A+ A-

Búcsúlevél

"Az elsőtől az utolsóig" című történet kiegészítése.

Nem is tudom, hol kezdjem. Emlékszel a bisztróra? Talán fél éve dolgozhattam ott, mikor először megláttalak ott étkezni. Tudom, hogy előtte még nem jártál ott, mert emlékeztem volna rád, de azt reméltem, hogy még látlak ott. És jöttél is újra, és újra, minden nap este fél hétkor, mintha odarendeltek volna. Tudtam, hogy tönkretehetsz mindent, de nagyon tetszettél nekem, és szerintem észre is vetted. Féltem, hogy lesz köztünk valami, de nem tudtam megállni, hogy ne kellessem magam. Hogy miért féltem? Nem mertem neked megmondani, de kezdő callgirl voltam. Vagyok.

A bisztró fizetése elég lett volna, hogy megéljek belőle, de nem ott kezdődött az én történetem. Anyám alkoholista volt, egy boszorkány, ha úgy tetszik. Gyűlöltem, de nem volt más lehetőségem, vele kellett laknom, ki kellett bírnom 25 éves koromig, amikor meghalt. Addig nem mertem elmenni otthonról, de akkor annyi adósságot és számlát hagyott maga után, hogy nem mertem otthon maradni. Az addigi állásomat ott kellett hagynom, hogy az adóhivatal, meg a többi vérszívó meg ne találjon. El akartam felejteni a nevemet, de az új, amit szereztem, semmivel sem volt jobb, mint az addigi szégyenfolt. Az utcán kerestem a kenyeremet, és úgy hívtak, az Édesszájú. Mindenhová a két bőröndömmel mentem, még az idegen férfiak lakására is, mert abban a két bőröndben volt az egész életem.

Emlékszel arra a filmre a prostiról, akit egy kliense felkarolt, és kimentette abból a világból? A Micsoda nő! Soha nem tudtam úgy megnézni, hogy ne bőgjek rajta. Jött aztán egy férfi, aki felajánlotta a segítségét, hogy szerez rendes munkát nekem, meg albérletet is, hogy a körülményeimen javítson. Eleinte úgy éreztem magam, mint Julia Roberts, és azt hittem csak akkor kell az utcára mennem, ha megszorulok. Nem fogtam fel, hogy már szorítanak. Amit a munkámért kaptam, annak a felét oda kellett adnom a férfinak, a strichelésnek pedig a harminc százalékát kaptam csak meg. Alig aludtam, az életem mégis rohamosan javult, és nem voltam bezárt helyzetben, egyedül arra voltam kényszerítve, hogy fizessem a részesedésem. Habár néha természetben kellett. Nem volt már bennem erkölcs, megszokottá vált az egész, és akkor jöttél te. A szexuális vonzalom nem sokat számított nekem, de te más voltál, a szemeid, ahogyan néztél rám, nem azt a vágyakozást láttam benned, amit a férfiakban a testem váltott ki. Láttam, hogy te meg akarsz ismerni, éreztem, hogy többet akarsz, mint lefeküdni velem. Tudtam, ha elmondom ki vagyok valójában, akkor nem fogok tudni többet adni neked.

Vártam mikor lépsz. És vártam. És vártam. Próbáltam érzékeltetni veled, hogy szabad a pálya, de nem tehettem meg az első lépést, reméltem megérted. Végszóra érkezett az a három részeg, akiket segítettél kitessékelni, és valahogy mégsem jutottunk előbbre. Esős volt a sétám hazafelé, és az egyik sarkon bele is botlottam abba a csoportba, amikor nem is tudom honnan, de előbukkantál te. Az egyik srác ismerős volt, és majdnem bepánikoltam, mikor rájöttem, hogy még utcalány koromban voltam vele is. Remegtem tőle, hogy felismer-e vajon, elszólja-e magát, de talán túl részeg volt már ahhoz. Egészen az albérletemig kísértél, és csókkal akartál elválni. De nem tudtalak elereszteni. A kezeim közt voltál, semmi pénzért nem hagytalak volna elmenekülni. Kívántalak, akartalak. Kapkodva húztam le a pulóveredet, kapkodva simítottam végig a bőrödet, az izmaidat, végre igazán kedvem volt a velem érintkező testhez, teljesen bevadultam. Talán én hoztam ki belőled, talán te is úgy szeretted, de letépted rólam a felszolgálói ruhát, és egyre nagyobb hévvel vetetted rám magad. Megfordultam, és háttal pucsítottam, próbáltam nekidörgölni a fenekemet a farkadhoz, de te elkezdted lehúzni a szoknyámat, ajkaid nyomát hagyva ott a helyén. Közben én megszabadultam a melltartómtól, pont abban a pillanatban, amikor előrenyúltál, hogy a melleimet marcangold. Nagyon jó volt, de már alig bírtam magammal, és egyik kezedet a bugyimba vezettem, hogy ott is izgass. Már nem bírtam nyögések nélkül. Szorosan átöleltél, és magadhoz húztál, a nyakamat csókolgattad, én pedig a füledbe súgtam - Akarom! Már te is nagyon kívánkozhattál belém, mert meg sem vártad, míg leveszem a bugyit, csak félrehúztad, és tövig nyomtad belém a szerszámodat, ami teljesen kitöltött, és alig bírtam visszatartani, hogy sikítsak. A mozgásod erőteljes volt, és pont annyira feszítettél, ahogy azt szeretem. Nem tudtam, hogy még az eső, vagy már a könnyek folynak-e az arcomon, de örömömben és bánatomban egyszerre sírni lett volna kedvem. Hosszú évek óta az első őszinte orgazmusom volt aznap este, amit akkor még két másik követett.

Nem tudtam, hogyan alakult, de kapcsolat lett belőle, és folyamatosan rettegtem, hogy a múltam valamikor a felszínre kerülhet. Boldog voltam melletted, és nem vállaltam több klienset. Egy esti sétánk során hullócsillagot láttunk és kívántunk. Én azt kívántam, amit annyiszor el is mondtam neked, hogy remélem, ami köztünk van, az sosem érhet véget. De a szerencsecsillagom úgy látszik cserbenhagyott. Úgy tűnt minden a tökéletesség felé halad, és hogy rendeződnek a dolgaim, hónapok teltek el így, mikor megkeresett a férfi. Nem akarta, hogy abbahagyjam, és azonnal rájött, hogy miért akarom abbahagyni. Nem hagyta, és azzal fenyegetett, hogy felkutatja ki vagy, és először megkínoz, aztán megöl téged, de még az is lehet, hogy rádszabadítja a többi lányt, hogy dolgozzanak meg a szemeim előtt. Azt mondta, hogy megadja az esélyt, hogy úgy vessek véget a kapcsolatomnak, hogy ne derüljenek ki a dolgaim, és csak ezért nem vert meg. Megijedtem. Még aznap szakítottam veled, és azt mondtam, mást szeretek. Szörnyű idők következtek, mindkét munkámat rosszul végeztem, kerültem az embereket, csak akkor mozdultam ki az albérletemből, ha muszáj volt. Sokszor mentem ki sétálni az esőben, mert az első esténkre emlékeztetett, és mert olyankor más emberek kerülik az utcákat. Egyedül érezhettem magam, és mintha az eső a bűneimet mosta volna rólam, amelyeket napközben újra megszereztem. Véget nem érő vezeklésnek néztem elébe, először nem is hittem, hogy sikerül átvészelnem azt az időszakot.

Volt egy alkalom, amikor éppen azzal a férfival mentünk egy új helyre, hogy új vendéget mutasson be nekem, és az utcán végre ismét láthattalak téged. Rám néztél, szörnyű állapotban voltál, és egy szó nélkül elhaladtál mellettem. Éreztem, hogy én tettem ezt veled, és a szívem megszakadt, nem bírtam könnyek nélkül. A férfi látta ezt, és ámulva nézte, hogy még annyi idő után is olyan erősen érzek irántad. Sokat veszekedtem vele, míg egy este azzal jött oda hozzám, hogy ad egy lehetőséget. Visszaenged hozzád, ha hamarosan elérem, hogy hozzádköltözzek, így megússza az albérletem fizetését, és a bisztróban is sokkal kevesebbet kell lennem, helyette nappal kell az ügyfelekhez mennem. Szörnyű volt a döntés. Csak úgy élhettem együtt veled, ha megcsallak, de önző voltam, jobban kellettél nekem, mint amennyire védeni akartalak a csalódástól. Megint esőben ázva rohantam végig a városon, csak, hogy minél előbb a karjaidban érezhessem magam, aztán a házad előtt mintha falnak ütköztem volna. Nem tudtam, hogyan fogadnál, visszafogadnál-e egyáltalán. Egy örökkévalóság telt el, miután megnyomtam a csengőt, és végre kinyitottad az ajtót. Ott álltunk egymással szemben szótlanul, nem tudtam mit mondjak, neked pedig nem volt mit mondanod, végül kiböktem, hogy téged szeretlek, tévedtem, mikor azt hittem, hogy más is olyan fontos lehet számomra, mint te. Láttam, hogy magadban vívódsz a döntéssel, és a női vonzerőmet vetettem be. Pontosabban a testemet, aminek tudtam, hogy nem tudsz ellenállni, de én csak a célomban voltam bizonytalan és nem a szándékomban.

Minden majdnem olyan volt, mint régen. Bizonyos dolgok jobban mentek, mert hamar összeköltöztünk, és már a közös jövőnket terveztük, amiben benne volt a más városba költözés is, és reméltem, hogy akkor el tudok menekülni rejtett életem elöl. Bizonyos dolgok romlottak, mert az érzelmeim folyton válságos helyzetbe kerültek, és próbáltam titkolni előled, az is rendszeresen előfordult, hogy az utcán azok a férfiak rámköszöntek, akikkel dolgom volt. Sokkal többen voltak, mint régen, feltűnően sokan, és a bisztró kezdett a hirdetőhelyemmé változni. Oda jártak a férfiak, érdeklődtek a szolgáltatásaim iránt, telefonszámokat osztogattak, hogy vigyem el a "menedzseremnek". A férfit, a "menedzseremet", hiába kértem arra, hogy szerezzen másik munkahelyet, ő elégedett volt a megnövekedett keresletnek utánam. Én csak annak örülhettem, hogy te már nem jársz oda, mert azonnal lebuktam volna. Pénzben nem volt hiányom, ezért azt kellett hazudnom neked, hogy fizetésemelést kaptam. A legapróbb hazugságokkal is meghalt belőlem egy darab, de a veled töltött percek, órák mindennél többet értek nekem. Aztán egy nap a bisztróban a főnököm közölte, hogy előző délután keresett ott egy férfi, és a leírásból azonnal rádismertem. Féltem, hogy vége, hogy valamire rájöttél. Azonnal elrohantam, először nem is tudtam hova, aztán felkerestem a menedzseremet. Közöltem vele, hogy vége, nem így kellett volna végződnie, de már sem ő, sem én tehetünk ellene semmit. Kiáltozott, hogy ne merjem azt hinni, hogy abbahagyhatom, mert ő segített ki a szarból, ő karolt fel, engedékeny volt, és ő tett mindent értem. És ő tett tönkre mindent.

Hazamentem hozzánk. Vagyis hozzád, mert már nem éreztem, hogy oda tartoznék. Az emlékeim ki akartak taszítani abból az életből, nem volt ott helyem. Te is otthon voltál, aludtál. Láttam, hogy ki voltál merülve, és nem akartalak felébreszteni, csak csendesen kiosonni. Összepakoltam a két bőröndömet, minden gyűjtött pénzemet, és azt hittem kész vagyok kilépni a házadból úgy, hogy vissza sem nézek. De nem sikerült. Még elmentem lezuhanyozni, aztán leültem melléd az ágyra, és csak néztelek. Azt hittem, talán utoljára láthatlak, mégsem éreztem még a végét. Nem úgy, mint az utóbbi egy napban. Lassan lehúztam rólad az elnyűtt ruhákat, és te még arra sem ébredtél fel. Odakint a naplemente utolsó percei teltek, narancssárga és rózsaszín sugarak töltötték be a szobát, én pedig feléd helyezkedtem és masszírozni kezdtem a vállaidat, a hátadat, egészen míg a szürkületből éjszakába nem váltott, és fel nem ébredtél. Szembe akartam nézni veled, életemben először vállalni a felelősséget, ha kell belepusztul a lelkem, de nem akartam elfutni előle. Akkor, utoljára nem.

A körmeimmel cirógattam a hátadat, és tudtam, hogy ébren vagy, de egy szót sem szóltál, csak az egyik pillanatban meg akartál fordulni, és én leszálltam a hátadról. Akkor láttam meg, hogy a merevedésed miatt akartál megfordulni, és nem tudtam megállni. A számba vettem, még mielőtt megszólalhattál volna, és lassan, érzékkel mozogtam rajta, semmi figura, semmi extra, csak az ajkaim a szerszámod körül, és a gyengéd szívóerő a szájüregemben. Azt akartam, hogy sokáig tartson, húztam az időt, de te eltoltál magadtól. Nem értettem mi a baj. Csak néztünk egymás szemébe, szótlanul, azt vártam, hogy mikor tör ki belőled a harag. A csend túl hosszú volt nekem, ezért újra én léptem. Hátradöntöttelek, és guggolva fölédhelyezkedtem, úgy vezettem magamba a nemi szervedet. Addig nem éreztem, hogy nedvesednék, csak rád figyeltem, de mégis könnyedén csúsztál belém. Attól tartottam, hogy valamit elrontok, és nagyon nem akartam, mert éreztem, hogy az volt az utolsó szeretkezésünk. Éreztem, hogy az másabb, különlegesebb, mint az addigiak. Azt vettem észre, hogy már alig mozgok, csak az érzésnek élek, és belülről szorítalak, körülfonlak, talán magamba is szívlak, de azt csak te érezhetted. Pillanatokkal később éreztem a bennem szétáradó, forró nedvet, és olyan melegség töltött el belülről, ami egészen az orgazmusig vezetett. Gyönyörű érzés volt, és mégis fájdalmas a tudat, mert az akaratom elbukott. Ahogyan szétvált a testünk, úgy vált szét a lelkünk is, és a karnyújtásnyi távolság ellenére is olyan távolinak láttalak, hogy tudtam, még egyszer már soha nem érhetlek el. A csend volt köztünk, ami kitöltötte az űrt, és csak tágította perceken át, míg már azt sem tudtuk, mennyi ideje ültünk ott, mennyi ideje bámulunk egymás szemében arra várva, hogy a másik kimondja azt, amit már úgyis tudunk.

Te voltál az erősebb, elmondtál mindent, amire rájöttél, és a hangodban, a szavaidban éreztem még mindig a reményt, hogy tévedhetsz, hogy a dolgok rendbejöhetnek. De nem tévedtél, és többé már soha nem jöhet rendbe semmi, ahogyan többé nem voltam képes rádnézni. Nem voltam képes elmondani az utolsó két dolgot, amire még szükség volt, hogy elmehessek. Mégis elmentem nélküle, mert az időm lejárt, és hang már nem jött ki a torkomon. Emiatt a két szó miatt maradtam ott azon az estén, és már csak ebben a levélben tudom közölni.

Szeretlek! És sajnálom!

A levél itt véget ért, és a történet már csak a hírekben folytatódott. Két szalagcím maradt hátra. "Halott nőtt találtak a húsz emeletes bérház udvarán. A nő a bérház egyik albérletében lakott, ami egy ismeretlen férfi nevére volt írva, aki után még folyik a nyomozás. Meg nem erősített hírek szerint a környék illegális örömlányai neki dolgoznak, de az eset óta senki nem látta, nem hallott róla. A rendőrség még az adatokat veszi fel, de személyleírást a következő számunkban már adhatunk róla. Az öngyilkosság sem kizárt, de se búcsúlevelet, se más nyomot nem találtak, ami arra utalna, hogy saját maga vetett volna véget életének."

Két hónappal később: "A kilenc hete történt húsz emeletes zuhanás áldozatának a sírjánál halott férfit találtak. A férfi nem azonos a nő meggyilkolásával gyanúsított személlyel, és a két eset közt a rendőrség egy elázott, kézzel írt levélben találta meg a kapcsolatot. Az egyetlen nyom egy poháralátét, rajta a következő felirattal: 'Melyik virág lehetne olyan szép, hogy a Te gyönyörűséged mellett ne legyen elenyésző?' és egy mobiltelefonszám. A férfi egy nappal korábban vagyonának nagy részét költötte egy rendkívül értékes Colt lőfegyverre, mellyel saját halántékára célozva végzett magával. A halottkém szerint az öngyilkosság nem is kérdéses."
Szavazz Te is!

Átlag: 5.74 pont (27 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 vakon53 2016. 04. 26. kedd 17:09
Nagyon de nagyon elszomorító írás.
#5 feherkalman1 2016. 04. 4. hétfő 11:06
ez jól sikerült
#4 tutajos46 2013. 12. 24. kedd 19:04
10 pont!
#3 v-ir-a 2011. 10. 15. szombat 23:33
egyerértek az előttem íróval, komoly probléma a kiszolgáltatott nők helyzete, és hiába minden kísérlet a normális élethez, az önös érdek, a pénz nem engedi...én is grt és 10 pont
#2 Mr. Bause 2003. 10. 26. vasárnap 23:46
Huhhh... fordított sorrendben olvastam el a két történetet. Sajnálom. Márcsak azért is, mert az első történetben annyi a nyitvahagyott kérdés, hogy lehetetlen nem elgondolkodni rajta. A kiegészítés pedig igen komoly társadalom bírálatot is kifejez. Így lesz ebből drámai költemény, csak röviden. Szerintem irodalmi értéke is komoly. (Ezen sokan meg fognak bortánkozni) Őszintén meglepődtem, hogy ilyet is lehet itt találni. Gratula. Ja és 10 pont.
#1 Törté-Net 2003. 10. 25. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?