A+ A-

Tűz és jég

- Nem érdekel a kibaszott tojás, nem kell a szalonna, felfogod végre, hogy nem vagyok éhes?
Gábor zúdítja rám rossz kedvét, az elé tett bögrét a mosogatóba vágja, tartalma végigfröccsen csempén, kövön, a már tisztára mosott edényhalmazon. Kiismertem már ezt a hangulatát is. Ami ezekben az esetekben kerülendő: azonnal törölgetésbe, romeltakarításba kezdeni, könnyekre fakadni, győzködni, hogy nincs semmi baj, vagy éppenséggel bármilyen kedves módon hozzáérni. Kiveszek egy banánt a hűtőből és a konyhaablak felé fordulva, hang nélkül (a csámcsogás is ingerlő) fogheggyel harapdálom. Érzem Gábor tekintetét a hátamon. A várakozást, hogy bármibe, akármibe beleköthessen. Voltam ilyen én is...

Az ablak előtti világban, a téli havas tájban két cinke csipkedi felváltva az etető ínyencségeit. Cinke úr előzékenykedik, míg cinkeasszony ügyetlen tépkedése sikerrel jár. A szomszédék hatéves Dani fia suliba indul, észrevesz az ablakban és vigyorogva integetet. Küldök neki egy lebegő puszit, erre még a táskáját is meglengeti öröme jeléül. Gyakran ücsörög nálam, ha az anyja későn ér haza és nagyon, de nagyon titkos gondolatokat cserélünk a szöszke Ivettről, a verekedős Zsoltiról és a boszorkányorrú tanító nénijéről.

Gábor kezét érzem a vállamon, megpuszilja a hajam, magához szorít.
- Szeretlek. - súgja.
Hát persze. A maradék banánt a párkányra teszem, ölelés bontás nélkül fordulok meg, végigsimítom az arcát, összebújunk, a hajamba panaszkodja:
- Szellemi paralízis. Ez van. Képtelen vagyok bármire, mint egy agyi rokkant, egy csontos koponya totális abortusz után, olyan a fejem.

Erre azt kellene mondani, hogy nem lehet örökké lobogni. Hogy a tehetsége, amit oly sokan méltattak már igenis létezik, csak nem lángolhat folyamatosan. Hogy többet kellene aludni, többet élni a világban, amit annyira utál, úgy hamarabb születik gondolat, mint éjszakákon át sötét árnyakat kergető virrasztás közben. Na és persze az alkohol, a fű és a cigi sem azt hozza, amire vár. Amit vár az ember, az amúgy is olyan nehezen jön, ha jön egyáltalán.

Cirógatom a laza alsógatyájának sliccén át kikíváncsiskodót, finoman markolom a köréje tartozó többi férfirészt a tenyerembe, közben az ujjaim külön életet élve játszadoznak erre is, arra is. Gyorsan kinövi a kezem, az övé pedig a pólóm alatt a melleimmel finomkodik hasonlót. Ilyenkor kis ideig a mellbimbók égetően érzékenyek, aztán ahogy egyre jobban megkeményednek, érintésük a hasamon át hullámzó ingereket közvetít tovább. Halk sóhajjal nehezedek rá a vállára, helyet hagyva a karjátéknak. Hátul matat tovább, le a fenekem vonalán át, aztán elöl... Eltolja a kezem, lehúzza a felsőm, hogy egymáshoz simulva érezzük magunkat vissza, a nyelve a számban lassúzik, alig érintem az enyémmel, csak az ajkát szívom épphogy.

A konyhaasztalra emel, semmi törékeny nem repül, bár ezen a szinten aligha érdekel ilyesmi bárkit is. Nem húzza le a bugyim, csak félre, szeret alatta motoszkálni, ujjal, szájjal én pedig élvezem ezt a burkolt-nyitott kényeztetést. Végighalad a nyelve az egyre inkább tárulkozó, kívánós lenti ajkakról, a hasamon, a köldökömön, a mellem pontjain át, a nyakam érzékenységét jól ismerve egy újabb csókig, hogy ezen nyalánkságok közben feszítő vágytárgya egy várt-váratlan, izgatóan heves lökéssel elfoglalja vendéghelyét. Ez a pillanat mindig gyönyörű, boldogan nyögök fel. Akár egy szünetkép tévézés közben. Így maradunk mozdulatlanul.

Szeretkezéseinkből ezt szeretem a legjobban, ezt a finomat, és ismerve már, hogy követi a vad, amiben aztán kitölt, tökéletesen figyelve a testem ritmusára. El akarok lazulni teljesen, a sarkamat vágja az asztal széle, rákulcsolom a lábam a derekára, nyomatékot adok a mozgás összhangjának így is. Olykor beszél közben, mit tesz, mit tegyek én, vagy, hogy érzi ahogy a méhem is lüktet, ilyesmiket, néha elmeséli miket mondtam én, amikre alig, vagy nem is emlékszem és hallgatom hitetlenkedve, nevetve.

Szokatlanul ütemet tör, felnézek a kábulatból, kutatva a miértet. A vajas üveg koccan mellettem, aztán az ujját becsúsztatja a fenekembe.
- Érzem magam benned. - szól, és a hegyeken átbukó vihar hirtelenségével lep el a gyönyör. Hagyja, hogy kiélvezzem, aztán önfeledt hevessé változik, mint egy irigyként követelve a jussát, a csípőmet forgatva, simulva segítem benne, hogy elérkezzen hozzám, ebbe a zsigerekig hatoló nyugalomba, testet, lelket tisztító békébe. Rám nehezedik a teste, erőtlenül fekszem alatta, a reggelihez kikészítettekre pillantva lenyelem a vajról megfoganó kérdésem.

Jókedvűvé váltan hagyom magára. Pötyög hol a számítógépen, hol a gitárján, szórakozottan sziázik vissza, azért az előszobában még utolér, hogy megborzolja a hajam és puszit nyomjon a számra.
- Szeretlek. - mondja aznap másodszor.

- Szereted? - kérdezi Andi az egyetem könyvtárában, ahol leginkább a meleg miatt ücsörögve töltöm az időt két előadás között.
Hümmögök, mint általában a nemtudomokra. Ki is mondom:
- Nem tudom. Fura ez vele. Mert ha olyan szerelmes lennék, amilyenre emlékszem, hogy voltam már, azt hiszem nem tudnám őt elviselni és ő sem engem.
- Hát, tudod őt rajtad kívül eddig senki sem viselte el. Kinek kell egy ilyen nagyképű, durva és közönséges alak? Azzal a rettentő nagy eszével mire mégy? Na és azok a befordulós némázásai, meg a dührohamok! A piázás, a hétvégi kétnapossá csúszó haknizások, persze csajozással. Azt hiszed téged még nem csalt meg? Persze jó vele az ágyban. - csúszik ki Andi száján, belelovalva magát a haragosba, ha az előbbiek nem tették volna egyértelművé, hogy közeli ismerettségben álltak, ez a mondat kétséget sem hagy. Zavarba is jön tőle. - Illetve, jó vele? - vált kérdésre fülig pirulva.
- Tényleg jó. - felelem két válaszként, kijelentésre és kérdésre. Tudom, hogy este Andi is ott lesz a koncertbulin, hogy ez bizonyára feszültségeket szül majd és a megdöbbenést nyomban felváltotta abbéli örömöm, hogy felkészült lettem rá.

Az Andi által Gáborról festett kép fedi a valóságot. Mégis számomra pontosan ez a kiszámíthatatlan vált kiszámíthatóvá. Jobb, mint amikor az örökké kedves szerető kattan be hirtelen, ezt már tapasztaltam. Gábor hangulatai, az aktuális hangulatok szenvedélyességei tükröződtek az írásaiban, ettől lettek azok olyan tökéletesek és mégis, az undorból, dacból születettektől olvadt a kiadója. Ez persze ugyanúgy dühítette, mint amikor a bandával, amiben zenélt, okádni kellett, vagyis kelletlent játszani, például az osztrákoknál egy teljes hónapig, hogy legyen pénz stúdióban olyat alkotni, amit aztán óriásmaroknyi ember hallgat tán meg.

Eme óriás tenyerében éltem én is, mert szerettem Gábor írásait, a zenéit, és igen, szerettem vele a szekszet. Mikor az osztrák hányásdiból érkezett meg, többszörösen meggyalázva, kifosztva, cafatokra marcangolt lélekkel, legszívesebben a folyosón tettem volna mindkettőnket az érzékek töltőállomására. Nagy nagy türelemmel kivártam, míg alábbhagy a nem hallok, ne szólj, ne láss, három majom effektus, meg a: hülye picsa hol a törölközömtől, a baszódjon meg a kukáskocsi mi a faszt nyekereg hajnalbantól a kádban oldódós lazulásig, ahol végre magához engedett.

Sem perverznek, sem mazochistának nem tartom magam. Csupán egy olyan lánynak, akit már nem kápráztat el a gügyögéses lávsztori, inkább viseli el az olykor szagos-velős reált, akármilyen szeszélyes, mint az agyonlamúrt követő zuhanást.
Első szempont, nem szenvedek vele, egyrészt mert ebbe belegolyóznék, másrészt úgysem segítene, különben is, ha akar tipródjon csak! Minden megfordul egyszer, néha én fordítom meg, ha hagyja, ha nem, hát nem, olyankor elmúlik magától, ahogy minden el szokott.

Este a srácok kiizzadják rendesen tehetségüket a színpadon, annak a sackábé 30-40 embernek, akiknek a fele még fizetett is ezért, a többi meg rokon, barát, ismi. A "sztárok" a nép közé vegyülnek. Míg Boti, a dobos, szokásos mókájával szórakoztat, csinálhatnánk már végre vele kettesben, akár hármasban, Gábort két tinilány támadja le, látom élvezi a dolgot, jó a kedve.

Sajnos Andi is közénk telepedik, ezt Gábor a szűzi tini csevelytől feldobódva sem nyeli le, ráadásul Andi puszival akarja édesdeden köszönteni.
- Nem akarok hányni! - tolja el Gábor.
- Pedig olyankor egészen emberivé tudsz válni. - gúnyologja a nő.
- Az a baj veled, hogy sosem tudni hány és miféle fasz fordult már meg az aktuális napon a szádban. Pont ezért, maszkot kellene hordanod, tudod, olyan sűrű szövésű műtősfélét, mert így méterekre köpködöd a fertőt.
Andi nem hagyja magát, noha Gáborral az ilyen jellegű vita felesleges, mert gúnyban felülmúlhatatlanba képes lovagolni magát, ha a partner szerényebb agykapacitású, mint most, akkor élvezettel, ha hozzá hasonló kvalitású, abban az esetben előfordul, némi szarvtologatás után, hogy kihátrál a szócsatából egyetlen, mégis győzedelmesnek ható mondattal, mert nem fogja az energiáját ilyen hülyeségbe ölni (mondja utána).

Egyedüllét kényszerem támad, a teraszon meg is találom. Lent a város, fent a csillagok milliónyi fénypontjai. Titkokat rejt ez is, az is. Érzékszerveim örömködnek, szívom be a füst- és a zajmentest, a bőröm is fellélegzik. Megborzongok a hűstől. Hosszú ideje és hosszú idő alatt, megtanultam élni csak a pillanatnak, nem firtatni a voltat és az eljövőt. Gábor mellé is így sodródtam.

Egy kerti bulin némileg bepiálva került a figyelmem középpontjába, úgy hajnaltájt, mikor már vagy kefélnek valahol a tiszteletlen egybegyűltek, vagy merevrészegek, vagy éppen ellenkezőleg, józanodnak és ezzel együtt zsibbadtak. Nos Gábor, Gabesz, Gebasz, havernyelven, ilyenkor hempergett igazán saját mentális orgazmusaitól és a tehetetlen publikum kellőképpen hagyta kibontakozni. Én is. Kortyolgattam a vodkával helyrevágott narancslét és más inger híján őt fixáltam középpontnak. A nemi szerepek, a nők elkurvulásának tényállása költőien megfogalmazva, ha a káromkodást is elfogadja a modern költészet, no és az emberi agyak érdeklődésének elszivacsosodása volt a téma. Azon kaptam magam, kezdek odafigyelni, na nem arra, amiről beszél, mert az nem érdekelt, hanem ahogyan. Ez a srác egy értelembomba, egy zseni. - summáztam. Hülye, de zseni.
- Te - hörögte félkönyökből a Zoli nevű hallgató - asszondod a világ teleszórt bennünket fölösleges salakkal, hogy ne vegyük észre a lényeget és minden nő azért kurva mert uralkodni vágyik és ez az egyetlen, amiben mindezt meg is valósíthatja a maga hülyenőszintjén? Bakker mán, bánom is én, ha szétnyitja a lábát!
- Egyszerűbbet mondok - dobta le a fűbe az újabb kiürült sörös üveget a többi mellé Gábor.
- He?
- Kilóg a pöcsöd öcsém!
És tényleg.
Ezekután közölte velem, szinte félszegen, hogy szívesen látna az ágyában. Egy évvel korábban lehet sikítva röhögök rajta, lehet, hogy leköpöm, sőt még az lehet, hogy tökön rúgom. Akkor azonban, több okból, alkalmazkodva a fixaideáljhoz, miszerint én is az általa megfogalmazott csoportba tartozom, összekaptam a tartozékaimat, egy kardigánt, és a mindentrejtő hátizsákom, egyetlen szó nélkül mentem vele, uralkodnivágyni, vagy mi.

A kocsiban kóstolgattuk egymást, össze is melegedtünk mire az ágyig jutottunk. Az első, igen kellemes csók sokat ígérő volta nem csapott be ott sem. A durva felszín bizony általában finom és érzéki szeretőt rejt. Mesterien értett a női testhez, bár ennek csak a felét adta egész részegen. Egymás felfedezése hatott inkább izgalmasnak, az alkohol doppingolt, egyszersmind nyújtó hatást gyakorolt mindehhez. Felingerelt és lenyugtatott, hogy újra és újra kezdve egyre nagyobb legyen a vágy. Nemes egyszerűséggel mondta mikor mit csináljak, hol jó neki, és megtettem, ahogy cserében megkaptam én is. Hosszan kiélveztük az első alkalmat, ilyen hidegen forrót senkivel soha nem szeretkeztem még.

A reggel fénye sem csalt szégyent az arcomra. Hasamon nyugvó fejét éreztem csupán nehéz tehernek és éppen ki akartam kászálódni alóla, amikor megszólalt:
- Veled akarok megöregedni.
A későbbiek során gyakran felhoztam ezt a mondatát és mindig nevettem rajta, ő pedig minden alkalommal leintett, csitt, mert komolyan gondolta. Én még a csittelését sem.

Dideregve karolok magamba, feltámadt a szél, esőszagot sodorva. Elég hosszú ideje ácsoroghattam kint, az illendőnél bizonyára többet, annyit, hogy még Gábor messze hosszú ingerküszöbét is átlépte a hiányom, utánam jött.
Felöli a lényegem, jobbjával a melleimet, ballal a lábamközét, kicsit hadakozik a hajammal, amit orrába, szemébe, szájába fúj a lég, hogy arca végül a nyakamhoz simuljon.
- Menjünk haza!

Az öreg opelben kezemet az ágyékára húzza. Ahogy döcögünk, tehetetlen teherként ingerlem és ez tetszik nekem is. Az eső, az éjsötét beburkolja a kocsit, olyan meghitt tud lenni ilyenkor a város tömegében ez a fémdoboz. Rövid, velőmondatokat váltunk, befejezetleneket, mert úgyis tudjuk a végét.
- Jó ez a három gitár felállás...
- Sanyó folyton elbassza tudod ott...
- Az ősrégi kettőspontál aha...
Ilyenkor tudatosulna, ha figyelnék, mennyire egymásra hangolódtunk, bejáratott, de nem agyontépett húrokként.

Tegnapelőtt vizsgázott és próbájuk is volt a bandával. Az előző éjjelt végigvirrasztotta önsanyargatva. Mikor reggel elmentem írt és mikor délután hazaértem veszettül verte még a gépet, úgy szóltam rá, hogy el fog késni és ha megint kimarad a színpadpakolásból az emiatti irtózatos veszekedésből biztos nem. Beletukmáltam némi kaját, ahogy rohanva készülődött, kaptam mindezekért egy futólag csókot és egy fülig vigyort.
És végül a koncert, ami egyébként is az első pillanatok feldobottsága után totálisan lemeríti...

Halálhörgéssel terül el az ágyon. Ez az a pont, amikor annyira fáradt, hogy csak úgy elaludni nem tud az ember.
Szokás szerint odadobom a tévétávkapcsolót mellé, aztán kéjelgek a zuhany alatt, a forró víz lemossa rólam a teraszhűvöst. Kedvenc, sajátkutyulású testápolómmal a kezemben, meztelen, ahogy a kádból kiléptem, nézek utána, a nagy tévémentes csend azt jelenti mégis elszenderedett a férfi, akiről nem tudom szeretem, vagy sem?

Összeszűkült szemmel néz, tűnődőn, nem annyira vágyéhesen, ahogy szokott. Az utolsó, még rajta lévő civilizációs találmányt, az alsógatyát is letolja magáról, látom a vágy sincs azért vendégségben másutt. A hajamról csöpög a víz, törülközőért nyúlnék a szekrénybe...
- Ne! Gyere ide így!
Mellékuporodok szófogadóan. Sose kért tőlem olyat, amit én magam nem akartam. Könnyű így szót fogadni, igaz, azt is megtanulja idővel egy nő, hogy nem mindig nyerő az azért is ellentmondás, sem pedig a racionálishoz ragaszkodás, hogy várj, majd előbb beillatosítom magam, szépre szárítom a hajam, persze neked szívem...nem, nem, ez hülyeség. A spontenaitás megőrzése fontos.
- Ki vagyok... a fejem zakatol, zak zak - inkább végig csúszik rajtam a keze, sem mint simogat. - Csak nézni akarlak.

Bólintok, naná. Őt pedig álomba kell küldeni, súgják az angyalok, szövetségben az ördögökkel. Rácsorgatok a férfitestre jómaréknyit a flakon kencéből. Felszisszen a hidegtől és kuncog is kicsit. Előbb a vállát kenem össze, felfelé a nyakáig és vissza. Aztán a hasát, az oldalát végig, libabőrzik és ezen elmosolyodok. A karját és a combjait meg is dögönyözöm kicsit, a talpánál ügyelek ne csikizzek, - hogyisne, még lerúgna az ágyról - inkább masszírozzak. Élvezem a játékom, és hogy neki mennyire jólesik. "Ádámösszeségét" ott a mértani középen kihagyom direkt, olykor hozzáérek, de csak véletlen és máris továbbállok. Sóhajt és nyögdös, önkéntelenül emeli a csípőjét, ha arra járok, könyörtelen vagyok, hogy aztán látva kínzásom nyomát, és érintve is a már szenvedő férfihiúságot, a tőlem verejtékező cseppeket a gazdán simítsam szét, előbb az ujjaimmal, aztán a nyelvemmel, hogy tovább síkosítsam a számmal és halljam vissza milyen jó, amit teszek.

- Gyere - a hangja rekedt, erőtlen. Egyik keze engem keres, a másikkal a célt és a helyzetet határozza meg.
Felajzva attól, amit adtam, ereszkedek rá és fogadom magamba. Csak én mozdulok, én, a hatalom. Amiről mesélt, az most az enyém. A legszebb uralkodás. A lovaglás nem idegen tőlem, a választott sportom is ez, a szexben kamatoztatható a tudás, saját és közös örömre és én nem is csinálok mást. Mozgásom a csiklóm is ingerli, ilyen pózban mindig gyorsabban jutok a csúcsra, ez olykor jó, néha inkább halasztandó, most inkább csak élvezem és mikor elérem, szaggatottan lihegve pihenek meg a még várakozást ziháló mellkason.

Összeszedem magam, pindurit bosszúsan, mert legszívesebben elhevernék mellette, de azt is tudom, hogy ő is megtette nekem számtalanszor, hogy kivárt, vagy megtett mindent, hogy utolérjem és hogy a végső cél közös. Gyorsítok a tempón, ügyelek rá ne türelmetlennek tűnjön, markolja a fenekem, segít, emel és mozdul ellen nekem, hogy aztán úgy szorítson mindenestül, hogy levegő után kapkodjak mikor lazul kicsit. Lefordulok róla, még nem enged el, motyog szavakat, megint azt, hogy szeret...
És elnyeli végre a béke.
Cirógatom a haját, álmában rándul rajtam a keze.

Mély elégedett szusszanásokkal mosakszom újra a kádban, ezúttal csak célirányosan, derekamtól lefelé a combjaimra, a lábam közé csurgatom a vizet, a sok-sok kellemestől el is bambulok, ha lehetne így aludni állva, biztosan sikerülne, ebben a meleg, gyönyörtől ernyedt nyugiban. A törölközés felfrissít. Téblábolok halkan. Letelepszek Gábor dolgozósarkában, nézem a teleírt lapokat, a szavak összessége értelmet nyer, olyat, amiért muszáj kézbe vennem és elolvasnom mindet. Rólam szól. Nem ömlengés, nem szerelemdömping. Csak mindaz, amit én is érzek, rengeteg sor, betűerdő arról a "nemtudom"-ról, amit Andinak magam is mondtam. És a legvégén summázva:

"Azért vagyok boldog, mert nem tudok róla."
Szavazz Te is!

Átlag: 6.79 pont (29 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#14 feherkalman1 2016. 10. 19. szerda 12:13
Érdekes volt
#13 A57L 2013. 10. 27. vasárnap 05:38
Nem rossz.
#12 papi 2013. 04. 10. szerda 11:01
Nagyon olvasmányos
#11 v-ir-a 2013. 01. 6. vasárnap 22:37
ez nagyon jó.....10 pontot adok rá
#10 sztbali 2010. 06. 3. csütörtök 19:23
Érdekes egy alkotás.
#9 dorinaa 2007. 09. 11. kedd 15:18
öm....nem roszz :)
#8 dido 2007. 03. 30. péntek 13:13
na, nekem ez a kedvencem tőled! nekem is van egy ilyen "Gáborom"... és imádom! ;-)
#7 lököttyúk 2006. 02. 10. péntek 05:35
hm...szóval örülök (r-rel:)
#6 lököttyúk 2006. 02. 10. péntek 05:34
Öülök, ha tetszett.
#5 Kazinczy 2006. 02. 9. csütörtök 23:18
Novella??...Hmmmm...nem rossz!
#4 rebyc 2006. 02. 8. szerda 08:36
ez inkább egy novella... kitűnő! gratulálok!
#3 Remo 2006. 02. 6. hétfő 17:01
Nagyon tetszet!! Furcsa... de mégis izgató. Le a kalappal. Remélem lesz még folytatás.
Gratulálok!!!
#2 Lacka 2006. 02. 6. hétfő 16:04
sosem irtam még vélemény egyik történethez se de ehhez úgy éreztem hogy kell.
so nagyon tetszett az egész
Ja és 10 Ponty
#1 Törté-Net 2006. 02. 5. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?