Kisúrfi

Belépek a szobába. Rendetlenség fogad, a félig megrágott pizzadarabok, a felborult papírpohárból szőnyegre csorgott kóla nagy tócsája, a kibontott rágó papírja. A szalvétának használt képregények az íróasztal székén várják, hogy eljöjjön a szombati nagytakarítás ideje, amikor Rosa, a nagydarab, víg kedélyű házvezetőnő tisztítószeres spircnijeivel, tollseprűjével és fura kis kendőcskéivel bebocsáttatást nyer a "Kisúrfi" szobájába. Norbert ugyan utálja, ha így szólítják, cserébe Rosát a háta mögött Vízilóasszonyságnak csúfolja, de az ellen nincs semmi kifogása, hogy elvégezze a szoba takarításának nemesnek épp nem nevezhető feladatát. A szobatakarítás ugyan Norbert dolga lenne – ez apja szigorú büntetése, amiért olyan rendelten, fegyelmezetlen, szétszórt, nemtörődöm, mint... nincs is mihez hasonlítani, hiszen ezek a jelzők mind önmaga, Norbert. Na persze a jelzőket sorolni lehetne még: akaratos, nyakas, makacs, önző, neveletlen... de milyen legyen egy elkényeztetett fiú, akinek apja öltönyös-nyakkendős, komolyüzletember-imidzsű maffiózó, anyja pedig egy cicababa, rózsaszín bébidollban, tizenöt centis cipősarkakkal és akkora műkarmokkal, amikkel – az Úr bocsássa meg nekem eme profán gondolatot – el sem tudom képzeli, hogyan tudja kitörölni a fenekét... Pillanat, helyesbítenem kell. Anastasia nem Norbert anyja, csupán nevelőanyja. Még ez a megfogalmazás sem helyes, hiszen nevelésről a fiú esetében szó sincs. Anastasia tehát – megdöbbentő ruháival és szilikonnan feltöltött párnaszerű ajkaival – Nobert apjának felesége. Hogy hogyan sikerült neki férjül vennie a férfit, aki előző házasságában oly rettentő módon megégette magát? Ki tudja. Norbert igazi anyja egy luxusklinika kényeztetését élvezi. Regenerálódik. Immár sokadik éve regenerálódik, s csak én vagyok oly illúzióromboló, hogy a folyamatos kábító injekciókkal való ellátást némi szarkasztikus éllel tudom csak e névvel illetni. Nem kétséges, hogy Norbert anyja valamikor igen szép és érzelemdús nő lehetett. Meg talán okos is, azt hiszem ez okozhatta a legnagyobb nehézséget férjével való kapcsolatában. Hogy önálló gondolatai, érzelmei voltak. Most nincsenek. És persze miss beleteszem a kerek popsim a készbe fejét sem terhelik gondolatok. Ahhoz, hogy elvonuljon vásárolni – kizárólag sofőrrel, mert még a vezetéshez sem képes összeszedni a gondolatait – ötcentis körmei közé mint keselyű szorítva az arany színű hitelkártyát, nos, ehhez valóban nem kell túl sok ész.

Nobertet a belső szobában, az ágyon hasalva találom. Sűrű fekete haja szemébe hullik – hányszor mondtam már neki, hogy menjen el fodrászhoz – göndör szempillái alól dacos sértődötten néz rám.

– Visszajöttél?

Nevetek, muszáj nevetnem rajta, olyan mint egy hatéves, aki épp most hagyta abba a hüppögést, mert más ült fel a hintájára. Na persze ezek a hasonlatok Norbertnél meglehetőst sántítanak. Ugyan melyik szülő vette volna a bátorságot, hogy játszani engedje szeme fényét ezzel a fiúval? Azoknak a fiával???

– Persze, megígértem. – vonom meg a vállam.

– Egy csomó mindent megígértél! – vágja hozzám sértett szavait.

– Most mondd, ezek a házitanítók mostanában milyen megbízhatatlanok. Főként a nők... – sóhajtok színpadiasan.

– Apám kirúgott.

Tüntetőleg körülnézek a szobában.

– De most nincs itt. Senki sincs itt. Csak mi ketten – mosolygok.

Tétován rám emeli pillantását, szeme a súlyos szempillák alatt épp csak résnyire nyitva, ajkain szinte kisüvölt a bennrekedt levegő. Ketten vagyunk a házban. Ő az öntörvényű kamasz kölyök, és én az elcsapott házitanítónő. Légzése szaporává válik.

– Mást is megígértél. – mondja, mintha az előbb bármi konkrétumot felsorolt volna. Tudom, mire gondol. Minden tanítási órán meg kellett küzdenem vele, hogy kezeit távol tartsam, ne tévedjen vele esetlen kamaszos szemtelenséggel fenekemre, hajamra, blúzomra. Egy órán – későn volt már, a pótvizsgája fenyegető közelségben, és mi még éjjel tízkor is francia igéket gyakoroltuk a medence partján ülve – megígértem neki, ha átmegy a vizsgáin, férfivá avatom. Inkább bolondos piszkálódás volt ez, mint igazi ígéret, ő mégis lázba jött, szeme kifényesedett, ajkába harapott, lélegzete kapkodóvá vált. Ki tudja hányszor fantáziálhatott mindig változó tanárnőiről a paplan alatt, vagy a tus alatt ázva? Néha éjjelente hallottam a szomszédos szobából, ahogy nyögései különleges hangulattal töltik meg az éjszaka csendjét. Nem találtam semmi kivetnivalót abban hogy maszturbál, sem abban, hogy a körülötte forgolódó nálánál kicsit idősebb lányokról fantáziál. Kamasz, érik, mint a bor, remélhetőleg nemes nedűvé, nem seprővé. Esetenként, ha óráinkra rátelepedett a feszültség, hogy oldjam a hangulatot a lányokról kérdeztem. Óriási sztorikat nyomott le, tudtam, hogy a fele sem igaz, mégis úgy tettem, mintha elhinném, hogy a Martha melleit markolászta a múlt héten a sulidiszkó után, vagy Anne szájába erőltette bele nyelvét. Minden történet hemzsegett azoktól az ostobaságoktól, amikkel a fiúk tömik egymás fejét a tesiöltözőkben. Szűz volt még, ezt nem is tagadta, bár igyekezett nagyon tapasztaltnak lefestenie magát. Csinos pofijú kölyök volt, és jókötésű. Az egyetlen dolog, ami miatt az iskolában megtűrték balhéit, tanárokkal való összetűzéseit, az a sporteredménye volt. A legjobb volt, bármilyen sportágban is kellett helytállnia. Erős, izmos testalkatát apjától örökölte, de míg az idősödő férfira csendesen felrakódtak a jólét és magamutogató dőzsölés alattomos kilói, Norbert még friss volt, harmatos és feszes. Szája duzzogóra álló, fogai rövidek és erősek, mint valami parasztszármazéké. Izmait még nagyrészt elrejtette a gyerekes alkat, de már látni lehetett, micsoda atléta válik belőle. És szemeit sűrű göndör szempilla szegélyezte, valami különös, borzongató árnyat adva tekintetének.

Feláll, elém lép azzal a génjeiben hurcolt elementáris agresszivitással, amivel apja is intézi üzleti ügyeit. nézünk. Meg akar rémíteni, de nem sokra megy nálam ezekkel a húzásokkal. Rámosolygok, kézfejemmel megérintem az arcát. Elkapja a kezem, erősen megszorítja. Belevájom a körmöm a kezébe, elenged. Keze most derekamat kapja el, magához ránt, és mint egy fuldokló, megcsókol, ajkait esetlenül, nyomja hozzám, nyelve számba tolakszik. Finoman visszalökdösöm nyelvemmel a betolakodót. Ez a fiú azt sem tudja, hogyan kell csókolni? Picit elhúzódom tőle, hogy ajkai lazábbá váljanak, nyelvemet végigjáratom ajkai peremén, picit harapdálom, végigsiklok rajta hosszában, majd szája sarkából kezdve újra finoman a szájába tolom a nyelvem. Lágyan simogatom vele az ő nyelvét. Felnyög, teste megremeg, érzem, ahogy hímvesszeje egy pillanat alatt vérrel telítődve közénk ékelődik. Kezem beletúr erős szálú fekete hajába, lesiklik erős nyakán, majd vállain nyugszik. Még kicsit otrombán, de egyre könnyedebben csókol, nyelve viszonozza a játékos kényeztetést. Érzem, hogy az én ölemben is elindul a véráram egyetlen pont felé. Jó ez a fiú, ügyes, gyorsan tanul, gyorsabban, mint a nyár folyamán valaha is. Fiatal, lelkes, motivált. És rettentően beindult. Szabályszerűen remeg, ahogy csókolom, ha picit elengedem, nyögések szakadnak fel belőle. És követelődzően dörzsöli hozzám altestét. Rajta alsó, bermuda, rajtam nem épp vékony szoknya, mégis szinte milliméter pontossággal érzem, ahogy ölembe nyomódik felgerjedt tagja. És már szabályszerűen döfköd, mint egy begerjedt . Kezemet falloszára helyezi.

– Szopjál le! – hörgi.

Megint nevetnem kell. Sértődötten néz rám.

– Csúnyán beszélsz. – szidom le – Lehet, hogy a haverjaid körében ez a duma megy, de most egy nővel vagy. Azonkívül – kezemet éppen csak hozzáérve lágyan elviszem domborodó nadrágja felett – így is mindjárt elsülsz.

Újra megremeg, szeme egészen kitágul, tekintete mereven követi kezem, ahogy mégegyszer, kicsit jobban hozzáérve elsiklik nadrágján. Megráng, én pedig hirtelen megmarkolom. Hangosan felkiált, nadrágján nedves foltot hagy a magja. Szemében szégyenkezés és diadal. Lerogy az ágyára. Kimegyek a fürdőbe, hozok egy mosdószivacsot. Kezébe adom, de ő visszaadja. Ledobja magáról a bermudát a gatyával együtt, egyetlen mozdulattal. Rose majd bogozhatja szét őket, ilyesmikre a "Kisúrfi" nem pazarolja idejét és energiáját. Megnézem végre magamnak. Combjai izmosak, feszesek, szinte szőrtelenek, csak a szemérmén terpeszkedik sűrű, erős, szénfekete szőrzet, rajta pedig a jóllakott, szunnyadó csecsemőre emlékeztető fallosz. Ez a "csecsemő" még így nyugtában is nagyobb, mint amire számítottam. Arra gondolok, ez a fiú épp csak 16 lesz az ősszel, mégis akkora hímvesszővel rendelkezik, mint meglett férfiak közül is kevesen. Kényezteti a sors. Hozzáérek a nedves mosdószivaccsal. Bár az anyag hideg, az mégsem húzódik össze, feje felemelkedik. Norbert felhörren. Szinte alig érek hozzá, mégis újra megduzzad, teljes pompájában illeg előttem. Szép, márványszerű szerszám, erezett márvány, hogy pontos legyek. Végigsiklatom a kezem combján, körmöm ábrákat rajzol hasa aljára. A fiú küzd, próbálja tenyerembe irányítani délceg hímtagját, de én mindig kicselezem, a végsőkig kikerülve a legérzékenyebb területet. Ujjaim lesiklanak izmos combjának belső felére. Újra felhörren, légzése szaggatottá válik. Simogatom, le egészen a gömbölyű farpofákig, majd vissza. Karmolom kicsit, bőre csíkokban kipirul. Másik combját is kényeztetem, szemem elgyötört arcában gyönyörködik. Nem bírja tovább. Izmai megfeszülnek, felül, magához ránt, keze durván mellembe markol. Felszisszenek, de ő csak markolász, földöntúli mosollyal. Megfogom a kezét és belemélyesztem a körmöm. Ez az egyetlen fegyverem, karja sokkal erősebb, mint az enyém. Rám néz, mintha felhők mögül próbálna kinézni. Kisimítom tenyerét, ujjaimmal finoman cirógatom, majd három ujjam közé csippentem egy ujjpercét, és finoman megsodrom. Bizonytalanul ér hozzám, próbálgatja a tanultakat. Bőre szint süt, ujjai picit durvák, erősek. Felsóhajtok, amikor végre rátalál az épp megfelelő mozdulatra. Kicsit kiélvezem, hogy nedvem szinte kicsurran belőlem, aztán elveszem kezét. Csalódottan felmorran, de elcsendesedik, amikor mutatóujját számba veszem, picit megszívom, nyelvemmel finoman lökdösöm. – Így! – suttogom neki, hogy biztosabb lehessek benne, érti mit akarok tőle. Ajka mellbimbómra tapad. Ízlelgeti, habzsolja a merev mazsolaszemeket. Figyelmeztetően bőrébe karmolok, végre lassít a tempón, és kényeztetve szívogatja mellem. Másik kezével sem tétlen, folytatja a megkezdett játékot. Felnyögök, annyira jó feszes, fodros szája érintése, forró lehelete és meleg nyála, ahogy kicsordul szájából igyekezetében. Élvezem, hogy megérint, igyekezete egyszerre kamaszos és magabiztosan férfias, teste sima és feszes, ahol kezem elkalandozik, mindenhol csak szőrtelen, ruganyos bőr, alatta hullámzó izom.

– Mindjárt... elmegyek. Vedd a szádba! – lihegi parancsolón. Légzése megint kapkodó, teste remeg, de tekintetében ott a konok akarat, nem engedi el magát, amíg meg nem teszem, amit akar. Olajbarna szemeibe mélyesztem tekintetem, miközben ajkammal finoman haladok mesés fallosza felé. Alig bírja a feszültséget, bár látni akarja, szeme mégis önkéntelenül lecsukódik, ahogy közelítek. Torkából egyszerre tör ki a felháborodás és az élvezet hangja, ahogy megérzi, hogy utasítása ellenére nem veszem a számba, csupán forró leheletemet fújom rá egészen közelről hímtagja hegyére, majd a makk alatti érzékeny részre, oldalról. Belemarkol a hajamba, erőből, és maga felé húz.

– Ha nem engedsz el, most azonnal abbahagyjuk. – mondom csendesen, de keményen. Magam sem hiszem el, de önkéntelenül elenged. Háta mögé erőltetem és összefogom kezeit. – Maradj nyugton!

Remeg, még mindig a számat bámulja. Elmosolyodok, kicsit megnyalom az ajkaimat. Megremeg, nyögés szakad fel belőle, rángás fut át vesszején. Képes megint korán elmenni – gondolom magamban, de persze nem szólok. Ujjaimat megint végigfuttatom a combján, ám most nem ezt a területet akarom kényeztetni. Tenyerem besiklik széttárt combjai közé, és már markomban is a csomag, súlya bőrömhöz préseli. Kicsit meghintáztatom, mint a gyümölcsöt szokták a kofák a , ha csak szemre, érzésre mérik meg. Nyög, kezeit kiszabadítja, az ágy támlájához kap, azt szorítja, ujjpercei kifehérednek. A kis játékgolyócskák egészen felhúzódnak a testéig. Lassan siklik át kezem a falloszára. Elakad a lélegzete, de uralkodni próbál magán, szinte kezeim között. Bőre sima, ujjaimat táncoltatom rajta, fel egészen a makk pereméig, végigkanyarítva rajta, majd újra vissza a kiindulópontig. Csúcsán harmatcsepp jelenik meg, finoman eldörzsölöm. Kicsit fokozom markom szorítását, így folytatom az édes néhány hosszúnak tűnő percig. Amikor már hozzászokik ehhez, légzése kicsit lassul, hirtelen végignyalintom nyelvemmel az izzó golyóktól egészen makkja legtetejéig. Az újfajta ingertől teste ívben megfeszül, de hősiesen magában tartja magjának sürgető szökőárját.

– Még – hörgi. – Ezt.. még... folytasd! – szava sürgető, követelőző. De most nem ellenkezem, tetszik, ahogy vergődik az édes , nyelvemmel kényeztetem őt, szopogatom, ajkammal simogatom, fogaimmal gyengéden karmolom, szorosra zárt számmal vaginát formázva, nyelvemmel lefetyelve vetem alá válogatott . Érzem, ahogy megrándul, görcsös összehúzódások előzik meg nedve felröppenő szőkőárjait, elhajolok, hagyom, hogy saját testére, vállára, párnájára hulljon vissza magja.

– Ez kurva jó volt! – megint ez az öltözőbeli szókincs...

– Pihenj most! – állok fel mellőle, de utánam nyúl, visszahúz.

– Nem mehetsz el! – háborodik fel. – Még nem is láttalak meztelenül! És ez nem igazi dugás volt!

– Rengetegszer láthattál meztelenül, hiszen állandóan leskelődtél utánam. És nem dugásnak hívják, hanem szeretkezésnek.

– Vedd le a bugyidat! – követelőzik. Látni akarom a... – elakad, nem tudja mit használhatna a pina szó helyett. Tényleg tanulhatna valami jó modort.

Szoknyám alá nyúlok, lerántom a bugyimat, arcába dobom. Elkapja, beleszagol, a mozdulattól a végén még én pirulok el. Méltatlankodva nézi, ahogy szoknyám visszahull combomra.

– Most mit teszed magad? Vedd le a szoknyádat. Lassan... – dirigál.

Combomat simogatva, vágyódó mozdulatokat mímelve siklik be kezem a szoknya alá.

– Várj! – kiált fel hirtelen. – Mégse vedd le! Simogasd magad a szoknya alatt. – rendelkezik, mintha apja pattogó parancsait hallanám. Tetszik, hogy így magára talál, nem szidom össze, nem ellenkezek, ujjaim besiklanak combjaim közé. Nagyajkaim szétnyílva fogadják az ismerős látogatót. Lucskos vagyok, és forró, két ujjamat végigcsúsztatom ölem vájatán, mindenhol nedvesen siklik. Végighaladok a kisajkak ívén, izzók, duzzadtak. Lassan körözök a csiklóm körül, de vigyázok, nehogy megérintsem gyöngyöm, amely már felduzzadva várja a megváltást. Az ismerős, mégis mindig új mozdulatok fellelkesítenek, zihálok, ahogy egyre nő bennem az izgalom.

– Hajtsd fel a szoknyád, hogy én is lássam! – követeli, és én engedelmeskedem. Szívesen látnám, miként csodálkozik rá először egy női ölre, de szememet leragasztja saját fokozódó gyönyöröm. Hirtelen erős kéz markol belém durván. Felsikoltok. Ujjai már bennem járnak, durván, döfködően. Megragadom csuklóját, kihúzom magamból. Hagyja magát.

– Gyengéden. – mondom, ujjait egyenként megfogva végigjáratom hüvelyem bejárata, majd csiklóm körül. Aztán két ujját fogom kezembe, és azzal is körbejárom a kelyhem száját, picit benyomva, majd visszahúzva ujjait. Újra próbálkozik, megteszi a kört, majd lassan, de elszántan befele tartanak ujjai. Visszahúzom csiklómra, de nem elég begyakorlott a mozdulata, sehogy sem tud úgy simogatni, hogy elég jó legyen. Feladom a harcot, hagyom, hogy ujjait bennem jártassa, közben tekintetem hímtagját keresi. Jólesően elmosolyodom, nem kell csalódnom, úgy áll, ahogyan kell.

– Feküdj vissza! – szólok rá. Kicsit tétovázik, úgy gondolja, itt mégiscsak neki kellene lennie a főnöknek, de aztán belátja, jobb, ha azt teszi, amit mondok.

Terpeszben fölé állok, testemet előredöntöm, mellemmel végigsimítom, mellkasától forró farkáig. Sóhaja tetszéséről árulkodik. Újra megsimogatom, majd jobb játékot találva nedves puncimat végighúzom hasához merevedő oszlopán. Nem mer rám nézni, csak liheg, remeg. Kezemmel megfogom a tagját, és vágyakozó ölemhez illesztem. Épp csak egy millimétert engedem magamba, majd újra felemelkedem. Keze csípőmbe markol, húzna magához, de nem engedem. Újra eljátszom kisded játékomat, minden egyes alkalommal egy kicsit tovább engedve magamba őt. Liheg, vergődik, izzadság lepi el testét. Élvezem, ahogy minden egyes csusszanásnál kitölt, hüvelyem ráfeszül, az édes súrlódás szinte kibírhatatlanná fokozza a kéjt. Teljesen magamba fogadom. Nem bír tovább magával, heves lökésekkel kezd ostromolni. Teljes súlyommal rá kell nehezedjek, hogy abbahagyja. Újra az általam diktált ritmusban ütődik össze testünk, minden koccanás után fodrozódik bennem a kéj, mint amikor kavicsot dob az ember a sima víztükrű tóba. Harcolunk, néha az ő akarata kerekedik felül, olyankor vad vágtába csapunk át, önző fiatalsága a meredeken felfelé ívelő, egyre fokozódó izgalom útját keresi, én tudom, hogy kellenek állomások, ahonnan jó újra elindulni, kis kitérők, melyeknek elütő ízét érdemes végigkóstolni. Nem sokáig vagyok már képes kézben tartani az eseményeket, a kéj magával sodor, érzem vad, szenvedélyes iramát, már ő is az élvezet szélén jár, hagyom hát, hogy tudatom elússzon orgazmusom mindent elborító hullámain, nem figyelek sem rá, sem magamra, csak a kéj létezik, ahogy végiglüktet testemben, belehasít agyamba, apró tűzijátékokat gyújtva a semmi egén. Már visszatérni látszom a mennyből, amikor érzem, hogy mozdulatai minden eddiginél vadabbak, nyersebbek. Hangos kiáltással élvez el, teste ívben megfeszül, szájával nevemet formázza.

Hallom a motozást a folyosón. Norbert már 2 órája édesdeden alszik az ágyán, haja kócos, arcán földöntúli boldogság. Képtelen voltam itt hagyni. Amikor először léptem a házba nyár elején, még csak egy kölyök volt, mostanra felnőtt, megférfiasodott, testben, és most már tudásban is. Óvatosan csókot lehelek ajkaira, aztán kisurranok a szobából. Rose-ba ütközöm.

– Alszik – mondom csendesen, mintha ez magyarázat lenne arra, mit is keresek a házban, ahonnan kidobtak.

Rose kicsit rosszallóan néz rám, majd vállat von. Bólint.

– A kisfiú alszik. De felébredni a nagyfiú fog. – summázza véleményét, de már nem is néz rám, hagyja, hogy kilépjek a házból, ki a volt munkaadóim életéből, örökre.