Ebéd után

DÉLUTÁN
Amikor a ház elé értünk mintha csak meg lett volna előre beszélve, mint ahogy valószínűleg így is volt, Péter hátrabilincselte a kezeimet, Zsuzsa pedig a számba tolt egy gumikarika szájpecket. Ez egy olyan holmi volt, mint amilyent a szoktak dobálni, és úgy helyezte a számba, hogy a karika függőleges volt, így a számat teljesen ki kellett tátanom, de a karikán keresztül kaptam levegőt, sőt, ahogy Zsuzsa ki is próbálta bele lehetett nyúlni a számba. De beszélni, vagy bármilyen artikulált hangot kiadni nem tudtam. A karikához két szíj volt kötözve, amelyek végeit a tarkómon kötötték össze, így esélyem sem volt, hogy a pecket ki tudjam köpni.
Vasárnap koradélután az utcán kevesen jártak, az emberek inkább otthon pihentek ebéd után. Azt persze nem mondhatom, hogy senki nem volt az utcán, mert rajtunk kívül volt még néhány járókelő, akik közül egyesek figyelemre sem méltattak, mások pedig talán hitetlenkedve nézték a jelenetet.
Ezután bekötötték a szememet, és azt hittem, hogy be fognak vezetni a házba, de nem ez történt.
Zsuzsa, ott az utcán letépte rólam a két kis rongydarabot, majd pedig valami csipeszfélét rakott az egyik mellemre. A csipesz nagyon szorított. Tudtam, hogy ez egy krokodilcsipesz, az erősebb fajtából, apró hegyes kis fémfogakkal, amit elektromos szerelésekhez használnak, és láttam ilyeneket Zsuzsánál. A váratlan fájdalomra felnyögtem, és egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy a nyílt utcán vagyok meztelenül.
Ezután következett a másik mellem, és végül a csiklóm. Amikor a csiklómra is feltette a csipeszt azt hittem, hogy felkiáltok fájdalmamban, de tudtam, hogy ezzel csak azt érhetem el, hogy több idegen ember fog odanézni. Amikor elengedték a csipeszeket, éreztem a hasamon, hogy a három csipeszt apró szemű lánc köti össze, amelyik most a hasam előtt lógott.
Ott álltam az utcán anyaszült meztelenül, megbilincselve, bekötözött szemmel, kipeckelt szájjal, teljesen kiszolgáltatott helyzetben.
Most, még ha akartam sem mondhattam volna ki a menekülés szót. Szerencsére ott volt velem Zsuzsa, aki tudtam, hogy vigyáz rám.
– Na gyere. – mondta Zsuzsa, és megrántotta egy kicsit a láncot. A lánc egyszerre rántotta meg a két mellbimbómat, és a csiklómat, és olyan fájdalmat okozott, hogy nem lehetett sem állva maradni, sem csendben. Felnyögtem, és követtem vakon Zsuzsát amerre húzott. Nem kellett nagyon húznia, bár folyamatosan éreztem, hogy a lánc a kezében van. Csak pár lépést mentünk, amikor megszólalt Péter.
– Ne vidd messzire, mert nem fog visszatalálni.
– Jó. – hallottam most Zsuzsa hangját – Tulajdonképpen az is elég, ha a kapualjból feltalál az emeletre. – éreztem, hogy elengedi a láncot. – Hilda, vezesd be a kapualjba!
– Igen. Mistress. – hallottam most Hilda hangját, és a következő pillanatban éreztem, ahogy megfogja a láncot, és nagyot ránt rajta. Ez most váratlan volt, és rettenetesen fájt, fel is nyögtem. Azt hiszem, elég erősem megrántotta a mellemet, mert most nem csak a mellbimbóba mélyedő csipeszek fájtak, hanem az is, ahogy a mellemet meghúzta a lánc. Szerencsére valahogy úgy fogta a láncot, hogy inkább csak a melleimet rántotta meg, és a csiklómat nem. Automatikusan előrehajoltam, és próbáltam vakon követni Hildát. Pár lépés után megálltunk. A bőrömön éreztem, hogy most mintha hűvösebb lenne, és ebből arra következtettem, hogy bementünk a kapualjba, és nem tűz rám a nap.
– Most bent vagyunk a kapualjban. – halottam Zsuzsa hangját, és tudtam, hogy csak nekem szólhat, hiszen ezt a tényt mindenki más láthatja. – Mi most felmegyünk, téged pedig itt hagyunk. Gyere majd utánunk, de ne sokat kóborolj, mert elunjuk magunkat, és akkor azért külön büntetést fogsz kapni. Azt pedig kapsz így is eleget, meglehetősen felgyűltek a dolgok a mai nap folyamán. Bármi is történjen veled, amíg felérsz, sosem tudhatod, hogy nem én rendeztem-e meg neked. Viselkedj mindig rendes rabszolgaként, úgy, ahogy az egy szófogadó kis puncihoz illik, amilyennek lenned kellene. Ez egy próba; remélem, kiállod. Megértetted?
Próbáltam nyögni, hogy igen Mistress, de nem nagyon ment, és bólogattam.
– Jó ennyi is elég. Az igazság azonban az, mielőtt túl nagy biztonságban éreznéd magad – folytatta Zsuzsa –, hogy nem szerveztem meg neked semmit. Egyszerűen fel kell jönnöd, és kész. És közben rettegj, hogy meglátnak, vagy, hogy nem a jó ajtón próbálsz meg bejönni. És mivel még nem foglalkoztam veled úgysem sokat, és egyébként is egy meglehetősen nehezen kezelhető kis picsa vagy, aki nem sokat ér, ezért ne ringasd magad abban a hitben, hogy különösen vigyázunk rád. Felmegyünk mind, nem marad itt senki, és ha nem érsz fel soha, és többé nem látunk, akkor nem érdekel, hogy mi történt veled, ki dugott meg útközben, ki rabolt el, ki mit csinált veled. Legyél hűséges rabszolgám. Ennyi.
Valóban ennyi volt. Hallottam, ahogy mindannyian elindulnak felfelé a lépcsőn, és aztán csend lett. Az utcán hallottam, hogy néha egy autó megy el a ház előtt, vagy, hogy valaki elmegy a kapu előtt, és csak reménykedhettem, hogy nem néz be, vagy ha be is néz nem mer, vagy nem akar bejönni.
Összerezzentem. Nem volt megszabva, hogy meddig ácsorogjak itt. Fel kell mennem a harmadik emeletre. Elindultam. Megpróbáltam megkeresni a lépcsőt. Óvatosan lépkedtem, de így is nekimentem az egyik szemetesnek, és fellöktem, magam is majdnem elestem. Az edény feldőlt, és hatalmas zajt csapott, ráadásul közöttem, és a lépcső között feküdt. Milyen egyszerű lett volna kikerülni, ha nincs bekötve a szemem. Azért valahogy sikerült, és megtaláltam az első lépcsőfokot. A karomat a korláthoz nyomtam, hogy tájékozódni tudjak, és óvatosan elkezdtem lépkedni felfelé. Tizenkét lépcsőfok után felértem a lépcsőfordulóba, majd ismét tizenkét lépcsőfok után az első emeletre. Itt már könnyebben ment a liftajtó kikerülése és a lépcső megtalálása. Hamarosan felértem a másodikra. Itt azonban baj történt. Annyira biztosnak éreztem magam, és annyira szerettem volna már a harmadikon lenni, hogy minden óvatosság nélkül mentem a következő lépcsőhöz, és megbotlottam. El nem estem, mert a botlást követően reflexből előreléptem, de így nekimentem a liftajtó mellett a korlátnak. A liftkorlát volt védve és nem az a modern egyszerű, sima lapokkal határolt szerkezet volt, hanem cirádás kovácsoltvas díszítésekkel telerakott műremek. Ennek estem neki, ami már magában sem volt túl élvezetes, mert az egyik ilyen dísz megszúrta a hasamat, de ez csak a kisebbik baj volt. A nagyobbik baj akkor derült ki, amikor a korlátnak támaszkodva valamennyire visszanyertem az egyensúlyomat, és megpróbáltam tovább menni. A lánc, amely a mellbimbóimhoz, és a csiklómhoz volt rögzítve beleakadt valamibe.
Megpróbáltam megrántani, de nem ment, csak az egyik mellemet tépte a lánc. Próbáltam más irányba, arrébb lépni, leguggolni, már amennyire ezt lehetett, de nem ment. Akkor megpróbáltam lazán tartva rázni a láncot, aminek csak annyi volt a következménye, hogy a korlát kovácsoltvasán úgy csilingelt, hogy az egész házban hallható volt a . Nem ment sehogy. Tudtam, hogy csak egyféleképpen szabadulhatok, ha annyira megrántom, hogy a csipeszek lecsúsznak a mellemről, és a csiklómról, bár azt is tudtam, hogy ez nagyon fájdalmas lesz.
Megrántottam az egyik mellemmel. A várakozásom egyik fele bejött. Fájt rettenetesen. A szemem a kötés alatt könnybe lábadt, de nem jött le. Megrántottam, most még erősebben. Azt hittem leszakad a mellbimbóm, de nem ment a dolog. Közben hallottam, hogy valaki bejön a bejárati kapun. Emlékeztetett a helyzet arra, amikor reggel a folyosón feküdtem. Akkor azonban nem volt bekötve a szemem, és nem voltam a lifthez kötve. És a folyosón voltam, nem a lépcsőházban. Ha ez a valaki ide feljön, biztos, hogy meglát és még elmenekülni sem tudok.
A léptek elindultak felfelé a lépcsőn. Számoltam, mint reggel: tizenkét lépcsőfok, aztán három lépés a forduló, majd ismét tizenkét lépcső. Most szünet következett. Nem jött tovább. Állt az első emeleten. Aztán egy kis sercenést hallottam. Ugyanazt a sercenést, mint reggel. A pipás ember. Pedig ő fel fog jönni ide. Jött is. Hallottam a lépteit, ahogy közeledtek a második emelet felé. Számoltam megint. Tizenkét lépcsőfok a fordulóig, aztán tovább. A kilencedik lépcsőnél vehetett észre, mert megállt. Minden ízemben remegtem. Aztán elindult, és egyenesen odajött hozzám. Éreztem a pipaszagot, és hallottam azt is, ahogy közvetlenül mellettem megszívja a pipáját.
– Szegény kis madár. – mondta. A hangja egy kicsit furcsa volt, mert a pipa bent lehetett beszéd közben a szájában, de egyébként is furcsa akcentussal beszélt. – Várj egy kicsit, kiszabadítalak. – és elkezdett matatni a láncon. – Beakadt? – kérdezte.
Bólogattam. Éreztem, hogy kiakasztja a láncot, és legszívesebben mentem volna azonnal tovább a harmadik emeletre, de amennyire meg tudtam ítélni pont előttem állt, és a láncot is a kezében fogta. Ezt egy apró rántással az értésemre is adta. A fogja voltam. Halkan sírtam, és remegtem.
– Mi történt veled? – kérdezte, és leszedte az egyik mellemről a csipeszt. Amikor a csipesz szorítása megszűnt elkezdett újra áramlani a vér a mellbimbómba, és elkezdett a mellem zsibongani, mint amikor egy elzsibbadt végtagba áramlik be újra a vér.
– Ez igencsak fájhatott. – mondta a férfi, és elkezdte megmasszírozni a mellemet, de nem csak a bimbót, hanem az egész tenyerével az egész mellemet szorongatta. Ez nagyon, nagyon jól esett. Levette a másik csipeszt is. Most a másik mellemet masszírozta. Ez nagyon, nagyon jól esett.
– Megengeded, hogy onnan lentről is levegyem a csipeszt? – kérdezte. Bólogattam. Éreztem, hogy matat a lábam között, hozzá is ért a puncimhoz, aztán kikapcsolta a csipeszt. Felnyögtem. Ahogy megszűnt a szorítás a csiklómon és elkezdett bele áramlani a vér olyan volt, mintha ezer hangya szaladgált volna rajta.
– Mi történt veled, kismadár. – kérdezte a férfi – Hogy kerültél ilyen kellemetlen helyzetbe.
– Habala bbabbaa – nem jött ki a számból semmilyen értelmezhető szó.
– Óh, hát persze! Kiveszem a szádból a pecket. – mondta a férfi, és kikötötte a zsinegeket, és kihúzta a gumikarikát a számból.
Egy ideig még nem tudtam beszélni, mert az állkapcsom teljesen el volt gémberedve.
– Nos? – kérdezte a férfi.
– Az úrnőm szabta ki rám ezt a feladatot. – mondtam. Aztán eszembe jutottak Zsuzsa mondatai, hogy esetleg ezt az egészet ő rendezte meg, és hozzátettem: Uram.
– Milyen feladatot?
– Azt, hogy így megkötözve menjek fel hozzá a harmadik emeletre.
– És mond csak! Nem fogsz kikapni azért, mert nincsen rajtad a csipesz, és a szádban a pecek, amikor felérsz?
– De igen, Uram.
– És mi lesz a büntetésed?
– Nem tudom, Uram.
– Ha az én rabszolgám lennél, azt hiszem, nagyon megbüntetnélek. Érdekel, hogy hogyan?
– Nem, uram. Illetve igen, uram. – nem tudtam hirtelen, hogy mit is kellene válaszolnom.
– Hát ha érdekel, akkor majd még megtudod. – mondta – Itt mindenesetre nem maradhatsz ilyen meztelenül. Felöltöztetlek.
Azzal visszatolta a szájamba a pecket, és visszacsíptette a csipeszeket.
– Pá, pá. – mondta, és hallottam, ahogy távolodik. Újra egyedül voltam. Elindultam a harmadik emeletre. Most már nem történt semmi különös. Felértem a harmadik emeletre, és megtaláltam Zsuzsa ajtaját is és a csöngőt is sikerült elég hamar megtalálnom az orrommal. Reggelről már volt gyakorlatom. Kinyílt az ajtó, és valaki berántott az ajtón.
– Elég sokára értél ide. Mit csináltál? – hallottam Zsuzsa hangját. Válaszolni nem tudtam, mert a pecek a számban volt.
– Találkoztál valakivel? – kérdezte Zsuzsa. Bólogattam a fejemmel, hogy igen.
– Tudod, hogy most mi jön? – kérdezte. Bólogattam, hogy nem.
– Megkapod minden eddig elmaradt büntetésed. Kezdjük azzal, hogy Hilda megvesszőzi a melledet, mert nem sikerült úgy megverned, hogy nyögjön. Aztán a pinádat is elveri, mert te is elverted az övét. Engedély nélkül. Annyit ver rá, amennyit akar. Akkor sem állítom le, ha veri a melledet és a puncid. Most elég sokáig nem lesz rád szükségem, legfeljebb begyógyul. Dugd ki a nyelvedet.
Kidugtam a nyelvemet. Közben levették a szememről a kötést. A szobában nem volt túl nagy a világosság, a függönyök is félig el voltak húzva, mégis hunyorogtam.
– Jobban dugd ki! – mondta Zsuzsa. Kidugtam a nyelvemet amennyire csak bírtam. Ekkor Zsuzsa két pálcikát rakott a nyelvemhez.
Az egyiket a nyelvem alá, a másikat pedig fölé, keresztben. A két pálcát összeszorította, úgy, hogy azok erősen megfogták a nyelvemet, és a pálcák végeit egymáshoz kötözte. Már az is elég kellemetlen volt, hogy a pálcák nagyon szorították a nyelvemet, de így nem tudtam visszahúzni a nyelvemet a számba. Ennek perceken belül két következménye lett. Az egyik, hogy kiszáradt a szám és a torkom, a másik pedig furcsa módon, hogy a nyál, ami azért termelődött elkezdett kifolyni a számból, és nem bírtam lenyelni.
– Apró trükk. – mondta Zsuzsa – Egy barátomtól tanultam. Mi most a fiúkkal elmegyünk sétálni, Hildával ti pedig elszórakoztok. Hilda nagyon el fog verni, de tudja, hogy egy hét múlva, vagy kettő múlva újra szükségem lesz rád, így nyugodt lehetsz, nem öl meg.
Zsuzsa és a két fiú kiment a szobából, ketten maradtunk Hildával.
Hilda berángatott a szoba közepére, és hanyatt lelökött a földre. Egyáltalán nem volt kíméletes. Nagyon haragudott rám, és erre minden oka megvolt. Délelőtt a büntetéstől való félelmemben elvertem a punciját, méghozzá nagyon, és egy vendég is seggbe kúrta, mert nem tudtam kielégíteni a számmal. Letérdelt mellém.
– Na kis picsa. Most megtanulod, hogy mi jár az ilyen kis szemeteknek.
Egy vékony pálcát tartott a kezében, és aprókat ütött a mellbimbóimra. Nem fájt, de a tudat, hogy bármikor nagyot üthet, és hogy fog is ütni megrémisztett.
– Remélem, még emlékszel a menekülési szavadra: narancssárga. Csak ennyit kell kimondanod, és azonnal abbahagyom a verést.
Nevetett. Persze, kinevetett, hiszen szó sem lehetett arról, hogy ebben az állapotban bármit is ki tudjak nyögni. Még nyögni is alig bírtam. A következő pillanatban hatalmasat vágott a mellemre a csipesz fölött. Nagyon fájt. Tudtam, hogy csendben kellene maradnom, de nem bírtam. Hörögtem. Hilda még néhányszor rávert ugyanarra a helyre, majd elkezdte masszírozni. Ettől egy kicsit múlt a fájdalom.
– Nem lehet mindig verni, mert akkor egy idő után már nem érzed. És nem kellenek ezek a csipeszek sem. – mondta, miközben levette a melleimről a csipeszeket. – Csak akadályoznak abban, hogy más helyeket is elérjek. – azzal néhány nagyot ráhúzott a melleim alsó részére. Ez sokkal jobban fájt, mint az előző. Azt hiszem vonaglottam is.
Nem tudom, hogy még mennyit vert rá, de nagyon sokat. Verte felül és alul, a bimbókat. Többnyire oldalról vert, de egyszer ráült a hasamra is, hogy a pálca függőlegesen érje a melleim belső részét. Egyenletesen végigvert mindenhol. A melleim úgy fájtak, hogy nem is tudtam felhasadt-e a bőr vagy sem.
Ekkor Hilda fogott egy tükröt, és elém, pontosabban fölém tartotta. A melleim olyan vörösek voltak, mint a frissen főtt rák.
– Hamarosan ilyen lesz a puncid is. – mondta.
Egyelőre azonban még nem kezdett neki a verésnek. A lábaimra széles bőrbilincset csatolt, azokhoz kötelet rögzített és a plafonra szerelt csigákon átvetve felhúzta őket annyira, hogy a vállaim és a hátam felső része még a földön maradt, de a lábaim, a fenekem és persze a puncim a levegőben voltak felemelve, és mivel a csigák egymástól meglehetősen messze voltak a lábaimat teljesen széthúzta a két kötél.
Fölém térdelt a puncim felé fordulva, úgy, hogy most az arcom előtt volt a feneke és a puncija. Jól láttam, hogy a rugó most is be van helyezve és teljesen széthúzza a punciját, és azt is jól láttam, hogy annak ellenére, hogy így a levegő szabadon éri és szárítja nedves. Fel volt izgulva.
A következő pillanatban elkezdte verni a puncimat. Nem aprózta el, nem kívül kezdte, hanem az első ütést egyenesen a csiklómra mérte, majd ezt követően folyamatosan verni kezdte a kisajkaimat és a puncim közepét. A nagyajkaimra alig jutott ütés.
Folyamatosan hörögtem, és vonaglottam.
– Túl sok a szöveg. – mondta Hilda, miközben egy pillanatra sem állt meg a veréssel – Inkább dolgozz. Használd a nyelved, nyaljál.
– azzal ráereszkedett a számra. A nyelvem így is ki volt dugva, nem sokat tehettem ellene, és persze nem is akartam. De nyalni sem nagyon tudtam, mert ebben a helyzetben a nyelvemet meg sem tudtam mozdítani.
Nem emlékszem, hogy mennyi ideig verte így a puncimat, csak arra, hogy amikor a félig ájult kábulatból, amit a verés okozott, magamhoz tértem majdnem megfulladtam. Hilda szinte teljes súlyával a számon ült, és mozgatta a punciját dörzsölte az arcomhoz és a nyelvemhez a kisajkait, és hangosan nyögött. Sajnos nem tudott elélvezni rajtam, talán ezért sem, mert Zsuzsa erre nem adott neki engedélyt. Egy idő után abbahagyta a mozgást és felállt. Zihált, és nagyon izzadt volt. Valószínűleg én sem lehettem száraz.
– Remélem ennyi elég lesz. – mondta – És legközelebb mindent megteszel, hogy ne kelljen a seggemet odatartani egy vadidegennek. Nem a legnagyobb élvezet ám, majd te is megtudod. Eddig csak szopnod kellett, de majd megtudod.
Otthagyott a földön, és kiment a szobából Csend lett. Nagyon nagy csend. Ott feküdtem hanyatt, megkötözve, felhúzott lábakkal, rettenetesen kényelmetlen pózba, főleg amiatt, hogy a szám teljesen kiszáradt, és nem tudtam a nyelvemet megmozgatni sem. A szám szélére és az arcomra rászáradt Hilda nedvessége, amit akkor kent rám, amikor a puncijával megkúrta a számat. És természetesen a verések helye, vagyis az egész testem fájt, lüktetett.
Fáztam, kezdtem libabőrös lenni. Sok sok perc kellett, hogy elteljen, és nem történt semmi. Hilda sem jött vissza, és Zsuzsáék sem érkeztek meg. Azt kívántam, hogy bárcsak valaki bejönne, hogy ne legyek egyedül. Azt sem bántam volna ha Hilda az, és , bár attól féltem, hogy újra verni kezdene. Persze igazán azt szerettem volna, ha Zsuzsa érkezik meg a két fiúval, és eloldoznak, főleg a számat. De nem jöttek. Próbáltam valamit kiáltani, de egyszerűen semmi hang nem jött ki a torkomon. Még egy nyögés sem, csak a levegő sípolt.
Nagyon sok idő telt el. Talán órák is, és lassanként az ablakon beszűrődő fények is a késő délutánt kezdték jelezni. Most már annyira száraz volt a szám, hogy minden egyes lélegzetvétel sípolt, és fájdalmat okozott. Ugyanakkor újra kellett.
Egyszer csak nyílt az ajtó, és Hilda lépett be. Szó nélkül eloldozta a lábamat, a kezeimet, és a nyelvemről is levette a pálcákat.
– Állj fel. – parancsolt rám.
Próbáltam egy "Igen Mylady"-t mondani, de egyáltalán nem jött ki hang a torkomon.
– Rendben van. – mondta Hilda – Menj ki a mosdóba, mosd le az arcodat, igyál egy kis vizet, ha kell . Hozd rendbe magad, mert úgy bűzlesz, mintha csak egy nagy pina lennél.
No hiszen. Ebben neki is jelentős része volt, ezek a szagok, amelyek nekem is igen kellemetlenek voltak, főleg korábban, az ő puncijából származtak. Kimentem a fürdőszobába, és mindenek előtt vizet ittam. Ahogy megnedvesedett a szám és ittam egy pár kortyot, köhögnöm kellett, mert az első néhány kortynál még nyelni sem tudtam rendesen. Utána lemostam az arcomat, aztán meggondoltam maga, és úgy értelmeztem Hilda szavait, hogy akár le is zuhanyozhatok, és ezt tettem. A mosdóba nem mentem ki, hanem a zuhanyba. Egy pár másodpercig sárga volt a zubogó víz a lábaim körül, aztán újra csak a zuhany kristálytiszta vize.
Belefeledkeztem a zuhanyozásba. Folyattam az arcomra és a testemre a hűvös vizet, és élveztem, ahogy a bőrömet hűsíti. Aztán eszembe jutott, hogy ez azért túl van azon, amit rendbe hozásnak lehet hívni, és erre már nincs engedélyem, és elzártam a csapot. Megtörölköztem. A fürdőszobában a teljes alakos tükörben végignéztem magamat. Tulajdonképpen jól néztem ki. A hajam ugyan csapzott volt, de amennyire lehetett a törölközővel megszárítottam. Egészen szexis volt. A testemen, bár már elmúlt a fájdalom, de mindenhol, a melleimen, a fenekemen, a combomon, és minden egyéb részen jól látszottak a vesszőütések nyomai. Kimentem a szobába.
Az ajtó előtt Hilda állt:
– Viselkedj rendesen Geordina, vendégeink vannak. – mondta – Most átmész a másik szobába, megállsz a szoba közepén, és ahogy tanítottunk: nagy terpesz, és kezeket a hátad mögé, lehajtott fej.
Követtem az utasításait. A lehajtott fej miatt nem igazán láttam a vendégeket, de azt azért láttam, hogy Béla és Péter nincsenek a szobában, csak Zsuzsa és rajta kívül a két fotelben egy jólöltözött középkorú férfi és egy elegánsan öltözött hasonló korú nő ült.
Megálltam a szoba közepén terpeszben, hátratett kézzel és lehajtott fejjel. Egy kicsit szégyelltem magam, úgy, mint az ebédnél. Valahogy feszélyezett, hogy ezek az emberek fel vannak öltözve, méghozzá utcai ruhába, elegánsan. Ez valahogy még kiszolgáltatottabbá tett.
– Szép. – mondta a férfi.
– Határozottan. – válaszolta a nő.
– És azt hiszem, hogy nevelhető is. – tette most hozzá Zsuzsa – Egy kicsit ugyan nehézkes, és szófogadatlan, de tanul, elég gyorsan.
– Igen, látom, hogy tanítják. – mondta most a nő. Felállt, odajött hozzám, a kezével felemelte a fejemet a hajamnál fogva, és egész közelről az arcomba nézett – Mi a neved?
– Geordina, asszonyom. – válaszoltam.
– A teljes nevedet akarom! – és meghúzta a hajam.
– Geordina Corwax, asszonyom.
– Jól van, kis Geordina. Mondd csak, tudod-e a rendes választ arra a kérdésre, hogy mi vagy te?
– Igen, asszonyom. Én egy kis kurva picsa vagyok. – tudtam, hogy valami ilyesmit kell mondanom, és bár többször is kimondtam Zsuzsa és a többiek előtt, most újra nagyon szégyelltem magam.
– Aki semmi másra nem jó, csak, hogy megkúrják, igaz? – és megint megrántotta a hajamat.
– Igen, asszonyom. – nagyon húzta a hajamat, annyira, hogy automatikusan lábujjhegyre álltam – Csak arra vagyok jó, hogy megkúrjanak.
Elengedte a hajamat, és visszaült a fotelba. Megint lehajtottam a fejemet.
– Kérem, kezdje el. – hallottam mosta férfi hangját.
– Geordina, sorold fel, hogy milyen hibákat és bűnöket követtél el az ebédnél! – mondta most Zsuzsa.
Tudtam, hogy ezt előbb, vagy utóbb meg fogja kérdezni.
– Sok hibát követtem el Mistress. – mondtam – Az egyik vendégnek nem segítettem eléggé, és nem tudott a számba élvezni. A pincéreknek sem ajánlottam fel a szolgáltatásaimat, saját kezűleg kellett elélvezniük. És kértem Hildát, hogy élveztessen el, mert nagyon felizgultam, pedig erre nem is kaptam engedélyt.
– Igen – mondta Zsuzsa –, ez nagy bűn. Mást nem követtél el?
– Nem, Mistress. Azt hiszem nem.
– Kedves Geordina. – szólított meg most a férfi – Amikor először kiment a konyhába, és megtapsolták, akkor mit érzett?
– Szégyelltem magam, uram.
– Nos, én úgy láttam, mintha önkéntelenül is egy kicsit kihúzta volna magát. Nem volt büszke magára egy kicsit.
– Talán igen, uram.
– Kedves Geordina. Ha így van, miből gondolta, hogy a taps önnek szól? Furcsán hangozhat, de a beképzeltség nem egy rabnő hibája. Azért mert élvezi, hogy uralkodnak felette, és talán meg kielégítően is tud szolgálni, meg mert sokat foglalkoznak önnel, már azt hiszi, hogy ön a világ közepe? Az a taps leginkább kiváló idomárjának, Zsuzsának szólt, hogy milyen szép haladást ért el máris, pedig meg csak most kezdte a tanítást. Nos, valóban érezte a büszkeséget?
– Igen, uram, egy kicsit.
– Amit éreznie kellett volna, az nem büszkeség, hanem önzetlen, szinte öröm, hogy ilyen sok embert egyszerre tudott szolgálni úrnője megelégedésére. Így van?
– Igen, uram. Így van. – válaszoltam.
– Köszönd meg az okítást! – mondta Zsuzsa – Ezekből a mondatokból nagyos sokat tanulhattál, ha odafigyeltél. Tőlem eddig csak a szófogadást tanultad meg, de ezekből a szavakból egy kicsit megérthetsz abból is, hogy mit jelent igazából szolgálni. A büntetéseket a hibáidért, mert felismerted azokat most elengedem, elég verést kaptál ma már így is. De el kell gondolkodnod azon, hogy valóban szolgálni akarsz-e.
Megállt egy pillanatra, de mivel úgy éreztem, hogy az előző mondat nem kérdés volt, hanem felszólítás, ezért nem szólaltam meg. Zsuzsa folytatta:
– Amikor először idejöttél, azt mondtad, hogy szeretnél beszállni a játékba. Így mondtad: a játékba. Nos azóta tapasztalhattad, hogy ez nem játék. Ha szolgálni akarsz, akkor azt nem elég megjátszani, hanem úgy is kell érezni. Bár a szolgán nincs felelősség, csak azt kell tennie, amit az ura vagy úrnője kér, mégis sokkal nehezebb jó szolgának lenni, mert nem elegendő megtenni, amit a mester kér, de úgy is kell érezni, ahogy egy igazi szolga érez a mestere iránt. Ha nem ezt akarod, csak játszani, akkor csak menj, és keress magadnak egy kispajtást, akivel megkötözgethetitek egymást, meg elverhetitek egymás popsiját. Nálam viszont szolgálhatsz. Mint úrnőd, leveszem minden döntés terhét a válladról. Nem kell semmin gondolkodnod, nem kell semmire vigyáznod, csak arra, hogy engem szolgálj. Nem kell eldöntened, hogy lefeküdj-e valakivel, vagy sem legyen az nő vagy férfi. Nem kell eldöntened, hogy leszopd, vagy a segged add oda. Egy valakivel fekszel le, vagy többel egyszerre. Én ezt eldöntöm helyetted, úgy, hogy az jó legyen neked. Cserébe szolgálnod kell. És egy idő után a szolgálás is olyan örömmel fog eltölteni, hogy amikor elélvezel, akkor az orgazmusnál is nagyobb örömet fog neked okozni, hogy az én parancsomra élvezel el, és az én örömömre. Most gondolkozz el ezen.
Ott álltam, és gondolkoztam a szavakon. Közben Zsuzsa a párhoz fordult:
– Mit gondolnak?
– Azt hiszem jó lesz. – mondta a nő.
– Én is azt hiszem. – ismételte a férfi – Persze még egy csomó szex technikát meg kell tanulnia, de az csak idő kérdése, és közben az érzései is kialakulnak. Azt hiszem igazi szolga lesz ebből a kis pinából. Talán egy fél év kellhet még neki, aztán majd meglátjuk.
Egy ideig még beszélgettek valamit halkan Zsuzsával, aztán búcsúzkodtak, és elmentek. Én csak álltam a szoba közepén, és közben hallottam, hogy Hilda valamit nagyon rendez a fürdőszobában.