Esik

Szavazás átlaga: 5.26 pont (57 szavazat)
Megjelenés: 2002. november 15.
Hossz: 11 021 karakter
Elolvasva: 5 466 alkalommal
Körülnézek a szobában, hallgatom az esö kopogását. Szemeim lassan visszatévelyednek a monitorra, megpróbálok olvasni, de most a fórum se igazán köt le. Összefolynak a betük, elmerülök a gondolataimban.

Tutira nem fog jönni, igaz minden héten följön ilyenkor pénteken, tanítás után, de most zuhog az esö, Ö meg utálja az esernyöt. Ezt valahogy meg tudom érteni. De nem nyugtat a gondolat, várom, hiába tudom, hogy semmi keresnivalója kint az embernek ilyenkor. Fölrezzenek egy villanásra, utána újabb rezzenés a mennydörgésre, szinte azonnal. Szívem kalapál, nem bírok szeretettel gondolni Szent Péterre. Mindig kiszúr velem, szerintem direkt figyel. De legalább tutira nem halok meg soha, tudja jól ö is, hogy baj lesz, ha a kezeim közé kerül. Elmosolyodok.

Fölállok inkább, kikapcsolom a gépet, fölöltözom. El kéne ugrani kajáért. Kinézek az ablakon, elmegy a kedvem, de akkoris kéne. Fölkapom a pulóverem, elmormolok néhány csöndes átkot az égiekre, elindulok. Mire a kijárathoz érek, kicsit alábbhagy az esö. Ezek szerint hatnak az átkok. Szaporábbra fogom a lépteimet, átvágok a betonplaccon, ami a kolesz és a közért közt van. Jó széles, valamikor régen építették az egészet, spartakiádát szerveztek, csak valahogy mire kész lett, megbukott a rendszer, kolesz lett belöle. Mire átérek, meg is ázok, végigrohanok a polcok között, kóla, sajt, kenyér, cigi, fizetek. Táskám megint nincs, persze, tele a kezem, veretek visszafele. Körülnézek, sehol egy lélek, persze mit is keresne kint ilyenkor. Azaz... ahogy jobban megeröltetem a szemem, egy vékony alakot látok sietni errefelé, a buszmegálló irányából. Valahogy ismerösnek tünik, és ahogy közeledik, egyre biztosabb vagyok a dolgomban. Elindulok felé.

Mikor meglát, rohanni kezd. Igyexek haragos pofát vágni. Már majdnem a nyakamba zuhan, csurom víz az egész csaj, de a végén mégiscsak lassít, egyrészt az arckifejezésem miatt, másrészt a cuccok miatt. "Szia", mondja és homlokon csókol, érzem, hogy reszket a szája, kikapja a jobb kezemböl a kólát, belekapaszkodik, ujjait átfonja az enyémeken, és elkezd a kolesz felé rángatni. "Szia", válaszolok morcan, már menet közben.

Beérve kicsit kiesek a szerepböl, vigyorgok a portásra, mint a sült malac, az vissza, persze, nem elöször lát minket. Odaszólok, hogy mingyá jövök a pénzzel, bólint, eltününk. A szobára érve lerakodok, Viki lerogy az ágyamra, ledobom a pulcsit a széktámlára, utána visszafordulok szívem hölgyéhez, igyekezve továbbra is zordnak lenni, Ö már félig levetközve, melltartóban, farmerben ül az ágyon. Szótlanul lehámozom róla a farmert, megcsodálom a bugyiját, fehér, elöl csipke, átlátszik rajta a ritkás szörzet. Felállok, Ö végighever az ágyon, magára húzza a takarót, én meg csaj állok fölotte, továbbra is zordon arckifejezéssel. Zöld özikeszemei tágra nyitva, a paplan fölhúzva egész lila, remegö ajkáig.

– Fázom. – Szólal meg.
– Perszehogy fázol, hogy vagy képes idejönni szakadó esöben, maj megfagysz itt nekem, esernyö meg sehol – mondom, még mindig eröltetve a zord ábrázatot, de már leülök mellé, és megsimítom a homlokát. Forrónak tünik, jéghidegek a kezeim.
– Délen még nem esett. – ártatlan szemek, esdeklö tekintet. Elvigyorodok a nyilvánvaló hazugságon. (A háttérben a rádió halkan szól, két szám között éppen közlik, hogy Prágában árvízveszély van... ) Fölé hajolok, hátrasímítom fiúsre nyírt, világosbarna haját, és lágyan megcsókolom.
– Hiányoztál – súgjuk egyszerre. Kezét kihúzza a takaró alól, az lecsúszik hegyes álláról, és megpihen a nyakán levö gödröcske tövében. Lassan matatni kezd a derekamnál, felszisszenek ahogy hozzámér. Ráfekteti a tenyerét a hasamra, melengeti a kezeit.
– Ugye nem haragszol?

Mosolygok, könyököm leér a két válla mellett az ágyra, kezeim átfonom a tarkóján. Közben keze átcsúszik a hátamra, végigsímítja a gerincem. Szikrák szaladnak végig rajtam az érintésétöl, ajkunk összeér, eleinte csak finoman, tapogatódzva, majd egyre jobban összeforrva csókoljuk egymást. Nyelve hegyét végighúzza a felsöajkamon, én az alsóajkát ízlelgetem. Félúton találkozunk, nem is jutunk tovább, szemeink becsukódnak, nyelveink egymásba fonódnak, közben érzem, ahogy keze egyre följebb csúszik a hátamon, már a tarkómnál tart, simogatja, majd átkarolja és szorít magához.

Lassan húzódok el, és nem szívesem, de a nyakamba gyürt póló komolyan kezd az idegeimre menni. Fölemelkedek, lehúzom magamról, elrepül. Közben Viki másik keze is kikerül a paplan alól, a combomat símítja végig, a paplan további szinteket csúszik a müvelettöl. "Gyere ide", olvasom a szájáról.
– Nem lehet, nadrágostul csak nem mászhatok az ágyba. – Keze följebb halad a combomon, az ölemet elkerülve csúszik a gombok felé, míg a másik a hátam felöl közelít, végigsímitva az oldalam. Megrázkódok, elmosolyodik. Tudja pontosan, hol vagyok a legcsiklandósabb. Közben a nadrágom gombjai valahogy kinyíltak, meg is szabadulok töle villámgyorsan, majd be a paplan alá.

Megint fölé könyokölök, adok egy futó puszit a szája sarkára, majd átnyúlok a dereka alatt, és megfordulok. Túl jól sikerül a mozdulat, most már Viki van fölül, viszont az ágy alul távozni készül. Gyorsan korrigálok, hál istennek nem veszi észre, vagy csak nem akarja. Lecsókol, kezeim felfele indulnak a hátán, a melltartó csatjával babrálok, megfordul bennem, hogy ezt sose fogom megtanulni. Észreveszi (hogyne venné észre, alig bírok a csókra koncentrálni a technikai problémák közepette :) ), fél kézzel hátranyúl, kikapcsolja, röpül is rögtön a takaró alól. A nyakába súgom, hogy erre egyszer muszáj megtanítania, beleborzong, kétlem hogy értette. Belecsókolok, ha már egyszer ott járok, sóhaj a válasz. Szépen lassan haladok tovább, nyak, vállak, kisebb harapások, csókok, simogatások. További sóhajok. Kezem lassan lefele csúszik, ahogy játszadozok, simogatom a gerinc vonalát, majd egyik kézzel visszatérek, és felemelem az övét. Végigsimítom a nyelvemmel a kezét, a könyökhajlatba megállok, ingerlem kicsit ott a bört, közben kezem a bugyiba vándorol, bebarangolja a dombos tájat. A nedvességböl ítélve nem csak odakint van ítéletidö, odabenn is lehullott már a "délutáni harmat". Eközben ajkammal elindulok visszafele a karján.

Ahogy haladok, lassan visszaengedi maga mellé, kicsit lecsúszik rólam, hogy hozzám férjen. Végigsimogatja a mellkasom, elidözik a bimbóknál, kezdem nagyon szüknek érezni az alsómat. Keze lejjebb vándorol, vándorolna az enyém is, de rövidnek bizonyul, elindulok hát felfelé. Közben csókjaimmal már a fülcimpájánál vagyok. Nem állja meg, hogy bele ne markoljon az oldalamba, nagyot rándulok, majd leesünk az ágyról. Kinevet, gyanútlanul, bosszúból a fülébe puszilok. Fordul a kocka, most én nevetek, söt fordulok én is a kockával, áthemperedek rajta, az ágy másik végére. Született akrobata vagyok, sikerül is bevernem a fejem a falba. Felnevet megint, hát rájátszok kicsit. Fájdalmas arcomat látva magához ölel, befúrom magam a mellei közé, élvezem a böre selymességét.

Szipogok még kicsit, majd végighúzom a tenyerem a mellén, egész a hasáig, és vissza. Szép, pici, hegyes mellei vannak, így hanyatt fekve alig látszik valami belölük a bimbón kívül, nagyon illenek hozzá. Behunyom a szemem, röpke csókot lehelek a bimbójára, míg kezem tovább simogatja, élvezem az érintést, csukott szemmel fedezem föl a csípöje ívét, a combja formáját, miközben nyelvemmel a bimbóval kezdek játszani, kis köröket írok körülötte, majd nagyobbakat, megint kicsi. Újabb sóhajok, beletúr a hajamba. Szopogatni kezdem a mellbimbóját, picit beleharapok. Fölnyög és magához szorít, ha akarnék se tudnék szabadulni. Kezem már a belsö comb tövénél tart, követve a bugyi vonalát haladok lassan fölfelé, szorgalmasan csókolom a mellbimbót, közben élvezem a mozdulataim hatását. Átvándorlok a combjáról az ölére, végigsímítom az ajkakat, érzem a forróságot és a nedvességet. Tenyerem élét végighúzom a csiklóján, újabb hálás sóhaj a válasz, kezeit vállamon pihenteti. Ajkammal tovább indulok lefele, a köldöknél elidözök kicsit, míg kezeim az immáron fölöslegessé vált bugyitól próbálnak megszabadulni. Homorít, segít a tervemben, söt, ahogy egyre lejjebb araszolok kezeimmel, s némi lemaradással számmal is, egy megfelelö pillanatban szétnyitja combjait.

A bugyi távozik, én pedig egész közelröl gyönyörködhetek kedvesem izgalmának látványában, illatában. Lehelletem finoman cirógatja titkos részeit, miközben kezeim a belsö comb vonalát fedezik fel. A takarón keresztül szürve hallom, vagy inkább csak sejtem a sóhajokat. Kezem lágyan végigsímítja ajkait, combja még jobban szétnyílik, elöbukkannak a rojtos, rózsaszín szirmai. Nyelvem hegyével megpöccintem kicsit csiklóját, megrándul, mint akit áramütés ért. Ujjaim már a kisajkakat cirógatják, imádom a tapintásukat, selymesek, iszamosak kedvesem vágyától, kedvet kapok megcsókolni öket. Nem is tétovázok, kezei hajamba markolnak, lélegzete elakad. Élvezem a hatásomat, de nem maradok sokáig, tovább akarom csigázni. Elindulok felfele, kezeimmel itt – ott visszatérek egy futó érintésre, ajkaim is el – elidöznek selymesebb részein, majd mikor visszaérek szájához, ajkaink újra összeforrnak.

Most Ö kerekedik fölém, sietösen bújik el a paplan alatt, érzem ajka futó érintéseit a mellkasomon, majd egyre lejjebb. "Gyertyám" egyre kevésbé fér meg a helyén, de ezen gyorsan segít. Röpke csókkal keni el a végén az "olvadt viaszt", mire a szóban forgó müszer a höhullám hatására gyertyához egyáltalán nem méltó módon újabb növekedésbe kezd, bár ezt egyikünk sem bánja. Viki fölém térdel, felemelkedik, a takaró tudja, már nincs szükségünk rá, engedelmesen a háta mögé hullik. Végtelenül lassan ereszkedik rám, úgy tölt el a kéj, ahogy férfiúi ékességem az öt legjobban megilletö helyre kerül. Nem fogad teljesen magába, viszont csípöjével apró köröket írva, kis kezeivel mellkasomon tenyerelve, és átszellemült arccal a szemembe nézve játszik velünk. A körök egyre gyorsuló ütemben haladnak, míg végül módszert vált, továbbra is köröz ugyan, de már nem a csípöjével, hanem hátra, majd elöredölve, közben emelkedve, süllyedve mozog, egyre gyorsuló ütemben. Igyekszem még eszemnél maradni, kezeim a derekára símítom, élvezem, hogy minden kis rezzenését érzem, tudatosul bennem, hogy nem hiába nevezik ezt Eggyéválásnak, szinte sajátunkként élvezzük egymás kéjét is. Ezek az utolsó gondolatfoszlányaim, ahogy egyre gyorsuló tempóban lovagol, majd kezei a combomra kerülnek, hátradöl, vadul lovagolja durranásig feszült rudamat. Mikor fölszakad belöle az elsö kéjes sikkantás, és hüvelye elöször szorítja meg elemi erövel a dákómat, én sem bírom tovább, izmaim megfeszülnek, férfiasságom lüktetni kezd, majd elönt a kéj, homályos ködön keresztül látom csak kedvesem átszellemült arcát, ahogy repülünk egyre feljebb.

Néhány perccel késöbb egymás vállába temetkezve pihegünk, majd mikor végre lélegzethez jutunk, hosszú, fórró, mégis lágy csókkal köszönjük meg egymásnak, amit adtunk, kaptunk. Majd legördül rólam, fejét az állam alá temeti, és az esö ritmikus kopogása az ablakon édes álomba ringat minket.
Bot-ok részére nme engedélyezett a szavazás!
Szavazás átlaga: 5.26 pont (57 szavazat)
Rakd a kedvenceid közé!
Oszd meg másokkal is! Facebook Twitter

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
t
tibee72
2023. április 25. 15:37
#16
Egynek elment. 6 p.
1
veteran
2022. július 14. 08:47
#15
JÓÓ.....
1
cscsu50
2021. október 6. 00:43
#14
Aranyos kis történet.
1
én55
2021. február 18. 10:23
#13
Nekem tetszik 6 pont.
1
a
A57L
2020. július 6. 04:25
#12
Kellemes kis sztori.
1
z
zoltan611230
2019. március 24. 03:56
#10
Jó ....
1
t
t.555
2017. szeptember 4. 07:25
#9
Nagyon jó írás!
1
tutajos46
2013. október 19. 06:43
#7
teccccik.
1
p
papi
2013. július 4. 07:47
#6
Nagyon aranyos kis történet, sok ilyen kellene.
1
v-ir-a
2010. március 15. 21:47
#5
édes kis story...
1
cloonee
2003. január 23. 00:56
#4
Gyerekek, mik ide nem kerulnek... :)
1
freekz
2002. november 20. 16:34
#3
nagyon jól megírt szellemes és humoos történet!sokkal jobb mint néhány kitalált hülyeség! f.
1
Gab
2002. november 15. 08:30
#2
Nagyon szép, és izléses történet. Még sok ilyet szeretnék olvasni.
1
T
Törté-Net
2002. november 15. 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1