A+ A-

Főiskolai kalandok - Dani és Anna 2. rész

Dani felkapta rövidnadrágját, meg az inget gombolatlanul, a boxert pedig a zsebébe süllyesztette. Anna is csak a felsőjét húzta fel, meg a fátyolt maga köré, a többit pedig Dani övére akasztotta. Kifejezetten hülyén nézett ki fehérneműkkel az oldalán, de végül is csak a melltartót hagyta ott, a tangát szintén zsebre vágta. Anna megfogta a kezét, és maga mögött rángatta a fiút, mint aki tudja, hogy hová is mennek. Hamar rá lehetett jönni, hogy fogalma sincs, kis idő után mégis sikerült megállapodnia. A sétányon mentek vissza a lakóépületek felé, mikor összetalálkoztak egy párral. Hátulról érték be őket, és a sötétben először nem lehetett felismerni, hogy kik is azok. Közelebbről azonban egyértelművé vált, hogy Bea az Gyurival, Dani szobatársával.

A lányok rögtön félrevonultak és míg Anna mutogatott, Bea olyan halkan beszélt, hogy a fiúk ne hallhassák. Gyuri Danihoz fordult, szájából áradt a sör szaga.
- Te, nem értem én ezeket a nőket. Te hallod őket? - Próbált fókuszálni a lányokra több-kevesebb sikerrel.
- Nem, de én legalább látom őket. - felelte.
- Hát... Akkor mondd meg, merre vannak. - Gyuri már abszolút nem tudta eldönteni, hogy hol is van. Bea viszont már vissza is jött, és egy mosoly után átkarolta az erősen imbolygó fiút, aztán továbbmentek. Nézte még egy darabon őket, aztán Anna mondott valamit jelnyelven.
- Most ők mennek a ti szobátokba, Bea lefekteti a barátodat. Nálunk is vannak, úgyhogy más helyet kell keresnünk. - Azzal újra kezén fogta Danit és a másik irányba vezette, a Menza irányába. Már látták is az épületegyüttest. Alul az információ épülete és a kisbolt között egy széles lépcső vezetett fel az étkezdéhez. A lépcső alján Ákos ült és éppen a reggeli lányt fűzte. Amint észrevették egymás tekintetét, mindketten jobbnak gondolták, ha nem kezdenek el beszélgetni, így egy biccentéssel el is mentek mellettük. Dani virult egyet, arra gondolva, hogy megszállták az egész tábort, és valami nyár eleji bezsongás van mindenkiben. Ő viszont a legszerencsésebbnek érezte magát mind közül, hiszen vele van a legszebb, legrendesebb... Megállt a gondolatra, mikor azt illesztette volna be "legsajnálatraméltóbb". Anna is megállt, nem értette, hogy miért tartja vissza a fiú, de az nem engedte el a kezét. Gondolatai lerohanták. Nézte az előtte álló gyönyörű lányt, és sajnálta szegényt. Még soha olyat nem érzett addig, de már tudta, hogy szereti. Nem tudja honnan, mi alapján. Mindig is realista volt, vallotta, hogy a szerelem az egy kialakuló érzés, nem a semmiből tör elő, de azon a napon megdőlt az elmélete. Csak arra tudott gondolni, hogy szereti a lányt és a legfontosabb, hogy ezt megmondja neki.
- Szeretlek! - törte meg végül az elhúzódó csendet.

Anna reakcióját nem tudta hova tenni. Az arcára adott egy olyan puszit, mint délután a lakóépületben, de az még bármit jelenthetett. A lány látva zavarát végül odahajolt a füléhez és suttogva válaszolt.
- Én is szeretlek. - Átkarolta a fiút és harapdálni kezdte a fülét. Kezét végighúzta a nyaka mellett, és a mellkasát simogatta, a fejét kényelmesen fektette a fiú vállaira. Ujjaival az oldaláról a hátára vándorolt, hogy amint átölelte olyan szorosan magához húzhassa, ahogy csak tudja. Dani viszonozta az ölelést és percekig semmi most nem csináltak, csak örültek a másiknak, a közelségének. Érezték egymás szeretetét, mintha a levegő is közvetített volna, átáramlott a bőrükön, és egybeolvadtak. Igen, ők már egyek voltak. Anna kinyitotta a szemét és támadt egy ötlete. Ott álltak a Menza és a tábor főépülete között egy kis teraszon, ami mellett egy kisebb medence volt. Nem volt benne víz, viszont elég mély volt ahhoz, hogy eltakarja őket, ha valaki véletlenül arra járna. A főépület egyik földszinti ablaka nyitva volt, és a rácsok ellenére is könnyedén ki lehetett csempészni a függönyt... Ennyi véletlen, pont a szemük előtt. Csakis valami jel lehetett, hogy ennél megfelelőbb helyet nem is találhatnak. A letépett függönyt leterítették a medence kicsit koszos fenekére, hogy védjen a piszoktól és a hideg csempétől is. Lefeküdtek egymás mellé és csak nézték egymást. Anna élvezte magán Dani játszadozó ujjait, mintha egy kis emberke sétálgatna a testén, miközben a fiú kis mesét talált ki hozzá. A kis emberkének menekülnie kellett egy természeti csapás elől, és a legjobb búvóhely természetesen a "hegyekben" volt, a lány felsőjének a leple alatt. Miután bejárta a hegyeket, valamiért eltűnt a lepel, és a kis emberke ismét védtelenül vándorolt rajtuk. Még egy hatalmas szörny is megjelent, nagy acsargó és nyáladzó állkapcsával befalta a hegyek csúcsait.

Az ujj-emberke nem volt biztonságban, úgyhogy elvándorolt a völgybe, talán majd a szorost fedő lepel oltalmat nyújthat neki. Az ottani tájat viszont nem ismerte jól, így hát hamar elmerült az ingoványban. Még sokáig kapálózott, amitől megremegett a föld is, nedvesebbé vált az ingovány, jobban és jobban elnyelve őt. Bár a kis emberke története szomorú véget ért, Anna mégis nevetett rajta, közben élvezte magában a mozgolódó ujjakat. Levette Daniról az inget, hogy a melleit, a hasát cirógassa körmeivel, amitől a fiú többször is megborzongott, és libabőrössé vált, de láthatóan tetszett neki. A lágy ujjak lejjebb kalandoztak, kikapcsolták az övet, és becsúsztak a nadrág alá, hogy kicsit könnyíthessenek a felébresztett sárkány szenvedésein. Dani a lány arcát puszilgatta, elkalandozott a szemhéjához, a füléhez, majd egy ötlettől vezérelve az állán keresztül lejjebb próbálkozott, a lány nyakánál. Amint ajkai a vágás nyomát érintették, Anna megrándult, de nem húzta el magát. Először érintette a vékony forradást bármilyen módon, nem tudta, hogy a lány hogyan reagálna rá. Anna viszont bízott benne, amit mi sem bizonyított jobban, minthogy hagyta magát, és a nyakát borító félelmet kiszolgálva felkínálni a fiúnak. Nem sokkal később a hátára feküdt, hogy Dani lássa rajta, eljött az idő, hogy továbblépjenek. Az sietve letolta magáról a nadrágot, és elővette belőle a gumit. Anna kivette a kezéből, mert ő akarta felhúzni. Ilyet sem csinált még sohasem, de mikor lenne ennél jobb alkalma elkezdeni? Amint készen volt, a fiú fölé támaszkodott, ő pedig széttárta lábait, hogy szabad utat engedjen neki.

Dani szükségtelenül ugyan, de még egyszer megkérdezte.
- Biztos vagy benne?
- Még semmiben sem voltam ilyen biztos. - érkezett a kezek válasza. - Akarlak! Magamban akarlak érezni! - Ahogy már jócskán kemény makkját a gyöngyöző nyíláshoz érintette, megremegett alatta a lány, és megállt egy pillanatra. Akkor Anna megemelte fenekét, és megsiettette a dolgot. Óvatosan kezdve mozgatta előre-hátra csípőjét, és a lány öle hol teljesen elnyelte a dolgos hímvesszőt, hol majdhogynem kibukkant a vége. Lábakat érzett a dereka köré fonódni, azok mutatták a legkellemesebb ütemet. Kezek simogatták a bordáit, vállait, míg a lány csukott szemmel lihegett, élvezte a benne mocorgó hímtagot. Odahajolt a szájához, hogy érzékien megcsókolja, de Anna akkor csak szenvedélyes, vad csókra volt képes, közben kezei hátracsúsztak a fiú lapockáira. Testük együtt izzadt, sós cseppjeik egybefolytak, mindketten érezték, mennyire közel járnak, mennyire közel van a másik. Anna próbálta kontrollálni ujjait, de körmeit mégis belemélyesztette Dani hátába, elfojthatatlan nyögést csikarva ki belőle. A hirtelen fájdalom hatása viszont csak még közelebb juttatta a fiút a csúcshoz, és visszafoghatatlanul tört ki annak férfias magja. Az első rángások után mintha kíséretként érkeztek volna a lány hüvelyének rángásai, körülfogva partnerét, hogy a lelki után biológiai kapcsot hozzon létre kettejük között.

Pár örökké tartó, mégis másodpercek alatt elillanó pillanat után két kimerült, boldog, és kielégült testként nyugodtak egymás mellett. Dani a hátán feküdt, Anna egyik lábát átvetve rajta, fejét a fiú karján pihentetve, kezével annak felsőtestét kényeztetve. Olyan volt, mint valami romantikus filmben, amikor a fiú és a lány kimennek a város mellé, hogy a csillagokat nézegessék, amíg a fiú el nem csábítja a lányt a romantikus halandzsáival. Dani gondolatait bejárták a kételyek. Nem az érzéseiben kételkedett, hanem a jövő adta lehetőségekben. Azóta kínozzák félelmei, mióta tudta, hogy elhagyja a főiskolát, hogy kilép a szabad világba és dolgozni fog. Nem a munkától félt, ahhoz már hozzászokott, nem is attól, hogy nem lesz mögötte diploma, mert mindezeket már letisztázta magában az utóbbi hetekben, hónapokban. Voltak még dolgok, amelyek nyomták a szívét, és most ott volt mellette az a csodálatos lány, akivel ifjú kora ellenére úgy érzi, hogy már örökre együtt marad. Kit érdekel olyankor az, hogy a karrier nem egészen úgy indul, mint azt egy évvel korábban tervezte? Az aggodalom a váltás miatt fogta el. Nem tudta, hogyan fog zajlani az átmenet, lesz-e átmenet egyáltalán? Sikerül vajon mindent összeegyeztetnie és irányítani a kezdeteket is?

Anna feljebb húzódott, hogy suttogva tudjon vele beszélni. Kezdte megszokni a fiúval ezt a kommunikációs formát.
- Mi bánt?
- Az életem. Nem vagyok biztos benne, hogy mit fogok kezdeni vele. - Meglepődött, milyen könnyen adja ki magából lelkének legmélyebb félelmeit.
- Vedd sorba a dolgokat, amelyekhez ragaszkodsz, amelyekhez kötődsz, a nagy jelentőségűeket. Csak azután foglalkozz az apróbb dolgokkal. - Úgy tűnt, Annának efféle dolgokról határozott véleménye van, és ez az álláspont tetszett Daninak.
- Itt vagy először is te. Nem tudom hogy csináltad, de hozzád már kötődöm. - A már megszokott módon kapott egy nagy, cuppanós puszit az arcára. - Tudod, a családom jó is, rossz is, de tőlük nem nehéz elszakadnom. Mégis. Az, hogy értek a jelnyelven, és használni is tudom, az nem véletlen. Az unokahúgom az, akihez még így kötődöm, felelősséget érzek iránta, mert a barátom. Őt nem akarom egyedül hagyni, barátok nélkül, ezért nem akaródzik más városba menni. - Érezte, hogy kezdi kimondani azt, amire gondolni nem mert. Ha nem megy abba a városba dolgozni, ahonnan Anna jött, akkor lehet, hogy távolsági kapcsolat marad köztük, vagy talán még annyi sem. De ami mindenképpen zavarta, az a tudat, hogy hazudott. Anna nem reagált, nem tudta mennyire érti majd meg a dolgot, mennyire fog felháborodni. Valószínűleg már úgyis sejti, hogy hova akar kilyukadni. Pár órája ezek a dolgok még annyira távolinak tűntek.
- Talán nehéz... Biztos, hogy nehéz megérteni, de ő nagyon fontos nekem, és őt a helyzete Pécshez, az iskolájához fűzi. Úgyhogy azt hiszem, hogy otthon fogok maradni.

Anna felpattant, és Dani már várta a pofont, de a csattanó elmaradt. A lány szemei kikerekedtek, mint aki olyasmit lát, amiről mindig úgy tartotta, hogy nem létezhet, mégis elé ugrott egy bokorból. Mutogatva kérdezett.
- Mit mondtál az előbb? - kérdezte.
- Hogy otthon maradok. - Dani már biztos volt benne, hogy a lány kiakad.
- Nem! Előtte!
- Ööö... Hogy milyen fontos nekem, és...
- A város mi volt? - Annának kiáltani lett volna kedve, de azt jelnyelven nem lehetett.
- Pécs. Miért?
- Én oda valósi vagyok. Jövőre főiskolára is oda fogok járni. - Dani előtt megfordult a világ. Nem értette a dolgot, hiszen úgy tudta, hogy a lányok mind Veszprémből jöttek. Meg is kérdezte a dolgot.
- Kollégisták vagyunk mindannyian, azért vagyunk ilyen jó barátok. Egy búcsúzó kiruccanás kedvéért jöttünk ide. Csak a suli volt veszprémi, én nem. - Dani felkapta a lányt, magához szorította, és körbetáncolta vele a medencét, közben elhalmozta csókokkal, ahol csak tudta. Százszor-ezerszer mondta neki "Szeretlek!" és Anna ugyanannyiszor súgta neki vissza. Ez a lány most már az övé volt, örökké, és az élet úgy látszik egymásnak teremtette őket. Abban a pillanatban ők ketten voltak a világ két legboldogabb embere.

Utóiratként: A sztori nem igaz, csak merítettem az életből. Egy barátom van hasonló helyzetben, (mármint be kellett fejeznie a sulit) és neki ágyaztam tanácsaimat a történetbe. Köszönöm, hogy elolvastátok. a társaság többi tagjának is meglesz a maga kalandja. :)
Szavazz Te is!

Átlag: 6.19 pont (74 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#13 t.555 2017. 09. 16. szombat 01:40
Nagyon jó ez a rész is!
#12 feherfabia 2016. 10. 19. szerda 06:05
Nagyon jó!!!
#11 feherkalman1 2016. 04. 7. csütörtök 06:58
Szép történet.
#10 tutajos46 2013. 12. 24. kedd 19:10
Nagyon tetszik.
#9 A57L 2013. 11. 11. hétfő 04:46
Nem rossz.
#8 Kara János 2008. 07. 6. vasárnap 05:52
Végre, az első, aki a rászorultak egymást segítő
kezeit összwfogja!
#7 Salix 2004. 07. 13. kedd 10:45
Marvin le a kalappal elötted! Gyönyörü törtenetet hoztal ismet össze! Sajna sok embernek nem adatik meg a boldogsag,mert "kilognak" a többi ember közül. PL. mozgasserültek, vakok, nemak, stb. Emiatt meghato a törteneted...
#6 Marvin 2004. 04. 19. hétfő 14:34
Velem sem történt meg. Nem is kívánom, hogy bárkivel megtörténjen. Csupán ha valaki ilyen szerencsétlenül jár, annak is legyen meg a lehetősége a boldogságra.
#5 csena82 2004. 04. 16. péntek 23:07
Nekem nagyon tetszett. Főleg azért, mert happy End lett a vége. Miközben olvastam Enyát hallgattam, ettől még jobb lett a történet. :) Nem csak szex van az irmonányban, van rendes története. Határozottan tetszett. Velem miért nem történik ilyen? Lehet azért, mert nem ismerem a jelbeszédet. >)
#4 Gheorgius 2004. 03. 29. hétfő 18:11
Csak ismételni tudom magam: Marvin, ez GYÖNYÖRŰ volt!!!!! Az eddigi 2. LEGSZEBB, legerotikusabb történet, amit a torte-et.hu-n olvastam!!! GRATULÁLOK!!!!!!!
#3 egy_emberke 2004. 03. 27. szombat 23:56
Ha azt írnám, hogy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon tetszett, visszafognám magam... Viszont nem írok olyat sem, mint Cica, mert az méltatlan ehhez a történethez.
Szép volt Marvin!
#2 Cica 2004. 03. 24. szerda 17:37
(/B)KURVA JÓ KÁR HOGY KITALÁCIÓ ISS VAN BENNE
#1 Törté-Net 2003. 11. 6. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?