Kedves nővér

"Egy kellemes nyári balesetemmel kapcsolatos emlékemet szeretném megosztani veletek. Csak azért, hogy lássátok, nem csak a Fekete Angyal segít mások szenvedésein :) A címe legyen mondjuk: Kedves nővér"
Néhány éve nyáron kissebb baleset ért, ami miatt szégyenszemre kórházba kerültem. Nem volt komoly a dolog, de néhány napot fekvő gipszben kellett töltenem az osztályon. Rendesek voltak azért, mert nem az öreg tatákkal raktak össze, hanem kaptam egy külön szobát a folyosó végén. Szétuntam az agyam: nyár, fülledt meleg, én meg napokig fekhetem az ágyban egy porfészek kórteremben. Különben is nyári pangás az egészségügyben – orvos sehol, csak a heti viziten. A nővér meg csak a kajával jött be, meg reggel mosdatni. Látogató sehol, mindenki nyaral. Szóval szar ügy.
Egyik nap estefelé bejött az éjszakás nővér – fantasztikus lány volt, mindene a helyén volt. A hőség miatt engem csak egy lepedővel takartak le, ami nem sokat takart. Szemmel láthatólag neki is melege lehetett, mert csak egy fehér tunika volt rajta, egyébként se fölül, se alul semmi. A látvány természetesen nem hagyott hidegen! Ő meg csak mosolygott, és megkérdezte: – Csak benéztem, hogy minden rendben van – e. Nincs szükséged semmire? Zavaromban persze meg sem bírtam szólalni.
Csak a farkamban éreztem, hogy valamire szükségem van azért. Ő meg kicsit óvatosabban kérdezte: – Bocs, zavarlak? Akkor már megyek is. – Á dehogy, csak nem vártam látogatót ma már – próbáltam valamit kinyögni. – Gondolom te is unatkozol itt – mondta, és már le is ült az ágyam szélére. – Hú de öszze van gyűrve a párnád, várj megigazítom – mondta, azzal már hajolt is fölém, hogy megigazítsa a párnám. Ahogy előrehajolt, a tunikája alá siklott a szemem. Hát amit ott a nyakától a combjáig láttam, az már megérte a balesetet. De amit a farkamban éreztem, azt nem tudtam leplezni. Csak feküdtem hanyatt az ágyban, az a vékony lepedő meg aztán semmit nem takart az érzelmeimből.
Persze rögtön kiszúrta: – Nana, csak ide ültem az ágyad szélére. – Bocs, ne értsd félre, de tényleg klasszul nézel ki – erőlködtem rákvörösen. – Oké, lazíts, semmi gáz – nyugtatott meg – bízd csak ide... Azzal választ sem várva benyúlt a takaróm alá.