Az utolsó tábor

Eredeti szöveg:
Az itt leírt történet, még az előző rendszerben történt. Általános iskolai tanulmányaimat éppen befejezve, ( évvesztes lévén éppen elmultam 15 éves ) egy nyári úttörő sátortábor résztvevője voltam, kihasználva az iskola nyújtotta utolsó lehetőséget. Jellemző, hogy felügyelőként jelen volt két tanár, két-három szülő és három úgynevezett ifivezető (két lány és egy fiú kb. 18 évesek). Egy ilyen tábor számunkra az első "nagy felelőséget" is jelentette, hiszen az éjszakai őrséggel a társaink épségére kellet vigyázni, két óránkénti váltással. Persze ez nagyon jó bulinak tűnt, és az is volt. Ezen a nyáron, mint már két éve, a szüleim voltak azok a szülők, akik jelen voltak, mint felügyelők. Az ifivezetők egy állandóan horgászó huszonéves srác és két 18 éves, állandóan együttlévő barátnő.

A tábor egy tóparti, fenyves erdőben helyezkedett el, akárcsak a szomszédos sátortáborok. Megérkezésünk napján, a kipakolás után azonnal megtámadtuk a strandot, ahova az ifivezető lányok és egy tanár kisért le bennünket. A többi felügyelő fent maradt ebédet készíteni, ugyanis a tábor önellátó volt. A strandra érve, sokan azonnal a vízbe vetették magukat. A lányok (Erika és Andi) a parton elhelyezett öltözőfülkébe mentek a fürdőruhájukat felvenni, mivel nekik a táborban erre nem volt idejük, akárcsak nekem. Elindultam én is átöltözni, de nem tudtam, hogy Andiék ott vannak. Odaérve a kétrészes fülkéhez, bementem abba a fülkébe, aminek nyitva volt az ajtaja. Csendben nekiálltam átöltözni, és akkor figyeltem fel a szomszéd fülkéből hallható hangokra. Andi éppen a következőt mondta Erikának:
"Egyre jobban kívánom az ujjaimat".
Erre Erika válasza:
"Este masztizunk? "
Erre váratlanul leesett az órám.

Nagyon mérges lettem, hiszen szívesen halhattam volna tovább a párbeszédet, de mivel az óra égzengést okozott – amit szerintem még ötven méterrel arrébb is lehetett hallani – abbahagyták a beszélgetést. Azon tűnődtem, hogy most gyorsan kimenjek a fülkéből, vagy várjak. Ám gyorsan végeztem az átöltözéssel, és kiléptem a friss, ciklámen illattal tűzdelt erdei levegőre. Szerencsétlenségemre, vagy szerencsémre Ők is akkor léptek az erdei tisztásra – a fülkéből – a parttól kb. 50 méterre. Én nagyon gyorsan fülig pirultam (legalábbis azt hiszem) és futottam egyenesen a vízbe. Úszkáltunk, lubickoltunk vidáman a többiekkel a kellemesen meleg vízben, de én egyre többször csak a két lány párbeszédére gondoltam és szinte csak Őket figyeltem.