A+ A-

Haragszol?

Emlékszem, sokáig vártalak aznap, és amikor megérkeztél, szemrehányóan néztem rád, mert elfelejtettél valamit, ami nekem fontos volt. Játszottam a sértődöttet, minden cél nélkül. Nem vártam bocsánatkérést, és nem akartam haragudni rád azért, mert te szeretkeztél aznap. Talán el is hitted, hogy haragszom, talán csak színészkedni akartál, amikor bocsánatot kértél. Hallgattam, banálisnak tartottam a helyzetet. "Nem én vagyok a legfontosabb neked, és te sem vagy az nekem." - gondoltam, mikor mellém léptél és átölelted a vállam. "Haragszol?" - kérdezted nevetve, és én is mosolyogtam. Hazudni akartam neked a testemmel, hogy ne hidd azt, hogy vágyom rád, de hazudni akartam magamnak is, hogy én is elhiggyem, hogy nem érdekelsz. Óráknak tűnt, ahogy így álltunk. Csönd volt, vagy beszéltél, vagy én beszéltem, arra nem emlékszem. De aztán végigsimítottad az arcom...
Amikor megérintettél, és én összerezzentem, és végigfutott a bizsergés a gerincemen, és összeszorult a gyomrom, akkor már hiába próbáltam rejtegetni a zavaromat, tudtam, hogy elvesztem, és velem együtt összedőlt az a kártyavár, amit olyan óvatosan építgetek évek óta. És te is tudtad, de neked ez nem számított. Nem tudom, mit akartál: játszani velem vagy megalázni... mindegy is. Összeért a vállunk és én lesütöttem a szemem. Szégyelltem magam, mert csaló vagyok, és szégyelltem magam miattad is, mert te igazságtalan vagy. Küzdöttem ellened, nem akartam érezni a hiányodat, nem akartam semmi mást, csak kitörölni téged minden sejtemből, nem érezni az illatodat, ha elmész mellettem, elfelejteni, hogy férfi vagy. Azt akartam, hogy nemnélküli, arctalan, hangtalan lény legyél, úgy akartalak szeretni, hogy ne fájjon, ha mással látlak. Tudod, hogy már majdnem sikerült. Már majdnem nem érdekeltél. De aztán egy telefon, egy mosoly és egy csomó buta bók... ezek voltak a fegyvereid. Még ez is kevés lett volna, mert elhittem, hogy erős vagyok, hogy nem számít a biológia és a hormonok, le tudom győzni a testemet és uralkodom az életemen. És akkor megcsókoltál. "Ezt nem szabad." - gondoltam, de a testem nem engedelmeskedett az eszemnek, erőtlen és béna voltam. "Úr Isten, "- futott át rajtam - " a saját testem erőszakol meg engem!"
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.16 pont (19 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#2 papi 2015. 12. 30. szerda 08:49
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2004. 01. 25. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?