Szerelem 2 - 1. rész

Szombat reggel Péter korán kelt – pontosabban felriadt a székben, ahol előző este elszundított. Nyakizmai kellemetlenül sajogtak. Felszedte a földről az odahullt cigarettacsikket, majd kinyújtóztatta tagjait. Néhány egyszerű tornagyakorlatot is végzett. Anna még aludt, és a fiú nem látta értelmét, hogy felébressze. Letusolt, megreggelizett, azután kiült a tornácra, és elmerült egy Malamud regény olvasásában. A könyv azonban nem kötötte le annyira, hogy ne vegye észre: ez a reggel is van olyan csodás, mint az előző napi. Az ég most is kéken ragyogott, a levegő friss volt, a hőmérő higanyszála komótosan kúszott huszonhét fokról huszonnyolc felé.

Ma is forró napunk lesz, gondolta Péter. Élvezni akarta hát, amíg kellemes az idő.
A lány nyolc körül bukkant fel az ajtóban, álmoskásan, a szemét dörzsölve.
– Szia kicsim – mosolygott rá Péter. Letette a könyvet, és eltolta a széket az asztaltól, hogy Anna az ölébe ülhessen.
A lány kényelmesen elhelyezkedett, aztán megcsókolta a fiú nyakát.
– Szép reggelt. Mi jót olvasol?
Péter megmutatta neki a regény borítóját.
– Nem túl híres könyv – mondta a fiú. – És nem is túl jó. Voltaképp arról szól, hogy egy fiatalember elég korán elcseszi az életét...
Péter látta, hogy Anna arca elkomorul, ezért gyorsan folytatta:
– ... és sokáig , de képtelen talpra állni. Aztán jó állást kap egy főiskolán, ahol tanítani kezd, kalandokba keveredik mindenféle lányokkal, legvégül pedig egy asszonnyal, akinek a férje segített neki megkapni az állását. Egymásba szeretnek, és végül együtt kezdenek új életet. Nem túl eredeti sztori, de elég élvezhetően van megírva.
– És te persze magad azonosítottad a főszereplővel.
– Részben igen – sóhajtotta Péter, és megcirógatta a lány haját. – De nekem senkitől nem kellett elvennem téged.
Pár percig hallgatnak, a csöndbe cseppnyi feszültség vegyül.
– Mi jár a fejedben? – kérdezte végül gyengéden Anna.
– Hát – kezdte bizonytalanul Péter. – Ha esetleg majd összeházasodunk, meg minden, és telnek majd az évek, savanyodunk, ráncosodunk...

Anna felnevetett, kicsit talán túl hangosan is. Kellemesen bizsergett a teste. A fiú most először hozta szóba a közös élet gondolatát.
– Szóval, ha egyszer rám unsz, vajon előfordulhat-e majd, hogy megcsalsz? És én vajon túlélem-e?
A lány hirtelen megmerevedett, és elfordította a fejét. Péter látta, hogy a szemében könnyek csillannak meg.