A+ A-

Borostyánszemű lány

Eredeti: Index - Erotikus fantáziáink
A sátraink kinn a Duna partján voltak fölverve, de vásárolni be kellett járni a faluba. Nem volt vészesen messzi. Vagy kenuval, vagy bringával mentünk be. Ma úgy volt, hogy a társaság nagy része kenukba szállva vízen volt már egész délelőtt, nem is maradtunk a táborban sokan, csak tán 5 - 6 ember. Amikor aztán kiderült, hogy elfogyott az étolaj, és be kell menni, vásárolni, én is, meg az egyik lány is ajálkoztunk, hogy bicajra kapva beugrunk a faluba érte. Csak egy bringa volt a fa törzsének döntve, mert a másik négy szintén úton járt valamerre a gáton túl.

Odafordultam a lányhoz:

- Beviszlek a vázon, aztán veszünk egy fagyit is, ha már bementünk. Legalább nem kell egyedül mennem.

Ez teljesen kijelentésnek hangzott, nem kérdés volt. Azt hittem, visszautasít, de aztán ráállt, hogy na jól van, menjünk. Féloldalasan fölült a vázra kötözött szivacspárnára, nem volt nagy súlya, nem húzta félre a bringát. Ahogy hajtottam, a szembeszél lebegtette a haját, az arcomba fújta. Nem bántam különösebben, finom illata volt, kellemesen csiklandoztak a lenge szálak. Ugyan erősen figyeltem az utat, de azért éreztem, hogy az arcom egészen közel van a füléhez, sőt tulajdonképpen én magam hajoltam úgy, hogy szinte hozzáérhessek a füle mögött. Akár meg is puszilhattam volna azt a fülecskét, annyira jól odahajoltam. De nem tettem, mégse mert - , hát a fene tudja mért nem.

A kormányt fogva épp az járt a fejemben, hogy közelebb kéne tennem a két csuklómat egymáshoz, mert akkor nem csak a hátát érinteném a karommal, hanem a másikhoz meg a melle alsó íve hozzáérhetne, és ahogy itt az ártér egyenetlenségén meg - megdöccen a bicikli, érezhetném, ahogy ring a melle minden döccenőnél. De ez is csak gondolat maradt, bár nagyon tetszett.

Talán kényelmetlen volt neki, hogy annyira közel tolom az arcom az övéhez, vagy talán kényelmetlen volt a váz, a szivacspárna nem sokat ért, szóval félúton se jártunk még, amikor szólt, hogy nem jól ül, álljunk meg.
Fölajánlotta, hogy majd ő hajtja a pedált, szokta a húgait is vinni a vázon, szóval cseréljünk helyet. Eleinte azt gondoltam, hogy nem lesz jó, mert én azért elég magas vagyok, ő meg viszonylag alacsony, és habár leér a lába a pedálhoz, de majd nem férek el a karjai alatt. De aztán amikor fölültünk, kiderült, hogy sokkal jobb a helyzet. A vállam, meg a hátam egészen beszorult az ő két melle közé, és ahogy az ártér egyenetlen útján haladtunk, neki finoman ringott a melle, és az egész halom hozzám volt nyomva. Egyre izgatóbbnak tartottam a helyzetet, azt hogy szorosan rám tapadva egy lány, a két karja körülölel, benn ülök a combjai között, és beleliheg a fülembe. Annyira erotikus gondolatok száguldoztak az agyamban, hogy nem is értettem elsőre, hogy mit is mondott.

Odafordultam felé, ettől a mozdulattól olyan közel került az arcom az övéhez, mintha épp megcsókolni készülnék. A szemébe belecsillogott a nap, nem is barnának láttam a szemét, hanem borostyánsárgának. A bőre pedig egészen finom puha lánybőr volt.

Ahogy néztem őt, ennyire közelről, nem szólt, csak zavarában egyre vörösebbre vált az arca, nem csak halvány rózsaszínre, hanem igazi bíborra. Annyira gyönyörűnek láttam a ragyogó szemét, meg a zavart arcát, ott azonnal meg kellett volna csókolni. Nem is tudom, miért nem mertem.

Olyan hevesen imbolygott a bicikli alattunk, azt lehetett hinni, hogy nem fogja tudni megtartani. Aztán csak rámdörrent, hogy forduljak előre, mert így nem látja az utat. (Aha, vagy nem látja az utat, vagy nagyon közel érzi magához a számat.)
Mire beértünk a faluközpontba, teljesen merev voltam. Mármint mindenhol, úgy értem. A bicaj se volt egy kényelmes utazójármű a vázon, ugyanakkor semmiképpen nem állítottam volna meg a fuvart, hanem nagyon is tetszett, ahogy a melleivel hozzám simul. A másik féle merevedést meg inkább csak takargattam a bő pólómmal, nem akartam, hogy ő lássa, vagy bárki más, mert nagyon is föltűnő volt, ahogy a rövid sortom elárulta, hogy micsoda gondolataim voltak az úton idefelé.

Az olaj megvolt aztán a fagyit nyalogatva megindultunk visszafelé, közöttünk toltam a bringát. Szívesen visszaültem volna a vázra, úgy ahogy jöttünk, de úgy tűnt, ő nem szorgalmazza. Már elfogyott a fagyi, de csak bandukoltunk a gát aljában. Nagyokat hallgattunk, vagy egy - két sehova se vezető kérdés. Szóval én magam is zavarban voltam, hogy ennyire fölizgatott, meg bizonyára ő is (ha nem is vette észre a nadrágomat), azért csak megsejtett valamit.

Aztán a táborba érve mindketten sürgős egyéb elfoglaltságot színlelve ketten két irányba spricceltünk szét. Sajnáltam, hogy nem történt semmi több, bár nem is tudom, hogy mi történhetett volna, vagy hogyan is kellett volna neki kezdenem. Bizonyára nekem kellett volna valamit kezdeni, csak nem tudom, hogyan. Nem akarnám elriasztani magamtól, de valójában legszívesebben a két karom közé kapnám, úgy ölelgetném, csókolgatnám, hogy ő is legalább annyira megkívánjon engem, mint ahogy elvarázsolódtam én magam.

Aztán mire beesteledett elkészült a kaja, visszatértek a kenusok is, meg a többi kerékpáros is hazatalált. Ezek szerint mindenki gyomrába vekkeróra van beépítve, amikor elkészül a bográcsban a vacsora, csilingel az óra, és bármerre jár is a társaság, sürgősen hazatér, és a műanyag tálkájával, kanalával ott csoportosul a bogrács körül.

Fölszeltük két egész kenyeret, és mindenki keresett magának valami ülésre alkalmas helyet. Vagy egy fölfordított vödröt, vagy egy nagyobb lapos követ, de volt 2 - 3 tönkfa is, amin sorban egymás mellé ültünk, mint a verebek a drótra. Magam ültem az egyik rönkön, s ahogy forgattam a fejem, körbehordoztam a tekintetemet, láttam, hogy még nincs itt a borostyánszemű lány. Hova lett?

Majd nem marad neki vacsora, ha nem jön időben. Már épp szólni készültem, hogy tegyünk félre a számára egy adagot, amikor előbukkant a sátrából, kicsit kócosan, álomittas arccal. Fogott egy tálkát meg a merőt, szedett magának és körülnézett, hová ülhetne. Mellettem volt hely, de láttam, hogy tétovázik jöjjön - e. Ám máshová nem is fért volna, mellém kellett mindenképpen.

Ahogy odaült, máris megéreztem a haja illatát, visszaidézve, ahogy délután az arcomba fújta a szél. Miért tudok én ilyen kis semmiségnek örülni, hogy valaki hajának az illata? Hiszen az semmi.

De azért nem mertem odapillantani rá, csak örültem neki, hogy itt ül mellettem, a combunk összeér.

Vacsora után mindenki elmosta a maga tálkáját, és ő visszaült a rönkre. Én meg mellé telepedtem, mert nekem ott a helyem, ott vagyok vacsoratörzsvendég. Nem húzódott el. A többiek élénken beszélgettek, mi csak hallgattuk őket, én meg mindenféle irányba terelgettem a fantáziámat. Amikre én gondoltam - ..., nagyon jó, hogy azt senki nem sejtette meg.

Amikor kicsit megborzongott a borostyánszemű, megéreztem a combommal.

- Fázol? - kérdeztem, és már bújtam is ki a dzsekimből, hogy a háta köré kerítsem. Nem is válaszolt, de azért rám mosolygott. Spekuláltam rajta, hogy át kéne ölelni a derekát, de nem mertem, attól féltem, hogy elutasít, és akkor a többiek is látni fogják, hogy ellöki a kezemet. Az meg ciki.

Aztán megint borzongott egy kicsit, és mondta, hogy menne lefeküdni már, de a sötétben nem találja a fogkeféjét, van - e valami zseblámpám.

- Van nekem, persze, gyere, odaadom szívesen.

Odamentünk a sátramhoz, fölhúztam a cipzárt, de persze odabenn olyan vaksötét volt, mint egy pincében. Hiába lebbentette föl a sátor ajtaját, odakintről se jött be semmi fény.

- Gyere már, segíts, mert itt csak tapogatózni lehet, látni semmit. Négy kéz hamarabb megtalálja, mint kettő.

Ott térdepeltünk a sátorban és a matrac mellett, a hátizsák alatt tapogattuk a nagy semmit. Vagyis azért nem csak azt, mert hamar rábukkantam a rúdlámpámra, de hogy azért ne legyen meg olyan hamar, a hátizsákom nyitott száján át besüllyesztettem a mélyére. Aztán, mint aki föladni készül a kutatást, a négykézlábról csak térdelésbe emelkedtem, és szembefordultam vele.

A halk tapogató surrogás megszűnte után ő se húzogatta már a tenyerét a sátor alján, hanem fölegyenesedett, és megpróbált látni valamit, de szénfekete volt körülöttünk minden. Közelebb csusszantam, nekiütköztem a törzsének. Hogy föl ne dűljön, érte kaptam, és megfogtam a derekát.

Hogy azután mik történtek sorba, nem is emlékszem pontosan. Valami halk suttogás eljutott a fülemig, hogy "nem kéne", vagy hogy "nem szabad", de nem is értettem pontosan. Odahajoltam, hogy jobban halljam, de ahogy a fülem az ajkához ért, egyszerűen megcsókolta a cimpáját, sőt bekapta a szájába, és a nyelve csúcsával lökdöste, táncoltatta, miközben az ajkaival szopogatta.

Ahhh, mindig is érzékeny voltam a fülemre, de ahogy ő szívogatta, cirógatta a nyelvével, sőt a nyelve csúcsát betolta a füljárat elejébe is, szabályosan elzsibbadtam. Meg nem mozdítottam volna a fejemet semmiképp se, csak odatartottam, hogy csinálja még tovább, mert szenzációsan izgatónak találtam, ahogy nyalogatja.

Volt valamennyi reakcióidőm, mire bénult állapotomból képes voltam megmozdítani a kezem, hogy a derekáról indítva simogatni kezdjem a hátát. Egészen szorosan összesimultunk, a combunk, a hasunk, a mellkasunk - vagyis hát én magam húztam őt egyre közelebb, mert nagyon tetszett, ahogy a hullámázó mellei hozzám szorulnak.

Ahogy simogattam a hátát, a pólója szegélyét megtalálva a textil alá kalandoztam, ott már csak a puszta bőr volt. Finom puha érintésű, sima, hűs tapintású. És nem volt rajta melltartó. Wow.

Nem volt rajta melltartóAhhh, akkor most elölről is megnézzük. Anélkül, hogy hátrébb húzódtam volna, csak a jobb kezemet előre hozva végigteszteltem az elejét is, hogy ott vajon ugyanolyan finom - e a bőre, mint hátul. Hát igen. Még jobb tapintású volt, egészen selymes, és azok a finom hajlatok, ívek, amik kényeztették a tenyerem, nagyon jó kis játszóteret találtam.

Akkor aztán elkapta az ajkait a fülemről, és máris áttért velük a számra. És milyen hevesen, szenvedélyesen csókolt meg. Szó se volt már semmiféle "nem szabad" - ról. Élvezettel szívogatta az ajkaimat, nyelve csúcsával érintgette a belső szegélyét. Én meg csak hagytam, hogy nyalogassa kedvére, mert nagyon izgató volt, ahogy csinálta. A fülemben dobolt a vér (pedig - amilyen merev voltam - már azt hittem, hogy már mind az összes odalenn van).

Aztán úgy tűnt, hogy ő is épp arról akar meggyőződni, hogy mennyi jutott oda le, mert egyszer csak a nadrágomon keresztül megmarkolta a férfiasságomat, jól megszorította nekem, és nem is eresztette el, csak simogatta tovább föl - alá, miközben folytattuk a csókolózást. A fülemben még inkább dobolt a vér, de már olyan feszülést okozott odalenn is a simogatása, hogy el kellett húznom a kezét, ha nem akartam, hogy máris elsüljek, úgy nadrágban - méltatlan helyen. Mégiscsak lenne valami jobb javaslatom is, ha meggondoljuk.

A trikó alját megemelve fölhúztam róla, s az első gondolatom az volt, hogy a meztelen mellét hozzám ölelem, de aztán csak uralkodtam magamon annyira, hogy előbb még a nadrágját is letoljam. Nem láttam semmit, csak a kezeim láttak helyettem, meg a füleimmel befogtam a legkisebb neszt, ahogy szaporábban és rövidebbeket lélegzik. Máris nyúlt értem, és hámozta le a ruháimat, némileg még nagyobb türelmetlenségről téve tanúságot, amikor nem gombolta ki az ingemet, hanem csak úgy lehúzta a fejemen át, mint egy trikót. Amilyen hirtelen a nadrágomat megpróbálta letolni (persze elakadt neki, mert a fütykösöm nem hagyta félresodorni magát). Már a második próbálkozás jó volt. Ott térdeltünk egymással szemben meztelenül, lihegve, várakozva. Kicsit egymásra várva, mint aki nem tudja, mi legyen a következő lépés. Egyszerre jutott eszünkbe, hogy el kéne dűlni végre.

Amikor meg eldűltünk, onnét már tudtam, hogy mi legyen a következő lépés. Tudta ő is, mert máris széjjelnyitotta a lábát, fölkínálva a célirányt. Mindenféle irányítás nélkül azonnal beletaláltam a helyemre. Odabenn forró selyemmel fogadták a látogatót. Vissza se akartam húzni, annyira tetszett a helyzet. De aztán ahogy ő elkezdett mocorogni, csak beindult nekem is az ütem. Legjobb lett volna soha abba nem hagyni, hanem így vonatozni mindenféle időlimit nélkül. Viszont az a forró selyem odabenn annyira sima volt és síkos, ugyanakkor szoros is, hogy úgy éreztem, menten félbe kell hagyni, mert nem bírom tovább visszatartani a kéj robbanását.

Elhúzódtam hát, hiába kapott a derekam után és próbált még magához szorítani, muszáj volt pihennem.

Akkor a csuklómért nyúlt és odairányította a lába közé. A combjait olyan erősen rászorította, hogy majd eltörte szerencsétlen kezemet. Mit szerencsétlen, nagyon is szerencsés, amilyen helyre kerülhetett. Szinte mozdítani se tudtam a kezemet, mert annyira satuba szorította. Olykor lazított a combján, de aztán ismét megszorította. Fölismerhető volt a ritmus, ahogy a szorítások meg a lazítások követték egymást. Gondoltam rá, hogy valami más pozícióba kéne tennem a kezem, az ujjam, de esély se volt rá, mert ő annyira fogta, sőt a kézfejemre téve a tenyerét, még erősebben odanyomta a helyszínre, hogy aztán a combjaival rászorítson erősen.

Éreztem, hogy már a vége felé jár, szívesen visszahelyezkedtem volna az eredeti pozitúrába, de csapdában voltam. Nem akart belőlem egyebet, mint a kezemet, de azt nagyon.

Bár éreztem, hogy az extázis a küszöbön áll, mégis váratlanul ért, amikor sikoltozni kezdett.

Jézusom, itt a sátorponyva nem hangszigetelt, mit kell az egész tábornak tudni, hogy mi folyik itt. Gyorsan a szájára tapadtam, a további kiáltásai már a fogamnak ütköztek, csak lfojtott lihegése jutott ki. Ahogy csókoltam, egyre csendesült, és lazult a combja is.

Hamar fölékerekedtem, hogy visszabújjak a jó meleg kis fészekbe.

Meglepett, hogy ellenállt. Nem engedett vissza, hanem megint jött ezzel a "nem szabad" - féle dumával.

- Na ne már, az előbb még szabadott, most meg már nem? Te már jóllaktál, de én még nem, és én is éhes vagyok, amikor már ilyen közel a vége, akkor már nem veheted vissza tőlem.

Megpróbált a kezével értem nyúlni, hogy majd befejezzük úgy, de nekem annyira gyönyörű volt az imént a puncijában lenni, hogy semmiképpen sem akartam volna beérni némi KÉZImunkával. Azt megoldom magamnak is, kezem nekem is van, kettő is. De neki meg olyanja van, ami nekem nincs, egy se.

De csak ellenállt, én meg bármily kanos voltam is, azért erőszakkal nem gyűröm magam alá.

Ahogy mellette feküdtem, belefúrtam az arcom a haja közé, ott szimatolgattam a verítékes nyaka tövén. Még így is jó volt, ilyen szorosan magamhoz ölelni, a lüktető nyaki verőerét éreztem az arcommal. Vártam, hogy lassan lehiggadjak. Ő kezdett megcsókolni engem. Megpróbáltam eltolni.

- Ne ingerelj már, ha úgysem hagyod tovább - súgtam.

De csak tovább kereste az ajkam, és végül nem tudtam ellenállni, hanem úgy volt, ahogy ő akarta. Vadul csókolóztunk, máris tettre készen meredezett a szerszámom.

Különösebb kérdezgetés nélkül a combja közé fordultam (és hagyta!). Sose fogom megérteni a lányokat.

Nem kellett semmi irányítás, semmi fék, hamar rábukkantam arra az ősi figurára, amelyik annyi gyönyört képes nyújtani. Egyre vágtázóbb lett a tempó, a nyögéseim egyre hangosabban szakadtak föl. A vége felé már a tenyerét a számra tapasztotta, mert most meg ő érezte úgy, hogy túl hangos vagyok, amikor a végső, utolsó nagy löketekkor szinte kiáltásnak hallatszott a mélyről szakadó sóhajtásom, és végül megkönnyebbültem.

Aztán másnap sátrat bontott, és visszautazott. Azt mondta, hogy nem maradhat, dolga van otthon. Szerintem meg csak kifogás volt - de én sose fogom megérteni, hogy működik az agyuk.

Hát ezt még tanulmányozni kell szorgalmasan.
Szavazz Te is!

Átlag: 6.4 pont (136 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#19 feherkalman1 2017. 04. 27. csütörtök 07:57
Így sikerült.
#18 zsomberos 2016. 07. 15. péntek 22:30
Érdekes
#17 Clown85 2014. 07. 24. csütörtök 10:38
smile
#16 deajk2008 2014. 05. 16. péntek 17:17
tetszett
#15 feherkalman1 2014. 04. 11. péntek 23:48
Jó kis történet.
#14 listike 2014. 03. 24. hétfő 06:47
Tetszett.
#13 brunnyer 2014. 03. 20. csütörtök 15:59
Egész jó
#12 A57L 2013. 11. 10. vasárnap 05:49
Nem rossz.
#11 tutajos46 2013. 07. 8. hétfő 13:26
Bonyolultak a nők, néha akkor kívánják legjobban a répát amikor égre földre tiltakoznak.
#10 papi 2013. 05. 27. hétfő 05:07
Egész jó
#9 A Hegylakó 2004. 05. 19. szerda 23:41
Szerintem is elég jó történet:)
#8 obit 2004. 02. 2. hétfő 11:45
Sok szót fordított arra, hogy ő elélvezett én meg nem. De tetszik, hogy így jól felvezeti, mert nekem ezek tetszenek, nem a ,,hú, tosztak, azt jólvan½ típusúak. 9 pötty
#7 Pet Shop Boy 2003. 07. 6. vasárnap 21:59
Jah, anatómia Rullz!

#6 incifinci 2003. 05. 28. szerda 14:29
Hát, távolról valóban nem lehet megérteni, hogy milyenek a nők, mert ez a történet egy kiscserkész fantáziálása, semmi több. Én sokat bicikliztem, így nehezen tudom elképzelni, hogy a vázon ülve a rázós úton felálljon. Persze lehet, hogy így volt, márcsak azért is, mert az író sem akárki, ha a válla és a háta be tudott szorulni a lány mellei közé.
#5 Deathcrow 2003. 05. 1. csütörtök 02:04
Kész, ilyenek a csajok ?! :D
#4 Ildica 2002. 03. 15. péntek 08:16
paolo,azért ezt nem mondanám,bár a reakció nem egészen logikus...de a vágy nem a logikáról szól!:-)
#3 paolo 2002. 03. 14. csütörtök 04:32
Nincs agyuk...
#2 Gbx 2002. 03. 4. hétfő 17:06
Nagyon jo...en is szeretnek igy satrazni...
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?