A+ A-

A betörő

Még pár lépés és már befordulok a házunk elé. - zakatolt afejében a biztatás, miközben minden erejét latba vetve rohant végig a lámpaoszlopokkal gyéren teletűzdelt sötét parkon átvivő gyalogúton. Azt érezte: követik, de nem mert megállni, hogy megbizonyosodjon róla, valóban így van-e. Hátranézésről szó sem lehetett, mivel azonnal orra bukott volna a lábainak gyors kapkodása közben. Tehát maradt a biztonságot jelentő futás, és ha valaki ismerte volna az ő történetét, akkor ezen egy cseppet sem csodálkozna.
Végre maga mögött hagyta a bokrok és fák közti utat, és egy éles jobbkanyarral befordult a nagy park melletti épület elé, amiben a lakása volt. Kiizzadva és lihegve állt meg a kapu előtt és benyúlt a farmernadrágja zsebébe, ahová a kapukulcsot még a délutáni indulásakor betette. Nagy csörgéssel húzta elő a kulcscsomót, remegő ujjai alig találtak rá a zárba illőre, végül nagy sóhajtással nyugtázta a zár elfordulását, és a kapu kinyílását. A következő percben mint aki nem tud parancsolni lábainak, azok újra nekilendültek, és kettesével szedték a lép csőfokokat egészen a második emeletig. Ott volt a menedéket jelentő bejárati ajtó. Csak most jött el az a pillanat, amikor megengedte magának, hogy nagyokat lélegezve lassan megnyu godjon, és valamivel ráérőssebben illessze be lakása bejárati ajtajának biztonsági zárába a következő kulcsot.
Végre magára csaphatta lakása ajtaját! Nem lesz ez így jó! - csóválta fejét, még mindig lihegve a hosszúra sikerült sprinttől. Ha még edzésben lenne! - bár ha ezt többször meg kell ismételnie, akkor hamarosan élsportoló is lehet belőle. Valahogy nem vonzotta ez a perspektíva. De egyszerűen nem tehetett mást. Amint belépett a magas fák, alacsony bokrok szegélyezte sötét gyalogútra, azonnal rátört a rettegés, meg az ezzel együtt járó késztetés, hogy azonnali lélekszakadt futásba kezdjen. Valamilyen megmagyarázhatatlan dacból nem választott másik hazavezető utat, pedig megtehette volna. Ha megkerülné az egész épületcsoportot, akkor kijutna a jól megvilágított útra, és onnan balra fordulva ugyanott, a lépcsőháza kapujánál kötne ki. Mégis inkább futott, inkább megküzdött a rátörő fagyos rettegéssel. Minden alkalommal úgy indult el otthonról, hogy megfogadta: ma azért sem fog rettegni, de ha majd félne is, futni azt azért mégsem fog. Ezt a fogadalmát eddig soha nem tudta betartani, ha egyedül jött haza ilyen későn.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.76 pont (37 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 papi 2016. 02. 9. kedd 10:02
Egész jó.
#4 A57L 2013. 09. 1. vasárnap 05:09
Nem rossz.
#3 pauba 2004. 12. 21. kedd 13:39
Ki mondta, hogy "életszerűnek" kell lennie?

#2 chris 2004. 12. 20. hétfő 14:41
nagyon életszerű :-(
#1 Törté-Net 2004. 12. 19. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?