A+ A-

Ösztön

Nem is nekem tetszett meg, észre se vettem. A barátnőm vihogta a fülembe:
- Nézd azt a szőke srácot, olyan édiii.
Utáltam mikor Tonesz édiiiizik. Utáltam mikor pasizik. A pasiidő külön idő, a barátidő is az. Ráadásul egy osztálykiránduláson, pláne az utolsón kezdi megint az édiiizést.
Tovább cigölöm a cuccokat a kempingen át (tuti a legtávolabbi faroncs lesz a mi hálószobánk), közben Tonesz már a srácokkal bájolog, a szőkével és a barnával. Kipakolni nem nagyon kell, a zuhanyzáson is túl vagyok, túl három nap 28-as keretszámú csajbrigáddal való buszozáson, három nap, két éjszaka EGYÜTT mindenkivelen túl. Háttal az emberi életnek, pofával a gazos kertnek iszogatom a gyengén vodkázott narancslémet, a padot magam uralom. Élvezem az egyedült.

- Szia!- a szőke fürtöske vigyorog bele a képbe. Mellémül, bemutatkozik...valami Gábor. Végigmérem, aha, Gábor, bőrdzsekiben, lehet vagy 30 fok.
- Hello - morgom vissza, eljátszva a tökéletesen megsértett magányt.
- Meleg van - közli Gábor, aki immár gondolatolvasóként leveszi a kabátját. Teljesen átlagos testű Gábor, nem túl magas, szép kék szemekkel az igaz. Mit eszik ezen Tonesz?
- A motor miatt kell.- mutat a kabátra az édiii, ugyanezen karmozdulatával át is ölel.
Hagyom. Már ez is furcsa, igen megfontoltan ismerkedem ugyanis. Nevezhető zárkózottnak az, aki egy hét után enged meg egy csókot, majd 3 hónap, mire ágyban játékot? No mindegy. Kábé két teljes percig beszélgetünk, illetve beszél, én mondom ja, mondom aha, oda se figyelek. Az arca közeledik, az ölelése szorosabb lesz, szája az enyémre és ezt is hagyom. Valami nagyon furcsa történik, mutatom, itt bennem. Olyan, mintha túl lennék egy egész estét betöltő mozifilmes előjátékon, minden nemileg számító érzékem a toppon egyetlen csóktól. Megszédülök. Mi történik velem?

- Nagyon jól csinálod.- súgja Ő nekem. Hogy ÉN jól. Nem állok le vitatkozni ezen, előbújik a nő, az ősi ösztönös nő, aki tudja, hogyan kell AZT, mintha a másik akarná újra, meg újra. Semmi. Csak csókolózunk. Tényleg semmi más, még a mellemet se fogja meg, vagy lehet, hogy igen, de mit számít. Ez egy orgazmusközeli állapot, atyaisten, ez nem igaz, ez nem, szótöredékek a fejemben, aztán Tonesz a barnával leállítja az egészet. Most gyűlölöm. Lassan csillapodok le, ezt onnan tudom, néha már értem is amit mondanak. A fiúknak nincs szállásuk. Pontosabban nem volt! Tonesz úgy gondolta, aludjanak nálunk. No a hormonjaim csillapodóban, képes vagyok gondolkodni. Előszöris barátnőm arcát kutatom, elvégre az általa kibámult pasival faltuk imént egymást. Úgy tűnik nem bánja. Oké. Másodszor, jaj másodszor, ha ez történt padilag, mi lesz éjjel ágyilag? Tonesznak vőlegénye van, jó mondjuk ez őt nem tartotta vissza eddig sem semmitől. Nekem több, mint egyéves kapcsolatom, állítólag szeretjük egymást. Egyáltalán mi a frászról gondolkodom én. Nem és kész.
- Csak alvááás.- Tonesz ismer engem persze, ahogy én őt. - Hozzák a hálózsákjukat. Az ofő se tudja meg.
Lucifer és a pokol bugyrai, Gábor, te bőrdzsekis 30 fokban, engem így még soha senki...
- Felőlem.- mondom az áldást.

Az este folyamán Tonesz még kisérletezik a szőkével, de az hajthatatlanul megállapodott nálam, pedig fikarcnyit se bátorítottam sőt. Ettől kicsit el fog a büszkeség. Jó, mondjuk az akkor nem jut eszembe, a másik pasi idősebb lévén, lehet lapot osztott. Igen eltökélten, miheztartás végett mesélek az otthoni fiúmról, a hűségről, ami igen fontos. Komolyan elhatározom, nem, nem, nem és igen, alvás lesz. Ezt az alvásdolgot a sötéttel azért annyira nem siettetem. Félek. Nem Gábortól, magamtól. Toneszék viszont hamar takarodót fújnak. Hálózsák, naná. Nyögések, szuszogások a szomszéd ágyról, nincs annyira sötét, ha akarnám ne látnám milyen hálózsák a barátnőm. De nem akarom. Gábor egyelőre szeliden fekszik mellettem és a hajam babrálja. Nem győzköd semmi marhasággal, ezért szinte tisztelem és próbálom függetlenné tenni magam a környezettől, a padon történtektől. A szomszéd ágyon szinpadiasan sikoltozva jut el kedves barátnőm harsányan a csúcsra, elég hamar. Hála az égnek, elcsendesednek.

- Aludjunk.- sóhajtok fel, az ágy szélére húzódok háttal, teljes negatívitással, icikepicike vagyok ne érj hozzám stílusban. Érzem a fiút magam mellet, tétovázik kicsit, majd ha én lennék a gyümölcs, ő lenne a héjam, úgy tapad hozzám.
- Te nem olyan vagy, mint a barátnőd.- lihegi a nyakamba, minden szó egy-egy lehelet, mindegyik simogat. Bánomis én mit mond. Érzem kőkemény ágyéka kínját, nekem is fáj.- Jó akartam lenni. Nagyon kívánlak. Mi legyen? Kidobsz?
- Ha alszol nem - nyögöm.
- Nem megy - nyögi ő.

Kicsit hallgatunk, szóval-tettel egyaránt. Soha, de soha az életben, nem volt rám így hatással senki. Igaz a paletta nem oly nagy, tekintve a korom, ha mást nem is, a természetem is, igen azt is. Nem is ismerem, ellentmond mindennek, ami nekem szent, de ez a fiú egyetlen másodperc alatt bennem számomra érthetetlen, földöntúli vihart tud kavarni. Fel kéne kelni, vagy őt kirúgni, ahogy kérte, bármit, de messze tőle messze. Íme egy kulcs, ezzel kinyitom az agyamhoz vezető ajtót, az okoskodó agysejteket huss kidobom, de ki ám. Ezekután fene a gátakba, a folyó szívejoga medre merre legyen, ő hamarabb volt itt mint a gátat építő ember. Sose volt ilyen az életemben, lehet sose lesz, lehet ez az egyetlen alkalom és én AKAROM.

Megfordulok, ez jelzésértéknek elég, nem vetem rá magam, pedig arra is képes lennék. Csókol újra, a módja ugyanaz. Jaj már ez a póló, igen tépd le, vagy akármi. Meztelen teste alig ér hozzá az én meztelenemhez. Szája körkörösen halad lefelé, forró és száraz. Inaktív résztvevő vagyok bevallom, amit adok a testem, ahogy látom, neki elég bőven. A mellemet csodálja kéz és száj, a hasam is tűri ezt a csiklandozást, nem tudom ki ez, nem tudom szőke, nem emlékszem a nevére. Nem tesz olyat velem, amit más már ne tett volna, mégis más ez, mint más volt s volna.

A combom közé érve kicsit megpihen, nincs vaksötét, látjuk egymás arcát, mit olvas le enyémről nem tudom, csak azt, bármelyik pillanatban boldog görcsbe rándulna a testem, de még uralom. Visszatér az arcomhoz beszél, csak beszél, ez olyan szintentartó mégis kicsit gyönyört nyújtó nyugalom, hogy aztán újra kezdje. Alig ér a csiklómhoz, óvatos, már-már kimért, annyira vágyom ezt az érintést, annyira félek tőle mégis, hogy így lesz vége. Aktivizálom hát magam. Kicsúszok önimádó pózomból, előbb arcát keresem, a csókot, ami elvette az eszem, aztán kánonban már bőrt és húst érintünk, harapunk, lélegzünk egyet, egy korty levegő két tüdőnek is elég.

Az ágyékánál én is megállok, szintentartás... lám tanulékony vagyok, mikor újra ajkammal, mellemmel, kezemmel érintem hevesen lüktető férfiasságát, ami most és itt értem ilyen, nekem produkálja magát, látom, ő is meginog, ismerős a riadalom, nem így, ne így... Mondanám magához emel, de megyek önszántamból. A hajam betakarja a vállát, ahogy térdelünk egymással szemben. Tudom ez lesz az a pillanat, ami a legjobban bevésődik majd agyamba, a kulccsal kizártba és a bentmaradtba, ahogy egymást csodáljuk. Mert én őt igen, és nem vagyok vak, ő is engem, látom. Lebegünk tovább, ez már nem a föld. Nem érzem a lepedő hűvösét, csak a férfi testét, eszemet veszi a várakozás gondolatnyi rövidsége is.

És végre, végre magamba zárom, vagy méginkább ő foglalja el a testemet a kezdettel ellentétben iszonyú hevességgel, imádom. A totális őskáosz boldogsága önt el, hogy a tempó vad és gyors, pont ahogy kívánom. Nem bírnék ki még egy "szintentartást". Hangunk alig, egy férfi mélyről jövő erős légvétele, egy nő vékonyhangú pici nyögésével tarkítva. Szinte visszafogott. Ha akarnék ordíthatnék, de nem, erőm sincs hozzá, ez így jó, ez így jó..jó.. És a pillanat. Találkozás egy érzésnek nevezett valamivel, valaki testével közösen, mégis külön élni meg az egyet egyben, elszakadás mindentől, ami létező, egy másik dimenzóba lépünk. Együtt. Kívántam, vártam, akartam, mégis megdöbbentő erővel teper le a gyönyör. Hullámai dobálva sodornak az öntudatlanba.

Minden porcikám üres és erőtlen. Mély álom, jótékony ösztönös rehabilitáció.
Reggel. A nap akadálytalanul pofátlankodik bele félholt létembe. Egyszerű kemping, egyszerű ház, egy egyszerű függöny sincs. Kinyitom a szemem. Bőrdzsekis Gábor saját pucér bőrében könyököl a fejem mellett és az arcomat nézi. Hátrasimítja a hajam, hogy teljes legyen a kép. Talán épp a bevésést gyakorolja," ezzel a lánnyal is voltam". Nem érdekel mit gondol. Csodát éltem meg az éjjel, hálát érzek, nem teljesen iránta, magam iránt, hogy engedtem magamnak.
- Gyönyörű vagy -mondja - Sose éreztem még ilyet. Nem tudom mi ez. - őszintén zavartnak tűnik.

Héé, az én szavaimat mondja. Ez szemétség. Mire felháborodnék, rájövök lehetetlen, ezt ő mondja, ezt ő, amit én is, ha akarnék beszélni, vagy mondani bármit. És akkor higgyünk benne, létezik mindenkinek a kijelölt párja a világban, akivel ezt tudja produkálni. Megtalálni a véletlen műve? Mindegy a hit, meg mindegy minden, a legszebb dolgok egyike történt meg velem az éjjel.

A busz és a csajok. Drága osztályfőnökünk rikácsolva történelem órát tart. Leghátul ülünk Toncsival, a busz mögött két motoros integet, szlalomozik. Barátnőm ugrál, bohóckodik nekik. Én hátatfordítok, behunyom a szemem, eltávolodom mindentől, ami a "körülöttem". Boldog vagyok és szomorú.
Szavazz Te is!

Átlag: 6.55 pont (29 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 t.555 2017. 11. 1. szerda 04:05
Remekbe szabott!
#9 feherkalman1 2016. 10. 11. kedd 21:16
Fura egy lány.
#8 Ulysses 2015. 01. 24. szombat 19:13
Micsoda eleven, eredeti stílus. Humorral fűszerezve! Hol maradnak a megérdemelt tízesek?
#7 zsuzsika 2015. 01. 24. szombat 10:26
Szerintem jól megírt történet.
#6 A57L 2014. 09. 26. péntek 07:16
Nekem nem tetszik.
#5 papi 2013. 09. 12. csütörtök 02:29
Ez már valami.
#4 fixikiss 2005. 12. 10. szombat 14:16
10 pont szep, nagyon
#3 Boszika 2005. 11. 6. vasárnap 19:38
Nekem nagyon tetszett.
#2 Hm 2005. 10. 26. szerda 15:48
Tipikus lány mese.

#1 Törté-Net 2005. 10. 23. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?