Főiskolai Kalandok - Kép a tükör mögött 2. rész

Nem is lett volna könnyű lebukni. Az a fazon pont a szemembe világított a kézipilácsával, de amint látta, hogy megfordulok, már ment is a dolgára. A többieket észre sem vette, én pedig egy másodperccel később már ismét a kerítés felé vehettem az irányt. Egyszerűen röhögséges volt ingyen bejutni a Főiskolai napok koncertjére. Az első embernek kellett csak összekoszolnia magát, aztán belső oldalról már könnyedén lehetett feszíteni a rácsokat, és bőven jutott hely minden besurranónak. Persze én voltam, aki elterülhetett az avarban, de oda se neki. Négyen vállaltuk a kockázatot, a többiek megvették a jegyet. Igaz, ami igaz, ők ki-be járhatnak a buliról, de ha bent lehet kapni az olcsó , akkor minek kimenni? Benyomtunk rögtön két korsót az arcba, és a harmadikkal irány a tömeg. Lehívták a Tankcsapdát, hogy tartsanak egy koncertet, úgyhogy punkokban, zsíros hajban, és divatrockerekben nem volt hiány. Ment a lökdösősdi ezerrel, úgyhogy kicsit távolságtartóak maradtunk. Lecövekeltünk egy kisebb társaság mögött, amiben volt két lány, meg két fiú, meg valaki háttal, akiről nem lehetett ezt eldönteni.

Annyi haja volt, hogy az túlnőtt a seggén is, és olyan dús, hogy eltakart mindent.
– Szerintem csaj! – szavazott Viktor. – Szeretném, ha csaj lenne.
– Szerintem XY kromoszóma! Te mit mondasz? – kérdezte tőlem Marvin.
– Azt mondom én is, hogy haversrác. – feleltem. – Bár a haja elég ápolt, és fésült, hogy csaj legyen.
– Szerintem meg olyan mindegy, mert biztos csak valami fürtöske, aki csak erre büszke. Ha pedig meglátjuk a fejét, akkor kereshetünk magunknak egy új helyet . – vonta le a végkövetkeztetést Atesz. Ő már csak ilyen, és a hangerőt is úgy választotta, hogy az elég széles körben hallható legyen. Erre természetesen megfordult az illető, és felfedte magát. Először csak hátranyúlt, hogy félrehúzza az éjfekete hajzuhatagot, és láthatóvá vált a lenge fekete top, alatta a karcsú, szabad derék, és a kiszélesedő csípőn megakadó bő térdnadrág. Amilyen lassan, és leesett állal néztünk végig rajta lefelé, úgy haladtunk vissza, ahogy a nyakát fordította hátra, és végre megnézhettük magunknak az arcát. Tökéletesen sima bőr, telt vörös ajkak, apró pisze orr, vastagon kihúzott szem, szúrós sötét pupillák a hosszú szempillák alatt, és apró gödröcskék a mosolya mellett.

Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, bár az a pillanat túl hamar elszállt.
– Itt van az ideje új helyet keresnetek. – mondta, és az időközben összecsavart hajával az arcunkba csapott.
– Hát én behalok! – szólalt meg Viktor. Jobban én sem fogalmazhattam volna. Ritkán pipál az ember ilyesmit, és minket arcul csapott a felismerés, hogy a csaj barátnői rajtunk röhögnek. Azzal a lendülettel ott is hagytam őket, hogy ámuljanak még, és elindultam ismerősöket keresni az emberek közt. Nem volt könnyű, jóval több, mint ezren voltak, és a nagy részük a színpad közelében tombolt. De akit én kerestem, arról tudtam, hogy nincs a tömegben, hanem iszik valahol, valamelyik asztalnál. Már két hete nem találkoztam Nikivel és hiányzott. Nem tudtam, hogy mennyire gondolta komolyan a múltkoriakat, de egyre inkább úgy tűnik, hogy tartja magát ahhoz, hogy ne legyen köztünk semmi újra. De mit újra? Hiszen nem is jártunk, csak összejártunk kefélni, még akkor is, ha kezdett az egész érzelmekkel telítődni. Talán pont ettől ijedt meg. Azt mondta, hogy sosem volt még szerelmes. Furcsamód reméltem, hogy ezen változtathatok.

Egész este nem sikerült megtalálnom, nem értettem, hol lehetett. Kihagyta volna ezt a banzájt? Imádta az ilyen ramazurikat, és nem is a rengeteg miatt, mert annak a hatása nála úgyis csak a buli végére jött ki rajta. Azt a hosszú hajú csajt viszont jó párszor láttam még, és hogy-hogynem mindig engem nézett, mikor felé pillantottam. A furcsa az volt, hogy nem mondhatnám szemezésnek a dolgot, inkább ismerősnek tűnhettem neki. Ő vajon miért nem volt az nekem? Ha láttam volna már a fősulin, akkor biztosan emlékeznék rá. Vajon honnan csöppent ide? Vagy az is lehet, hogy az ő agyában is ugyanezek a gondolatok késztetik olyan furcsa ábrázatra? Mindegy is. Nem láttam tőle jelzést, hogy tetszenék neki, úgyhogy nem is mentem oda hozzá. Különben is más hiányzott mellőlem, akármilyen szép is volt ő.

Másnap jó szokásom szerint már javában délután volt, mikor felébredtem. Első lépésként rögtön átmentem a szomszéd szobába, hátha ott a társaság, de a nyitott ajtó ellenére is üres volt a szoba. A következő ajtó mögött viszont kész tolongás volt az egyik monitor előtt.
– Tényleg ő volt az? Nem hiszem el! Fogadjunk kamuzol! Mit keres itt? – Hasonló mondatok szűrődtek ki.
– Viktor, mi van? Megint egy adag pornó CD?
– A csaj, akit tegnap láttunk! A hajzuhatag! Csóti Melindának hívják, és modell a csaj! – fejtette ki Marvin.
– Na és? Eddig is volt a suliban modell csaj.
– És ezen milyen extrákat vélsz felfedezni? – mutatott Viktor a monitorra. A már ismert hosszú haj, a gyönyörű arc, mindez nem volt elég, hogy a tekintetem ne a meztelen női testre terelődjön először. Valahol természetes környezetben zöldellő fák között készült a kép, olyan volt rajta, mint valami ősi amazon, szinte tökéletes testalkattal. Szinte.
– Azt kell mondjam, hogy fel vannak fújva a mellei.
– És az kit érdekel? Ákos rontott be Dani kíséretében, és engem kerestek.
– Be kell mutatnod engem a csajnak! – kezdte Ákos.
– Miért nekem? Miért ez a nagy felhajtás körülötte? Menjetek oda hozzá ti.
– Csak tudod ez a Melinda a te Nikidnél lakik most, nála van látogatóban. – folytatta Dani. Nekem ez sok volt, úgyhogy visszafeküdtem aludni.

Este ismét bemásztunk a kerítéseknél, de már nem számítottunk valami nagy programra. A srácok mind a modellt keresték szemeikkel, annyira, hogy meg is találták Nikivel egyetemben és elkezdtek noszogatni felé. Mire odaértünk teljesen mögém csoportosultak, és úgy néztek ki, mintha a személyes testőrgárdám lennének. Niki úgy nézett ki, mint mindig, feszülő farmer, egyszerű, de annál mutatósabb top. A modell többet adott magára, mint előző este. A felsője kész csillogó pompa volt, és jól láthatóan melltartó nélkül vette fel. Az első gondolatom az volt, hogy persze, akinek be van építve a vázba, annak minek igazítgatni? A hasa természetesen szabadon volt hagyva, apró zöld kővel a köldökében, és egy olyan miniszoknya feszült a csípője körül, hogy annál egy zsebkendő is többet takart volna. A haja egy hosszú lófarokba volt fonva, meg két kisebb tincsbe az arca körül.
– Szia Niki! Melinda! – kezdtem, és mindkettejük elkerekedő szemével találtam szembe magam.
– Ti ismeritek egymást?
– Csak egy futó bemutatkozás erejéig találkoztunk tegnap. – A csaj nem szólt egy szót sem arról, hogy nem kellene tudnom még a nevét, de Niki kicsit forgatta a szemeit. – Mondd, hol voltál tegnap? Kerestelek.
– Tudom, mondták. Nem volt kedvem eljönni.
– A Csapdára nem jönni?
– Nem a Csapda miatt nem jöttem. Bocsi, most mennem kell. – nézett mögém a vállam mellett, majd otthagyott a többiekkel.
– Ez most mi volt? – kérdezte Ákos.
– Nem tudom. Én sem értem. – feleltem.

Leültünk hát egy adag , hogy feledjük kudarcunkat, – valami ok ugyebár mindig kell az ivásra – de én a többiekkel ellentétben sejtettem, hogy mi van a háttérben. Ez igazán csak az én kudarcom volt, és ez be is bizonyosodott, amikor Melinda leült velem szembe, hogy feltegye a kérdéseit.
– Szóval? Honnan is tudod a nevemet?
– Miért olyan furcsa, ha egy modellt felismernek valahol? Ezért csinálod, nem? A népszerűségért.
– Részben. Inkább a pénzért. – felelte, majd a barátaimhoz fordult. – Megbocsátanátok? Ezt szeretném privát megbeszélni a barátotokkal. – És a fiúk már le is koptak.
– Nem igaz, mert akkor nem lett volna pénzed mellplasztikára.
– Látszik nem sokat értesz hozzá. A mérete a sajátom, csak fel van varrva. Nem vagyok kitömve. – kitört belőlem egy kis nevetés, de ő mérgesen fogadta.
– Ne röhögj ki! Szükségem volt rá, és kész! A testemre nem volt panasz, de a melleimmel nem tudtam mit csinálni, hogy feszesebbek legyenek.
– Ne haragudj! Azon nevettem, ahogy mondtad, és nem azon, amit mondtál. És te honnan ismersz engem?
– Én? Miből gondolod, hogy ismerlek?
– Tegnap nem véletlenül néztél rám úgy, ahogy.
– Annyira hihetetlen lenne, ha azt mondanám, hogy: mert megfogott benned valami?
– Annyira. – A válasz meg sem lepte.
– Oké, még Niki mutatott rólad fényképet, de nem voltam biztos benne, hogy te vagy az.
– Tényleg, honnan ismered Nikit?
– Általánosban utáltuk egymást.
– Mindent értek. – Nevettünk immár együtt.

Tetszett a mosolya, és próbáltam poénkodni, csak hogy minél többet láthassam azt a mosolyt. Jó ideig beszélgettünk még, és olyan tizenegy tájt elindultunk sétálni a városban, hogy kicsit megmutassam neki a látványosságokat. A legtöbb látnivaló azonban kivilágítatlan helyeken volt, ő mégis meg akarta nézni őket. Baj nem lehet belőle, gondoltam, és azt vettem észre magamon, hogy már jócskán fűzöm a csajt. Sőt, már anélkül is adná magát. Akkor futottunk bele abba a négy másik srácba. Velem egyidősek lehettek, de még egy méterről is alig lehetett látni belőlük valamit.
– Micsoda bige! Kelleted magad, mi? Pucsíccsá' má' be! – szóltak oda neki. Azt hittem, hogy pár pillanat alatt ott is hagyhatjuk őket, de Melinda nem fogadta ilyen jól.
– Pucsítson a te anyád! – szólt vissza.

Hirtelen átfutott az agyamon, hogy micsoda egy hülye picsa is ez. Húsz vagy huszonegy lehet, de még nem fogta fel, hogy a hozzá hasonló nőket nem megverik, hanem , és ha srác van mellette, akkor azt küldik az intenzívre. Egyik sem jó megoldás, úgyhogy futásra akartam váltani, de rögtön eszembe is jutott, hogy rajta tűsarkú van.
– Mit mondtá' te kis ribi? Gyere, oszt megtanítalak, hogy mi az illem!
– Te, engem, illemre? Mit tanulhatnék tőled, te analfabéta barom? – Kussolj már, mert itt döglünk meg, gondoltam, és abban a pillanatban lendült az első horog felé, amit még elkaptam.
– Mit véded ezt a kis kurvát? Csak rá kell nézni! – és onnan már én kaptam a pofonokat.

Az első néhányat még ki tudtam kerülni, és még elégedetten láttam, hogy Melinda már elfelé oldalog a társaságból. Azért imádkoztam, hogy ne akarjon lojalitásból ott maradni velem, mert talán egyedül még ki tudok futni ebből a balhéból, de amikor az elégedettséget is leverték az arcomról, már nem voltam biztos benne. Egy perccel később már a földre voltam rogyva, és a rúgások közt az jelentette a változatosságot, hogy meghallottam, amint valamelyik lakásból lekiabáltak, hogy kihívták a rendőrséget. Elfutottak, én pedig elterülhettem végre, hogy átadjam magam a fájdalomnak. Nem tudom mennyi idő telt még el, mikor Melinda felsegített és a vállára támaszkodva bicegtünk vissza a város felé. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, próbáltam minél kevesebb súllyal nehezedni rá, és hamarosan már a segítsége nélkül is tudtam volna járni. Valamiért mégis jó érzéssel töltött el, hogy van ott valaki, akit átkarolhatok, ezért tetettem, hogy könnyebb úgy járni, ha segít. Azt vettem észre, hogy Nikiék albérlete felé vezet. Persze, hiszen nem is tudja, melyik koliban lakom. Sebaj, azt reméltem, hogy talán még beszélhetek is Nikivel. Belépve az ajtón lerogytam a kanapéra, már sejtettem, hogy úgyis ott alszok majd. Melinda mellém ült, és jeges borogatást hozott, rögtön kettőt, és ápolgatni kezdett.

Mondanom sem kell, mennyire jól esett ez, persze a történtek után ez is volt a minimum.
– Sajnálom, ami történt. Ilyen a vérmérsékletem, és nem is ez volt az első ilyen balhém.
– Hát igen. Ha ilyen jól nézel ki, akkor ezzel számolnod kell.
– Hogy tudsz ezek után bókolni? – lepődött meg.
– Mindenkinek vannak hibái. Bevallom, ha tudom, hogy egy pofon elhallgattatott volna ott lent, akkor azt tőlem kaptad volna.
– Talán. Nem hiszem.
– Mielőtt még elemésztene a bűntudat! Jól tetted, hogy nem maradtál ott velem. Akkor most a rendőrségen, vagy a kórházban lennénk.
– Ja, a rendőrség ki sem jött. Nem is láttam őket.
– Ebben a városban a főiskolások nem számíthatnak rendőri együttműködésre. Nemhogy vádat nem emelhettünk volna, hanem minket csuktak volna le.
– Nem mondod?
– De!
– Sajnálom! – mondta újra, és a szó végén már el is csattant a csók. Kicsit fájt ugyan, de kibírtam. – Meghálálhatom valahogy?
– Azt hiszem... – gondolkodtam egy kicsit. De az ember esendő. – Lepj meg! – De nem sikerült meglepnie.

Tudtam, hogy ki fogja gombolni a nadrágomat, és ki is gombolta. Hirtelen jött a váltás, is volt bennem, össze is vertek, úgyhogy nem voltam harckész állapotban. Mégis amiatt aggódtam inkább, hogy netán büdös is lehetek, de azért annyira nem volt ez radikális, hiszen alig öt órával korábban zuhanyozhattam. Mire ezt végiggondoltam, már csontkeményen álltam a szájában, és átadhattam magam az érzésnek. Teljesen elengedtem magam, és szinte elvártam tőle, hogy tegyen meg mindent értem, nekem pedig meg se kelljen mozdulnom érte. Miközben odaadóan mozgott a szája úgy húzta le a nadrágomat, hogy a már elkékülő foltoknál feltétlen reflexként rándultam mindig egyet. Tele voltam érzékeny pontokkal, pár volt barátnőm állításával ellentétben. Melinda ajkai csak fokozták a már megszokott, és mégis új érzést. Oda sem néztem, mégis éreztem a puhaságát, ajkának méreteit, és azt, ahogyan a farkamat szorítja vele. A nyelve alig játszott vele, inkább csak körbenyálazta vele, amikor szükség volt rá, aztán elkezdte szívni. Azt látnom kellett. Iszonyú erős tüdeje kellett legyen, az arca is teljesen elvékonyodott, és a gödröcskék még úgy is jól láthatóak voltak rajta.

Ahogyan a szemembe nézett látnia kellett, hogy nagyon élvezem, mégis abbahagyta, hogy megkérdezze:
– Jó érzés?
– El sem tudod képzelni. – feleltem.
– Az biztos. – nyugtázta, majd folytatta, ahol abbahagyta. Én hátradőltem, és csak élveztem az érzést, nem is gondolva semmire, semmi erotikusra, hogy minél tovább tartson az állapot. Közben Melinda kicsit mocorgott, és helyezkedni kezdett, majd egyszer csak átemelte a térdét az arcom felett, és felfedezhettem, hogy nincs rajta már se szoknya, se bugyi, és a szándékai felől sem voltak kétségeim. Elkezdtem nyalni, ahogyan kell. Pontosabban nem ahogyan kell, mert először megint csak össze-vissza nyalakodtam cél nélkül, aztán kezdtem megállapodni. Ezt a pózt azért utáltam meg akkor, mert a kanapé támlája nem hagyta rendesen hátrahajtani a fejem, Melinda pedig tolta hátra a csípőjét, ha irányítani akarta a nyelvemet. Persze egyértelműen a csiklója felé irányította, de épp amiatt valahogy mindig becsúszott az orrom a kisajkak közé, fulladásközeli élményeket okozva, nem is beszélve arról, hogy az orrom akkor egyike volt azon testrészeimnek, amelyeknek a legnagyobb kellett kiállniuk.

A másik testrészem kösz, jól érezte magát, nem volt panasza. Talán Melinda is észrevette, hogy szenvedek ott hátul, vagy pont mert elégedetlen volt azzal, amit a körülmények ellenére nyújtani tudtam, de leszállt az arcomról. Kicsit lejjebb csusszant, lekapta magáról a felsőjét, majd azt éreztem, hogy valami idegen tárgyat érint a makkomhoz, de a gyűrűszerű mozgás rávezetett, hogy felhúzott rám egy gumit.
– Bocs, de a tablettáktól lehet, hogy elhíznék, és mégiscsak modell vagyok. Nem érdekeltek a kifogásai, csak üljön már rá, gondoltam. Persze tudtam, hogy önzőség ezt gondolni, de nem is gondoltam komolyan. Egyszerűen csak vágytam már rá, hogy érezhessem belülről. És akkor bent voltam végre. Lassan mozgott rajtam, én pedig azonnal eldurrantam volna, és nagyon koncentrálnom kellett, hogy ne tegyem. Először csak guggolt, és úgy mozgott, az első pillanatokat így mintha felerősítette volna, aztán hátradőlt és a kanapé hátára, valamint a vállamra támaszkodva tartotta a törzsét felettem. Így a melleit is el tudtam érni, és végre kitapogathattam a formáját.

Tényleg nem tűntek szilikonmelleknek, bár még sosem fogtam nőben szilikont, csak külön, viszont a bőr feszes volt, az alakja pedig az érzéseimre hagyatkozva, kívánatosnak mondható. De azt addig is tudtam. Sosem tudtam, hogy hívták azt a pózt, amiben voltunk, mi Nikivel csak hintának neveztük... Azonnal elhessegetni próbáltam Nikit a gondolataimból. Tudtam, hogy később szarul fogom érezni magam miatta, de akkor már ne most, ha lehet. És különben is, ő mondta, hogy végeztünk. Hála Nikinek, a pózból alig élveztem ki a részemet, mert ő foglalta le a gondolataimat, Melinda pedig már megint váltott, de csak annyit, hogy előredőlt, és csak a fenekét mozgatta fel-le a szerszámomon. Az a popó, mint megnyíló virág, könyörgött, hogy markoljak bele és irányítsam. Egyszer sem kellett mondania, és máris mindkét rátapadt tenyeremmel adtam neki az ütemet. Melinda hátranézett a válla felett, és láthattam, hogy elégedett mosolya átvált egy élvezettől eltorzuló arcra, és már vártam a kitörő sikolyt.

Éreztem, ahogy a záróizmok megfeszülnek, és vártam a sikolyt. Éreztem, ahogy a teste orgazmustól remeg, és vártam a sikolyt. De nem sikoltott, mindössze pár nyögés, és akadozó lélegzet kísérte az élvezetét, de a lényeg úgysem a sikoly volt, csak váratlan volt. Megszoktam már a Niki sikolyait, azt a feltörő, életerős, élvezettel teli hangot, ami az ő robbanását kísérte minden szeretkezésünk alkalmával. Elélveztem. Én is csendben, halkan adtam át magam az orgazmusnak, de a gondolataim teljesen összezavartak. Miért Nikire gondoltam, méghozzá pont abban a pillanatban? Bűntudat? Emlékek? A vágy?
– Ez nagyon jó volt. – bújt mellém Melinda.
– Nekem is. Azt hiszem, most már inkább köszönettel tartozom, amiért összeverettél, mert így ki is engesztelhettél. – Mosolygott. Tetszett az a mosoly.
– Mondd, mindig van nálad gumi?
– Általában. – A mosoly eltűnt. – Gyakoriak nálam az egyéjszakás kalandok, a pasiknál meg általában nincs. Evidensnek tartják, hogy valaki húszévesen tablettát szedjen.
– Ez hülyeség!
– Az. – Ezzel lezártuk a témát, és valahogy nem is kezdtünk újba.

Még majd egy órán át feküdtem ott mellette, amikor csipogott a karórám. Pontosan két óra volt. Niki már bizonyára hazafelé tart, és arról teljesen megfeledkeztem, hogy ez mégiscsak az ő albérlete is. Óvatosan keltem fel a kanapéról, a szekrényből kivettem a váltástakarót, és ráterítettem Melindára. Felöltöztem és elindultam kifelé a lakásból. Az ajtónál még visszanéztem, talán haragszik majd rám, talán nem is látom többet, talán már másnap megkeressük egymást, nem tudtam. Kiléptem az ajtón, és hazafelé vettem az irányt. A négysávos út felénél járhattam, sokan hazafelé tartottak a buliból, és egy padon ülve a másik oldalon megláttam Nikit. Őt kerültem volna el legszívesebben, de magába volt roskadva, a térdére könyökölve, fejét lehajtva ült, mint aki alszik. Már mentem volna át az úton, amikor erőt vett magán és elkezdett feltápászkodni. A lelkiismeretemben a az angyalkával veszekedett, hogy mit kellene tennem, és én végül gyáván meghátráltam. Nem voltam képes odamenni, és jópofizni neki, még kevésbé őszintének lenni, úgyhogy csúnyán eloldalogtam a kolim felé.