A+ A-

Kettétört álmok - február 19

Előszó. Napló ez, kérem, szürrealisztikus, helyenként igaz, bár a valóságtól jócskán elrugaszkodott. Érzékeny témákat boncolgat, ez az első nap, persze, folytatásos lesz. Sok minden megtörtént belőle, a fantáziára bízom, döntse el ki-ki maga, mi az igaz, és mi a fikció. Úgy számolom, majd fél évet fog felölelni, és folytatásokban szeretném, ha megjelenne, naponta. Még nincs teljesen kész, tehát várom az ötleteket a fórumon, amit beleszőhetnék a történetbe.
Feb.19.:Olyan csend van. Hideg csend. Miért nem tud békén hagyni? Pedig megmondtam, nem beszélek, fáj. Vagy csak akartam mondani? Ez olyan furcsa. Magam sem tudom. Bezártam magam, falak vesznek körül, melyeken nem hatol át a külvilág, legalábbis nem egészen. A férfi órák óta beszél hozzám, türelmesen, monotonon. Már nem vagyok benne biztos, hogy ha akarnék, képes lennék felelni. Nem, valószínűleg nem. Már jó ideje. Lezárhatnák. Én nem haragszom. Vagy csak annyira fáj, hogy az minden más érzést elnyom? A titok ott van eltemetve, az én agyam sötét börtönébe, és én nem akarom, hogy ő tudja. Ez az én fájdalmam. Hogy mondhatnám el, hogy értem halt meg? Úgysem hinnék el, hogy jó ember volt. Pedig megmentette az életem. Vajon tudatosan tette? Szeretett? Vagy csak a pillanat elvakult reflexe volt, hogy elém ugrott, és felfogta a golyókat. BUMM-BUMM-BUMM.
Aztán a vér, ami az arcomra, ruhámra fröcskölt, és végül a golyók, ahogy kibukkantak a testéből, és az égető fájdalom az én mellkasomban. Mindez másodpercek alatt. A fájdalom a földre szegezett, és az aszfalt kátrányszagán kívül semmit nem éreztem. Még a fájdalmat sem. Csak azt a fojtogató bűzt, és az ő vérét, ahogy lassú patakokban csurdogál az arcom felé. Ott feküdtem a vérében úszva, és nem tudtam mozogni, nem tudtam sírni, és ne tudtam, hogy élek-e még egyáltalán. De valamiért abban egyetlen másodpercig sem kételkedtem, hogy ő halott. Halott.
A férfi még mindig beszél, bár nem értem. Az ablakpárkány havas, és az ég ózonszürke a háttérbe. Akkor nyár volt, meleg. Vajon mióta tart ez az állapot? Nincs időérzékem. Azaz, eddig volt. Meg mertem volna rá esküdni, hogy néhány hete. De akkor nyár volt...nyár volt, meleg, és csókolóztunk az autó mellett. Olyan szenvedélyes volt, olyan életteli. Élveztem, ahogy erős karjaiban tart, noha tudtam, ezek ugyanazok a karok, amik néhány napja gyilkoltak, mégis, nekem a szenvedély jut róluk eszembe.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 2.25 pont (8 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 A57L 2013. 12. 28. szombat 04:59
Elmegy.
#2 Daana Scully 2004. 03. 24. szerda 07:15
Jol indul. Varom a folytatast.
#1 Törté-Net 2004. 03. 23. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?