A+ A-

Magasles a Budai hegyekben

Eredeti: Index-Erotikus fantáziáink
Megbeszéltünk egy randit egy bizonyos illetővel, akivel már jó ideje kerülgetjük egymást.

Egy váratlan, különleges kis kirándulást ígért nekem itt a közelben, a Budai hegyekben.

Teli voltam izgatott várakozással. Amúgy is teli lettem volna, hogyha nem ígér semmit se, mert amikor vele tölthettem az időmet, az mindig csupa izgalommal járt.
Olyankor úgy éreztem, hogy repesek, és mintha könnyebbé válnék a gondolattól, hogy vele lehetek, mintha egy jókora lufi lenne a gyomorszám környékén valahol. Valóban, kicsit nehezebb volt a spontán légzésem, elszorult a torkom, s úgy tűnt, hogy odabenn feszít, dagad a mellem, teli vagyok örömmel, ami öröm gáz halmazállapotú, és átjárta a teljes bensőmet, nem csak a gyomorszámnál, hanem a tüdőmnél és minden belső szervemnél is és pezseg egyre, és buborékosan megbizsergette az érzékeimet. Az, hogy vele lehetek - ez maga az öröm bizsergése.
Ettől a bennem feszülő gáznemű örömködétől aztán magam is kifeszültem, a bőröm fényesre simult, az orcám szélesre mosolyodott, és olykor az is átsuhant a fejemben, hogyha amennyiben néhány lomha csapással belengetném a karjaimat, képes volnék elemelkedni a talajtól, hogy a szürke aszfalt fölött lebegjek valami arasznyi magasságban. Hiszen könnyűnek (örömmel telinek) éreztem magam.

Kívülről ebből nem sok látszódhatott.

Amikor felszálltam a buszra, hogy a végállomásig vitessem magam (ahol ő várt rám), elömlött rajtam a várakozás izgalma minden gondolatom előttem járt. Lelki szemeim előtt megjelent a látvány, hogy vár rám, és amikor lelépek a busz peronról, akkor majd magához karol, röppenő puszit ad, (s én szívesen maradnék még tovább is az ölelésében, hogy az én viszont puszijaim ne csak súrolják az arcát, hanem had érezzem meg a nyaka illatát, had simuljak hozzá tartósabban is, mint ahogy egy kis üdvözlő puszi esetében szokásos).

Türelmetlenségemben aztán már a Víztoronynál felálltam ültőmből, és bámultam kifelé az ablakon, mintha ettől hamarabb odaérnék, s előbb észrevehetném őt, amint vár rám.

Amint beérkezett a buszom, megpillantottam őt.
A parkolóban várakozott, az autója mellett. A csomagtartó is nyitva, a sofőrajtó is nyitva. Valami időkitöltő rendezkedésről lehetett szó, amíg meg nem érkezem.
Olyan mélyen behajolt a csomagtartóba, hogy nem is hallotta meg, hogy beállt a buszom, és mély szusszanással kinyitotta a vezető az ajtókat.

Leléptem a lépcsőn, és elkerekedett szemekkel néztem őt, amint mélyen behajolva a csomagtartójába matat, s ezenközben a fenekén megfeszült a nadrágja, és olyan módon elém domborodott a hátsója, hogy az örömbuborékjaim tüstént szálldogálni kezdtek még följebb a gyomromból, egyre teltebbnek éreztem a mellkasomat, és már a fejembe fellebbenve beleszédültem a túlcsapó izgalomba. Megszédültem a pasi feszes fenekének látványától feltörő mámorító izgalomtól.
Hiába képzeltem el, hogy majd összeölelkezünk, most mégsem mozdultam, hanem csak álltam ott, elnehezült karokkal, és gyönyörködtem a látványában.
Szinte bizseregni éreztem az ujjaimat, késztetés volt a karomban, hogy odalendüljön, hogy megérintse, simítsa, vagy jól megmarkolgassa a fenekét.

Mielőtt túl sokáig bámulhattam volna, kihúzta a törzsét a csomagtartóból, kiegyenesedett, és észrevette, hogy ott állok.

Zavarba jött, hogy olyan váratlanul ott termettem, és meg sem hallotta a közeledésemet.
Én meg zavarba jöttem attól a vágytól, amivel én magam tisztában voltam, ő meg nem.

Hogyha őszintébb lennék, mint amilyen vagyok, akkor nyíltan megmondtam volna neki, hogy borzasztó kívánatos feneke van, ahogy így behajol a csomagtartóba, s hajoljon be ismét, domborodjék ide nekem, had markolgassam meg egy kicsit, vagy legalább egy kis futó simogatás, egy érintő röpke ismerkedés had férne bele.
Nem is értem, hogy mi miatt nem mondtam meg ezt neki.

Hagytam, hogy összeszedegesse a kívül lévő holmijait, az anyósülésre hajított sötétkék alsóját (hogy került az oda ?) és a csomagtartó öblébe rejtve máris indulásra késznek nyilvánítsa a helyzetet.
Nyeltem egy nagyot.
Elszállt a lehetőségem a simogatására, elmáléskodtam.

Az alkonyi napsütés oldalról világította az arcát. A szeme csillogott, a lábaim meg elgyöngültek a látványától. Istenem, de jó volna megcsókolni őt, milyen gyönyörű a szeme, és milyen puszilni való a szája sarka, ahogy felkunkorodik a csücskénél.

Oldalpillantásával vizsgálódón belenézett az arcomba, -- szerintem minden gondolatomat kikövetkeztette a szememből. Nem hiszem, hogy ne látta volna rajtam, hogy mennyire vágyom rá.

Nyitotta az ajtót, becsusszantam a bal ülésre és megpróbáltam elszakítani a tekintetem az arcáról. Alig lehetett, mert hiszen annyira jólesett inni a látványát. Még többet akartam volna, nem csak a látványát, hanem érezni a bőre felszínének melegségét, a tapintását, az illatát, az egész testét.

A napszemüvegét fölrakta, és tolatóba tette az autót.
Az ablakon belendült a szellő, meglobogtatta a hajamat. Percekig nem szóltunk egymáshoz, csak ittam a helyzetet, élveztem, hogy itt ülök vele, s visz magával az erdőbe, úttalan utakon. Amíg az aszfaltozás tartott, viszonylag tempósan repült a kocsi, az erdei úton viszont már kénytelen volt lassabban menni.
A fák lombjának árnyéka cakkos sötét foltokban széjjelfeküdt a kerekek alatt, néhol annyira sűrűn álltak a levelek, hogy nem is hagytak lehetőséget áttörni az alkonyati napnak, máshol pedig oldalazó vörös fényben úszott az összes lomb.

Egy hajtűkanyar után váratlanul kinyílt a tér. Az út jobb oldalán jelentős szintkülönbséggel indult a völgy, s ezáltal hatalmas nyiladék tárult, messzire láthattunk. Lefékezett, és a szalagkorlát mellé húzódtunk.
Mély csönd volt ott, az orrunkba beúszott a bodza illata távolból rigókat hallottunk, de egyébként magunk voltunk egészen.

Nekidőlt a kocsinak, és tanár-bácsisan akkurátusan magyarázni kezdett nekem, hogy arra lenn a völgyben melyik településeket látom, és ott távolabb melyik hegyek sejlenek fel, és amarra még messzebb még mit láthatok. Szívesen hallgattam őt, annyira élveztem, ahogy szabatos mondataival próbálta megosztani velem azokat az ismereteket, amik neki értékesnek számítottak.

Behajolt az autóba, a kesztyűtartóból elővett egy kisméretű távcsövet.
Előbb maga nézett bele, hogy rátaláljon arra a következő látványosságra, amit megmutatni tervezett nekem, majd aztán mögém állva körülölelt, jobb kezével a szemem elé emelte a kukkert, és a fejemet is irányba fordítva magyarázni kezdte, hogy tiszta időben akár a Tátra havas hegyvonulatát is láthatnám. Vizsgáljuk csak, meddig látok el a távcsövével.

Ahogy mögöttem állt, a mellkasának melegsége rásimult a hátamra. Jól esett ebben az ölelésben hozzáérni. A bal karjával átfogta a derekamat, és még közelebb simult hozzám, még a combjaimmal is éreztem őt, a lábszárammal is, a fenekem belegömbölyödött az ágyékába, és a két karja körém fonva. Tartotta nekem a távcsövet, és közben ismertette velem, az általa gyönyörűnek látott világot.

Ilyenkor kellene megállítani az időt, hogy így maradjunk, itt maradjunk, ne röppenjen el ez az emelkedett érzés tőlem se, tőle se.

Halkan beszélt, a szájszélével szinte érintette a nyakamat, ahogy közelebb hajolt azt reméltem, hogy esetleg megcsókolja a nyakszirtemet, vagy a fülemet, miközben a szabadabb balkezét magasabbra csúsztatva alákanalaz a mellem ívének.
Egyre fokozódón éreztem, hogy milyen szívesen venném, ha belecsókolna a nyakamba, miközben felfedezőre indul a mellívelődésem alá. Megborzongtam a gondolattól.

De ő nem vette a lapot - vagy legalábbis nem adta jelét, hogy észrevette volna az elrévedő tekintetemet.
--Tudod az volna jó, ha lenne itt valami magaslat, kilátó, vagy ilyesmi, hogy fentről nézhetném, amit mutatni szeretnél nekem. Nem tudsz errefelé ilyesmit ?? - kérdeztem.
--Igazi kilátó nincsen, de tudok egy magaslest, nem olyan nagyon messzi. Lehet, hogy kicsit rozoga, de megnézhetnénk, hogy onnét milyen kilátás volna a nagyhegyek felé. Autóval nem mehetünk oda, de gyalogosan nincs messzi, a fák között.
Megmarkolta a kezem, s indultunk be a sűrűbe.

Lopva az arcára pillantottam, hogy látom-e rajta is ugyanazt a belső izgalmat, mint ami az én mellkasomat feszíti. De nem tudtam megítélni, hogy a szája sarkában kucorgó kis kunkor vajon egy szokványos kedves mosolygása-e, vagy valami egészen más jellegű mosolygás-e.

A magasles nem volt messze, de az idő már eljárt fölötte. Közelről rozzantabbnak tűnt, s felmerült bennem, hogy vajon megtart-e kettőnket ? Odaérve belecsimpaszkodtam és megpróbáltam kilendíteni, megrángatni, hogy lássam, mennyire stabil.
Kár volt ijedeznem, mert annak ellenére, hogy a deszkái avíttasnak látszottak, azért még nagyon jól tartotta a csapolás, meg a keresztmerevítők. Stabil volt.

Viszont a legelső foka a létrának olyan magasan kezdődött, hogy képtelenségnek tűnt akkorát terpesztenem (egy ilyen szűk szoknyában, pláne, hogy nem volt rajtam bugyi) hogy megvessem az első fokon a lábamat.
Ha fel akarnék lépni, akkor a szoknyát teljesen az ágyékomig fel kell rántani, hogy ne akadályozzon a nagy lépésben. Nem akartam azt se, hogy észrevegye a bugyi-hiányt, azt se, hogy oly ügyefogyottnak látsszak, hogy neki kelljen a fenekemet feltolva magasabbra emelni engem - micsoda egy faramuci helyzet volna. Eh.
Inkább javasoltam, hogy lépjen fel elsőként, majd nyújtsa értem a kezét.

Odafönn aztán teljesen kinyílt a világ. A völgy teljes irányát követni tudtam, és a lombok fölött áttekintve a végtelenségig elláttam.
Úgy tűnt, hogy az enyém minden, az erdő, a szépen rajzoló surló fények, a bódító illatok, a madarak dalolása, a távlatok látványa, minden- minden.

Mégse éreztem elégnek, ez mind szinte semmi, mert én viszont ennek a fiúnak a csókjára vágytam az összes látványosságon kívül. Elképzeltem, hogy milyen puha lehet az ajka, amikor az enyémhez ér, és milyen kedvesen simogató a nyelve, amikor utat keres, és milyen meleg a tenyere, amikor magához szorít, és hogy ugyanolyan hevesen ver a szíve, mint ahogy az enyém teszi éppen.

Mégsem azt történt, amire vágytam, hanem a keze után nyúltam, elvettem tőle a látcsövét, és az építmény kávájára könyökölve stabilizáltam a karjaimat, hogy amikor a szemem elé teszem a lencsét, ne remegjen nagyon a kezemben.
Hiába szemlélgettem a messzeséget, követtem egy sólyom röptét a közelebbre hozott látványban, a gondolataim nem ott jártak, ahová a szemem nézett, hanem itt maradtak ezen a másfél négyzetméteres kis fatákolmányon.
Nagyon szívesen éreztem volna ismét, hogy a hátamnak simul, hogy a két karjával átfog, hogy a teste hozzám nyomódik.

Elképzeltem, hogy miközben én előre dőlök, hogy az alacsonyan tartott távcsőhöz illesszem a szemem, őbenne is vágy ébred, amint a fenekem domborodását szemlélgeti, és felfedezőútra indul, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljön az általam birtokolt domborzatokkal, völgyekkel.
A szoknya vékony anyagán keresztül pontosan érezném az érintését, a meleg tenyér tapogató simogatását.
Nyilván ő is érezné, hogy nem viselek bugyit, pusztán csak az a vékony szoknyaanyag van az ujjai alatt. Nem is kell túl magasra emelnie az anyagát, egy kicsit följebb túrja, és máris ott vagyok a kezében én magam.
Meglehet, hogy eleinte csak óvatos-érdeklődő a simogatása, de mivel nem tapasztal semmi ellenállást, bátrabban kalandozik a domborodáson, és persze szívesen a völgyében is. Huuuuh !!

Persze az ilyesmihez nem árt kicsit terpeszbe nyitnom, hogy kényelmesebben odaférjen, ahová törekszik. S máris megérzem, hogy szaporábban lélegzik ettől az apró mozdulatomtól.
Ilyenkor nem árt egyértelműbbé tenni az elvárásaimat, és némi kis hintáztató mozdulatokkal még inkább belefészkelni magam a markába, míg meg nem érzem, hogy az egész ölét hozzám nyomja, meg hogy két kézzel megmarkolja a csípőmet, és hozzám simul egészen.

Érdemes volna elvenni a kezem a távcsőről, hogy a hasam alatt hátranyúlva odaférhessek a hadműveleti területre magam is, és legalább az ujjaim által körülnézzek kissé, hogy milyen helyzet alakult. Tán szükség van rá, hogy egy kis simogatással, cirógatással egyértelműsítsem hogy benne volnék némi aktívabb egymáshoz nyomakodásban is.
Hogyha odanyúlok, sokminden beleférhetne a markomba. Némi kis simogatással, vagy esetleg finom rászorítással fokozhatóvá válna a bőrkontaktus élménye. Hiszen már pusztán a gondolatok erejétől is fölizzott bennem a vágy, és egyre lüktetőbb sürgetéssel tudatosult bennem, hogy mennyire kívánom a kezét, ahogy simogat, meg a ... meg a ... szóval ööö ... nem csak a kezét.

Nem kellenek szavak, egyértelműek a mozdulatok, a sóhajtások, a kapkodó lihegés.
Hogyha még a kezemet is odavezetem, és alulról megsimítom az ágazatát, az egyértelműen tudtára adja, hogy ki kell bontakoznia a nadrágjából. Mihelyt kiszabadítja magát, már sok irányítás nem kell, hogy helyére csusszanjon az eszköz.
S ekkor én inkább valamivel közelebb zárom a terpeszem, ezáltal némileg szorosabbra csukom a csatornát. Mindössze annyi helyet hagyok, hogy az ujjaim is odaférjenek. Szeretem simogatni az átnedvesedett kis dombomat, miközben ő lendületes táncát ropja a csatakossá érett barlangomban.
Az izgalom hevében aztán marokra fogom a szirmokat, úgyszólván egészen egymáshoz szorítom a kapuszárnyakat, hogy még fokozzam a bőrfelszínek csiszolódását, esetleg még meghúzhatom előre, hogy a feszülés kifejezettebbé váljék. Tudom, hogy ilyen esetben a csatorna puha fala határozottabb állagúvá válik, ezáltal a dörzsölődés intenzívebb, az egész érzület fokozottabb.

Amikor azonban a lélegzetvétele már nem csak gyors, hanem kifejezetten kapkodóvá válik, nyögéseivel szaggatottá válva, akkor hátrább tolnám a kezem, hogy elérhessem a finoman lengedező tojásokat is.
Szívesen tartom a kezemben, enyhén megszorítva, morzsolgatva, vagy gyöngéden hozzápréselve a megmunkálás alatt álló szirmaimhoz.




Ahhhh. Ábrándok - izgató gondolatok ! Eh ! Milyen erős hatást tudnak gyakorolni rám, reszket az egész testem, majd megfulladok, úgy kapkodok levegő után.
Becsuktam a szemem, és leeresztettem a kezem a távcsővel. Megpróbáltam lenyugodni.
Szükségem lett rá, hogy néhány mély lélegzetvétellel helyreálljon az elfúló légszomjam, hogy az izgalmi szintem eleresztjen a szorításából.




Valahogy elröstelltem magam ezért az egész helyzetért, hogy ennyire spannolt vagyok, hogy ennyire vibrálok ettől a sráctól, hogy ennyire tudom kívánni őt.
Pedig ... nem csak nekem, hanem neki is jó lehetett volna, ha képes lenne kissé jobban ellazulni, mint amennyire eddig ment.

2002. ősz
Szavazz Te is!

Átlag: 5.17 pont (42 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 t.555 2017. 10. 5. csütörtök 03:22
Szex kimaradt!
#9 Andreas6 2017. 02. 15. szerda 19:13
Nem tudom, hogy lehet ennyire bénának lenni. Nem mintha én nem bénáztam volna el annak idején sok mindent, de ha egy helyzet ennyire egyértelmű...
#8 feherkalman1 2016. 02. 3. szerda 08:15
Nem ártott volna egy kis szex.
#7 Clown85 2014. 07. 24. csütörtök 10:47
smile
#6 papi 2014. 01. 26. vasárnap 10:54
Nem rossz
#5 dziwka 2008. 04. 12. szombat 22:49
ha anyira vagyik egy no a pasira lehetne kezdemenyezobb
sajnos en is sokszor voltam hasonlo helyzetben es csak utolag a szakitasunk utan tudtam meg masoktol hogy mit vart a szivem holgye tolem
#4 tiborg 2007. 09. 3. hétfő 09:24
szep tortenet noknek!!
jobb lett volna egy kis sex-el
de nme busulj van jovod,csak
legy mereszebb!??
#3 AoD 2003. 07. 26. szombat 02:26
Maga a történwt nwm volt egy nagy szám de nagyon szuggesztív az írásmód. Ezért a tulajdonságért 6.
#2 joci 2003. 07. 25. péntek 18:43
Háááát igen...asszem ezt én is irhattam volna,ennyire "bátor" én is vagyok :))))
Egyébbként mintha a vége lemaradt volna:))))Vagy még ezután jön a befejezés?
#1 Törté-Net 2003. 07. 25. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?