A+ A-

Ismerekedés, találkozás

Nagyon ideges voltam. 400 kilométert vezettem, esett az eső, és már sötétben indultunk, pedig úgy terveztem, még világosban fogunk megérkezni. Anyósom kiállhatatlan, mindent megenged a gyereknek, mire persze ő is elkezd feleselni. Aztám, mielőtt kiborítom a bilit, egyetlen huszárvágással megoldom a helyzetet, mondván át kell mennem anyámnak segíteni. Ezzel veszem a sátorfám, és már ott sem vagyok. Amíg átérek, legalább kiszellőzik a fejem, nyugodtan leülhetek a gép elé chatelni.

Alighogy beülök a gépbe, már írom is, ...chat.hu, nick, pass, és máris ismerősök közt vagyok. Jól kipanaszkodom magam, majd bekapcsolódok a témába. Jönnek-mennek az emberek, ismerősök, ismeretlenek. Kicsit kibukok, minek lép be a chatbe egy ember, ha utána fél perc mulva köszönés minden nélkül kilép? A következőt jól le is teremtem... visszaszól... azanyád... éles szópárbaj alakul ki, mindenki hallgat, csak mi nyomjuk a dumát. Az ötödik riposztnál már nem zavar, a tizediknél kimondottan imponál, milyen a stílusa... Nosza, privit neki. Első a bocsánatkérés. Jó néven is veszi, és rögtön rákérdez, miért is volt a dolog, nem úgy tűnik, hogy sötét bunkó lennék. Elmondom neki a napomat, aztán már nem csak a napról beszélgetünk. Kiderül, neki is van párja, de ő sem felhőtlen boldogságban él. Hirtelen jön a felismerés mindkettőnknek: hihetetlenül hasonlóak vagyunk. Észre sem veszem, már hajnali fél 3 van, és épp arról beszélek, milyen sivár is volt az elmúlt fél évben a szexuális életem... Fél ötig bírjuk, a végén megkapom a mobilszámát. Gyors zuhanyzás után egy próba SMS: "Aludj jól... és köszönöm a gyönyörű éjszakát!". A válaszra megdobban a szívem: "Aludj jól Te is. Puszi."

Délben kelek. Ahogy kinyitom a szemem, már veszem is a telefont, hátha van valami üzenet... persze semmi. Egész nap azt várom, mikor ülhetek nyugodtan, egyedül a géphez. Eljön az este is, login, pass, jajjdejó, itt van. Egy gyors beröff a közösbe, de már rámnyitva a privi. Mire eszmélek, már ölelem, csókolom a mellét: egyenlőre a képernyőn. Egy gyors gondolat: remélem nem mentik a chaten a LOG-okat... De már rohanunk, hisz visszacsókol... Forró a levegő körülöttem, mindent kipróbálunk - írásban. A legrejtettebb vágyaimat is félve, de leírom, ő beleborzong, és olyanokat kér, amiről még álmodni sem mertem soha, és neki tetszene... Legalább tízszer robbantam, mire ismét eljött a hajnal. Valójában csak egyszer, de kit érdekel, hisz az utolsó mondatai egyike az volt: "Akkor holnapután IRL???" Alig bírok elbotorkálni a fürdőszobáig, zuhany, de nem nyugszom, álmatlanul forgolódok. Aztán veszem a telefont, és egyetlen szót betűzök, .k..i..va..n..la.k. Tusakodom magamban, elküldjem-e? Aztán merészet gondolok, és mire meggondolnám magam: "Message sent". Nem bírom a feszültséget, telefon kikapcs, további forgolódások után fél hét körül elalszok.

Gyermekem ugrálására ébredek, "Apaaaa! Ebéd!!!!". Mint egy zombi vonulok le. Most jövök rá, mi is történt velem az elmúlt két éjszakán. Furdal a lelkiismeret, és mardos a kérdés: vajon ő lenne az Igazi? Hiszen minden pillanatban rá gondolok, de a telefonom be sem merem kapcsolni, mert félek, mit írt a hajnali üzimre. Aztán erőt veszek magamon. Elhessegetek mindent, nem lehet ebből úgyse semmi. Családapa vagyok, mégha a párommal veszekszünk is néha. CSALÁDapa. Felelős ember. Telefon bekapcs. Úgysem lesz belőle semmi, úgyis kidob. Ti-tíí, ti-tíí... - 1 messages received... Kezdek izzadni. Elporolok a budira, senki ne lásson, magamra zárom az ajtót. "Én is... Várlak!" Na, most mi legyen??? Soha nem láttam - de minden gondolatom, mintha ismerné. Azt sem tudom, hogy néz ki, mi van, ha ronda? - Én sem vagyok egy matyóhímzés, és ő sem tudja, miféle vagyok. Családom, van, gyerekem - neki is...

Egész nap mint az alvajáró, tiszteletlátogatás itt, ott, búcsúzkodás, majdnem 400 kilométer hazafele. Az úton 4 üzenetem érkezik, nem merem megnézni őket. Hazaérünk, kipakolás. Kisebb összeszólalkozás a hétvégén mutatott közönyöm miatt, lerázom magamról, belefáradtam az örökös félreértésekbe, veszekedésekbe. Majd a lakásban ismét félrevonulok, akárcsak dél körül, és elolvasom az üzeneteket. Óistenem... ez nem lehet igaz. Válaszom: "Nekem is gyors... és igen, azért kiváncsi vagyok Rád. Holnap. Ahogy megbeszéltük." Message sent.

Várakozok. Körülbelül két órával hamarabb érkeztem, hiába, no, nem vagyok hozzászokva a randizáshoz. A gyomrom egy darab kemény gubanc a torkomban. Hívás: Rögtön ott vagyok, szürke nadrág, zöld kabát. Kinézem a szemem... miért van az, hogy mindenkin szürke nadrág, és zöld kabát van? De egyik ember sem Ő. Újabb, de ő sem lehet. Mégegy. Ő sem. Óóóó, ő az. Igen. Mosolyog. Elindulok felé. Kicsit szaporábban szedi a lábát.
Mit csináljak? Még négy lépés... kettő... jajjmegöleltem... Itt tartom a karjaimban. Azt sem tudom, hogy néz ki, nem fogott az agyam, csak éreztem, hogy ő az. Mindketten, szinte zihálva vesszük a levegőt. Nem tudom, meddig tarom a karjaimban, mikor kicsit elengedjük egymást, egy mosoly, majd egy felszabadult nevetés után bemutatkozunk egymásnak. Nem terveztem semmit, mondom, mit tegyünk? Menjünk a folyópartra, javasolja.
Én persze mindenben benne vagyok. Ahogy sétálunk a kocsimhoz, a szemem sarkából figyelem, egy fél fejjel alacsonyabb, mint én, nem lehet túl testes, bár az épphogy összefogott kabát sokat takarhat. Mindenesetre az ölelésre visszagondolva, nem szégyenkezhet a mellei miatt... Az arca... nem is tudom. Egy biztos, felszabadult, és ugyanakkor ideges. Engem vizsgál, ugyanúgy, mint én őt, a szeme sarkából. Észreveszi, nevetünk, majd leplezetlenül egymás felé fordulunk, úgy nézzük egymást. Meleg, barna szeme van, középhosszú haja. A szél kicsit fújkálja, kecses mozdulattal sodorja ki az arcából az odahullot szálakat. Hogy tetszem? - kérdi. Nagyon is... és én? Semmi válasz... csak egy lépés felém, és ismét ölelem... Ha nem jött volna egy autós, még most is ölelném... Amennyire otthonos, meleg volt a karjaiban... istenem, erre vágytam egész életemben! Gyorsan kinyitom Neki az autót, lesegítem a kabátját - Jesszusom, de jó alakja van! - beül, ránézek, visszanéz, és mosolyog... Még mindig feszült, akárcsak én, de mostmár leplezetlenül néz. Rácsukom az ajtót, a kabátját bepasszolom a hátsó ülésre. Már benn is ülök mellette, jár a motor. Indulok, a szemeit magamon érzem. Hátra, előre; jobbra, balra, kettes, négyes... ezaz, most már én is tudok kicsit figyelni. Ahogy ráemelem a szemem, mosolyog. Szép a mosolya, és ezt megmondom neki... "Nem is..." de érzem, teccik, amit mondtam. Közel a folyópart, gyorsan kiszállok, kisegítem, és mivel már tíz óra körül van, nincs rossz idő. A kabátját nem kéri, csak a táskáját. Én is hagyom az enyém, telefon az ingzsebbe, persze már jó előre levettem minden hangot. Elindulunk a parton, két lépés után félve megfogom a kezét. Megszorítja, rám néz, és a nézésében benne van minden. Kérdések ezrei, és vágyak milliói. És egy felismerés. Átkarolom inkább, úgy megyünk tovább, de nem túl messzire, a harmadik, vagy negyedik padnál lehorgonyzunk. Mindketten megnyugodtunk már picit, lassan elindul a társalgás. Igen, ilyennek képzeltem. Azaz, nem képzeltem semmilyennek, de úgy, ahogy van teccik.
Igen? Én is? Köszi... Keze a kezemben, érzem, ahogy remeg, de kezd olódni az idegessége. Mindketten tudjuk, sem a hely, sem az alkalom, nem alkalmas másegyébre, minthogy megismerjük egymást. Ahogy belemelegszünk a beszélgetésbe, kinyílik, és én is megnyugszom. Most oldódik a görcs a gyomromban, a nyelvem is jobban jár, nem keverem a szavakat. Teccik a mosolya, melegséggel tölt el, és mikor megmondom ezt Neki, egy olyan szép mosolyt kapok, hogy beleszédülök. Már nem a tenyerét simogatom, a finom kis szőroket, amik szemmel nem is láthatók, azokat kényeztetem ujjbegyemmel az alkarján. Beszélgetünk, feloldódunk, isszuk egymás szavát. Mire észbekapunk, már majdnem fél négy. Fél ötre mennie kell a gyerkőcért, és nekem is indulnom kell. Felkászálódunk a padról, de egyikünknek sem akaródzik a kocsi felé indulni. Így kerülővel megyünk, de még mielőtt elérnénk a parkolót, egy kisebb facsoport árnyékában megállok. Felém fordul, hozzámlép, megölelem. Csókra nyílik felém fordított ajka, és tudom ez lesz életem legemlékezetesebb csókja. Nem tudom, meddig tarthatott, édes volt, finoman idult, alig éreztem ajkát a számon, aprókat szívott rajta, a vákuum összkapcsolt minket. Megéreztem a nyelvét, válaszul végigsimítottam az enyémmel a finom ajkát, majd mikor összeértek, finoman birokra keltek egymással, majd utánozva testünket, összefonódtak. Percekig kényeztettük egymást, karommal szorítottam, éreztem a vállát, éreztem melle nyomását a mellemen, még a szívdobbanásai is átjöttek. Éreztem finom, leheletnyi simogatását a tarkómon, a nyakamon. Beletúrtam a hajába, és öleltem, öleltem...

Kinyitottam neki a kocsiajtót, szótlanul beült. Én is mellé, indítottam, és csak egy-egy szóval mondta, merre vigyem. Közel volt az iskola, sajnos. Mikor odaértünk, nem akaródzott elengednem, és nem akaródzott elmennie... Hallgatásba burolódzva ültünk egymás mellett, és csak néztük egymást, majd odaborult a mellemre, magamhoz szorítottam, és öleltem.
Csodás érzés volt. Majd kiszállt, egy puszit kaptam Tőle a levegőn keresztül. Elindult, vissza sem nézett, és mikor eltűnt a kapuban a szemem elől, és is elhajtottam. Még száz métert sem mentem, mikor üzenetem érkezett: "Köszönöm... És ugyan talán gyors, de nagyon jó volt... ugye lesz folytatása?"
Szavazz Te is!

Átlag: 5.63 pont (59 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#21 feherkalman1 2015. 08. 3. hétfő 20:28
tovább!!!!
#20 zsuzsika 2014. 12. 28. vasárnap 07:06
Jó.
#19 Sierra 2014. 12. 19. péntek 09:14
No ez jó lett. Kár az elütésekért, de egyébként egy kellemesen hangulatos történet.
#18 A57L 2014. 01. 17. péntek 05:59
Egész jó.
#17 Ulysses 2013. 11. 30. szombat 22:07
Jó ez bizony! Jó írás. Életszagú, hihető. Jól átjön a szereplők félelme, vonzódása, vágya.
Véleményem szerint kicsi az esély folytatásra, ha a megjelenés óta eltelt 10 év nem volt elég a szerzőnek. Az átlagban szereplő pontnál azért többet ér ez a sztori.
#16 tutajos46 2013. 11. 30. szombat 08:24
Folytasd!!!!
#15 papi 2013. 10. 28. hétfő 21:04
Egész jó
#14 Hector Ink 2004. 07. 12. hétfő 13:54
Nem, nem Szolnoki vagyok. Az eset budapesti.
#13 Salix 2004. 07. 9. péntek 13:44
Hector Ink, csak nem Szolnok környeki vagy? A sztorid "teccik"!
#12 Melody 2003. 08. 6. szerda 19:07
Ennek a történetnek lelke van, no meg az írónak is. Gratulálok :))
#11 globelia 2003. 05. 31. szombat 21:46
Gratulálok Neked, és várom a folytatást!
#10 Hector Ink 2003. 04. 19. szombat 22:51
Nos, volt folytatás...
Már el is kezdtem írni, ígérem küldöm is.

Köcce a biztatást ;)))
#9 Azia 2003. 04. 4. péntek 17:25
nekem tetszik...mintha csak az én történetem lenne...
#8 PiercingGirl 2003. 04. 2. szerda 10:22
nem vmi nagy szám...
#7 Ede 2003. 04. 1. kedd 08:01
Végre romantika is került a történetek közé. Ismerős helyzet, remélem a Tied happy and-del végződik. Szorítok!!!
#6 Moncsi 2003. 04. 1. kedd 03:43
Ebben legalább van egy kis romantika is :)) Gratu! Nekem tetszik :)
#5 balu 2003. 03. 31. hétfő 21:00
ismerős. a tied vajon hogyan folytatódik :-)))
#4 &roo 2003. 03. 31. hétfő 19:06
... ugye lesz folytatása?
#3 Ildica 2003. 03. 31. hétfő 18:13
nekem hat nélkül tetszik...ismerős érzés,szituácio.:)
#2 marco 2003. 03. 31. hétfő 16:54
Hat.... teccik.