Emlékek az intézetből 3. rész: Változások

Két napig hevertem a meggyötörten, belázasodva, félig-meddig a szobámban. Gyakorta jött be hozzám az a nevelőnő, aki előkészített a vallatásra. Mindig megvizsgált, injekciókat adott, amik lassan helyrehoztak. Megtépett mellbimbóimat is rendbe hozta, a sérülés nem bizonyult olyan rettenetesnek, mint azt a hittem.
A testemet könnyen meggyógyították, de valahányszor kinyílt az ajtó én akaratlanul is összegömbölyödtem az ágyban, és nem bírtam úrrá lenni a rám törő félelmen.
Enni is alig bírtam. Valahányszor bejött egy lány az étellel, görcsbe rándult a gyomrom.
Éjszakánként rémálmok gyötörtek. Újra és újra John szőrös képét láttam magam előtt, és a kérdés, az átkozott kérdés, ott visszhangozott mindenütt.
És mindez a lány miatt! Volt róla vajon halvány fogalma, hogy miknek vetnek alá engem, olyasmiért, amit el sem követtem? Nem értettem, hogy tehette ezt velem.
Értetlenségem lassacskán haragba, majd gyűlöletbe csapott át. Miért nekem kellett szenvednem, mikor ő a bűnös? Egyre inkább reméltem, hogy elkapják. Bizonyosra vettem, hogy őt feleannyira sem fogják kímélni, mint engem.

Egyik éjjel, miután nagy nehezen álomba merültem, arra ébredtem fel, hogy valaki lágyan simogatja a vállamat. Mint rendesen, most is anyaszült meztelenül aludtam. Eleinte azt hittem, csak álmodom. Elégedetten fordultam a hátamra. A simogatás tovább folytatódott, most a mellkasomat, majd lassan a hasamat kezdte cirógatni valaki.
Kicsit csiklandós vagyok, így amint a hasamhoz ért az ismeretlen kéz, felnyitottam a szemem. Sötét volt, de rögtön felismertem Charlene Dawson nevelőnő sziluettjét az ablakon beömlő holdfényben. Riadtan nyögtem volna fel, de ö finoman az ajkamra tette az ujját.
– Cssst. Nem kell félned. Nem foglak bántani – súgta.
Ördögien szép volt. Vékony, de izmos. Gömbölyű melleinek szédítő íve még a kosztümön keresztül is izgató volt. Már akkor megkívántam, amikor először találkoztam vele. Ott álltam meztelenül és ő csak méricskélt. Furcsa módon, a büntetések alatt, amiket ő szabott ki rám, mindvégig érzetem valamiféle izgalmat. Felpezsdítette a véremet, hogy ki vagyok szolgáltatva egy gyönyörű nő kénye-kedvének. Semmi könyörület nem volt benne, talán ez izgatott fel a legjobban. Míg gondolataim össze-vissza csapongtak, a nevelőnő leheletfinoman megérintette gyógyulófélben lévő mellbimbóimat.