FEB.
16.
2024
Minden azzal kezdődött, hogy a „SEKÉLYEKÉJ” alterenatív, nonkonformista színitanoda igazgatónője, Szemernyi Zseni magához rendelte személyi asszisztensét, Buzgó Boldizsárt, hogy segítsen neki úrrá lenni az egyre nyomasztóbb pénzügyi gondokon. Az igazgatónőnek egyébként is rossz napja volt, mert a reggeli rohanásban nem találta a műszempilláját, a kedvenc kínai palotapincsije szétmarcangolta a kedvenc papucsát, mobilja is lemerült, a horoszkópjában is rosszul álltak a csillagok, nem csoda hát hogy totális világfájdalmában vergődött.
– Haj! Haj! Nagy a baj, Boldikám – mondta az asszisztensének.
– Most meg mi van?
– Csak annyi, hogy a színház totális anyagi csődben van. Már a...
Amikor összeházasodunk, új családi hagyományokkal ismerkedünk meg.
Általában nem különböznek annyira a saját családodban élőktől, és nem is olyan nagy dolgok. Például, milyen köreteket szolgálnak fel a hálaadásnapi vacsorához? Vagy melyik sportcsapatnak kell szurkolni? Néha azonban vannak olyan családi hagyományok, amelyek határozottan szokatlanok, és sokkot okoznak a nem hagyományos házastársnak. Tavaly nyáron ez volt a helyzet velem, pedig a feleségemet, Callie-t tíz éve ismerem, hét éve házasodtunkk össze.
A kilencvenes évek elején Callie a női Radcliffe College-ba járt, én pedig a Harvardra. Ő Georgiából jött, én pedig Chicago egyik külvárosából mentem keletre. A végzős évünkben...
Hátamon hideg fut végig. Pedig egyáltalán nincs hideg a szobában. Kint ugyan csak éppen 0° fölött van valamivel, de a idebent kellemes meleg van. Csak hát a furcsa helyzet okozta idegességtől fut rajtam a hideg. Hiszen mindig is viszonylag szégyenlős voltam, és most, két felöltözött nő előtt állok, teljesen meztelenül, a fejemen össze kulcsolt kézzel, terpeszállásban. Lopva lefelé sandítok, és látom, hogy a farkam is kisebb, mint általában. Mivel bővér farkam van, nagyon össze tud menni. De ha ideges vagyok, akkor még sokkal inkább. Sindi vigyorogva, majdhogynem nevetve nézi apróra zsugorodott férfiasságomat. Sophia úgy néz ki, hogy sokkal tapasztaltabb ezen a téren. Ő is mosolyog, de nem...
„... Már az én ölelésemben aludt el, riadt fel az éjszakai hívásokra. Mégis boldogok voltunk, rejtve, titkolózva a hitben, hogy ez örökkön örökké fog tartani, főleg, hogy a püspök biztatta segítséget kap. ”
Csaba a következő hetekben nagyon fáradt volt, és egyre csendesebb. Testi kapcsolatunkra ez nem nyomta rá a bélyegét, hiszen velem kedves, figyelmes, és odaadó volt. Egyre változatosabb módon adtuk meg a másiknak a testi felszabadulást, kiszakítva magunkat a mindkettőnket ugyanúgy gyötrő kételyből. Meddig bírja egyedül Csabi a vállain cipelni a kisváros híveinek terheit? Meddig tudja őket odaadóan szolgálni? Valamint ki lesz a segítő? Csaba célzott rá, hogy vagy zöldfülű, vagy...
Öt éves voltam amikor apámat kinevezték a sanghaji főkonzulátus élére. Vitt magával bennünket is. Anyu gyermekorvosként dolgozott a konzulátuson. A helyi angol nyelvű iskolába jártam, nem volt nehéz gyerekként angol, és kínai mandarin nyelvet megtanulnom. Apám egy szép napon kézen fogott, és elvitt egy Kung Fu iskolába. A mester mosolyogva fogadott, majd beljebb invitált bennünket.
– És miért jöttél fiam? – kérdezte a mester váratlanul – Meg akarsz tanulni verekedni? Mert akkor rossz helyen jársz!
– Nem! – ráztam a fejem – Nem ezért jöttem!
– Jó! Akkor menj a többiek közé! – bólintott felém, és apámmal beszélgetett tovább.
Évek alatt életformámmá vált a Kung Fu. Belém...
A ház felé menetben Judy rám kérdezett:
– És ti még mindig tartjátok magatokat Lifuka erkölcsi normáihoz?
– Engem kevésbé kötnek azok a normák, nem ott születtem csak később kerültem oda...
– Tudom, ezt kár mondanod. Sőt, Miutól tudom, hogy vele szemben sincsenek ilyen gátlásaid. Azt is elmondta, hogy nagyon jó szerető vagy. De mi a helyzet Zsófival?
– Ezt talán tőle kérdezd meg. Tudomásom szerint ő még többé-kevésbé betartja. Miért, milyen választ szeretnél hallani?
– Leginkább azt, hogy Lifuka szabályai Lifukán érvényesek, most meg Ausztráliában vagyunk.
– Bora-Borán is betartottuk, pedig az sem Lifuka.
– Igen, de ott még nagyon meg voltunk illetődve....
Miután befejeztem az edzésemet, megéheztem és úgy döntöttem, beugrok a közeli boltba. Középen, hátul a hűtőpultban volt amit kerestem: mikrózható vacsora. Igényesebbek szerint persze inkább csak vacsorapótlék, de most nem voltam igényes. Amikor visszafordultam a pulttól, megláttam egy tágra nyílt szemű férfit, aki balra nézett, ugyanarra az irányba amerre történetesen nekem is tartanom kellett.
Gyorsan rájöttem, hogy mit néz: két, középiskolás korú lányt röplabdás mezben. Az egyik 160 centis lehetett és barna hajú volt, a másik egy kicsivel magasabb, sápadt bőrű és világosszőke. Fehér, hosszú ujjú pólót és fekete spandex rövidnadrágot viseltek, ami szorosan tapadt a fenekükre. Átlagosan...
Nem tudom máshogy alakult volna-e az életem ha nem késői gyerek vagyok. Gyanítom, hogy igen. Viszont nem bánom, hogy úgy történt minden ahogy történt.
Apám 45, anyám 40, a nővérem 17 éves volt amikor megszülettem. Imádtak, szerettek, mindent megadtak nekem amit csak tudtak, nem panaszkodom a gyerekkoromra.
Viszont a kamaszkorom maga volt a rémálom. 14 éves voltam amikor tudatosult bennem, hogy a szüleim sem fognak örökké élni. Egyre többet betegeskedtek és egyre több problémájuk lett. Anyunak pár hétre lebénult a fél oldala egy másik betegség utóhatása miatt. Aztán szerencsére rendbe jött, de nem volt már olyan, mint előtte. Apám nem sokkal később két infarktust kapott röviddel...
