A+ A-

Éjszakai írás 2. rész

7

Ted dühös, reszketeg sóhajtással kijelöli mindazt, amit eddig írt, és megnyomja a Delete gombot. Aztán néhány percig csak bámulja az üres, ismét hófehérré vált képernyőt. Reszket a keze.
(Hát itt a vége, ember. Ez nem megy. Szerintem te már egy bankkártya igénylő nyomtatványt sem tudnál ki tölteni, nemhogy megírni egy épkézláb novellát. Egy regény pedig? Szoba sem jöhet. Mintha gyalog akarnál eljutni Tibetbe.)
Elfogytak a lehetőségek. Csak egy maradt.
Kihúzza íróasztalának fiókját, és előveszi a kellékeket: a port, az üveglapot, kiskanalat. Nem tart sokáig. Tíz perc múlva már lehunyt szemmel ül, valami fehérlik az orra alatt, agyában pedig fénysebességgel suhannak a képek. E képek között, most először, amióta csak behódolt szenvedélyének, megjelennek a fejre szorított nejlonzacskók, halántékhoz szorított pisztolyok is.
Az idő kívül kerül rajta, a teste kikapcsol.
Kopogás riasztja fel.

Kinyitja szemét, és halk döndüléssel zuhan vissza agyába a világ. Ez a világ azonban élénk, megvilágosodott, vibráló. A falon villódzik a festék. A sarokban pedig ismét ott gubbaszt a pók. Mintha megnőtt volna. Vagy ő ment össze?
(világegyetem végi pók)
(közeleg almával, illattal, televíziókoponyákkal)
Újabb kopogás. Vajon honnan jön?
Ted nagy erőfeszítéssel kiszakítja magát éber álmaiból. A verenda felől jön, persze. Az ajtaján kopogtatnak. Hunyorogva próbálja leolvasni az órát. Éjfél múlt néhány perccel. Ki a fene lehet az ilyenkor?
Bizonytalanul feláll, kinyújtóztatja zsibbadt tagjait. Letörli a fehér port az orra alól. Nem valószínű, hogy a zsaruk jönnének razziázni ilyentájt, de sose lehet tudni. Az a kurva hatóság időnként előszeretettel mászik rá híres emberekre.
(Ha így folytatod, nem sokáig leszel már híres.)
Ted elhessegeti a gondolatot. Ezen ráér később is töprengeni.
Odabotorkál az ajtóhoz, és kitárja. Hideg levegő csap az arcába, ettől némileg visszanyeri józanságát. Ám a valószerűtlenség érzése ismét megszállja, amint megpillantja látogatóit.

Két lány áll az ajtóban, egy fekete hajú, és egy festett vörös. Mindkettejük nyakában alumínium keresztek lógnak, olyanok, amilyeneket rockrajongó tizenévesek kedvenc boltjaiban árulnak. A testük kifejezetten csinos, s noha az arcuk nem különösebben szép, bőrük sima, pattanásoktól mentes.
De ami különös az egészben: ismerősek valahonnan.
- Sziasztok - mondja Ted, s mintha nagyon messziről hallaná a saját hangját. - Kerestek valakit?
Egyikük - a fekete hajú - elmosolyodik. A férfinak tetszik a mosolya, igazán bájos, ám mintha sötétség lappangna arcának vonásai alatt.
- Egy helyet keresünk, ahol felmelegedhetünk - mondja csilingelő hangon. A barátnője bólint.
- Nem is tudom - mondja Ted. Nem tud mit kezdeni a helyzettel. Ez nem is csoda, tekintve, mennyire el van szállva.
- Gyertek be - mondja végül.

A lányok már furakodnak is be az ajtón. Semmi "Köszönjük szépen", vagy "Jaj de rendes öntől uram". Ted furcsállva állapítja meg, hogy nem is várt ilyesmit.
Becsukja az ajtót, és megfordul. Látja, hogy a lányok már el is helyezkedtek a nappali kanapéján, és mosolyogva nézik őt. Igazán kívánatosak, gondolja.
- Tudjátok ki vagyok én? - kérdezi végül Ted, mert úgy gondolja, muszáj mondani valamit. Aztán el is szégyelli magát: egy ilyen kérdés akár Britney Spears szájából is kiszaladhatna, amikor épp a szálloda igazgatójának nyavalyog, hogy mért nem a megfelelő színárnyalatú függöny lóg a szoba ablakán.
A fekete lány azonban csak nevet.
- Hát persze hogy tudjuk! Olvastuk pár regényed, Ted! Igazán... nagyszerűek. Főleg azok a részek, amikben szexelnek.
A férfi nyel egyet. Te jó ég, gondolja.
- Titeket hogy hívnak?
- Én Geri vagyok - feleli a fekete, és Ted körül megfordul a világ.
- Én pedig Wendy - csicsergi a vörös.
- Wendy? - néz rá Ted. - Nem Viky?
A vörös pimaszul vigyorog.
- Nem. Wendy. Winnifred. De mégis inkább Wendy.
Ted elmélázva nézi őt, és magában ízlelgeti a szót.
- Wendy... hát persze.
A lányok halkan kuncognak, és Ted látja, hogy közelebb bújnak egymáshoz.
- Nekünk is van ám, ami neked - mondja Geri titokzatos mosollyal, és a zsebébe nyúl. Ted nem lepődik meg azon, amit előhúz onnan. A kérdést sem teszi fel, hogy a lány honnan tudja, ő mivel tömte meg az agyát fél órával ezelőtt. Talán igaz, amit mondani szoktak, hogy a kokósok felismerik egymást.
- Kérsz?
Képtelenség ez az egész, gondolja Ted. Aztán bólint.

A lányok a kanapé két végébe csusszannak, hogy Ted közéjük ülhessen. A dohányzószatal üveglapjáról szippantják fel az anyagot egy ötdollárosal, amit Wendy varázsolt elő a zsebéből.
Néhány percig mindhárman élvezik, ahogy a szer szétárad testükben, bolond vigyorgásra késztetve őket. Ha egyedül szívott be, Ted sohasem érzett érzéki vágyat, ám most az oldalán ülő csinos lányok kezdik begerjeszteni. Nem látja értelmét annak, hogy ezt titkolja.
- Szóval... - fordul Gerihez. - Tetszenek a szexes jelenetek a könyveimben?
- Bizony! - feleli a lány, és közelebb húzódik a férfihoz. - Főleg a Szerelemre született-ben azok a csoportos szeretkezések. Hmmm...
Ted ekkor megérzi Wendy kezeit a derekán. A lány a vállára hajtja a fejét, és a fülébe suttog:
Ezeket a részek te találtad ki, Ted? Vagy tapasztalatból írtál?
- Is-is - feleli Ted rekedt hangon, aztán Geri combjára teszi a kezét.
- Megmutatod nekünk, mit képzeltél magad elé, amikor azt a részt írtad?
- Miért is ne - sóhajtja Ted, és megcsókolja Gerit. A lány ajka forró, a bőre süt. A férfi vadul végigsimítja feszes testét, a lába közé nyúl. Keze mintha befűtött kazánhoz érne.
- Istenem - lihegi, aztán nekilát lehámozni a lány pólóját, hogy rávethesse magát gömbölyű melleire.

Már begerjedve szopja a nagy udvarral ékes, kemény bimbókat, amikor észreveszi a szeme sarkából, hogy Wendy is vetkőzni kezd. Hátrafordul: a vörös lány sem visel melltartót a pólója alatt. Mellei kisebbek, de ugyanolyan feszesek, mint Gerié. Gyorsan megcsókolja őket, aztán visszafordul a feketéhez, aki közben elnyúlt a kanapén, és lehúzta nadrágján a cipzárt. Az író reszkető kezekkel akasztja be ujjait a nadrág korcába, mialatt a lány megemeli a fenekét. Hamarosan már csak a bugyi van az ágyon, nedves, közönséges ruhadarab, és a férfi önuralmát vesztve tapasztja rá az ajkát. Geri felsikkant, és esetlenül magához rántja Wendy arcát, hogy megcsókolhassa. A vörös már teljesen meztelen. Mikor Ted Geri bugyiját letépve nekilát, hogy kinyalja a borotvált, ízes puncit, Wendy lekászálódik a kanapéról, és egyik lábát a padlón nyugtatva, a másikat a heverő támláján kitámasztva kitárja vagináját barátnője szája felett. Geri gondolkodás nélkül, hangosan nyüszítve feljebb tornássza magát, hogy nyelve elérhesse a lány csiklóját, ujjai pedig besiklanak Wendy nyirkos hüvelyébe.

Az írót a végsőkig csigázza a látvány. Feltérdel, és villámgyorsan ledobja magáról a nadrágot. Aztán nyakába veszi Geri remegő combjait, és egy artikulátlan nyögéssel tövig hatol a lányba. Melleibe markol, és durván mozogni kezd. Nem telik bele egy perc, és már csak elmosódottan hallja a két lány gyönyörteli sikolyait, mert a kéj őt is felkapja, és elrepíti
(messze messze)
(a világegyetem végére, mely önmagát eszi, önmagát issza)
a csúcsra. Rángatózva, üvöltve pumpálja ki pénisze a magvát, és mikor felpattan a szeme, a pókot látja Geri helyén
(vért vedel a koponyádból)
(Tibeti kreatúra, szőrös mellű, zodiákus)
és megrémül.
- Mi a baj Ted? - kérdezi Geri alatta, és sunyin mosolyog. A férfit megrémíti ez a mosoly. Ugyanakkor rájön, hogy nincs itt semmiféle pók
(De mitől szőrős a lába?)
És valóban. Geri lábát sűrű fekete szőr borítja. Wendy pedig, aki időközben lekászálódott barátnője arcáról, krokodilbőrt növesztett, puncijából pedig csöpög a nedv a szőnyegre, de nem akármilyen nedv lehet, mert kiégeti, kiégeti, mint a pókméreg az áldozata testét, és...

Az író megkövülten térdel, és mintegy álomködben látja, ahogyan Geri előhúz egy hatalmas kést a háta mögül. Nyilván a kanapé huzata alá rejtette, még a szeretkezésük
(kefélésük)
előtt.
- Vörös a sár fekete - szólal meg Geri józan hangon, tisztán. - Mint a tükör, ha körbeleng a szomszéd szobában. Gyöngeség ez, vagy erő? Itt vagy, tehát: erő. Reggelre olyan lesz a tekinteted, oly halottként viselkedsz majd, hogy akikkel találkozol, tán majd meg se látnak.
- Mi? - kérdezi az író bambán, és pillantása az asztalra siklik, ahová a Rimbaud kötetet hajította, még mielőtt nekifogott az írásnak.
- Geri! - visít fel Wendy, és égnek emeli csupasz karjait. Bőre sima, akár egy babáé. - Belezzük ki! Belezzük ki!
Geri bólint.
- Ted, sajnálom. Ezt elbasztad.
Meglendíti a kést, de Ted reflexei gyorsabbak, mint számított rá. A férfi villámgyorsan elkapja a fejét, így a penge, ahelyett, hogy a nyakába fúródna, Wendy meztelen combját hasítja végig. A vörös lány felvonyít.
- Béna kurva! - kiáltja, azzal megragadja barátnője nyakát, és fojtogatni kezdi.
- Engedj már el! - nyögi Geri, és tehetetlenül nézi, amikor Ted kicsavarja kezéből a kést.
A férfi felemelkedik, és a két lány megdermed a tekintetétől. Van valami a tartásában, ami egy rideg, kegyetlen ragadozóéra emlékezteti őket. Egy hüllőére... vagy talán egy pókéra.
Elvigyorodik.
- A Démon - suttogja. - Rossz szellem ő, tudjátok, nem férfi.
Azzal lesújt a késsel. Aztán megint. És megint.

8

Ted tompa, émelyítően lüktető fejfájásra ébredt.
Kinyitotta a szemét, de először csak elmosódott, homályos foltokat látott. Aztán számok és betűk bontakoztak ki előtte: F12, Scroll Lock, Home, End...
Nagy erőfeszítéssel felemelte a fejét.
A francba, gondolta. A billentyűzeten aludtam.
Ostobán bámult a betűkkel, mondatokkal zsúfolt képernyőre, elolvasni azonban nem tudta őket. Ahhoz túlságosan is szédült.
(Még szerencse, hogy nem törlődött a munkád. Nem állítottad be az automatikus mentést, így elég lett volna egy apró áramszünet, és elszáll az egész, mint fing a szélben.)
Mindegy, most elmentem -motyogta az író, és az egér után nyúlt. Ám egy pillanattal később megakadt a mozdulata.
(Tegnap este kitörölted, amit írtál.)
Igen, erre tisztán emlékezett. De mit mondhatna? Valamit mégis írt, amit nem, előtte a bizonyíték.
(Olvasd el.)
Nem akarom.
(Miért nem? Félsz valamitől?)

Az írót egyre növekvő balsejtelem kerítette hatalmába. Szédülése azonban kezdett elmúlni. Mikor valamivel jobban érezte magát, erőt vett magán, közelebb hajolt a képernyőhöz, és nekifogott az olvasásnak.
Gyorsan futottak szeme előtt a sorok. Néhány perc múlva vadul reszketni kezdett, arca megfeszült. Türelmetlen mozdulattal nyúlt az asztalon heverő cigarettásdoboz után. Egy szálat talált benne: azt kihúzta, és remegő kézzel rágyújtott. Az olvasást egy pillanatra sem hagyta abba.
Tíz perccel később kikapcsolta a számítógépet, anélkül, hogy elmentette volna az írást.
Felállt, és lábai annyira reszkettek, hogy meg kellett kapaszkodnia a szekrényben. Arra gondolt, hogy sürgősen abba kell hagynia a szívást. Az ilyen történetek, mint amiket tegnap írt, nem egyszerűen eladhatatlanok, hanem egy olyan elme szüleményei, ami súlyosan beteg. Egy olyan elméé, ami...
Végignézett magán, és csak akkor vette észre, hogy meztelen. És azt is, hogy alvadt vérfoltok borítják a mellkasát.

Egy percig csak állt, némán, reszketve, aztán lassan felemelte a fejét. Szemei üresek voltak, mint egy csillagok közt feszülő űr. Pillantása futólag a számítógép felé ragasztott újságkivágásokra siklott: durván kinyisszantott cikkek, fotók különböző magazinokból, poszterek, amelyek mind ugyanazt a személyt ábrázolták: a volt feleségét. Néha Ted is szerepelt rajtuk. Az egyik, amely valahogy uralta az egész kavalkádot, kéz a kézben ábrázolta őket: a kép még tíz éve készült, kapcsolatuk kezdetén. A képen mindketten mosolyognak: tekintetükben még csöpögős a szerelem. Ám a férfi tekintetét, mint legtöbbször, most is a felette lévő szalagcím vörös betűi vonzzák, fájón égve az agyába. TED és GERI ELVÁLNAK. Alatta kisebb, de kárörvendő betűkkel: EGY MÁSIK FÉRFI AZ OKA, HOGY VÉGET ÉRT A BOLDOGSÁG? Majd a képtől jobbra következik a cikk. Ócska szemét, de a mélyéről még Ted számára is felkacsint az igazság.
Ted máskor órákig képes volt bámulni ezt a képet, és talán most sem lett volna másként, ám akkor észrevette a sarokban a sűrű, szövevényes pókhálót.

Egy percig értetlen álmélkodással figyelte. Azután nagyon lassan megfordult, a ház bejárata felé. A feje is nagyon lassan fordult utána. A padlón két hosszú, barna vércsík futott végig, ám közvetlenül az ajtónál a vér még piros volt, friss, és tócsába gyűlt. És...
Már csak a bokája látszott a lánynak, aki kínlódva vonszolta magát kifelé. Karcsú, kecses női boka, az ember szinte kedvet kap, hogy megcsókolgassa, ha látja. Igen ám, de ez a lábfej merő vér, és gyötrelmesen megfeszül a kíntól.
- Ne - suttogta az író. - Ne...

És akkor meghallotta a hangokat a háta mögött. Motozó, surranó neszek. Mint apró lábaké. Vagy hosszú, könnyű, szőrős lábaké. Orrát megcsapta az idegen, állati illat, ami egy pince szagára emlékeztette Tadet. Egy sötét, száraz verem szaga volt, amelyben évek óta rothad a lucerna.
A férfi nem fordult hátra. Leroskadt a padlóra, és bénultan nyögte maga elé:
- Jó szerencsét.
Azután már nem szólt semmit, csak mozdulatlanul, lehunyt szemmel tűrte, hogy a pók mohó, valahogy mégis gyengéd öleléssel magába ölelje a testét.
Szavazz Te is!

Átlag: 4.56 pont (25 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 t.555 2017. 10. 25. szerda 00:15
Kilenc pont!
#7 feherkalman1 2016. 10. 13. csütörtök 21:50
Na ez elég zavaros volt.
#6 A57L 2013. 10. 20. vasárnap 04:14
Elmegy.
#5 genius33 2012. 11. 11. vasárnap 08:06
Jóóóó smile
#4 kelyhecske 2010. 06. 21. hétfő 21:52
és ez valóban egy hülye narkós agyszüleménye????????
#3 szász melinda 2007. 12. 6. csütörtök 22:53
szeretnék minél tőbb pucér férfit látni

#2 Ferdzsó 2006. 08. 21. hétfő 12:40
és a pók végül mégis kiszívta a koponyákat... óh, istenem. ez a legrémisztőbb, amit valaha olvastam! tényleg mindannyian egyenként kis világegyetemek vagyunk, amik önmagukat eszik és isszák? valóban ennyit ér az az emberi lét? csak cirkusz és szárazkenyér? sírni lenne kedvem, de csak mereven bámulom a képernyőt... és én is elszívom még azt a cigit...
#1 Törté-Net 2005. 12. 15. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?