Lakásavató

Másodéves voltam a főiskolán, amikor a szüleim úgy döntöttek, hogy vesznek nekem egy lakást Pesten. Pontosabban mondva, hagyták, hogy én válasszam ki az új otthonomat, bíztak bennem annyira, hogy nem szúrok ki saját magammal. Azt hiszem, nagy szerencsém volt, mert elég hamar találtam magamnak egy jó állapotban lévő házat a belvárosban, és a lakás belseje is sokkal szebb volt, mint amire számítottam. Sötétbarna fabútorokkal berendezett, lambériázott szobában lakhattam egyedül. A kolis szenvedés után maga volt a megváltás.

Akkoriban szakítottam a barátommal, nem nagyon hiányzott, mert eminens karrierista vált belőle. A kapcsolat elején még nem volt az, vagy nem vettem észre. Velem is lehetett valami gond, mert nem igazán akadtak közeli barátaim a suliban – pár haver, akikkel beszélgetni lehet, semmi több. A büfé mellett gyűltek össze a jobb arcok kártyázni, beszélgetni, dohányozni. Én is oda jártam, hogy összeakadjak valakivel – bár inkább dumálni, élveztem, hogy a magam ura vagyok.

Egy Anita nevű lány volt az, akivel megtaláltuk a közös hangot. Alig ismertük egymást, mégis elég jól elvoltunk. Azt mondják, sznob vagyok, mert szép emberekből válogatom össze a barátaimat. Nos, ő valóban összetörhette már pár srác lelkét, de engem az mozgatott, hogy ne érezze magát mellettem rosszul, ne akarjon utánozni. Nekem vörös a hajam, zöld a szemem, és nem hiszem, hogy csúnya lennék, sőt.. Szóval, úgy tűnt, akár jóban is lehetünk.

Arra jutottam, hogy fel kellene avatni az új kérót, ezért az egyik nap szóltam neki, hogy lakásavató bulit tartok, és szeretném, ha eljönne ő is. Sőt, ha már jön, hozhatna egy – két jobb fej pasit, mert én nem nagyon ismerek olyat, akit szívesen invitálnék. Megmondtam neki a címet, és megbeszéltük, hogy este jönnek.
Igazán jó bulit szerettem volna, készültem rendesen. A hifit már korábban elhozattam otthonról, anyám egyik szakács ismerőse csinált elég jó kaját, én pedig vettem édes francia borokat. Aki nem szereti, hozzon mást – gondoltam. A lakást nem pakoltam nagyon át, nem szerettem volna partit, ahol mindent széttörnek, a szobát viszont úgy rendeztem be, hátha valaki be szeretne menni egy kicsit, és nem egyedül.

Este nyolckor csöngettek. Az ajtó másik oldalán Anita állt, szólóban.
– Szia, a többiek?
– Hello. Azt mondták, hogy csak később tudnak jönni, de ne aggódj.
– Jól van, feltaláljuk magunkat. Gyere, bontsuk ki a , mert már nagyon meg szeretném kóstolni.