A+ A-

A bukott angyal

Eredeti: Index - Erotikus fantáziáink
Apám - aki örököséül fiú utódot remélt, ám mégis velem, egyetlen leányával kellett beérnie - már zsenge gyermekkoromtól kezdve - kivonva az asszonyok puha, oltalmazó karjai közül - férfias foglalatosságok közé is bevont. Vívómestert fogadott mellém, aki kardforgatásra oktatott, a lovaglás fárasztó tudományát elsajátíttatta velem, sőt - micsoda szentségtörés - a betűvetés magasztos tudományára is kioktatott az egyház egyik erre hivatott szolgája. Anyám, illetve az udvarban a többi dáma kissé megbotránkozva szemlélte az eseményeket, ám egyikük sem mert volna atyám fiúpótló intézkedéseivel szembeszegülni. Az asszonyok untató élete, az örökös hímezgetés nem is vonzott engem sohasem.

Ám amikor felserdültem, és a rövidebb lányka ruháim helyett igazi abroncsos dáma ruházatot kaphattam, nehéz selyemből, brokátból, bársonyból, atyám is belátta már, hogy mégiscsak elveszítette a sosem volt fiú utódot. A nőiesen szabott kelmék közül kitűnt, hogy egy igazi kisasszonnyá növekedtem. Már nem illett a katonák között időznöm, a tegezemet, nyilaimat, a kis női kardomat mind elkobozta atyám, mint afféle idejétmúlt játékszereket. Azóta viszont üresen telnek a napok. Próbálkoztam olvasással tölteni az időt, de a szentéletűek életéről írott könyvek bizony nem kötik le a figyelmemet. Annak előtte a régen élt másoló szerzetes - kinek arany keze lehetett - kalligrafikus iniciáléit külön is megcsodáltam valahányszor a könyvtárszobába bejutottam, de manapság nem tudott oly hatást tenni rám, mint máskor.

Szemeim előtt összefolytak a betűk, s mögülük egyre csak egy mosolygós fiatalember arca bukkant elő. Egy kelta lovag az illető. Szívem megdobogtatója ő, ki Richard királyunk keresztes hadjáratból érkezett vissza. Deli katona, ügyes kopjás, jó lovas. Szívem repes, ha rá gondolok.

Azt ígérte, beszökik hozzám ma éjjel is. Toronyszobámba nehéz út vezet, a bejáratnál várőrség állná útját. De ő csak mosolyogva bíztatott, hogy beszökik hozzám, várjak rá. Egész álló nap erre gondoltam, a várakozás izgalomban tartott.

Az éjszaka régen leszállt már, toronyszobám ablakain keresztül a csillagokra láttam, telihold világította az éjjel járóknak az utakat. Kissé hűvös fuvallat áramlott be szobámba. Csak várakoztam, epekedtem itt, baldachinos ágyamon heverve, szemeim lecsukva. Megígérte, hogy eljön, hol késik? Csak sóhajtoztam türelmetlenségemben.

Leeresztettem a könyvet, súlyos, veretes fedelét ráhajtottam. Kézfejemmel lassan végigsimítottam nyakamon, tarkómig hátra. Mennyire szívesebben venném, ha kedvesem tenné ugyanezt velem. Ismerem már érzéki simogató ujjait. Elképzelem, amint lejjebb csúsznak kezei, s útjukban végigsimítják mellkasomat, a hamvas bőrt, majd ujjai be - beszaladnak az ingváll kivágásán, megérintve duzzadó keblemet. Már a gondolattól is felhevültem, izgatottá váltam, a testemben széjjelSUGÁRzott a vágy. A ruha megannyi rétegén keresztül nem sikerül igazi érző húst tapintanom, de amint elképzelem az ő simogató kezét, éreztem, mily duzzadt, mily vágyakozó máris a keblem halma, sőt, ha kissé figyelmesebb vagyok, már nem is csak a kebleim vágyakoznak ama érintésre. Ágyékom reszket. Óh, Szűzanyám, mennyit kell még várnom az ölelésére?

Sajnos ruhámat, és számtalan alsószoknyámat egymagam nem tudom levetni, felhajtani sem egyszerű, hisz merevítőkkel, szőrpárnákkal kapja meg divatos formáját. Nem egyszerű kezelni - kétségtelen. Csak elképzelhetem, amint alájuk nyúlok, és lassan tapogatózva körbejárnak ujjaim fölfelé combig... Izgalmamban szorosan egymáshoz szorítom őket, majd ellazítom ismét, várakozásom, feszültségem egyre nő. Remeg az ujjam hegye, amint tétován megérinti nyakam után a ruha kivágásán lejjebb sikló hullámzóan emelkedő, süllyedő keblemet. Borzongom a vágytól. Ah, csak jönne már!!! Türelmem véges, gondolataim száguldoznak, ismét csak visszatérek azokhoz a finom gondolatokhoz, annak emlékéhez, amiképpen lovagom engem simogat. Élénken elképzelem ujjait, sőt nem is csak azt... Óh... Labia minoris, óh, micsoda finom érzés, amint megérinti, amint a síkos, finom szirmait simogatja.

Oly szerelmetes és gyöngéd volt velem, egy zarándok lovagból az ember ki se nézné, e gyöngédséget. Az emlék hatására lélegzetem is kapkodóbbá válik, combjaimat egymáshoz szorítom, ernyesztem, szorítom erősen, és közé képzelem az ő lüktető, forró vesszejét.

Nem is oly rég volt az a lovagi torna, ahol szívemet foglyul ejtette. Azon az estén a parkban, a virágágyásokon túl egy kerti pavilonhoz vezetett, kandi szemektől rejtetten ott történt a lovagi torna győztesének igazi megjutalmazása.

Alighanem akkor atyám megsejtett valamit, vagy még inkább pohárnoka - kinek szeme mindenütt ott kémlel - suttogott valamit a fülébe arról, hogy immár asszonysorba léptem. Atyám pedig bőszen őrzi erényemet, melyet az általa kijelölt férjem uramnak a nászi éjszakán fehér liliomként illenék átnyújtanom. Azonban nem sejti ő, hogy arról a fehér liliomról már leverték a harmatot, szívemet megremegtető ifjú lovagom fürgébb volt, mint az apai oltalom.

Miután a parkból visszatértem dajkámmal, felfokozott lelkiállapotom csak nem szűnt. El voltam ragadtatva attól a megélt boldogságtól, amit lovagom kicsiholt belőlem. Oh, micsoda remek élet, ha az asszonnyá válás ezt jelenti, már előbb asszonnyá kellett volna válnom, hogy már eddig is birtokolhattam volna eme gyönyöröket. Ezidáig nem volt tárgya a türelmetlenségemnek, pusztán egy megfoghatatlan inger gyötört. De mostantól már pontosan tudom, mit jelent a vágyakozás egy férfi után. Na jó, azért nem egészen mindegy talán, hogy ki az, akihez azon ujjak és egyebek tartoznak. Alig vártam a következő alkalmat, amikor megismétlődhetik velem e nagyszerű csoda.

Következő napon - még éppen csak pitymallott, szobámba bejött atyám a vár kovácsával, meg dajkám és a komorna. Rosszat sejtettem e nagyszámú küldöttség láttán, mire készülnek vajon? Hamar kiderült, amikor atyám érces hangján tudtomra adta, hogy mi az elvárás egy fiatal hajadonnal szemben. Eddig gyermeknek számítottam még, de most, hogy eladósorba léptem, őrá hárul az a felelősség, hogy érintetlen virágszálat nyújthasson át leendő kérőmnek. A védelem első intézkedéseként intett a kovácsnak, aki a kis faládika fedelét fölemelve valami szokatlan szerkezetet emelt ki onnét. Egy nagyobbféle vasgyűrű volt az, valamiféle pánttal áthidalva. Első pillantásra lószerszámnak, nagy zablának esetleg hámnak néztem volna. Nem értettem, mi lehet a célja ezzel. Intett a dajkámnak, hogy lépjen közelébb. Még akkor sem értettem mire készülnek, amikor ruhakapcsaimat meglazítva a földre omlott a súlyos brokát. A komorna közelebb hozta a "hám" - ot, s elébem térdepelve keresztülhúzta a gyűrűn mindkét lábomat. A derekamig emelhette, mert ágyékomnál elakadt az áthidalónak tűnő fémpánt. Megborzongtam, ahogy a hideg vas az érzékeny bőrömhöz ért. Valahogy nem nagyon tetszett nekem ez a készülődés. Ekkor előlépett a vár kovácsa és a vasöv nyitott végeit egymáshoz tolta, majd a ládikájából előemelt zárszerkezettel összelakatolta a derekamon. Mostmár aztán végképp nem tetszett nekem ezen öltöztetés. Nem azért, hogy hideg a fém, hanem kemény öltözet ez az én gyenge bőrömhöz, ráadásul tüstént fölismertem, hogy amíg ez a dolog rajtam van, elzárja a lehetőséget, hogy lovagom vesszeje oda jusson, ahol leginkább örömöket szerezhet vele nékem.

- Apámuram ne büntessen engem ilyen kényelmetlen páncélzattal, hisz ez akadályoz a lovagolásban is, az üldögélésben is, még a sétámban is.

- Bizony Angelika leányom, felserdültél már, és nekem, mint gondos atyádnak, mindent el kell követnem, hogy szűzi erényed makula nélkül jusson a házasság oltárán urad birtokába.

- De remélem, hogy az éjszakai nyugodalmam idejére megszabadít ezen eszköz viselésétől - próbálkoztam az utolsó reménnyel.

- Csakis a fürösztés idején lehet levenni, minden új hónap első vasárnapján. Másegyébkor viselned kell. - válaszolta, s máris kifordult a szobámból.

Hátrahagyta a kétségbeesést. Éppen most, amikor végre megtapasztalhattam szerelmetes lovagom ölelésének gyönyörűségét, éppen most gördít ekkora legyőzhetetlen akadályt egymásba olvadásunk elé? Vajon mi lesz éjjel, mit tehet eme védelem ellen szegény mátkám, mikor pedig olyan tüzesvérű.

Zokogtam, mint az áprilisi felhők, de csak bánatomnak adhattam utat, megkönnyebbülni nem tudtam. Szerető, jó dajkám látva elkeseredésemet, tanácsolta, hogy tájékoztatni kellene a lovagot, mert egy Szentföldet megjárt, világot látott ember esetleg tudhat megoldást a szorult helyzetemre. Máris szaladt az üzenettel a palota azon szárnyába, ahol a vendég lovagok lakoztak. Az üzenet csak annyi volt, hogy napszálltakor várom őt a kerti pavilonban. Reméltem, hogy ennyiből érteni fogja, hogy csak ő meg én leszünk ott, és bíztam benne, hogy tudni fogja mije után epekedem.

Amint leszállt az alkony, sétára indultam, csak a komorna meg a dajka volt a kíséretemben. Azt terveztem, hogy ők a pavilon környékén maradva kémlelik a parkban az ösvényen járókat, ezen közben odabenn ölelkezhetem a kedvesemmel. Jött is hamar, s nesztelen. Lovászát visszaküldte a paripával a várudvarba, hogy ne legyen semmi, ami elárulhatná jelenlétét a fürkész szemeknek.

Amint belépett a karjába kapott máris, és olyan hevesen csókolta ajkaimat, izgalmi állapota úgy hajtotta őt, hogy tüstént fölkeltette az eddig hamu alatt parázsló vágyamat. A parázs lángra kapott, és az egekig szállt a vágyam, hogy ott érintsen, ott simogasson, ahol annyira lángol nekem - márminthogy az ágyékomban. Most nem éreztem hidegnek a vasövet, nem hűtött le semmi. Egyre csak hevültem, ahogyan finom bajuszkájával cirógatott, ahogy csókjaival elhalmozott.

Ruhakapcsaimat könnyedén megoldotta, a súlyos kelme a lábam elé hullt. Akkor aztán elképedt a lovag is, amikor fölfedezte az akadályt, ami a szerelmünk beteljesedésének útját állta. Hiába próbálta félretolni, vagy a zárját megnyitni, bizony nem fért oda a keze se, ahová annyira vágytam. Pedig ő maga is jócskán fölgerjedt a szerelemre, fegyvere teljes készültségben várta a bevezetést.

- Mit tegyünk lovagom? Nagyon vágyom rá, hogy ismét magamban érezhessem ezt a szép duzzadt hímtagot. Elepedek a sóvárgástól, annyira kívánlak.

- Oh kisasszonyom, én is hasonlóképpen érzek. Az összes vágyam odasűrűsödött, amit épp a kiskacsódban tartasz, és alig várom már, hogy harmatos virágszirmaid közé bevezethessem a boldogságot.

Csókjai, ölelése nagyon kellemesen értek, de tulajdonképpen éppen arra vágytam, hogy buzogányát elmerítse kis barlangomban.

- Tégy próbát mégis, ne hagyjunk félmunkát - kérleltem őt.
Erre a fölszólításra aztán óvatosan közelebb nyomakodott és a mereven lüktető vesszőt megpróbálta az áthidalón található keskeny nyíláson keresztülpréselni, ám mielőtt élvezhette volna a szirmocskák csókjait, máris fájdalmas jajszóval rántotta vissza vesszejét. Az a keskeny rés tüskékkel volt szegélyezve, mely felsértette, megsebezte őt. Így aztán szegény lovagom kétségbeesve húzta vissza a megcsúfolt férfidíszt, és fájdalmában aggódón sóhajtozva markában tapogatta, szemlélte a gyönge viaszgyertya fényénél, ahogy a kárt fölmérte. Fájhatott erősen, mert újabb kísérletet nem mert tenni, hogy a vassal dacolva magára húzzon. Óh pedig hogy vágytam volna, hogy ma is megtegyük.

Magához ölelt, duzzadó keblemet csókolgatta és simogatott, de ezek a kedveskedések nem vezettek oda, hogy sikerült volna olyan kéjt éreznem, mint amikor férfiasságával bennem muzsikált. Elkeserített a sikertelenség. Láttam, hogy őt is búsítja a dolog. De szavát adta, hogy ha a következő éjszakámat neki adom, találni fog lehetőséget, hogy beteljesedjék a vágyam.




Mi volt ez a kis nesz??? Halk fémes csörrenés a várárok szegélykövén! Toronyszobám ablakán kilesve látom már, nem hiába epekedek ama férfitenyér érintése után. Odalenn a sötétben lova és fegyverhordozója társaságában ott látom őt, amint előkészületeket tesz: erős kampóra kötelet csomózott, átvetette a párkányon, azzal rögzítette a hágcsót. A mellvértjét leemelte legénye, mellé a sisakot meg a combvértet is, hiszen a nehéz vasalatban képtelenség hágcsózni olyan ügyesen, akár egy macska. Már jön is fölfelé, egyre közelebb hozzám. Nem szuszog, nem liheg, olykor láncinge hozzásúrlódik a falhoz. Óhhh, milyen türelmetlenül várom már! Erős karjainak köszönhetően csak felér ide hozzám, s máris beugrik szobámba! Végre megérkezett a szerelmesem ! Szeretett Kiran lovagom, im itt van már !

Szót sem szól, hozzám lép, megölel gyönyörködhetek dús hajában, bajuszkájában, finom szakállában. Repdeső örömömet fokozza rám tapadó szája. Élvezem amint finoman csókol. Ujjaimmal a láncing kapcsához tapogatózom, sorra kibontom mind, s a padlóra eresztem a súlyos acélfonatot. Ő hagyja, tegyek vele, amit csak akarok, élvezi kutató, ujjaim érintését, Felszakadó sóhajjal jelzi örömét, mikor megsimítom ama domborulatot, mely férfiasságát rejti. A láncinge alatti gyapjú ujjasa őrzi verejtéke szagát. Hozzásimulok, beszívom férfias illatait. Ő is hámozza öltözékem rétegeit, Ujjai őrjítő finoman játszanak nyakamon, simogatja a ruhakivágást, lesimítja vállamról az ingváll selymét, majd a szoknyámat is. Hajt a vágy, hogy minden lekerüljön végre, s csak csupasz bőrünkkel simuljunk össze. Ajzott állapotom SUGÁRzik rólam, nem is tagadhatnám.

Mint a forgószél, úgy elkap s elemi erővel lüktető vágya a baldachinos ágy párnáira dönt. Mindig ilyen heves velem, ezt én nagyon is élvezem. Alig várom, hogy végre belém hatoljon, s megmerítkezzünk az örömökben.

Jaj, minő csapás! Hiszen lehetetlen! Az erényöv újra utunkba áll! Emlékezz csak, milyen sebesülés ért a minap is, amikor titkos légyottunkon megpróbáltuk szerelmünket beteljesíteni. Mielőtt a bús kesergésnek adnám magam, szívem szerelme épp ott tapogatózik a zárnál, s valami meglepő dolgot művel. Mintha egy kicsi kulcsocska benne simulna a tenyerében, annak fejét próbálgatja e méltatlan erényöv zárjába illesztgetni! S íme! valóban kattan a zár, lazul a fémpánt szorítása, s azok az áhított ujjak elkalandoznak minden rejtett zugba, titkos hajlatba. Hihetetlen! Szabad vagyok! A karjai közt tart, és én szabadon megnyílhatok. Alig várom már, hogy remegő vágyam beteljesedjék.

- Hogy tetted ezt, nagyszerű lovagom? - kérdem ujjongva, orcáit ezer csókkal hintve.

- Ó, szép Angelinám: a szorult helyzet csiszolja az elmét. Minap, szerető dajkád - hosszas unszolásomra, és a lelepleződés veszélyes kockázatát vállalva elemelte atyádtól a védővas eredeti kulcsocskáját, míg atyád ebédelés után szundikált. Talán még a borába is szórt valamennyi gyönge altatót. Majd a minta alapján hű damaszkuszi fegyverkovácsom megreszelte eme kicsi kulcsot, mely elvezet tested rejtekéhez, mindkettőnk nagy boldogságára! Szerető dajkád megőrzi titkodat, az én emberem szavát meg senki nem érti errefelé.

Ostroma alatt bódultan heverek, hátát simogatom végig, mit ő így is jóleső morgással fogad. Most meg, hogy elhárított minden akadályt, máris ölbe kap engem, szemében vad vágy tüze lángol. Végre combjaim közé hatol és akkor ott lenn megérzem a várva várt keménységet.

De jaj! Hiába akarom olyannyira lovagom dárdáját magamba fogadni, testem s barlangom bejárata ijedten összerándul. S lovagom tekintetében a kétség fénye csillan meg: vajon testem keményebben ellenáll majd ostromának, mint az elébb ama gonosz kovácsoltvas? Átmenetileg visszavonul, térdre borul ágyam szélénél, és ekkor... olyat tesz velem, amire soha nem is gondoltam, pedig elégszer ábrándoztam, mi mindent tesz majd velem, mily gyönyörökben részesít majd engem. Azt éreztem, hogy csókjaival illet mindenhol elhaladtában, azután alámerül a combjaim közötti a résben, és akkor... Leírhatatlan, új érzésképpen megéreztem kutató nyelve érintését ott lenn... Szelíden, ámde határozottan továbbra is széttárva tartotta combjaimat, hogy mohón rám tapadhasson. S hozzá halkan, kéjesen morgott. Eleinte alig viseltem el, de aztán engedett combjaim szorítása, és egyre jobb érzés töltött el csókolgatása, nyalogatása nyomán. Mikor pedig hozzáért a clitorisomhoz, valósággal szikrázott bennem az a gyönyörteljes érzés. A végén már minden nyalintás külön gyönyörhullámot indított el bennem. Tomboló, szikrázó örömöt. Valami szédítő hullám kapott el, és emelt egyre magasabbra. A következő pillanatban már, nem bírván tovább türtőztetni harciasságát, egyenest megrohamozza az immár kitárulkozott bejáratot, ami nem áll ellen tovább, mert kedvesem odaadó nyalogatása oly mértékben eloszlatta ellenállásom, s olyannyira megnedvesített egyúttal, hogy könnyű a tövig való behatolás...

Ohhhh ! Bennem van ! Ebben minden benne van ! A régóta tartó vágyakozás ! A minket övező titok ! A készülődés ! A sok akadály ! Arcomba pillantott, vajon fáj - e nekem, de mély sóhajom jelezte az örömöt, hogy végre, itt vagyunk hát ! Hogy végre azt érezhetem, amire oly nagyon vágyakoztam eddig. Határozottan teljesen belém hatolt, s rám borulva csókokkal illette ajkamat. Szája ízéhez hozzávegyült egy újabb, eddig ismeretlen íz, melynek izgalmas voltát fokozta eredete.

Erős markaiba fogta csípőmet, és úgy folytatta a gyönyörteli munkálkodást. A rátörő gyönyörhullámok engem is röpítettek. Átszellemült arcát a mennyezetre emelte hatalmas vágtába kezdett. Éreztük már, hogy ez a végső kör eme nyargalásban. S valóban, immár az egyenletes tempót sem tudván tartani, néhány vad, vergődő mozdulat után a várkastély csendjét alig fojtott kiáltás verte fel, és lovagom megdermedt hosszú pillanatokra, amint a gyönyör rázta. Szép arca átszellemült, ahogy élvezett.

Aztán rám omlott, és én igyekeztem ajkammal, kezeimmel lezárni ajkait, ne csapjon már akkora zajt, az őrség kapitánya még riadót fúvat ha ilyesféle kiáltásokat hall.

Pihegett kebleimen, s noha megtört tekintete kimerültségre vallott, még simogatott kicsit, levezette vele bensőm iménti megrázkódtatását. Hm. Kicsit azért ettől tovább is tarthatott volna...

Hosszú volt még az éjszaka, nagyon reméltem kapok még ebből a gyönyörből, ha már mindenféle nehézségek árán fölmászott ide, és megnyitotta lakatomat. Ki kell használni a ritka lehetőséget!




A gyertya libegő fényénél szép kedvesem izmos, karcsú meztelenségét nézegettem kedvtelve, amint asztalomnál ült, és falta a komornám által előrelátón odakészített hideg sültet. Midőn már alig maradt valami az ezüsttálon, ajkához emelte a kupa bort, s a vérveres nedű kétoldalt bajszán lecsordulván, félhomályba merült ágyékára csepegett. Követtem tekintetemmel a bor folyását. Izgatott a látvány, amint követte domború mellkasának vonalát ama folyadék. A mellkasáról a hasára csurgott, onnét egy hirtelen futással beszaladt a bozontos fanszőrzet közé. Szívesen odaszalajtottam volna az ujjaimat magam is. Hosszan néztem, ahol eltűnt, és még inkább késztetést éreztem, hogy a csillogó útvonalat érinthessem. Közel lépve az asztalhoz máris a mellére tettem a kezem, s kedvtelve gyönyörködtem izmaiban. Jobbommal a hasát simogattam, szétkenve a bor patakját.

Rámpillantott Kirán lovag, tekintetemet kereste. De most nem az arcát néztem, jobban érdekelt, amit a bor áztatta szőke bozont között találhattam.

Kezében volt még a kupa, mint aki inna újra, de nem folytatta a mozdulatot, engem figyelt. Azok az illatok, amik annyira elveszejtettek, ha szerelmetes lovagom magához ölelt, most borral vegyítve ismét fölkeltették az ölelés iránti vágyamat - melyek igazából ki sem hunytak az imént. Vágytam az ismétlésre, azokra a gyönyörökre, amikkel a mennyországba juttatott.

- Kedves lovagom, elpancsolja a finom nedűt. Nem hagyhatom, hogy egy csöppje is kárba vesszen e nemes italnak.

És ráhajoltam a mellkasára, hogy az odacsorgott bort lenyalintsam onnét. Azután persze a hasán sem maradhatott, végül pedig még lejjebb haladtomban fölszívogattam a kopja tövéből is. Éreztem, hogy megfeszült a teste, ahogy forró lélegzetemet az ágyékában érezte.

Ha az imént nekem annyira csodálatos érzéseket okozott, ahogy csókjaival illette türelmetlenül izzó ágyékomat, bizonyára ő maga is ugyanolyan örömmel fogadja a hasonló szeretgetést tőlem is. Lenyalogattam a bort, aztán tovább csókolgattam, nyalogattam. Nem volt ellenére. Tán meglepte e szokatlan kezdeményezés, vagy elképedt a szürcsölő hangok hallatán, de mindenesetre örömmel fogadta az ajkamat az ölében. Éreztem, hogy egyre duzzadt, terjeszkedett a szőrbozontban az a bizonyos férfidísz, melyet úgy imádok. Várakozó izgalommal töltött el a változás.

Kezéért nyúltam, ágyékomra húztam ujjait.

- Érzed - e, hogy reszket, mily epedve várja gyöngéd érintésedet?

Mint aki tétovázik még, a kupára pillantott, meg az asztalra a félbehagyott sültre nézett. Nem hagyhattam, hogy elterelődjék a figyelme efféle hívságok iránt, amikor engem magam ennyire gyötört a megújult vágyakozás. Felállva a combja fölött átlendítettem az egyik lábam, és az ölébe ereszkedtem. Mellkasához simultam, hátát a támlához nyomtam. Röppenő csókkal az ajkaira szálltam, miközben úgy iparkodtam, hogy ama sóvárgás rátaláljon a feszessé keményedett kincsre, ami az ölében meredezett.

Koppant a pohár a fapadlón, amikor kicsúszott Kiran lovag ujjai közül. Már egyre kevésbé érdekelte a lakoma. Szívesebben lakomázott inkább duzzadó kebleimből, a kupa helyett tomporomat markolászta. Szorosan magára húzott, hogy tövig hatoljon sóvárgó ölembe, bodorodó szőrzete cirógatott. Óhhh, igen, ez az, amit annyira kívánok. Máris megkezdtem lovaglásomat.

Nyeregben vágtázáshoz szokott izmos combjain ültem, de ez a féle szerelmes vágtázásunk nem előre visz, csakis fölfelé, egyre fölfelé, az egekbe. A gyönyörömnek nincs határa, reszkettet a kéj, sikoltoztam is talán, annyira élveztem.

Azután elgyöngültem, vállára borultam, míg elcsendesült bennem a kielégülés öröme. Beleborzongtam a kéje erejébe. Lovagom könnyedén a karjába kapott, magához ölelt, s úgy vitt vissza a baldachinos ágyamig. Elnyugodva, elsimulva merültem bele az alvásba.
Szavazz Te is!

Átlag: 6.33 pont (135 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#20 t.555 2017. 09. 27. szerda 00:33
Kitűnő, tetszik!
#19 feherkalman1 2014. 11. 18. kedd 11:45
Hibátlan!
#18 Clown85 2014. 07. 24. csütörtök 10:01
smile
#17 papi 2013. 11. 9. szombat 00:07
Egész jó
#16 A57L 2013. 11. 6. szerda 04:49
Nem rossz.
#15 v-ir-a 2012. 12. 30. vasárnap 23:38
nagyon -ngyon tetszett, szeretem az iyen történeteket(is) smile
#14 Giovanni 2008. 11. 5. szerda 19:16
MESESZÉP
a megfogalmazásmód egyszerűen óriási, a szóhasználat nagyon jó. 1 kifejezés volt ami nem tetszett de annyira jó volt a történet, hogy elhanyagolható. ÉS nem utolsó sorban gondolatébresztő
#13 andi 2008. 04. 22. kedd 18:16
szerintem tök gagyi

#12 pandur 2007. 09. 20. csütörtök 16:59
egész jó volt
#11 Ignus 2004. 08. 12. csütörtök 23:48
Igazán eredeti a történet már a kor megválasztásánál is. Nem szoktm naponta az oldalt látogatni, de ehhez hasonlót még nem volt alkalmam olvasni errefelé. IGazán gratulálok. Bár tény és való hogy az akkori higéniai körülmények és egyebek kicsit elrettentőek lehetnek a mai ízlés szerint, de ugyanezek a körülmények (az erényöv és a hozzá fűződő kis rész) növelik a történet romantikáját és realitását.
Amit nem értek: a SUGÁR szó miért lett kétszer is nagybetűvel írva?
Amit pedig kifogásolok: kicsit túl összecsapott számomra a történet vége. Nem mondom hogy nincs részletezve, de hiányzik belőle számomra egy lezáró akkord. De továbbra is nagyon jó. 9
#10 Tac 2004. 01. 4. vasárnap 04:25
Maga a story nagyon jó, le a kalappal az író előtt, de egyszerűen nem bírtam elszakadni attól a tudattól, higy akkoriban csak havonta egyszer fürödtek...Így nem igazán tudtam élvezni a történetet...És ez nem az író hibája :)
#9 igus 2003. 06. 25. szerda 12:21
Hogyha a kérdés hozzám szólt (márminthogy a szép kislányhoz méltó gondolataidat velem szeretnéd közölni), akkor az alábbi címemre írhatsz:
nsugi@freemail.hu
#8 BedyCica 2003. 01. 22. szerda 20:24
Törté-net..(hova lehet írni a veled kapcsolatos gondolataimat(Szép gondolatok,kislányhoz méltóak:)))Hűűű..de höle vaok...:D
#7 Törté-Net 2002. 03. 3. vasárnap 15:25
bigyusz: Az Index fórumán. Ahonnan az írók engedélyével veszem át a régebbi történeteiket. :)
#6 bigyusz 2002. 03. 3. vasárnap 04:12
Igen, ez egy remek tortenet, de valahol mar olvastam, csak sajnos nem tudom hogy hol...
#5 it's me 2002. 03. 3. vasárnap 01:02
Ez igen, rendesen meg lett irva.
#4 rc211 2002. 03. 1. péntek 15:36
A képeken be lehet sz...i,nagyon jóóó!Egyből beállítottam tapétaként az egyiket.
#3 Zaxxon 2002. 02. 28. csütörtök 22:24
Ezért érdemes volt benéznem :)))
#2 Ildica 2002. 02. 27. szerda 20:52
Élvezetes volt még akkor is ha nem a megszokott stilus. :-)
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?