A+ A-

Tekintet

Gyufájának forró lángja világította meg arcát, majd csak egy parázsló pont - cigarettájának vége - égett tovább az éjszakában. Meleg nyáréjszaka volt, szemerkélő esővel, a gázlámpák távoli világosságának emlékével a szemén. Egyedül volt a parkban. Tudta, talán érezte, hogy valahol különleges ez az este, mintha hó esne, nem is eső. Lágyan olvadtak varázsporrá arcán a cseppek.
Elindult. Harmatosan csillogó cilinderével a fején, a víztől elnehezült köpenyével a vállán, sétabotjára támaszkodva. Kiért a parkból. Az utcai gázlángok gyér fénye glóriás ragyogással ölelte körül a gondolataiba merült férfit. Tudta, hogy feladat vár rá valahol a világban, tudta, hogy emigrációja a magányba nem tarthat örökké, bármennyire is szeretné. Mégis, ez volt az az éjszaka, ahol meg kell valaminek változnia, valaminek - önmagában. Emlékezett; mennyiszer indult neki a városnak ilyen nyáréjszakákon, ugyanezzel a gondolattal, remélve, hogy hazatérhet valahová. Emlékezett, ahogy belépett az oszlopos, verandás házú arisztokraták kapuin, zeneszó és parfümorkán rohanta meg, ő mégis mindenkinél méltóságteljesebb és tisztább volt a táncoló, üvöltő, kacagó kavalkádban. Bármelyik nőt megszerezhette magának, gróf volt - mindenesetre így tudták, a valóságra már talán ő sem emlékezett.
Barátait elmarta mellőle az idő és a háború, nevek, illatok, halálhörgések maradtak csak meg az emlékezetében. Néha pedig semmi. Egyre többször csak az üresség tátongó mélysége várta, ha gondolataiba merült. Emlékezett egy asszonyra, akinek tiszta kék tekintetének könnyű fátylát, már gyakran vélte magán érezni, de soha, soha az életben nem kapta el a pillantását. Azt mondták, senki nem állhatja a lassan emésztő tekintetet. Felnézett és ott találta magát az ismerős ház előtt. A kapus tisztelettel szólította nevén - elmosolyodott - majd fehér kesztyűs kezével a bejárat felé mutatott. Belülről emberi hangok hallatszottak és vidám zeneszó, tompa, disszonáns zörejt keltve a házon kívül álló fülében. A férfi elmosolyodott és lassú, kimért léptekkel indult az ajtó felé - ha a végzete erre a helyre vezette, akkor semmit sem tehet - gondolta. Most már emlékezett; az őrgróf - a király jobb kezének - rezidenciája a csodálatos ház, a felesége, pedig a kékszemű asszony, kinek tekintetére mindennél jobban vágyakozott.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.55 pont (11 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 vakon53 2016. 04. 24. vasárnap 11:49
Netörődjél a fikázókkal!
#6 feherfabia 2015. 09. 26. szombat 05:33
Genge!
#5 papi 2015. 09. 25. péntek 13:58
Nem tetszik
#4 zsuzsika 2014. 03. 28. péntek 07:43
Gyenge.
#3 listike 2014. 03. 13. csütörtök 06:09
Nagyon gyenge.
#2 v-ir-a 2013. 02. 20. szerda 21:35
túl művészi nekem...
#1 Törté-Net 2004. 02. 22. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?