A+ A-

Csók, Édes!

A fenébe! Ez nem lehet igaz! Megint el fogok késni... Nem elég, hogy minden a feje tetején áll, még ez is. Hol vannak a jegyzeteim? Repül mappa, toll, párna, csokis és csipszes papírok, persze, hogy a jegyzetek mindezek alján. Most már tényleg menni kéne. A kulcs? Uh, jó az megvan. Kattan a zár, és akkor gyerünk, a rajtot most lövik. Mégiscsak a sportcipőt kellett volna felvennem, kényelmesebb és jóval könnyebb benne rohanni, mint ebben a magas sarkú szandiban. Még visszaforduljak gyorsan? Áh, nem, minden perc számít. Miért kell folyton ezt csinálnom? És mégis, mindig ez van... Éjjel persze sokáig fent vagyok, indok az állandóan van, miért nem alszom már inkább. Mert hülye vagyok. Persze. Aki, pedig hülye, nem tanul a maga kárán. Reggel pedig marad a kapkodás. Muszáj odaérnem, ez a harmadik nap az egy hetes gyakorlatból és nem késhetek el. Szinte látom magam előtt a papírt, amin hatalmas betűkkel ez állt: "A GYAKORLAT ELFOGADÁSÁNAK FELTÉTELE AZ ÖSSZES NAPON TÖRTÉNŐ MEGJELENÉS". Még hozzá a pontos megjelenés... Érzem, hogy mindezek következményeként az amúgy is üres gyomromban kezd lyukat fúrni az idegesség. Gyorsítok a tempón, szinte már repülök, csak egy-két lépés még, és ott vagyok a buszmegállóban, amikor befordulok a sarkon és... hatalmas erővel vágódom neki valaminek, és ugyanolyan erővel pattanok is vissza róla, mint egy gumilabda. Eredmény: tengernyi kiszóródott jegyzetem közepette a meglepetéstől és főleg a fájdalomtól eltorzult arccal fekszem a hideg betonon. Úgy érzem, sajog mindenem és közben nem értem mi történt. Kába vagyok. Ha jól sejtem az imént épp egy jókora hátast vágtam. Felülök és elkezd bennem tudatosodni a gondolat... lekéstem a buszt...

Aztán valami megzavar kezdődő kétségbeesésem közepette és betolakodik az arcomba. Egy kéz. Megfogom, és segítségével talpra állok.
- Ne haragudj, igazán sajnálom, de nem vettelek észre.
Most látom csak a kéznek, van gazdája. Hm, nem is akármilyen, de attól még fellökött és ezt nem bocsátom meg csupán a két szép szeméért. Ha jól hallom szabadkozik.
- Jól érzed magad?
Miért pont ma? Miért kell mindennek ma történnie? A stressz, az esés fájdalma és az, hogy már esélyem sincs odaérni a gyakorlatra, egyszerre tőr ki belőlem. Térdre rogyok, és zokogva elkezdem összeszedni a széthullott jegyzeteket.
- Hagyd majd én, segítek. Igazán restellem. Kérlek, ne sírj. Fáj valamid? Hívjak orvost? Közben mellém térdel, és elkezdi ő is szedegetni a papírlapokat. Remélem, nem hiszi, hogy ezzel el is van intézve minden. A könnyeim ezzel a gondolattal együtt hirtelen felszívódnak és helyüket a sértettség érzése veszi át.
- Igen, szükségem volna egy pszichiáterre, mert hála neked olyan trauma ért az imént, amiből egy életen át sem kezelnek ki.
Ez egy kicsit erős volt. De ideges vagyok, és ilyenkor nem tudok uralkodni magamon. Úgy nézz rám, mint egy őrültre...
- Azért, mert véletlenül egymásnak szaladtunk? Inkább egy elmeorvosra lenne szükséged...
Hogy meri? Még neki áll feljebb, amikor úgy elgázolt, mint egy minden értelemben szemtelenül vágtató bika?
- Rendben, de először magadat nézesd meg, hiszen az emberek többsége tudja, hogy kell közlekedni a járdán.

Puff neki. Tettem még egy lapáttal a tűzre, de nem bánom. Mégiscsak én vagyok az, aki valamiféle balesetet szenvedett.
- Na, ide figyelj...- és vesz egy mély levegőt, de akkorát, hogy azt hiszem, azzal akar majd elfújni, hogy soha többé ne lásson se ő, se a világ. - Inkább viselkedjünk intelligens, felnőtt emberek módjára. Nagyon sajnálom és látom, hogy téged más is bánt, nem csak az, hogy elestél. Valahogy ki tudnálak engesztelni?
Letorkolásra számítottam, nem erre. Azért, persze ez sincs ellenemre. Az agytekervényeim mozgatása nagyobb sebességbe kapcsol... Idő? Gyorsan az órámra pillantok. Még meg lesz, ha...
- Kocsid van?
- Igen.
Még szerencse, ha nem lenne, kénytelen lennék valami mást kitalálni a kárpótlásomra... Naaa, nem elkalandozni, vészhelyzet van, koncentrálnom kell.
- Itt parkolsz a közelben?
- Elvigyelek talán valahova?
Ez a lehengerlően pimasz mosoly... Biztos minden csajt ezzel vesz le a lábáról. Persze, engem nem, én átlátok a szitán. De, azért inkább nem nézek olyan sokáig a vakítóan zöld szemébe. Nehogy még azt gondolja, hogy odavagyok érte... Vagy ezzel csak magamat ámítom?
- Igen, jó lenne. Különben lekésem a gyakorlatom és akkor már túl sok minden fog a lelkeden száradni. Tehát gyerünk, és ne ácsorogjunk itt tovább.
Megfogja a kezem, és úgy rohanunk át az út másik oldalára. A kocsija szerencsére nincs messze, és miután bevágódunk az ülésre, már indítja is. Amíg vezet a szemem sarkából lopva figyelem... Határozottan jóképű. Sugárzik belőle a magabiztosság és még valami... Utálom az ilyen arrogáns fickókat, akik azt képzelik, bármi az övék lehet. De, akkor miért engedtem, hogy megfogja a kezem?
- Szóval merre is megyünk tulajdonképpen?
- Őőőő, még egy jó darabig egyenesen, aztán majd szólok és akkor balra.
Ezt nem hiszem el, nem szoktam ilyen hülyén viselkedni. Még az hiányzik, hogy elpiruljak, mint egy buta kislány. Előveszem a jegyzeteim és elkezdem rendezgetni őket, csak, hogy elfoglaljam magam valamivel, míg megérkezünk. Később aztán rádöbbenek, hogy már egy jó ideje teljes némaságban haladunk az úti célunk felé. Felnézek a papírkupacból, és azt kell látnom, hogy mosolyogva néz, hol engem, hol az utat.
- Nem kellene inkább a vezetésre koncentrálnod? Ma már nem szeretnék több balesetet szenvedni.
- Ahhoz, hogy rendesen koncentrálni tudjak, most rögtön át kellene változnod egy csúf öregasszonnyá. De ez, még ha nagyon szeretnéd, akkor sem sikerülne neked. Az esésedet pedig meddig akarod még rám olvasni? Mondtam már, hogy sajnálom. Vagy gondolod, hogy ez a hobbim? Embereket döntök fel az utcán, mintha tekepályán játszanék?
Inkább nőket döntesz le a lábukról... Teszem hozzá, de már csak magamban. Engem viszont nem fogsz. Nem mondom, elég hízelgő volt ez megjegyzés az átváltozásról, de én nem leszek egy újabb strigula a naptáradban.
- Nem gondolok én semmit. Csak azt tudom, hogy nagyon fájt, sőt a hátam még mindig meglehetősen érzékeny. Itt fordulj balra. Oké, ott az a kétemeletes épület. Köszönöm a fuvart, rohannom kell. Szia.
Szinte kirobbanok a kocsiból, úgy futok a bejárat felé, talán, hogy tőle minél előbb messzire meneküljek, talán a percek ijesztő pörgése miatt. Még messziről hallok egy elhalkuló szervuszt, aztán a motorzúgást. Épp időben érkezem, a többiek már mind itt vannak...

--

Fáradtan, szinte csoszogva vánszorgok ki az épületből. Na, most aztán igazán úgy érzem magam, mint egy öregasszony... Eszembe jut erről az a két nappal ezelőtti eset. Azóta többször is gondoltam arra az idegen férfira, aki nekem jött akkor az utcán és végül elhozott ide, a fősulira. Még a nevét sem kérdeztem meg. Áh, megint csak ábrándozom, pedig már rájöhettem volna, hogy az soha sehova nem vezet. Jobb is, hogy nem látom többé, az ilyen fickók csak kihasználják a nőket. Ez volt az utolsó napom a gyakorlatból, és már alig várom, hogy hazaérjek, a kedvenc fotelomba elnyújtózva pedig pihenhessek végre...
- Elvihetlek valahova?
Egy autó lassít le mellettem, és abból kiáltanak ki hozzám, megzavarva gondolataim. A falra tudnék mászni az ilyen alakoktól, akik így próbálnak meg felszedni lányokat. Már épp dühösen válaszolnék nem éppen udvariasat, amikor oldalra nézek és látom, hogy ki ül a kormánynál... Elmosolyodom.
- Hát nem is tudom. Az anyukám azt mondta, hogy ne szálljak idegen autóba - mondom kislányosan elnyújtva a választ és szemem lesütve, csak, hogy a hatást fokozzam.
- Ha anyukád ismerne engem, nem mondana ilyeneket. - közli kacagva. - És különben is, nem lehet idegen az olyan autó, amiben már ültél egyszer - teszi még hozzá nagy bölcsen. - Szóval szívesen elviszlek, ahova csak akarod, épp nincs semmi fontos dolgom.
Régebbi óvatosságom hirtelen szertefoszlik, örülök a potya fuvarnak és nem csak a kormány mögött ülő személy miatt... Alig érzem a lábaim és a legkisebb mozdulatok is hatalmas erőt emésztenek fel a bennem lévő kevéskéből. Kényelmesen elhelyezkedem a már ismerős bőrülésen, olyannyira, hogy az álmosság lassan-lassan kezd elhatalmasodni rajtam. Még emlékszem, hogy váltunk pár szót erről-arról, fősuliról, melóról, kinek-mi-hogy-merre-meddig, aztán megszűnik a világ körülöttem. Amire ébredek egy puha, meleg ágy és ismeretlenség. Ijedtemben kiáltok, erre berohan a szobába a ház ura egy alsógatyában és borzas hajjal.

- Mi történt? Valami baj van? - kérdi még lihegve.
- Teee? Hol vagyok? - kezd aztán lassan összeállni a kép.
- Ne haragudj, de miközben beszélgettünk, elaludtál, a lakcímedet pedig nem tudtam. Azt ugyan láttam rajtad, hogy nagyon fáradt vagy, de nem hittem volna, hogy úgy ájulsz álomba, hogy felébreszteni sem lehet. Még az ülést is összenyálaztad... - mondja egy elfojtott kuncogás kíséretében. - Szóval most jelen pillanatban épp az ágyamban fekszel... - teszi aztán ezt hozzá hamiskásan csillogó szemmel.
- Szemét disznó! Kihasználtad a helyzetet, hogy felcipelhess magadhoz! - fakadok ki és ordítom a képébe.
- Na, álljon csak meg a menet! Mit kellett volna tennem? Raktalak volna ki az utcára? Bátorkodtam belenézni a táskádba, hátha találok valamiféle iratot, amiből aztán megtudhatom, merre laksz, de ilyesmit nem találtam! Úgy látszik, te ebben is eltérsz az átlag emberektől - folytatja most már komolyan a szemembe nézve és cseppet sem tréfásan. - Szóval szerinted mit kellett volna tennem? - szegezi nekem újra a kérdést.
Érzem, a helyzet most már komoly és lassacskán már én élek vissza vele. Ha jól értem felhozott magához, jobb híján a saját lakásába, a saját szobájába és a saját ágyába fektetett. Míg ő valahol másutt volt kénytelen helyet keresni magának éjszakára. És még a kocsija bőrülését is összenyálaztam... Ahj, ekkora égést.
- Általában a tárcámban vannak az irataim, amit ma a szokásos reggeli kapkodásban otthon hagytam... Sajnálom, hogy gondot okoztam... Néha előfordul, ha nagyon kimerült vagyok, szinte kómás állapotba kerülök. Olyankor még egy földrengés sem ébreszt fel. A kocsi ülésért pedig bocsánatot kérek... - szabadkozom, és közben remélem, hogy eléggé bűnbánó képet tudok hozzá vágni.

Lassan mosolyra húzódik a szája és beletúr a hajába, mint aki épp azon gondolkozik, hogy most vajon mit tegyen. Még így korán hajnalban is nagyon sármos.
- Az ülés miatt nem kell aggódnod, bőven kárpótolt érte a látvány, ahogy édesen szuszogva, összekuporodva aludtál. A többi dolgot, pedig majd valahogy elintézzük... - válaszolja pajkos vigyorral az arcán. Ezért a megjegyzésért jutalmul repül felé egy párna, de ő nevetve kivédi a támadást. Csakhogy a következőre nem számít, így az épp arcon találja. Most én kacagok egy szívből jövőt a meglepett képe láttán. Sértettséget játszva nem hagyja annyiban a dolgot és kibontakozik egy hatalmas párnacsata. A végén mind a ketten kifulladva rogyunk az ágyra.
- Maradjunk egy döntetlenbe - mondja kedvesen miután kicsit kifújtuk magunkat. - Megyek, felöltözöm, és készítek egy kis reggelit. Teát kérsz?
- Igen, köszönöm.
- Addig, ha akarsz, lezuhanyozhatsz. Van bent tiszta törölköző a kis szekrényben.
Eltűnik a folyóson, én meg kicsit körülnézek. Szép lakás, tipikusan agglegények számára kialakítva. Nőnek semmi nyoma. A felismerésen megkönnyebbülök. Pedig nem lenne szabad, korholom magam. Sajnos egyre jobban vonz ez a pasi, és lassan már az sem érdekel, ha egy nagy nőcsábász. Hm, már is levettek a lábamról? Jóleső érzés, ahogy a forró víz végig mossa a testem, várom, hogy a gondolataim is kitisztuljanak. Megtörölközöm és magam köré csavarom a törölközőt, úgy megyek vissza a szobába tiszta ruhafélét keresni. Félúton összeütközünk, és majdnem elesünk.
- Hát ismét egymás karjaiba futunk? - súgja a fülembe, kissé rekedt hangon.
- Úgy tűnik... - folytatnám tovább, de egy csókkal belémfolytja a szót.

Az agyamban egy pillanatra megszólal a vészcsengő, de nyelve finom körzése az ajkamon hamar elfeledtet velem mindent. Feloldódva viszonzom a forró csókot, ami idővel egyre hevesebb és követelőzőbb lesz. Matató kezek siklanak végig testemen, még a törölközőn át is érintve minden lehetséges pontot. A combom belső részét cirógató ujjak hatására megborzongok. Erre a gaz csábító elmosolyodik, aljas mód tudva, hogy most ő uralja testem. Aztán hirtelen neki dönt a falnak, meztelen vállaimnak ugyan először kissé hideg, de hamar eléri, hogy másra figyeljek. Belecsókol a nyakamba és úgy halad egyre lejjebb és lejjebb testemen, égető nyomokat hagyva ajkaival, ahol érint. Unja már, hogy törölközőbe vagyok csavarva, most ez a kevéske, ami takar, az is sok. Egy mozdulat és már semmi sincs, ami megvédene tőle. Szeme szinte perzseli bőröm, úgy pásztázza végig alakom, biztos tudatában annak, hogy amit lát, az nem sokára az övé lesz. Én viszont túl meztelennek érzem magam az ő teljes felöltözöttségéhez képest, és egy pillanatra a bizonytalanság lesz úrra rajtam. Már nem vagyok olyan biztos abban, hogy mit is akarok. Talán érzékelve feszengésem, nyugtatólag rám mosolyog, és karjaiba kap, úgy visz be a hálószobába. Lefektet az ágyra, és gyönyörködik bennem.

- Tudod, hogy milyen kívánatos vagy? - lihegi ajkaim közé, miközben megcsókol.
Aztán felkel, elkezd vetkőzni, és én úgy érzem vissza kell adjam a csókokat, amelyek így feltüzelték a bennem lévőt. Csodálkozva néz rám, ahogy lassan odamegyek hozzá, és kezét eltolva az inge gombjairól én folytatom tovább, amit ő elkezdett. Ahogy gombonként haladok lefelé és szabadítom ki testét a ruha fogságából, úgy követi a szám is a kezem útvonalát. Hol apró puszikat nyomok meztelen felsőtestére, hol megkóstolóm szenvedélyesen a bőre finom ízét. Mire az utolsó gombokhoz érek, már hangosan zilál, és az elért eredményt konstatálva elégedetten mosolygok fel lentről most én az ő képébe.
- Te kis boszorkány... - mondja, és közben vágytól fátyolos szemmel mosolyog ő is, jelezvén, hogy tudja, mire ment ki a játék. Haladok tovább lefelé, és kezemmel épp csak finoman végigsimítok a nadrágja dudorán. Várakozásteljesen felnyög, én pedig nem kínzom tovább és kiszabadítom fogságából a már erősen ágaskodó szerszámát. Felnézek a szemébe és tudom, hogy mire vágyik. Ajkaim közé veszem az ágaskodót, és fokozatosan csúsztatom a számba. Jutalmam egy felszabadult sóhaj, miközben a hajamba markol. Játszani van kedvem, és hol csak csintalanul a makkot kényeztetem, hol pedig egy erőteljes szívással eltűntetem az egészet. Közben a kezemmel finoman a golyóit morzsolgatom és élvezem, hogy most én uralom az ő testét. Érzem, hogy húzna már fel magához, ezért engedelmesen felállok. Eltűr egy rakoncátlan hajtincset az arcomból a fülem mögé, és kedves puszit nyom a homlokomra, az orrom hegyére, majd érzékien belecsókol a fülembe, bekapja a fülcipám, kicsit kényezteti, közben pedig kezével felfedezi testem minden apró zugát. Lefektet az ágyra, gyengéden szétnyitja lábam, és ő is megkóstol magának. Eszemet veszetem, annyira fantasztikus az érzés, és csodálkozom, hogy ő vajon, hogy bírta ki eddig... A gátlásoktól megszabadulva dobálom magam és kínálom fel, tegyen velem, amit csak akar. Mint, aki erre várt, fölém hajol, és keményen, gyorsan hatol belém. Szinte egyszerre nyögünk fel és tudom, hogy már ő is nagyon vágyott erre. Az amúgy sem lassú tempó, csak egyre gyorsabb és gyorsabb lesz és érzem, ahogy fénysebességgel száguldok az orgazmus felé. Végigszántom hátát körmeimmel, figyelve arra, hogy fájdalmat ne okozzak. A szemembe nézz, de e nélkül is tudom, hogy most, mindjárt... Érzem, ahogy minden porcikámban szétárad, az a jóleső, ismert érzés és érzem, ahogy pár utolsó lökés után, ő is eljut a csúcsra, hogy aztán verítéktől csatakosan terüljön el rajtam. Teste megnyugtatóan nehezedik az enyémre, még érzem bensőmben a lüktetését.

Aztán egy kis idő múlva lefordul rólam, az oldalára helyezkedik és fejét a kezével megtámasztva, fürkészi tekintetem egy hatalmas elégedett vigyorral az arcán.
- Na, látod valami ilyesmire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a többi dolgot pedig, majd valahogy elintézzük... - közli viccesre véve a figurát.
Mosolygok én is, de belül nyugtalan vagyok, és arra gondolok, hogy akkor most tényleg ennyi? Felöltözünk, esetleg hazavisz, de az sem biztos és megköszönjünk egymásnak a szép együtt töltött perceket? Mert végül is ennyi volt és ígéretet többre egyikünk sem tett, és bár humorosan adta elő az imént, ő is így gondolhatja.
- Csak poén volt, Édes... - teszi hozzá az iméntihez és egy puszit nyom a számra. Talán észrevette a rajtam átsuhanó rosszat, mindenesetre ezzel a szöveggel semmiképp sem nyugtatott meg. De, hát mit vártam azok után, hogy már az első éjszaka sikerült ágyba vinnie? Csak magamnak köszönhetem, hogy egy újabb strigula lettem a naptárában...

--

Mi ez az erős fény? Nem látok semmit. Na, végre megszokta a szemem a világosságot. Hol az órám? Jesszusom, már dél is elmúlt, úgy tűnik elaludtam. Az ágy ismerős, de üres. A párnán egy levélke mellette egy szál vörös rózsa, legalább stílusosan intézi a dolgot. Megszimatolom a virágot, csak, hogy húzzam az időt, mert nincs kedvem elolvasni, hogy mit írt. Felkelek, kinyújtózkodom és hagyom, hogy a beszűrődő napfény megmelengessen. Jól van, essünk túl rajta, határozom el magam és leülök az ágy szélére kezemben a levéllel. Legalább minél előbb hazajutok, úgy is sok a dolgom, gondolok mindenféle hasonló lényegtelen dologra, csak, hogy a figyelmem másra tereljem. Próbálom közömbösen szemlélni a történteket, de hiába, hiszen én többet reméltem titkon és bár, tudom, hogy mi lesz a levélben, mégis nagyon rosszul fog esni. Mikor végre elszánom magam és elolvasom, megdöbbenek. Ez áll a papíron: "Elugrottam a boltba kajáért, hogy valami ebédféleséget össze tudjak ütni, mert úgy sejtem, mivel a reggelit kihagytuk, már nagyon éhes lehetsz... Nem akartalak felébreszteni, mert annyira édesen aludtál. (Imádom, ahogy alszol.) Sietek! Csók, Édes!" Vagy tízszer elolvasom, hogy biztos legyek benne, nem káprázik a szemem. Hátradőlök az ágyon, becsukom a szemem és elmosolyodom. Még is csak jó napom lesz ma...o
Szavazz Te is!

Átlag: 6.06 pont (34 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 zsomberos 2017. 01. 2. hétfő 12:46
Érdekes
#9 feherkalman1 2016. 10. 19. szerda 12:03
Kicsit hihetetlen hogy nem lehetett felébreszteni.
#8 zsuzsika 2015. 11. 12. csütörtök 08:05
Tetszett.
#7 papi 2015. 10. 13. kedd 09:05
Tetszik
#6 listike 2013. 12. 18. szerda 08:45
Nagyon sok ilyen történet kéne. Szép volt.
#5 Cica.babaa:) 2006. 08. 7. hétfő 20:37
nagyon jóóóóóóóóóóó!húú ha velem is történe ilyen dolog bizti jó pasi lehetett!haj!:PPPP
#4 Camino 2006. 03. 16. csütörtök 14:28
Örülök, hogy tetszett. :)
#3 Sülthal 2006. 03. 11. szombat 16:37
nagyon tetszett! Igényes, jóhogy leírtad bár én meghagytam volna magamnak...:)
#2 Halászlé 2006. 02. 26. vasárnap 16:48
Szép.
#1 Törté-Net 2006. 01. 27. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?