A megtévedt lány 2. rész

Reggel lezuhanyozott. Sajnálta, hogy nincs tangája, ezért egyszerű sima fehér bugyit, s melleire világoskék topot húzott. Mivel az idő még fagyosabbra fordult, a kevésbé szexi cuccokat sem mellőzhette. A kord alá – szülői utasításra – jégeralsót, a pulóver alá meleg inget vett. Amikor kilépet az ajtón ezekre jött az olcsó, de meleg kabát, és a hótaposó.
Arra számított, hogy megismétlődik az előző – oly kellemes – reggel.
Csalódnia kellett. Az irodában három férfi tartózkodott Imrén kívül. Csak beköszönni tudott, aztán jobb híján, kinyitotta az üzletet. Nem sokkal később a vendégek elmentek. Imre is előre jött.
– Jó reggelt.
– Jobb is lehetne. – válaszolta Éva. – Egy olyan tegnapi kávé jól esett volna! – célzott az intim együttlétükre.
– Most sajnos nincs rá időnk, de ma korábban zárunk, és, ha minden jól alakul, lesz némi meglepetésem a számodra.
Izgalomban telt a nap. Végig arra gondolt, milyen meglepetés várhat rá?
Egykor – ebédidőben – Imre nem az "Ebédszünet", hanem a "Műszaki ok miatt zárva" táblát akasztotta ki. Viszont Évi meglepetésére nem az irodába hívta, hanem szólt neki, hogy öltözzön fel, mindjárt indulnak. A kérdésre: hogy Hová?, a válasz annyi volt: Meglepetés!
"Mégis csak ebéd lesz belőle" gondolta Évi.
Beültek Imre BMWjébe, és elindultak. Nem messze a szokott pizzásuknál, Éva készülődni kezdett, de nem álltnak meg. Sőt, később se. Fél óra múlva kiértek Budáról. Lehúzódtak az útszélre.
– Ne haragudj Éva, de be kell kötnöm a szemed!
– Ugyan már! Miért?
– A meglepetés része! Nem szeretném, ha idő előtt tudnád hova megyünk!
– Én nem vagyok errefelé ismerős! Fogalmam sincs, hová mehetünk.
– Azért megengeded, hogy rátegyem ezt?
Éva kelletlenül, de beleegyezett. Miután a fekete kendőtől már semmit se látott, újra elindultak.
Negyed órával később befordultak – a zötykölődés alapján – egy földútra. Még körülbelül három percet mehettek, mikor Imre leállította a motort.
– Ne vedd még le a kötést! – figyelmeztette. – Segítek kiszállni.
Miután kisegítette a kocsiból, belekarolt, és vezette. Felmentek egy lépcsősoron, átléptek egy küszöböt. Az ajtó hangos dörrenéssel zárult mögöttük. Évi összerezzent.
– Ne félj! Mindjárt leveszem a kendőt. – Nyugtatta a férfi.
– Hol vagyunk?
– Egy barátom házában.
Tovább vezette. Egyenesen mentek, aztán lépcsőn felfelé, tettek még néhány métert, végül beléptek – valószínűleg – egy szobába.