A+ A-

X5

Régóta vágytam egy terepjáróra. Tudom, sokan így érzünk, és azt is tudom, hogy a többségnek - sajnos - elérhetetlen e vágy beteljesülése. Nekem is annak tunt, de tavaly mégis sikerült vennem egy X5 típusú gépet, full extrás kivitelben. Egy barátom régóta Svájcban él, és gyozködött, hogy onnan hozzak be egy autót, mivel olcsóbbak, mint itthon, és megkíméltebbek is. Mivel örököltem, gondoltam, megnézem, mi mennyibe kerül. Egy szó, mint száz, megvettem, és másnap már jöttem is haza vele, hogy mielobb elintézhessem a papírok dolgát. Végig autópályán jöttem, egyedül, ami kissé unalmas volt, de vittem cd-ket, azokat hallgattam. Nem sokat pihentem, a kb. 1000 km-t tíz óra alatt tettem meg. Kora este már az M3-ason gurultam, élveztem az autó kényelmét, és azt a nyugodt magabiztosságot, amit egy ekkora karosszéria adhat az embernek.
És tulajdonképpen itt kezdodik a történet:
Épp hogy kiértem Budapestrol, észrevettem egy autót, ami az út szélén állt, vészvillogó bekapcsolva, motorházteto nyitva, az autó mögött pedig egy not láttam. Az autók egymás után húztak el mellettük, de a no nem próbált segítséget kérni, csak állt, és nézte az autót. Gondoltam, nem ártok, ha megkérdezem: segíthetek-e? Index jobbra, lassítás, és megálltam a "mi autónk" mögött. Jól esett kinyújtani a lábaimat, és elore örültem, hogy valakihez szólhatok. Kiszállva megdöbbentem: A kicsi kocsi eleje felol dühös káromkodást hallottam. Újabb döbbenet: hiszen én ezt a not ismerem! A háziorvosom asszisztense, a neve Szilvia, és nekem régóta tetszik, de férjezett. Odaléptem hozzá:
- Kézcsókom, Szilvike, mi a baj?
Csak nézett, és lassan megismert:
- Nahát, Zsolt, maga az?! Valami eltört az autónkban, és a férjem nem igazán boldogul vele.
- Nézzük, mit tehetünk! - mondtam, és az autó elejéhez mentem. A srác éppen nem kiabált, így bemutatkoztam, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy a motorral van valami baj, és nem lehet az út szélén megjavítani. Mondtam, hogy két lehetoség van: kihívni a Sárga Angyalt, vagy hazavontatom oket, ami talán olcsóbb, és valószínuleg gyorsabb is, mivel nem kell rám várni. Tanakodtak egy kicsit, majd a srác azt mondta, hogy nagyon jó lenne, ha elvontatnám oket, de nem akarnak feltartani.
Azt válaszoltam, hogy nem gond, már csak száz-egynéhány kilométer van hátra, az már semmi ahhoz képest, ami mögöttem van. Megbeszéltük, hogy ha a rendorök megállítanak, azt mondjuk, hogy a legutóbb elhagyott kijárat után 1 km-rel kezdtem el vontatni oket, mivel nem akartam lemenni a pályáról. Mivel a vontatott autóban csak a vezeto ülhet, így világos volt, hogy Szilvia velem jön. Sanyi mondta is neki:
- Rajtad tartom a szemem!
Ezen csak mosolyogtam, mert a hátsó szélvédo teljesen sötétített, így ugyan mit láthatna, de az is igaz, hogy ekkor gondoltam eloször arra, hogy mit is láthatna! Elindultunk, felvettem egy nyugodt tempót, halkra állítottam a zenét, és beszélgetni kezdtünk:
- A férje mindig ilyen ideges, ha valami baj van?
- Akkor is ideges, ha nincs baj - válaszolta. - De ne róla beszéljünk! Gyönyöru ez a kocsi, és milyen kellemes idebent! Klíma, borülés, cd, automata váltó... kicsit irigy vagyok! - nevette el magát - de nagyon élvezem! - és nyújtózkodott egyet. Közben véletlenül (?) hozzáért a combomhoz, amire én összerándultam, és a levego egy pillanatra bennem rekedt. Végignéztem rövid nyári ruháján ( hála a tervezojének!) , és gyönyöru barna combjain, térdén, lábszárán, bokáján...
- Leejtettél valamit? - elég bután nézhettem, a hangjára tértem magamhoz. Mivel lelassultunk, gázt adtam, és igyekeztem visszanyerni az önuralmamat.
- Neeem, csak... tudod... izé... - dadogtam, mint egy kiskölyök. - Gyönyöru vagy! - bukott ki belolem. - Ne érts félre, nem akarok visszaélni a helyzetemmel, de ennyivel tartozom az igazságnak.
- Nem baj, úgyis ritkán hallok ilyesmit, már el sem hiszem - felelte, és kinézett az ablakon.
- És a férjed? - kérdeztem, és egy gombóc kezdett noni a torkomban.
- O csak kiabálni tud, és persze inni. Nem foglalkozik velem, csak arra kellek neki, hogy néha ledöntsön, de az is csak neki jó!
A gombóc nagyobb lett, nem jutott semmi értelmes az eszembe, így megfogtam a kezét. Rám nézett, a szeme könnyes volt.
- Ne haragudj, hogy a személyes bajaimmal traktállak, hiszen hálásnak kellene lennem, és az is vagyok, hogy segítesz, de olyan jó valakinek kiborítani, ami belülrol feszít! - Közben elore is kellett figyelnem, de éreztem, hogy keze megszorítja az enyémet. Masszírozni kezdtem az ujjait, és a tenyerét. Jól esett neki, egy perc múlva már mosolygott. - Ez jó, csináld még! - kérte, és örömmel teljesítettem. Az útra már alig figyeltem, szerencsére alig volt forgalom, és mivel a külso sávban lassan mentünk, mindenki megelozött minket. Benyomtam a tempomat-ot, és óvatosan elkezdtem áttérni a kezérol a combjára.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.35 pont (62 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 listike 2013. 08. 24. szombat 19:08
Nagyon jó történet. Gratulálok.
#10 tenzin 2012. 05. 29. kedd 18:54
remek
#9 tenzin 2012. 04. 19. csütörtök 14:04
tetszett.
#8 Kaszkadör 2011. 10. 25. kedd 07:55
Szép 10 pont.
#7 Andreas 2009. 03. 13. péntek 13:53
Nálam 10 pont.
#6 jovanni 2009. 03. 10. kedd 13:43
A történet pedig nagyon komoly. Gratulálok hozzá. akár igaz, akár nem.
#5 jovanni 2009. 03. 10. kedd 13:42
azért hmmm, mert az olyanok mint te hadd irigykedjenek.. nekem nem fáj, hogy megteheti, hogy vegyen egy X5 öst.. neked igen...
#4 levim 2005. 04. 16. szombat 10:49
Aranyos kis történet. Jó, határozottan jó.
#3 Hmm 2005. 04. 15. péntek 15:40
Csak azt nem értem, hogy miért volt érdekes hogy az autó BMW X5-ös, meg hogy svájcból hozta be az író, és hogy baromi drága meg mindenki vágyik rá, de ő megvehette???
#2 yorka 2005. 04. 15. péntek 11:57
Nagyon jó, kerek történet. 10 pontocska amint működik a szavazás.
#1 Törté-Net 2005. 04. 14. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?