A+ A-

Séta a hóesésben

Eredeti: Index - Erotikus fantáziáink
Halk neszezésre ébredtem. Megijedtem. Ki piszkálhatja az ablakomat? Mindig résnyire nyitott ablaknál alszom. Erőteljesen dobogott a szívem. Féltem. Füleltem. Vártam. Egyszer csak hallom, hogy valaki nagyon halk visszafojtott hangon a nevemen szólít. Ettől egy kicsit nyugodtabb lettem. Csendesen felkeltem és az ablakhoz léptem. Néhány centit mozdítottam a függönyön, épphogy kilássak.
Nagy megdöbbenésemre és őszinte meglepődésemre Ő toporgott az ablakomnál. Bizonytalanul mosolygott. Azonnal sejtettem, hogy valami baj van, hiszen ok nélkül nem ébresztene föl az éjszaka közepén. A fura mosoly nem hervadt le az arcáról, miközben felém suttogta:
- Gyere sétáljunk egy kicsit! Nagyon hideg van, öltözz fel melegen, nehogy megfázz!
Furcsáltam a dolgot, de pillanatok alatt magamra kapkodtam vastag nadrágot, pulóvert, csizmát, bundát, sapkát, kesztyűt és nagyon halkan kiosontam a lakásból, hogy a bent alvók nyugalmát ne zavarjam.
Türelmesen állt az ajtóm előtt. Sokat ígérő csillogó szemmel mélyen a szemem mögé nézett. Rám villantotta egyedülálló mosolyát. Mielőtt szólhattam volna könnyeden megcsókolt, majd mutatóujját a szájára helyezte, jelezve, hogy ne szólaljak meg. Forró kezével megragadta forró kezemet és elindultunk a jéghideg éjszakába. Mielőtt kiléptünk volna a lépcsőházból az utcára újból magához ölet szenvedélyesen megcsókolt. Már nyoma sem volt a bizonytalan mosolynak. Diadalmasan mosolygott és öntudatos mozdulattal nyúlt a kapu felé, miközben így szólt: Tudom, hogy imádsz hóesésben sétálni!
Azzal a lendülettel kinyitotta a kaput. A látvány, ami a szemem elé tárult leírhatatlan volt. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt. Óriási pelyhekben hullott a hó. A sűrű hófüggönytől szinte nem is látszott az éjszaka sötétje. Szótlanul fogtuk egymás kezét, kiléptünk a kapun, és beléptünk a csodába! Még mindig szótlanul sétálgattunk. Bámultuk a hópelyheket, amint fentről alászállnak. Minden egyes pehely, mint egy-egy szikrázó csillag. Élveztük, hogy rajtunk Kívül senki nem jár az utcán. Jóval később visszakanyarodtunk a házhoz. A hideg ellenére lobogott bennünk a tűz. Az ajtóban meghitten magához ölelt, megsimogatott, búcsúzni készült. Megfogtam a kezét és magam után húztam a szobámba. Éreztem, nem engedhetem ezt a varázslatot kicsusszanni a kezeim közül.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.3 pont (10 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 deajk2008 2016. 09. 21. szerda 07:09
nagyon aranyos történet és folytasd... 8p
#5 feherfabia 2014. 12. 28. vasárnap 05:21
8P
#4 listike 2014. 02. 9. vasárnap 16:24
Aranyos történet.
#3 papi 2013. 08. 6. kedd 05:55
Tetszik
#2 v-ir-a 2011. 11. 20. vasárnap 22:07
én is szeretek hóesésben sétálni smile
#1 Törté-Net 2003. 10. 27. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?