A+ A-

Szerelem 1 - 2. rész

A pár kiballagott a tornácra, és mélyet szippantott az illatos nyári levegőből. Péter időközben magára kapott egy sortot, Anna pedig egy tangát, de egyébként nem csináltak gondot az öltözködésből. Bár a tó távoli pontjain ringott néhány csónak, ezen a szép péntek reggelen elhagyatott volt a part. Az üdülőövezet néhány kilométerrel odébb húzódott.
A lány boldogan sóhajtott. Érezte meztelen talpa alatt a reggeli naptól felhevült sima mozaikcsempéket, a ház mögött húzódó erdő nyers illatát. Tekintete a ház alatt húzódó kis kertre siklott: előző éjjel ott raktak tüzet, virslit sütöttek, majd szerelmeskedtek a leterített pokrócon. A tűzhelyen a hamu alatt még izzott a parázs. A parti út földkígyója barnán tekergőzött a part mentén, majd elveszett a fák sűrűjében. A tó hallgatagon szikrázott a makulátlanul tiszta levegőben. Az égen egyetlen felhő sem úszott, a hőmérséklet pedig, ahogy a lány megítélte, kellemes 25 fok körül lehetett.

Anna érezte, hogy Péter hátulról átkarolja.
- Tetszik, Bubu?
A lány hátrahajtotta fejét a fiú vállára.
- Gyönyörű.
Péter megcsókolta a nyakát.
- Készítesz valami reggelit? - kérdezte hízelgőn.
A lány megfricskázta a másik orrát.
- Amikor járni kezdtünk, azt ígérted, mindennap te fogod nekem ágyba hozni a reggelit.
- Hoztam is - játszotta a sértődöttet Péter. - Néhányszor.
- Most hogy mondod, rémlik valami.

A lánynak eszébe jutott az egyik reggel, amikor arra ébredt, hogy teában ázik a takarója, az ágy körül odaégett pirítósok hevernek, Péter pedig ügyetlenkedve próbálja azokat visszarakosgatni a leborult tálcára. Emlékezett rá, hogy mekkorát nevetett, és a megszeppent arcra, amit a fiú vágott. Hogy visszaállítsa a másik önbecsülését, hagyta, hogy máskor is megpróbálkozzon a dologgal, és az eredmény javult is annyiban, hogy Péter többé nem borította ki a tálcát. A kávé azonban rendszerint langyos volt, a pirítós odaégett, a tejjel felöntött zabpehely pedig valami olyasmire emlékeztette a lányt, amivel a kutyáját is csak különösen kegyetlen hangulatában kínálta meg.

Anna a szájához kapta kezét, hogy elrejtse somolygását, Péter pedig játékos bosszúsággal a fenekére csapott.
- Jól van, na. Nem lehet mindenki konyhatündér. Most megetetsz, vagy kivárod végelgyengülésemet?
- Nem akarom, hogy legyengülj - mondta a lány pajzán mosollyal, és belibbent a házba. Péter meleg tekintettel követte Anna homályos alakját a szúnyoghálón keresztül, aztán a tornác alatt nyíló lépcsőn át lesétált a pincébe, hogy felhozzon egy üveg bort.

A tornácon lévő asztalnál költötték el a reggelit - pirítós, sonka, sajt és mandarin -, és kevés bort ittak hozzá. Anna nem nagyon szerette az alkoholt, de most megdicsérte Péter ízlését. A könnyű hajósi bor zamatos volt és jó illatú, tökéletesen illet a reggel hangulatához.
Jókedvűen fecserésztek, és nagyokat nevettek. A fiú megpróbált egy zsonglőrszámot előadni a maradék mandarinokkal, de mint azt maga is beismerte, kézügyessége nemigen mozgott az értékelhető tartományban - a gyümölcsök másodperceken belül szanaszét gurultak a tornácon. Vigyorogva hajolt le, hogy összeszedegesse őket.
- A regényeddel hogy állsz? - kérdezte tőle mosolyogva Anna, amikor a fiú visszaült az asztalhoz.
- A szellemvonatok teljes gőzzel robognak a szerencsétlen áldozatok felé - felelte a fiú némiképp feszengve. Anna tudta, hogy barátja mindig kissé félszegen beszél arról az írásról, amin jelenleg dolgozik. Tisztában volt vele, hogy sok munkája fekszik benne, és aggódik, talál e hozzá kiadót. Végül is, mint mondta, ki látna fantáziát abban, hogy lepukkant MÁV szerelvények maguktól kezdenek el mozogni, és emberekre vadászni egy elhagyott borsodi pályaudvaron?

A lány tudta, hogy Péter jól ír, és igyekezett megnyugtatni, de nem mindig sikerrel. Meg tudta érteni; legalábbis úgy gondolta, megérti. A fiú sokszor órákig görnyedt a billentyűzet fölött, és görcsösen küzdött, hogy kihozza magából a napi hat-nyolc oldalt - Anna tudta, hogy gyakran többet javítgat, mint ténylegesen ír. Ilyenkor, ha benyitott hozzá, sápadtnak és gondterheltnek látta - és arra gondolt, mennyi minden rejtőzik a fejében és a szívében és, hogy milyen nehezen adja ki magából a mondandóját. Ám amikor végül sikerült papírra vetnie a gondolatait és az érzéseit, a lány legtöbbször áhítatos borzongással olvasta végig az elkészült oldalakat. Néha felismerte a sorok között Pétert - olykor azonban képtelen volt elképzelni, hogy valóban a barátja írta, amit olvas. De a történet fejezetei szinte kivétel nélkül magával ragadták.
- Nagyszerű lesz, majd meglátod - mondta a fiúnak, és megszorította a kezét. Péter viszonozta a szorítást, majd hátradőlt a széken, és összekulcsolta a kezét a tarkóján.
- Remélem.
- Bemegyek, meglocsolom a kaktuszaimat. Szegények, legalább két hete nem kaptak vizet.

Annának nagy kaktuszgyűjteménye volt, és példás felelősséggel viselte a növények gondját. Amikor ebbe a házba költöztek, Péter egy kisteherautót rendelt, hogy a kétszáznál is több kaktusz sértetlenül vészelje át az utazást. Mint író, a fiú megtanulta tiszteletben tartani mások szenvedélyeit, akkor is, ha azok már-már a rigolya határát súrolták.
- Azt hittem, a kaktuszok évekig is kibírják víz nélkül - mondta Péter.
- Ki is - Anna kiöltötte a nyelvét, és Péter combjára csapott. - De ez nem így működik. Te is kibírnád szex nélkül évekig. Kérdés hogy jólesne-e?
Péter elmosolyodott.
- Soha még így át nem éreztem egy kókadozó kaktusz gyötrelmeit. Hát, eridj, öntözd meg őket.

A fiú még maradt egy kicsit. Figyelte egy pillangó cikázó röptét a kert virágai között, és lenyűgözte könnyed kiszámíthatatlansága. Úgy vélte, a lepkéknél csak a darazsak dilisebbek.
Végül felállt, és kinyújtóztatta tagjait. Meglepően frissnek és tettre késznek érezte magát - abban pedig, különös örömét lelte, hogy ezúttal tisztában volt azzal is, hogy mi az oka elégedettségének.

Belesett a házba a szúnyoghálón át. Látta, hogy Anna épp a nappali északi fala mentén a földön sorakozó kaktuszokat öntözi - annyi volt belőlük, hogy másutt a lány már nem talált számukra helyet. Hogy az apró locsolókannával ne locsolja mellé a vizet, jó mélyen előre kellett hajolnia - Péter legnagyobb gyönyörűségére. Az apró tanga mélyen belevágott a lány fenekébe, háta pedig kecsesen megfeszült, mint egy diszkoszt vető görög ifjúé. A fiú hosszasan nézte, és eltöprengett azon, hogy élete milyen csodálatosan zökkent helyére, mégpedig ennek a csodálatos teremtménynek köszönhetően.
Aztán felderengett benne a hajnali álom emléke - amiben a lány eltűnt, miután megmentette őt.

Egyszer ezek az álmok is véget érnek, gondolta azután, és szélesen mosolyogva belopakodott a nappaliba. Nesztelen állt meg kedvese mögött, és ellágyulva nézte, hogyan játszik a függönyön megtörő napsugár a haján. Majd átfonta kezeit a lány meztelen csípőjén, és megcsókolta a tarkóját.
Anna nem lepődött meg. Tudta, hogy Péter a háta mögé lopódzott - nem mintha hallotta volna a lépteit, egyszerűen a zsigerei érezték meg a másik vágyának láthatatlan hullámait, amelyek betöltötték a szobát.

- Mi jár a fejedben drágám? - kérdezte incselkedve, és tovább öntözte a kaktuszokat.
- Á, semmi - mondta Péter, szándékosan közel hajolva, hogy lehelete bekéredzkedhessen a lány fülkagylójába. Anna megborzongott.
- Hm... ez biztos? - súgta a lány incselkedve, és hátranyúlva végigsimított a fiú domborodó sortján.
- Ühüm. A férfiember ilyenkor már azt is elfelejti, hogy van feje.
- Veszem észre - Anna halkan felnevetett, és egy ügyes mozdulattal lecsúsztatta a fiú sortját. A délcegen álló pénisz előpattant, és bebújt a lány enyhén szétterpesztett combjai közé.
- Uh - nyögött fel Anna, és ösztönös mozdulattal hátranyomta csípőjét, hogy megpróbálja elnyelni a vágyódó hímtagot.
- Igen - Péter hangja rekedtté vált a szenvedélytől. Két ujja közé csippentette a szerszámot, és a síkossá vált makkal simogatni kezdte a lány fenekének selymes bőrét.
- Mmmm - a lány lihegni kezdett, szélesebb terpeszbe állt, és kidomborította popsiját. A fiú végighúzta farkának hegyét a vágatban, a gáton, aztán a hüvely csillogó bejáratát kezdte dörzsölni vele. Lehunyta szemét, és érezni vélte, ahogyan a szeméremajkak forrón hívják, csalogatják, hatoljon közéjük, nyomja be magát tövig a kéjre szomjazó női test forró rejtekébe.

Már mindketten remegtek a vágytól, de Péter erőt vett magán, és makkját a hüvely helyett a csiklóhoz irányozta. Néhány dörgölődző mozdulat, és Anna ajkát apró, kéjes sikolyok hagyták el, lihegése pedig édes hörgéssé vált.
- Mit szeretnél? - nyögte Péter, ujjaival szorítva farkának tövét, nehogy idő előtt kitörjön.
Anna nem válaszolt, csak nyögdécselt tovább, kéjesen, ütemre mozgatva vonagló izmoktól nyugtalan csípőjét. A fiú türelmetlenül megragadta a lány haját, hátrafeszítette a fejét, ügyelve, hogy ne okozzon fájdalmat. Aztán a fülébe súgta:
- Mondd ki. Mit szeretnél? Mire vágysz?
- Érezni szeretnélek... - A lány lehelete forró volt és illatos.
- Mit szeretnél érezni?
- Mindent... téged... a merev farkadat...
- Mit tegyek hát veled? - Péter érezte, hogyan süt a lány bőre, hogyan sikoltanak érzékei, vibrál minden izma. Tompán csillogó tekintetére a vágy köde nehezedett.
- Dugd be... dugd be... - A lány gurgulázva nyögte a szavakat, és vadul körözni kezdett a csípőjével. A fiú ezt már nem bírta tovább. Egy merész mozdulattal a duzzadt ajkak közé hatolt, és Anna lüktető, feszes húsa körülfolyta a farkát. A hüvely nedvei égették, mint a tűz.

A gömbölyű tomporhoz szorította csípőjét, és mozogni kezdett, kőkemény mozdulatokkal. Az acélkemény pénisz cuppogva csúszkált ki-be Anna síkos, csöpögő puncijában. A lány remegett, sikoltozott, táncoltatta hüvelyizmait, amelyek szorítását a fiú nem bírta sokáig. Nyögései egyre hosszabbakká váltak, térdei megrogytak, és érezte, pillanatokon belül kilövell.
- Jövök... kicsim... jövök!
- Gyere - sikkantott fel Anna, és rángatni kezdte csípőjét, mint aki megőrült. Élvezz... élvezz belém!
Péter teste megfeszült, lehunyta szemét, és utolsó tudatos gondolatait is elmosta a kéj hömpölygő, vérvörös lávája. Hörögve pumpálta tele spermájával a szintén orgazmusát élő, elnyújtott sikolyokat hallató lány hüvelyét. Aztán néhány önfeledt percig semmit sem érzékelt a saját és a másik testén kívül. Teljesen átadta magát a megsemmisülésnek, a kérlelhetetlen ösztönök diadalának.

Arra eszmélt, hogy a földön fekszenek, a kaktuszok mellett, szorosan átölelve egymást.
- Megőrjítesz - súgta Anna, puhán, cicásan fészkelődve Péter karjaiban.
- Te is engem. Jobban, mint gondolnád.
- Nem szándékom - a lány hangja affektáltan sértődött volt, de a szeme mosolygott.
- Mindig tudtam, hogy a nők lesznek a végzetem - nevetett Péter, aztán derűs komolysággal hozzátette: - De most először, nem tiltakozom ellene.
Megcsókolták egymást. Odakinn elhalkult a madarak éneke, a nap zenitjére hágott, és az ablakon át fényének ragyogó pászmája melengette a szerelmesek pihegő testét.
Szavazz Te is!

Átlag: 7.47 pont (32 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 feherkalman1 2016. 10. 13. csütörtök 18:41
Egész jó
#3 papi 2014. 02. 5. szerda 08:26
Nem is rossz
#2 v-ir-a 2012. 08. 15. szerda 02:06
ez nagyon szép volt..-
#1 Törté-Net 2005. 11. 26. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?