újdonsült barátnőm. - Sorstársának tart. Illetve sorstársnőjének. Mert ha nem is háború miatt, de én is akaratom és szándékom ellenére, de kénytelen voltam beletörődni a feminizálásomba. Érdekel?
- Hogy a fenébe ne érdekelne!
- Hát akkor elmesélem neked - dőlt hátra kényelmesen néhány korty után Andrea, és elnézett valahova a távolba...
*
Néhány éve még András voltam. Egy külkercégnél dolgoztam, több nyelven számos külföldi országban tárgyaltam, és buktak rám a nők. Többször is végigkefélhettem volna az összes kolléganőmet, ám arra nagyon vigyáztam, hogy "házinyúlra nem lövök", azaz sem bent a cégnél, sem kiszálláson vagy kiküldetésben nem férfi és nő, hanem egy célért dolgozó kollégák voltunk. Ha mindenáron meg akarta magát keféltetni, akkor mondtam, menjünk el valahova víkendre... Ha komolyan akarta, jött is...
Még ma is így menne, ha nem lennének odahaza részeg ökrök, akik azt hiszik, mert nagy kocsijuk van, nekik mindent szabad!
Hazafelé tartottam egy kellemes víkendről. Partnernőm, aki férjes asszony volt, szerencsére kiszállt az előző városban, és bement az őt "fedező" barátnőjéhez, hogy majd az esti Intercityvel megy haza. Én meg vezettem szépen, kényelmesen. Velem szemben egy katonai kocsisor haladt szabályosan, amikor kivágott mögüle egy őrült, és vad tempóban elkezdte megelőzni. Én lehúzódtam az út szélére, de nem sokat segített. A pofa az utolsó utáni pillanatban vett észre, de megpróbált köztem és a kocsisor között átjutni. Persze hiába...
A következő, amire emlékszem egy kórházi ágy az intenzíven. Két orvos és néhány nővér állt körülöttem.
- Élek? Megmaradok? - kérdeztem nem egészen értelmesen, mire örömmel megnyugtattak, hogy igen. Aztán a főorvos közel jött az ágyhoz, és fölém hajolt:
- Maga igen, de a baleset okozója ott halt meg. Sajnos magával is van egy nagy baj...
- A gerincem...? - kérdeztem nagyon félve, mert semmiképpen sem akartam béna maradni egy életre.
- Nem. Csodák-csodája, de sértetlen. A mozgási és beszédképességét teljesen visszanyerheti szorgos rehabilitációval, de...
- DE???
- A férfiassága. A heréi menthetetlenek voltak.
Behunytam a szemem és hallgattam. Én, a "nagy kandúr", soha többet... De az életösztön győzedelmeskedett.
- Mindent meg fogok tenni, hogy rendbejöjjek... - suttogtam.
A fizikai rehabilitáció időszakát csak legkomolyabb ellenségeimnek kívánom, de háromnegyed év alatt nagyjából rendbehoztak. Még csodálkoztak is, hogy milyen gyorsan sikerült. De ahogy gyógyultam, úgy készültem ki idegileg. Egyrészt férfiasságom elvesztése miatt, másrészt a munkahelyemen nem akartam maradni, még ha meg is tartanak. Ekkor beutaltak egy idegszanatóriumba, és jött a pszichiáter.
A barátaim persze közben szépen elmaradtak... Először is a nőszemélyek, mert ugye csak híre ment... aztán egyre inkább a fiúk is. Mindössze az egyik dokiról éreztem, hogy a kötelességen túl is törődik velem, meg jött egy általam eredetileg csak futólag ismert, nagyjából velem egyidős fiú, akiről kiderült, hogy szintén orvos. Azt mondta, andrológus, és majd megpróbálnak rajtam segíteni, ha már olyan állapotban leszek.
Nem hittem igazán nekik, de jólesett a biztatásuk.
Letelt az egy év betegállomány, aztán egy évre leszázalékoltak, az idegszanatórium miatt. De tudtam, hogy csak időt nyertem. Teljesen magam alatt voltam újra, s ráadásul a szexuális kielégületlenség is gyötört egyre jobban. Hogy az állásomnak vége, azt már tudtam. Inkább felmondtak, és kifizették a pénzem a felmondási időre.
Ilyen állapotban mentem el az idősebbik dokihoz a magánrendelőjébe. Mint mondta, kényes helyzet miatt jobb, ha ott vizsgál meg. Az asszisztensnője nem volt ott, hanem Feri, a fiatal doki.
Elmondtam a panaszaimat, főleg a szexuális feszültséget.
- És mit szólnál az análszexhez? - kérdezte olyan ártatlan képpel Feri, mint akinek semmilyen hátsó (és "hátsó") gondolata nincs.
- Még hogy engem seggbebasszanak?! - borultam ki.
- Nyugalom, senki sem akar téged itt megerőszakolni - szólalt meg egész lassan H. doktor. - de azt hiszem némi nyugtató nem ártana, s azonkívül kéne egy injekció-kúra, hogy a tesztoszteron kiürüljön a szervezetedből. Úgy látszik, valami visszamaradt a herékből...
Mivel már nem bírtam a feszültséget, a kúrába beleegyeztem. Az elsőt rögtön belém is döfte a doki.
- Jobb lesz, ha hozzám jössz a kúrára - javasolta Feri, majd odasúgta nekem - az asszisztensnő nagyon pénzéhes...
Így aztán Ferihez jártam az injekció-sorozatra, amelynek a végén úgy gondoltam, hogy talán nem is lenne rossz megpróbálni az analszexet. Valami segédeszközzel. Nem értettem a változást, de nem is gondolkoztam az okán. Azt csak jóval később árulta el a két összeesküvő, hogy női hormont is kaptam közben az injekciókban... Így amikor újra felvetette, már azt mondtam, hogy próbáljuk meg. Kinyitott egy szekrénykét, abból elővett néhány dobozt. Tele voltak "segédeszközökkel".
- Talán ez lesz jó - vett elő elgondolkozva egy kb. ujjnyi vastag és olyan 15 centi hosszú, legömbölyített végű sima valamit.
- Jó... - Mit válaszolhattam? Nem értettem én akkor még ezekhez.
- A legkényelmesebb, ha levetkőzöl, - mondta az injekció után - és széles terpeszben hajolj rá a fotel támlájára.
Miközben vetkőztem, láttam, hogy gumikesztyűt húz. Értetlenül néztem rá.
- El kell ernyeszteni a záróizmot, mert fájna - magyarázta. - Óvatosan meg kell masszírozni. - És bekente valamilyen krémmel a kesztyű néhány ujját. - No hajolj le!
Lehajoltam. ő meg elkezdte a tevékenységét. Először óvatosan körbemasszírozta a fenekem gyűrűjét, majd lassan elkezdte a behatolást. Eleinte nem volt igazán kellemes, de nem is volt rossz. Aztán megtalált valamit, amit óvatosan elkezdett először egészen gyengéden, majd egyre erőteljesebben masszírozni. És ekkor hirtelen forróság futott végig a gerincemen, a testem megremegett és elélveztem. Olyan különleges volt, amilyet még sohasem éreztem. Lélegzethez sem jutottam, csak hápogtam, és klasszikus műveltségem révén eszembe jutott Theirésziász a görög mitológiából akit az istenek arra ítéltek, hogy mindkét nem alakjában kipróbálja a nemi életet, és Héra legnagyobb bosszúságára oda nyilatkozott a próbaidő után hogy megfelelő partnerrel a nők számára sokkal jobb a nemi érintkezés...
- Mit csináltál velem, te bestia? - kérdeztem, amikor végre magamhoz tértem az orgazmusból és felegyenesedtem.
- Prosztatamasszázs... - felelte fel sem nézve a kézmosásból. - De úgy is lehet mondani, hogy megbasztalak az ujjammal...
- Masszázs vagy baszás, secko jedno! - kevertem bele kevés szláv nyelvtudásomból az "egyremegy" kifejezést -, de nagyon jól esett...
Folytatódott a kezelés és "kezelés". A következő hét egyik napján egyszercsak kihúzta az ujját, és éreztem, hogy valami vastagabb és melegebb igyekszik belém. Tudtam, hogy a farka, de akkor már eszem ágában sem volt tiltakozni... Mégcsodálatosabb volt, mint az eddigiek.
Amikor belémspriccelt mindent, és kihúzta, megjegyezte:
- Teljesen úgy élveztél el, mint egy nő.
- Igen - válaszoltam, és a nagy tükörben igyekeztem megnézni a fenekem formáját. - és egyre nőiesebb alakom lesz.
- Bezony! - bólogatott. - Nem gondolod úgy, hogy ideje lenne női fehérneműket hordani? Úgysem láthatja meg illetéktelen.
De úgy gondoltam. Hazafelé menet betértem egy női fehérnemű-üzletbe, és vettem is magamnak néhány pamutbugyit, meg hozzáillő vállas inget. Persze, nem tangát vagy hasonlót, hanem "érettebb hölgyeknek" valót, ami takarta az takarandókat. Ezt a következő alkalommal Feri kellően értékelte is, mert úgy megdugott, mint nászutas férj a feleségét. Aztán megérdeklődte, hogy miért vagyok olyan letört.
- Hogy a fenében ne lennék? Nincs munkaviszonyom, lejárt a rokkantnyugdíjam, és igencsak fogytán van a pénzem.
- Perszepersze - mondta. - Hány nyelven is vagy tárgyalóképes?
Felcsillant bennem a remény.
- Angol, német, portugál, spanyol...
- Itt ez a névjegy, holnap tíz és tizenegy között keresd meg ezt az urat a rajta lévő címen.
A névjegyen pedig az állt, hogy "Don Pedro daS..., YX brazíliai székhelyű kereskedelmi vállalat tulajdonosa".
Ha felvesz, valóban ideális a nyelvtudásommal - gondoltam.
- Már előkészítettem a terepet, be vagy jelentve, ha megérkezel, csak add oda a névjegyed a titkárságon. Egyébként brazilokhoz képest nagyon pontos ember, de jól ismeri a budapesti közlekedést, azért nem időpontot, hanem időközt adott.
- Tehát ezt értsem úgy, hogy tíz után öt perccel már ott lehetek, de ha háromnegyed tizenegyre nem vagyok ott, jobb, ha nem is megyek.
- Ahogy mondod.
Másnap tíz után öt perccel be is csöngettem az irodájába. Nem volt nehéz odamennem. A közelben volt, egy csöndes budai mellékutcában, mely még azt a hangulatot őrizte, amelyről nagyszüleim meséltek. A házat felújították, de az új tulajnak volt ízlése és pénze ahhoz, hogy ugyanolyan stílusú legyen, mint valaha lehetett. Ez már önmagában bizalmat gerjesztett bennem.
Csengetésemre egy harmincas, szolid eleganciával öltözött hölgy nyitott ajtót. Egész megjelenése a frizurájától a cipőjéig, a körömlakkjától a rajtalévő kevés, de igen ízléses ékszerig olyan volt, hogy bizalmat ébresszen a leendő ügyfélben. Megnézte a névjegyem, és barátságosan közölte:
- Don Pedro közölte, hogy várja Önt, és mivel nincs nála éppen senki, kérem, hogy fáradjon is be hozzá!
Kinyitotta az ajtót, s mielőtt beengedett volna, közölte főnökével:
- S. András úr van itt.
Beléptem. Elegáns, de nem hivalkodó iroda, aki berendezte, tudta, hogyan kell ügyfelet fogni. Don Pedro nálam talán valamivel magasabb és testesebb, de nem kövér, igen rokonszenves kissé kreol arcú úr volt.
- Üdvözlöm, már vártam! - nyújtotta a kezét.
Én portugálul viszonoztam az üdvözlést, s ez után elkezdődött egy eleinte fárasztó, de igen izgalmas szellemi torna, melyben az öt nyelvet váltogatva használtuk a legkülönbözőbb, de nem üzleti témákban. Volt, hogy az ő angol kérdésére németül válaszoltam, majd a magyarul feltett kérdésére portugálul kapta a választ. Gyenge fél óra múlva megtörölte a homlokát.
- Azt hiszem, mindkettőnk számára kissé fárasztó, de szellemi sportnak igen jó volt. A szakmai múltjáról és a jelenlegi körülményeiről azért nem kérdezősködtem, és önéletrajzot sem kérek, mert a barátai minden lényegesről tájékoztattak. Az biztos, hogy külső fordítóként felveszem, a többit majd meglátjuk. Legyen nyugodt, hacsak valami nagy bakit nem követ el, tartós foglalkozásra számíthat.
Megnyomott egy gombot az asztalon, és beleszólt valami készülékbe:
- Kérem a kettes számú dossziét!
Ezt egy fiatal pipi hozta be, sokkal divatozóbb volt, mint a másik titkárnő, azonban látszott rajta, hogy ez a főnököt nem érdekli, csak dolgozzon jól.
A dossziéban néhány kisebb füzet volt, láthatóan üzleti tájékoztató anyagok.
- Kérem, ezeket fordítsa le magyarra, de úgy, hogy érződjön mindegyiken az eredeti nyelv sajátossága!
- Úgy érti, hogy egy német "Herr" ugyanazt máshogyan fejezi ki, mint mondjuk egy spanyol "Szenyor", és ezt a magyar fordításban is érzékeltessem?
- Pontosan. Nézze át, és mondja meg, hogy mikorra végez vele!
Belenéztem. Egyik sem volt hosszú, de mindegyikben volt valami bujkáló erotika. Most hétfő délelőtt volt.
- Csütörtökön ilyentájtra itt tudok lenni valamennyivel. Bár ha belelendülök, lehet, hogy előbb is...
- Ne kapkodjon, maradjunk a csütörtökben. Ha megfelelő, én azonnal fizetek Önnek ezért... - és mondott egy olyan összeget, amelynek a harmadát fizette a mi cégünk legjobb esetben is.
Búcsúztam, és hazamentem fordítani.
A megbeszélt időre bevittem az anyagot, átnézte, bólintott, és aztán kifizették az összeget. Felsőhajtottam. Nem kellett megbontanom a valutaszámlámat. Utána adott egy másikat. Ennek zöme női fehérnemű-katalógus és ismertető volt. A következő héten ezt is bevittem, az eljárás ugyanaz volt. De most hosszabban beszélgettünk, mindenféle, üzleten kívüli dolgokról. És kaptam egy újabb dossziét. A szokott nyelveken különféle szexuális segédeszközök katalógusa és használati utasításai voltak benne.
Ez már merészebb dolog volt, és éreztem, hogy itt már komolyra vált valami. Mert ahogy egyre inkább nőiesedtem, egyre inkább megéreztem Don Pedróban a felém irányuló, bár csak nagyon diszkréten érzékeltetett vonzalmat.
Utóvégre... - gondoltam - ha úgyis nővé válok, és egy milliomos érdeklődik irántam...
A határidő letelte előtti napon felhívott otthon, és megkért, hogy ne az irodába vigyem be, hanem este hétre a lakására.
- Ha nincs ellenére... - mondta.
- Nem, dehogyis... - válaszoltam, és valami olyan bizsergést éreztem magamban alul, amit férfiként soha. "Biztosan állna a farkam, ha még férfi lennék..." - gondoltam.
Megmondta a címét, és hogy előtte a fülkéből szóljak fel telefonon, hogy simán bejuthassak.
Hétre ott voltam. Házikabátban és papucsban volt, jól sejtettem, hogy itt valami készül. Udvariasan bekísért a nappaliba, elvette a dossziékat, de beléjük sem nézett. Hellyel kínált, és megkérdezte, hogy iszom-e valamit. Éreztem, hogy most a további sorsom dőlhet el.
- Köszönöm, egyelőre nem - válaszoltam, - Úgy érzem, hogy most néhány dologban józan fővel kell döntenünk. Ha meg tudunk egyezni, akkor arra ihatunk.
- Igazad van - mondta portugálul, és visszacsukta az italos-szekrényke ajtaját. - Tudod mit? Mivel valóban úgy van, ahogyan érzed, mindketten beszéljünk az anyanyelvünkön, mert így pontosabban tudunk fogalmazni.
- Jó - egyeztem bele.
Leült velem szembe a másik fotelbe, és a térdeim nézegette. "Szeretnéd, ha szoknyában lennék, mi?" - gondoltam - "De azt hiszem, ez csak rajtad múlik..."
- Ugye, az Andreas női megfelelője magyarban az Andrea? - szólalt meg némi hallgatás után.
- Igen - válaszoltam. - És mielőtt megkérdi, megnyugtatom, hogy már inkább Andreának érzem magam, mint Andrásnak.
- Nos, azt hiszem, észrevette, hogy az itteni cégem csak egy töredéke a vállalataimnak. Az igazi nagy cégeim Brazíliában és Németországban vannak. És ott vannak olyan bizalmas ügyek, amelyek adminisztrációját csak számomra igen megbízható személyre merhetem bízni. Nekem... nekem egy magántitkárnőre lenne szükségem... olyas valakire, akiben teljesen meghízhatok, és ugyanakkor ... a barátnőm is lenne... - Hatásszünetet tartott, és megkérdezte, amit úgyis sejtettem: - Az Andrea vállalná?
- Andreaként vállalom! - feleltem. Ilyen állapotban biztos igen jó fizetéssel, és különben is... igenis egyre jobban kívántam Pedrót, a férfit!
- A fizetésed lesz... - és egy olyan összeget mondott, hogy a régi cégemnél a vezéré kutyafüle volt hozzá. - De az egészet utaltathatod a számládra. Mert az én kis barátnőm költségeit úgyis én viselem, amikor utazunk. A szállodától a fürdőig, a fodrásztól a kozmetikusig, beleértve a divatszalont és egyebeket... - Nagyot sóhajtott, mellém lépett, és megsimogatta a hajam, mely egyre nőiesebb lett. - Drága Andrea! csak remélni mertem.
- Csak remélni? Én éreztem, hogy eljuthatunk ide!
- Akkor ma itt is maradsz éjszakára?
- Nincs itt semmi holmim...
- Semmi?! - és kinyitott egy szekrényt, mely tele volt női holmival.
Nevettem.
- Csak remélni merted?
- Igen, nem hittem volna...
- Hogy egy ilyen magabiztos férfi ilyen bizonytalan legyen? - ingerkedtem vele, és eléje lépve szorosan hozzásimultam. Éreztem hogy feláll a farka. Mégjobban hozzádörzsöltem magam, mire elkapta a nyakam és megcsókolt. Hosszan, szerelmesen, mint a filmekben.
- Szeretlek, drága Andrea, szeretlek!
- Én is... - suttogtam vissza, és tényleg úgy éreztem.
El akart kezdeni levetkőztetni, de megfogtam a kezét.
- EZT még én veszem le! - úgy hangsúlyoztam, hogyha valaki leírta volna, csupa nagybetűt kellett volna használnia. Aztán ott álltam előtte ekrü színű pamutbugyiban és vállas ingben. - Andreas megszűnt, Andreát már vetkőztetheted!
Remegő kézzel húzta le rólam az alsóneműt. Ma már jókat nevetünk rajta, ha felidézzük, de akkor olyan volt, mint egy szerelmes kisdiák. Máig azt állítja, hogy én voltam az egyetlen eset, amikor nem bízott eléggé magában.
Ott álltam meztelenül, ráhajoltam a fotel támlájára, és kacéran visszanéztem:
- Don Pedro, Önnek szabad a bejárás!
Magánkívül volt örömében. Letérdel mögém, összevissza csókolgatta a popsimat, aztán a lyukat kezdte nyalogatni.
- Ide csak kellő áhítattal és alázattal szabad belépni, minden mesterséges síkosító nélkül - és folytatta. Nyelve hegyével igyekezett a nyílásom masszírozni, s amikor már én is az őrület szélén éreztem magam, felállt, és odaillesztette keményen meredő farkát. Egyetlen sima mozdulattal belémhatolt, és aztán átadtam elengedve magam a gyönyörűségnek. Mert amit ő a makkjával a prosztatámmal művelt, ahhoz kutyafüle volt minden eddigi élmény. Minden filmbeli kurván túltehettem belőlem spontán kiszakadó nyögéseimmel és sóhajtásaimmal, ő pedig elhúzta, amennyire csak tudta. De a végén nem bírta visszatartani, és mintha tüzes vulkán kitörése áradt volna szét bennem. Olyan orgazmust éltem át negyedszerre (mert előtte már volt három kisebb), hogy azt hittem, elájulok.
- Drága szerelmem, Andrea! - simogatott lágyan.
- Csodálatos vagy! - lihegtem, ahogy lélegzetet kaptam. - Ne félj, ezt a farkat nem eresztem ki a birtokomból...
- De erre most iszunk? - kérdezte.
- Csak ha nem remeg annyira a kezed, hogy mellétöltöd! - nevettem.
Ittunk egy-egy pohárkával valamit, de nem tudom, mi volt. Ilyen szerelmesnek és boldognak még sohasem éreztem magam, de (máig állítja) ő sem.
- Azt hiszem, zuhanyozzunk le, mielőtt folytatjuk - javasolta, - de ne egyszerre, mert akkor elszórakozzuk a dolgot, pedig itt kényelmesebb! - mutatott a franciaágyra.
Így is történt. Zuhanyozás közben megállapítottam, hogy már kezdek egész elfogadható "Andrea" lenni. Mire kijöttem, a karosszékre oda volt készítve egy halványkék áttetsző hálóing, egy ugyanolyan köntös (nevezhetjük pongyolának vagy fésülködőköpenynek is), és mellé egy csinos női papucs. Aztán ő is végzett, és behozott egy tálcát szendvicsekkel meg üdítőkkel, mondván, hogy ilyen nagy munkához kell valami táplálék az ember gyerekének. Hát ebben igaza is volt, és nem is kérettem magam.
- Úgysem szeretem a sovány nőket - mondta két hatalmas szendvics között.
Valami nem hagyott nyugodni, s meg is kérdeztem:
- Csak mint férfi kívánod a transz-szexuálisokat, vagy más oka is van, hogy engem választottál? Mármint a nyelvtudásomon kívül?
Hallgatott, mint aki nem akar válaszolni, aztán rájött, hogy mégis csak kell.
- Az üzleteim egy része olyan, hogy ilyen nemű titkárnő a legcélszerűbb, és TE vagy erre egyedül alkalmas a többi feltétel megléte miatt.
A TE szót annyira hangsúlyozta, hogy majdnem nevettem, de meg is hatódtam. Először éreztem azt, hogy egyszerre kellek valakinek nemi partnernek, üzleti társnak, és barátnak.
Aztán következett a franciaágy. Amikor leültem a szélére, magam elé húztam, és kivettem a farkát:
- Gyere, te gyönyörűségek okozója, hadd nézzelek meg! - Nem volt se túl nagy, se túl vastag, olyan éppen popsibavaló. Először csak játszottam vele, aztán a szájamba vettem, és elkezdtem a nyelvemmel is becézgetni.
- Te, ki ne szopjál! Én ma azt akarom, hogy minden elsülését élvezzed! - mondta szinte ijedten, miközben ledobta a pizsamakabátját. - Gyere, inkább leveszem rólad a hálóinget!
Felálltam, hogy megtehesse, hadd legyen benne öröme. Eszembe jutott, hogy férfiként én is szerettem "meghámozni" partnernőimet. Aztán meztelenül lefeküdtünk az ágyra. Ő oldalt fordított, valami síkosítóval bekenegette a megfelelő helyeket, és óvatosan újra belémnyomta a farkát. Amint a prosztatám megérezte a hegyét, azonnal bizseregni kezdett. Ez a menet mégjobb volt, mint az első. Egész teste hozzásimult, ütemre mozogtunk, és - na jó, te úgyis tudod, mit éreztem, amikor belémdurrant az egész. De nem húzta ki belőlem, hanem még szorosabban hozzámsímult.
- Nem húzom ki belőled, így alszunk el, s meglátod, milyen csodálatos lesz az ébredés!
Reggel orgazmusra ébredtem. Valóban csodálatos volt, ilyenre nem minden férfi hajlandó, hogy így aludjanak és ébresszenek.
Utána zuhany, reggeli, majd komolyra fordította a szót:
- Most menj haza, holnap nem találkozunk, de holnapután elrepülünk Németországba. Minden el van intézve, a repülőjegy is, csak az útleveled ne felejtsd el. Holmit csak annyit csomagolj, amennyi az útra kell.
- Mi az, ott is egy egész ruhatár vár? - viccelődtem, de ő komolyan válaszolt.
- Annyi mindenesetre, hogy az első napokra elég legyen. Aztán majd együtt vásárolunk.
Az utazás, az egy normális utazás volt. Ültünk egymás mellett, de mindössze csak néha óvatosan a másikhoz értünk. Ne felejtsd el, hogy én az útlevelem szerint még férfi voltam.
A megérkezésünk után elkezdődött a munka! Először is elvitt egy "nőképzőbe", biztos ismered, ahol az azt óhajtó egykori és jelenlegi férfiakat megtanítják a nőies viselkedés fortélyaira. Hát a tűsarkú cipő az egy külön szám volt, majd kitörtem a nyakam, ma is csak akkor hordom, ha muszáj. Aztán folytatódott a hormonkezelés is. Nomeg jártunk bevásárolni. Amikor véget ért a tanfolyamom, elutaztunk Brazíliába, és fokozatosan átvettem a munkámat. Hát... a kábítószer-üzletben és a fegyvercsempészetben nem vett részt, de a belőlük származó haszonból - kifelé intett, ahol a lányfiú Strichkurvák gyülekeztek az édességek minden színárnyalatában a tejszínhabtól az étcsokoládéig - nem kevés van a számlámon...
- Szóval benne vagy az üzletben? Akkor ezért kelttél éppen te neki!
- Nem csak ezért, mert máig örülten belém van esve, de ezért is. És ha egyszer a szülei eladtak valakit, akkor már legyen belőle hasznunk nekünk is. Mert ha mi nem, akkor csinálja más. És Pedro sokkal humánusabb, mint a többek...
- Mondjuk úgy, hogy az emberrablásban nincs benne a keze?
- Igen. De te jó ég - pillantott az órájára - nemsokára randim van vele, és elmegyünk valahova. Indulnom kell!
Indultam én is. Nekem is esedékes volt a találkám a barátommal.
- Gyere, egy darabon elviszlek kocsival! - mondta. Közben odaértünk a kocsijához.
Nem folt feltűnően luxus kocsi ránézésre, de mindennel fel volt szerelve. Beülve elővett valahonnan egy táskarádió nagyságú dobozt, és kihúzott egy antennát,
- Ez mi?
- Rádiótelefon. Szólok neki, hogy nincs semmi bajom.
Nyomogatott valami gombokat, aztán egy férfihang jelentkezett. Andrea kihangosította, hogy én is halljam a beszélgetést.
- Ne haragudj, drágám, csak most indulok, mert találkoztam egy honfitársnőmmel, és elpletyiztük az időt.
Magyarul válaszolt Pedro, biztos azért, hogyha ott vagyok, nyugodt lehessek, nem haragszik.
- Egy magyar lányfiúval? - csodálkozott.
- Igen, és elviszem egy darabon, hogy ne aggódjon érte a barátja!
- Jó, puszi! Szia!
- Szia!
Bezárta a készüléket, és elvitt egész a házig, ahol laktunk.
- Szia! - búcsúzott. Nagyon örültem, hogy végre magyarul beszélgethettem egy sorstársnővel.
- Találkozunk még? - reménykedtem.
- Nem. Holnap elutazunk Brémába, aztán hamarosan Brazíliába. Azt mondta, otthon egy komolyabb regeneráló-kúrára célszerű mennem.
Szomorúan váltam el tőle, és néztem a kocsi után, amíg el nem tűnt a kanyarban.
*
Hallgattunk.
- Többet nem találkoztál vele.
- Nem. Még egyszer voltam azóta Tante Herminánál, aki ideadott egy levélborítékot, melyben két nekem címzett fénykép volt. Ő volt rajta. Az egyiken melltartóban és sortban, a másikon monokiniben, szép almacicikkel. A következő volt a hátukra írva: "Most már jól vagyok. Műanyag nincs bennem!" A már és a műanyag alá volt húzva.
- Ettől még összefuthattok... Akár Budapesten is.
G csak legyintett, és elnézett valahova a távolba.
Szavazz Te is!

Átlag: 5.77 pont (35 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 t.555 2017. 11. 29. szerda 09:01
Valóban egész jó!
#8 feherkalman1 2016. 10. 26. szerda 10:28
Egyszer jó volt olvasni.
#7 A57L 2014. 02. 25. kedd 06:38
Egész jó.
#6 papi 2013. 10. 28. hétfő 20:53
#5 szeplos 2008. 06. 2. hétfő 13:34
nekem tetszett,kar hogy a tobbit nem olvashatom!!!!1
#4 Shark20 2008. 05. 20. kedd 11:21
jobbra számitoram
#3 Gaius 2006. 07. 9. vasárnap 14:11
Maga a sztori tetszik, de nekem pár dolog valótlannak tűnik:
- ha vki elveszti a heréit nem kell föltétlen feminizálódnia, hormonkezeléssel maradhat férfi is. Elég csak arra gondolni, hogy, ha egy nőt férfivé operálnak, az sem kap herét.
- azt sem tartom valószínűnek, hogy nemi hormonok egy felnőttet mentálisan is befolyásolnának. A sportoló nők, akiket teletömnek tesztoszteronnal, testileg megváltoznak, de továbbra is nőiesen gondolkoznak; miért lenne ez akkor másképp férfiaknál? És, ha nőiesen gondolkozik egy férfi, attól miért esne neki jól, ha seggbebasszák? A nők se föltétlen szeretik.
- nem lehetetlen, de mégis nagyon valószínűtlen az, hogy vki autóbalesetben veszítse el a heréit.
#2 rolyka 2006. 05. 24. szerda 17:39
Érdekes, izgalmas téma, és megírni is egészen jól sikerült!
#1 Törté-Net 2006. 05. 23. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?