A+ A-

Festőnő vagyok

Utoljára tizenkét esztendősen éreztem szerelmet. Imádottam túl volt a harmincon, szőkésbarna hajú, hatalmas ember volt. Gyönyörű, mézszőke hajú, fiatal felesége oldalán pillantottam meg apám palazzójában. Egyszer megkötötte magastalpú cipőm pántját, megégetett keze érintése.
Azóta szívemhez férfi nem kerülhet közel. Senkitől sem félek, féltékenységet nem érzek.
A legkiválóbb festőnek tartanak Veneziában. Akik nem ismernek, csak a városról, a tengerről készült táblaképeimet látták, azt gondolják férfi vagyok, azután, amikor valamelyik új megrendelőm megpillant, visszahőköl a meglepetéstől, hogy egy könnyűléptű, ringó csípőjű, tüzes ágyékú asszony jelenik meg égszinkék ruhában, száz ecsettel, vászonnal a palazzójában. Szólni nem mernek, érzik rajtam, hogy isten szeret engemet.
Ma is végigsétáltam a piacon. Égő szemű levantei kereskedők hajbókoltak nekem, behívtak, teával kínáltak. Tudják, egy szépen festett török tányérért, Arábiában készített régi rézkancsóért szép árat fizetek. Régebben ágyukba próbáltak csalogatni, pénzzel, édességgel, mézes - mázos ígérettekkel. Mindannyian gyermeket szerettek volna nemzeni méhembe. Nem hódoltam be nekik, miként az elpuhult, bársonyba, aranyozott csipkébe öltözött nemes véneknek és ifjaknak sem. Végigsimítottam arcukon, kinevettem őket. Próbáltak gonoszsággal megtörni, elhatározták, nem rendelnek tőlem képeket, de én voltam a legjobb, mindig akadt munkám a városban, soha nem kényszerültem imádott Veneziám elhagyására.
A halászlegényeket kedvelem, fiatalok, bőrük illata, mint a frissen fogott garnéla és clamma ráké, testük karcsú, inas és sós ízű. Ha férfira támad kedvem, csak magamhoz intek egyet.
Ma egész nap festettem, a lemenő nap már békés pihenésben talált. Elült a vihar, csendes volt a tenger. Palotám mögött hatalmas terasz vezet egészen a vízig, magányos halászbárka ringott a vízen. Felálltam, kék ruhámat térdig felhúzva belemártottam lábamat a tengerbe. A bárkában a huszonöt éves forma fiú már hálóit szedegette. Hatalmas mosollyal üdvözölt. Ismert régen. Naponta látta, amint itt dolgozom, a vihart vagy a békés vizet festem. Visszanevettem és már bolgogan elképzeltem, amint minden porcikáját végigcsókolom, élvezettel kóstolgatom. Hamarosan evezni kezdett felém, szemét nem tudta levenni fehér arcomról. Már a parton volt, zavartan, megállt, intettem, közelebb jöhet.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.76 pont (21 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 zsuzsika 2014. 12. 30. kedd 08:58
Nem tetszett.
#2 Bikmakkocska 2013. 09. 19. csütörtök 15:05
Közepes, de nem erre számít az ember, ha festőnő a címe.
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?