Emlékek az intézetből 2. rész: A vallatás

Telt-múlt az idő, és lassacskán teljesen belerázódtam az intézeti életbe. Folyt a melegvíz, gyakran járhattam az edző terembe, szépen növekedtek az izmaim. A verések teljesen elmaradtak, az átlagom kiváló volt. Dawson nevelőnő, néhány naponként meglátogatott, de sosem bántott. Egyik nap, kerti munkára osztottak be, ahol más fiúk is voltak. Ők is ugyan olyan kék farmeringet és nadrágot viseltek, mint én.
Legtöbbjük velem egykorúnak tűnt, de volt két elég fiatal fiú is. Alig beszélgethettünk, mert az őr állandóan csendre intett minket. De azért jó érzés volt tudni, hogy nem vagyok egyedül. Kezdtem úgy érezni, hogy valahogy majd csak kibírom az érettségiig itt.
Az étel is egészen jó volt. Minden harmadik nap, egy nagyon csinos hollóhajú lány hozta az ételt és vitte el az üres edényeket. Egyik nap, miközben kifelé sietet az üres tálcával a szobámból, egy kis papír fecni hullott ki a zsebéből. Akkor vettem csak észre, amikor már kiment, mert én épp a mosdófülkében voltam. Felemeltem a papírost, szétnyitottam, de mindkét oldala üres volt. Látszott, hogy egy nagyobb lapból van letéve a darabka. Közönyösen vállat vontam, összegyűrtem a cetlit, és a WC-be dobtam. Eltelt egy-két nap, és én teljesen meg is feledkeztem az esetről.
Minden nyugodtan folyt tovább egészen addig, míg egy éjjel kiáltozásra és csaholásra riadtam fel. Az ablakhoz ugrottam, és láttam, hogy sötét ruhás alakok szaladgálnak, elemlámpával a kezükben. A távolban egy terepjáró tépett el. Nem tudtam mire vélni a dolgot. A kiáltozás lassan távolodott, és mivel már nem látszott semmi, visszabújtam az ágyba.
Reggel Dawson nevelőnő hangjára ébredtem.
– Kelj fel. Az aligazgatónő beszélni óhajt veled.
Sietve felugrottam és az ajtóban álló középkorú nőre néztem. Az asszony a nevelők szürke kosztümjét viselte, őszes haját kontyba fogta. Szigorú tekintettel mért végig.
– Tegnap egy lány megszökött az intézetből – kezdte – Ilyen réges-rég nem fordult elő – szüntet tartott és tekintetét a szemembe fúrta.
Elkaptam a pillantásom. – Az a lány az, aki időnkét többek közt neked is az ételt hordja. Ha jól tudom, két napja itt hagyott egy papírt. Igaz ez?
– Ööö, hát igen, igazgatónő, valóban, kiesett egy kis fecni a zsebéből.
– És? Mi állt rajta?
– Semmi. Üres volt. Ki is dobtam – válaszoltam. Nem értettem mire ez a nagy felhajtás.