Kérjük, az oldalra történő belépés előtt figyelmesen olvasd el az alábbiakat!
Az oldal erotikus tartalma miatt csak 18 éven felülieknek ajánlott! Az oldal tartalmai az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha korlátoznád a korhatáros tartalmak elérését a gépen, használj szűrőprogramot.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. (További információk)
Köszi! Hát igen, irányítani azt nagyon tudnak. 😉 Ha valamit a fejébe vesz, azt ösztönösen véghez is viszi. Az, hogy ezek az események (nagyjából) így történtek, ahogy leírtuk, az egyértelműen 80-90%-ban az Ő érdeme. 16 éves volt... én még biztos nem mentem volna magamtól ilyen messzire. És bár az történtek nem voltak azért ilyen "gyorsak", higgyétek el, hogy még így is volt lelkiismeretfurdalásosom számtalanszor!
1
A
Alir
2014. május 3. 13:20
#24
Az egymás melletti kitartásotok rendkívül figyelemre méltó, a történetek meg szépen és jó ízléssel vannak megírva. Egyetlen apróság csak, hát igen: mindig a nő választ, na, hihetünk mi férfiak bármi mást... 🙂
Titok? Nem tudom van-e ilyen... Nekünk soha nem volt alternatívánk... mert egymás részei vagyunk... mintha mindig is így lett volna. Mindkettőnknek első volt a másik, (szinte) minden tekintetben. Szeretjük egymást 19 éve. (Jövőre lesz a 20.) Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak (és lesznek) hullámvölgyek a kapcsolatunkban. De eddig mindíg meg tudtuk újítani az érzést. Vagy egy romantikus utazással (kettesben), vagy egy házasság megújító eseménnyel (15. évfordulónkon), vagy most ezekkel az írásokkal. 🙂 Ez nem titok. Sokan csodálkoznak, mert nem gyakori, hogy 37 évesen van egy közel 20 éves kapcsolatom...
Kilroy, igen, elméletben tudom, gyakorlatban sosem tapasztaltam, hisz sosem éltem együtt olyannal, aki valamelyik érzékelésében korlátozott volt, de gondolom hogy nagyon érdekes lehet egy ilyen különbség felfedezése. 20 év? De jó! Vajon van recept, hogy hogyan működhet valami 20 éven át jól? kíváncsi volnék rá nagyon. Ha titkos a recept, azért szívesen megtudnám 🙂
Köszi Tomi! A feleségemnek is jól esik. Hízik a májunk. 😉
Sierra! Nem biztos, hogy kell aggódnotok. A fiunk szobája is itt van a miénk mellett, de nála soha nem kellett félnünk, hogy meghall valamit. Ha alszik, akkor csinálhatunk akármit, soha nem ébred fel. (legalábbis eddig nem volt rá példa) A lányunk viszont más tészta. Nála a minap is előfordult, hogy a nappaliban néztem majd átkapcsoltam a TV-t egy másik csatornára, mire letelefonált a szobájából, hogy kapcsoljam már vissza, mert Ő azt hallgatta... basszus... nekem TV előtt volt pont megfelelő a hangerő, én olyan messziről semmit nem hallottam volna. Biztos tudod, hogy egy látássérült embernek a többi érzékszerve fejlettebb, erősebb a miénknél. Én ezt már több, mint 20 éve, nap mint nap tapasztalom. Nagyon durva a különbség. Vigyázni kell kivel mit beszélek telefonon is... a feleségem és a lányom folyamatosan válaszol a telefon másik oldalának a kérdésére is... akár több méterről is. 🙂
1
t
tomi19
2014. április 10. 13:19
#16
Nagyon szép és megható történet,megy a kedvenceim közé.
Hát, ettől a jó fültől egy kicsit én is tartok, előre! A mi kislányunk még csak egy éves, de a szobája a miénk mellett van. Igyekszünk persze csendben, halkan, de ez egy idő után biztos hogy gond lesz.
Büszkén elmeséltünk és elmesélünk ezután is nekik (szinte) mindent... de azért ez egy kicsit erős. Ilyen részletesen nem szeretnénk a gyerekek előtt kitárulkozni. Már az is egy probléma volt, hogy lányunkat pár évvel ezelőtt át kellett költöztetnünk egy távolabbi szobába, mert túl jó a füle... Óvodás volt még, amikor egy reggel megkérdezte, hogy "Mi baja volt anyunak az éjszaka? Olyan furcsa hangokat adott ki..." hmm...
Köszönjük Sierra! Neked is kívánunk hasonlóan szép életet! 🙂 Örülünk, hogy a többségnek tetszenek az írásaink.
Majdnem történt egy kis "baleset". A 14 éves kislányunk - mintha nem lenne saját nyomtatója - rendszeresen használja édesanyja Braille-nyomtatóját. (hálózatba van kötve) Most is így tett, és sajnos összefogta és elvitte a saját dolgaival együtt a feleségem írásának pár oldalát is. Szerencsére nem volt semmi komoly azokon az oldalakon, amiket elolvasott, de azért csodálkozott, hogy mi volt ez. És egy kicsit ciki volt. Ahogy ismerem (az anyjára ütött), elég értelmes és sejti, hogy mit olvashatott. A feleségem szépen felvilágosította már... Évekig készült rá, hogy jobb legyen, mint a sajátja.
Köszönjük mindenkinek! Annak is köszönjük, aki lepontozta az írásainkat! Sajnáljuk, hogy nem mindenki részesült (már/még) hasonló érzésekben és nem mindenkinek van hasonló "első élménye", amire ennyire szívesen emlékszik vissza. Megértjük, mert mi is irigyek vagyunk saját magunkra! Sajnáljuk, mert mi sem tudunk visszamenni az időben, és újra és újra átélni ezt a csodálatos időszakot. Erre csak ez az írás ad lehetőséget. És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy szívből ajánljam, hogy aki teheti fogjon egy billentyűzetet, és próbálja meg valós emlékeit felidézni (nem muszáj megosztani, csak kiírni magából)! Az élmény meglepően erősen fog visszatérni. Nekünk legalábbis így volt.
Elkövettem egy hibát a történet korrektúrázása közben. Az egyik jelenetet a feleségem szépen megírta, én pedig "kijavítottam" és most egy picit "kusza" lett... Kíváncsi vagyok, hogy megtaláljátok-e mire gondolok? 🙂
Hát igen, irányítani azt nagyon tudnak. 😉 Ha valamit a fejébe vesz, azt ösztönösen véghez is viszi. Az, hogy ezek az események (nagyjából) így történtek, ahogy leírtuk, az egyértelműen 80-90%-ban az Ő érdeme. 16 éves volt... én még biztos nem mentem volna magamtól ilyen messzire. És bár az történtek nem voltak azért ilyen "gyorsak", higgyétek el, hogy még így is volt lelkiismeretfurdalásosom számtalanszor!
Sierra! Nem biztos, hogy kell aggódnotok. A fiunk szobája is itt van a miénk mellett, de nála soha nem kellett félnünk, hogy meghall valamit. Ha alszik, akkor csinálhatunk akármit, soha nem ébred fel. (legalábbis eddig nem volt rá példa)
A lányunk viszont más tészta. Nála a minap is előfordult, hogy a nappaliban néztem majd átkapcsoltam a TV-t egy másik csatornára, mire letelefonált a szobájából, hogy kapcsoljam már vissza, mert Ő azt hallgatta... basszus... nekem TV előtt volt pont megfelelő a hangerő, én olyan messziről semmit nem hallottam volna.
Biztos tudod, hogy egy látássérült embernek a többi érzékszerve fejlettebb, erősebb a miénknél. Én ezt már több, mint 20 éve, nap mint nap tapasztalom. Nagyon durva a különbség. Vigyázni kell kivel mit beszélek telefonon is... a feleségem és a lányom folyamatosan válaszol a telefon másik oldalának a kérdésére is... akár több méterről is. 🙂
Örülünk, hogy a többségnek tetszenek az írásaink.
Majdnem történt egy kis "baleset". A 14 éves kislányunk - mintha nem lenne saját nyomtatója - rendszeresen használja édesanyja Braille-nyomtatóját. (hálózatba van kötve) Most is így tett, és sajnos összefogta és elvitte a saját dolgaival együtt a feleségem írásának pár oldalát is. Szerencsére nem volt semmi komoly azokon az oldalakon, amiket elolvasott, de azért csodálkozott, hogy mi volt ez. És egy kicsit ciki volt.
Ahogy ismerem (az anyjára ütött), elég értelmes és sejti, hogy mit olvashatott. A feleségem szépen felvilágosította már... Évekig készült rá, hogy jobb legyen, mint a sajátja.
Annak is köszönjük, aki lepontozta az írásainkat! Sajnáljuk, hogy nem mindenki részesült (már/még) hasonló érzésekben és nem mindenkinek van hasonló "első élménye", amire ennyire szívesen emlékszik vissza. Megértjük, mert mi is irigyek vagyunk saját magunkra! Sajnáljuk, mert mi sem tudunk visszamenni az időben, és újra és újra átélni ezt a csodálatos időszakot. Erre csak ez az írás ad lehetőséget. És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy szívből ajánljam, hogy aki teheti fogjon egy billentyűzetet, és próbálja meg valós emlékeit felidézni (nem muszáj megosztani, csak kiírni magából)! Az élmény meglepően erősen fog visszatérni. Nekünk legalábbis így volt.
Elkövettem egy hibát a történet korrektúrázása közben. Az egyik jelenetet a feleségem szépen megírta, én pedig "kijavítottam" és most egy picit "kusza" lett...
Kíváncsi vagyok, hogy megtaláljátok-e mire gondolok? 🙂